Új Néplap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-31 / 305. szám
13 ÚJ NÉPLAP - 2009. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK DIÁKVILÁG Az idő rövid, a zene elillan! Az idő pénz: sokan vélekednek így erről. A mai világban az embereknek szinte alig van idejük. Életünk rohanásból áll, egyik helyről a másikra sietünk. Gyakran arra sincs idő, hogy meglátogassunk, vagy akár csak felhívjunk egy rég nem látott barátunkat, ismerősünket. Azt szokták mondani: „Arra van időnk, amire szánunk.” Tehát nem jó kifogás, ha az időre fogod az ilyen elmaradásaidat! Egy csavargó számára, akinek a tulajdon ruháján, létfenntartásán kívül semmire sincs gondja, akinek nem kell sehova sem rohannia ügyeit intézve, az idő végtelen... j Csak várja az idő múlását, melyből neki annyi van, mint a tenger. A szerelmesek minden együtt töltött percet próbálnak kihasználni, a sok is kevés. A haldokló betegnek pedig minden perc számít. Talán utolsó óráikat élik. . Egyeseknek az idő végtelen, másoknak alig van. Használj ki minden percet az életedben, és ne sajnáld belőle azt az egy-két órát, amit ritkán látott barátaid látogatására szánnál. Valahol olvastam egy rákbeteg kislány utolsó versét, ebből idézek: „Szoktad mondani gyermekednek, majd inkább holnap? És láttad a rohanásban, Amint arcára kiül a bánat? Vesztettél el egy jó barátot, Hagytad kihűlni a barátságot, Mert nem volt időd felhívni, Hogy annyit mondj: „Szia ’’? Lassítanod kéne. Ne táncolj oly gyorsan. Az idő rövid. A zene elillan... ” KISPÁL ZSÓFIA, 10. D, VKG Sötétség. Félelem. Ismeretlen zajok és környezet. Ezek azok a dolgok, melyekkel egy kutya szembesül, ha menhelyre kerül. És nem tud segítséget kérni senkitől, ki van szolgáltatva az embereknek. S nem tudja, meddig marad ott. A jövője bizonytalan. És csak vár és vár... Nehezíti a dolgát, ha nem fajtatiszta. És? Számít ez valamit? Szerintem nem. A gondolkodást, hogy csak a fajtatiszta kutyákat becsüljük, nagyban a média sugározza felénk. Hisz hány kereskedelmi reklámban látunk keverék ebeket? A kutyák pedig értetlenül állnak a dolgok előtt, nem értik, miért rakja utcára a gazdija, aki tegnap még az ölében simogatta. És most lecserélte egy „divatosabbra”. Ő pedig menhelyre kerül. Ha egyszer valaki betéved egy kutyatelepre, onnan jószág nélkül biztos nem távozik. Körbenéz, látja a ketrecek mögött reménykedő szempárokat. A szem a lélek tükre, tartja a közmondás. S ez valóban így van? Minden egyes szempár egy történetet mesél el, s ezek tárháza végtelen, sajnos. És nem kereshetünk kifogást, hogy nincs pénzem, nincs időm rájuk, ezért adtam őket kutyaotthonba. Mert itt a felelősségről, csakis a felelősségről van szó. De ők mégis képesek újra és újra bízni bennünk, emberekben. Önzetlenek és csak szeretetre várnak. Nincs is annál felemelőbb érzés, ha egy kutyát örökbe fogadunk, aki hetek, hónapok, akár évek óta gazdi és kötődés nélkül él. Az izgatottság és feltörő remény a boldogság után, hogy valaki még szeretheti és becsülheti őket, egyszerűen elképzelhetetlen. SÜLYÖS SZILVIA, 10. D, VKG Szilveszterezni jó, de hol? óévbúcsúztatás Csak össze ne törjön a kínai váza! Karácsony után jön a szilveszter. Ilyenkor jólesik a sok eszem-iszom után egy nagy buli, ahol kicsit könnyedebb ételekkel (virsli, szendvics) tömi meg a hasát a nép. De vajon hol érezheti igazán jól magát az ember? Ligler Erika- Az idei szilvesztert a tavalyiakhoz hasonlóan egy házibuliban töltöm a barátaimmal. Tavaly még nem mertük bevállalni, de idén elhatároztuk, jöhet a banda. Csak a szűk baráti körünket hívtuk meg, de csak azért, mert a nappali nem valami nagy, így nem férne el olyan sok ember. Minimum embersereggel meg azért, csak jobban lehet táncolni! Egyik barátunk lesz a dj, így a zene már most nagy sikernek örvend. A csajokkal a virsli mellé összedobunk valami kiadós vacsorát, hogy ne éhezzen a társaság. Ha pedig ejjön az éjfél, kirohanunk az udvarra, pezsgőt bontunk, és konfettit dobálunk a magasba - mondja Mészáros Ágota. Sokan még éjfél előtt kezükben egy üveg pezsgővel kilátogatnak szabad terekre, hogy köszöntsék az újesztendőt. Ilyenkor a város lakói, vagy a faluk apraja, nagyja összegyűlik, és Hotelben vagy esetleg ágyban? szilveszter napját sokan töltik kül- vagy belföldön szállodákban, hotelekben. Elbújva a város nyüzsgő zajától, kényeztetik magukat aznap. Este pedig szobájukban megbújva egy pohár pezsgő mellett köszöntik 2010-et. És vannak, akik nem ünnepelnek, akik akár át is alusszák az év utolsó napját... de ők sem ússzák meg a BÚÉK-ot! Nekünk ez az „együtt búcsúztatjuk az évet” közeg nagyon bejön. Közösen mindig jó bulikat csinálunk. Rengeteg kaja van, éhezni soha nem éhezünk. Mindenki hoz valamit, és természetesen a ropogós friss virsli sem hiányozhat. Éjfélkor a pezsgőből nem csak a poharakba, hanem olykor a húsvétot idézve a lányok is bőven kapnak, kit hol ér-meséli bu- lis élményeit szolnoki Kántor Ági. A bevállalósak maguk szerveznek bulit barátaiknak. Az ilyen bulikat hívják röviden, „kockázatos” buliknak. Hiszen előre soha nem tudni, hogyan sülhet el. ló lesz a hangulat? Ki mit tör össze? Elég lesz a kaja és a pia? Számtalan kérdés, de minden csak a végén dől el.- Ebben az évben mi fogunk a barátommal házibulit tartani. egy közös program keretében ünnepelnek. Lehet táncolni, énekelni, önfeledten szórakozni, még éjfélt nem üt az óra. Vannak, akik otthon meghitt családi körben búcsúztatják az óévet, és nem vágynak a zajos, pörgős bulikba. Azt vallják ennek is megvan a maga jó oldala.- Már vagy két éve otthon családi körben töltjük a szilveszter- estéket a barátnőmmel. A rokonok közül sokan beöltöznek ilyenkor vicces ruhákba. Beszélgetünk, sokat nevetünk, és persze eszünk. Nem vágyik egyikőnk sem arra, hogy bulizzunk, karácsony után nekünk jólesik még egy kis időt eltölteni a családdal. Mikor, ha nem az év végi ünnepekkor - vélekedik a kisújszállási Bagi Csaba. Népszerű keresztféléves képzések, fm károly segítség és ösztönzés a továbbtanulni QJij ró B E RT vágyóknak a Károly Róbert Főiskolán JH FŐISKOLA Többszörös a túljelentkezés a Károly Róbert Főiskola 2010. februártól induló mesterképzéseire és felsőfokú szakképzéseire. 2009. november 16-ig küldhették be jelentkezésüket a keresztfélévben továbbtanulni vágyók, akiknek a főiskola a gyöngyösi székhely mellett idén már budapesti és bajai konzultációs helyeket is biztosít. A budapesti központ akkreditálása meghozta a várt eredményt, melyet a felvételizők megnövekedett száma is mutat. Ezáltal a főiskola képzései könnyen elérhetővé váltak a budapestiek és a Pest megyei lakosok számára is, akiket eddig az intézmény távolsága befolyásolt felvételi döntésükben. Bács- Kiskun megye déli részén, illetve a környező megyékben a Károly Róbert Főiskola bajai konzultációs központja az egyetlen intézmény, ahol mesterszakon való továbbtanulásra keresztféléves rendszerben is lehetőség nyílik. Baján Turizmus-menedzsment és Vállalkozás- fejlesztés mesterszakokat hallgathatnak a jelentkezők. Az intézmény több nagy sikerű akcióval gondoskodik a végzős középiskolásokról is. Hatalmas az igény és érdeklődés a KRF ingyenes érettségi felkészítője Iránt Nagy érdeklődéssel és sikerrel indult el november 14-én a Károly Róbert Főiskolán tartott érettségi felkészítő program, mely egészen májusig segíti a bekapcsolódott középiskolások felkészülését. A szombatonként, 6 órában tartott foglalkozásokon kb. 100 diák vesz részt és tanul középiskolai tanárok vezetésével, melyen a részvétel ingyenes. A főiskola másik programja, mely szintén az idén érettségizőknek szól: a Javíts a jö- vődért” program egy országos érdemjegy-javító akció, mely a Károly Róbert Főiskola szervezésében 2009-ben másodszor indult útjára. A megmérettetés célja, hogy a végzős diákokat tanulmányi eredményeik javítására sarkallja. A program résztvevőit, a sikeres felvételit és beiratkozást követően értékes és hasznos ajándékokkal jutalmazza a főiskola. a A programokról bővebb információk elérhetők: http://www.karolvrobert.hu Mert te is lehetsz bárki... stílusok Van, aki mit sem tud az általa követett irányzatról Lehetsz acélbetétes, kopaszra borotvált, magas, kigyúrt, vagy agyon zselézett hajú, a divatot követő, egyéniségtelen majom..., s sorolhatnák még száz és száz jellemzőt akármilyen stílusra. Két közös van mindegyikben. Az első az, hogy van, aki tényleg azért csinálja, mert ez az élete. Hosszú hajat növeszt, hogy tudja rázni a koncerteken, megtanul gitározni, hogy zenekara lehessen. Vannak mások, akik minden hét végén ugyanarra a megszokott gépi hangra buliznak évek óta, megállás, és unalom nélkül. Egyeseknek, az az életük, hogy BMX-szel minél magasabbra ugratva, minél hajmeresztőbb trükköket csináljanak, vagy éppen egy többrétegű, préselt fadarabon, csapágyakon és kerekeken (együtt: gördeszka) gurulják át fél életüket, és valami nagyot alkothassanak. Előttük tényleg, le a kalappal! Ám itt az érme másik oldaía. Ne a divat mondja meg Ami igazán jó, annak nyoma marad, az örökké él! Szóval, ha már ifjú középiskolás létedre húzol valahova, de még egyedibb akarsz lenni, még ennél is több, akkor arra kérlek, olyan stílust válassz, aminek van mondanivalója, és nemcsak divat diktálja! Nem akarok senkit sem megbántani, főleg azokat, akik bele adják a szívüket abba, amit csinálnak, de sokan vannak, akik csak azért követnek valami stílust, hogy húzzanak valahová. Fönnhan- gon beszélnek arról, hogy így meg úgy kellene csinálni a dolgokat, mikor igazából semmi köze, fogalma sincs az adott irányzatról amit „képvisel”. ló, igaz, haladni kell a korral. Föltehetjük például azt a kérdést is, hogy „hova lett az a sok zenekar, ami a 90’-es években alakult?”. De mielőtt elhamarkodottan tennénk föl kérdéseket, tudnunk kell, a Blink 182, Sum 41 és a The Hives még mind a mai napig él és alkot. CSÍKOS ROLAND, TPG