Új Néplap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-31 / 305. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK 3 ■rirra— Alattyán VOLT ÉLETTÁRSA ke­rékpárját lopta el a nyitott fészer­ből a helybéli férfi, akit előállítot­tak a rendőrségre. A férfi elis­merte tettét, a kerékpárt lefoglal­ták. MRFK Karcag A varró ISTVÁN Szakis­kola, Szakközépiskola és Kollégi­um 600 ezer, a Szentannai Sá­muel Gimnázium, Szakközépisko­la és Kollégium 587 ezer 225, A Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 571 ezer 940 fo­rint támogatást nyert el „A termé­szettudományos oktatás fejleszté­séhez szükséges taneszközök be­szerzésének támogatása” című pályázaton, amelyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium írt ki. ta Kunhegyes az egyik áruházban vásárolt a helybéli nő, mikor tás­kájából kiejtette Nokia 6650 tí­pusú mobiltelefonját, melyet egy tiszaburai asszony felvett és ma­gával vitt. Az adatgyűjtés során gyorsan fény derült arra, kinél le­het a mobil, így az asszonyt előál­lították, a telefont tőle lefoglal­ták. MRFK Kunmadaras nem volt szeren­cséje azoknak a rézkábeltolva­joknak, akik az ellopott szajrét épp a kerékpárjukon tolták, mi­kor szembetalálkoztak a rend éber őreivel. A három kunmada- rasi férfit előállították. Elszámol­tatásuk során kiderült, hogy az egyik kft. tulajdonában lévő gará­zsok előtt, a földből ásták ki a kb 40 kg össztömegű kábelt. MRFK Szolnok JANUÁR 4-IG térítés- mentesen lehet leállítani a gép­járműveket mindhárom fizetős parkolóövezetben. Legközelebb hétfőn kell majd újra elővenni az autósoknak a fémpénzeket a megyeszékhelyen — ekkortól már az új, a közgyűlés legutóbbi ülé­sén elfogadott díjszabás szerint kell a parkolásért fizetni, mg Tarnazsadány beszakadt egy csőzsilip tegnap a megáradt Tár­nán, emiatt harmadfokúra emel­ték az árvízvédelmi készültséget. A Tárnán korábban megszüntet­ték a készültséget. Az árvízvédel­mi töltésbe épített csőzsilipet az árhullám tette tönkre. A védelmi osztag az Országos Műszaki Irá­nyító törzs vezetésével dolgozott, hogy kijavítsa a hibát, ta SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0LI0N.hu hírportálon. YEI TÜKÖR telik Dányi István felesége társaságában jó hangulatban készül a szilveszterre. Szolidan-3&l\ náluk az esztendő utolsó napja. A jószág most sem koccint szilveszter Tanyán e jeles napon sincs különösebb ünnep a párommal úgy döntöttünk, a nagyobb lábasjószágoktól meg­válunk. így is marad temérdek éhező száj a portán - sorolja a ház asszonya. Bizonyos tekintetben a szil­veszter napja is olyan itt, akár a többi nap. Reggel akár virrad, akár nem, fél ötkor, háromne­gyed ötkor kel a család. Nem kell csörgőóra, a vekker valahol a vérükben, génjeikben rejtő­zik. A férjuram felteszi a ká vét, a párja jóféle rántot­tás, sült oldalas reggeli­vel várja. A tanyasi em­ber ilyenkor eszik tartat masat, hogy bírja a na­pi gyötrődést. Közben a jószágról sem feled­keznek meg, mert azok olyan átkozot­tak, ha meghallják a hajnali mocor- gást, visítással, sí­rással válaszolnak. Természete­sen mindez az első etetésnek szól. Először az öt süldő, két szép hízó kapja meg a moslékot, majd következik az aprólék. Néha da­ra, sokszor kukorica, takar­mánybúza kerül a vályúba. Ilyenkor István gazda még fél­homályos szürkületben körbe­járja egy jókora bottal az udvart, a birodalmat, de szerencsére rendszerint minden rendben a kerítésen belül. Erről a kutyasereg is gondoskodik, ezért ők is megkapják a reggelijüket. Utána reg­iig gelizés, majd a ház ura elindul a gáta­kat, a csatorna­zsilipeket, csator­nákat ellenőrizni, A jószágokra K*.' ilyenkor is gondolni kell Mit együnk és mit ne ilyenkor, elsején? A tanyasi szilveszter egé­szen más, mint a városi ünnep. Hiszen aki ezt az életformát választotta, va­lószínű azért tette, mert szereti a tágasságot, a tisz­ta levegőt, az állatokat. D. Szabó Miklós És ahol többféle két- és négylábú kosztos is akad az udvarban, ott még a jeles, pirosbetűs ünnepek sem nagyon, legfeljebb aprósá­gokban különböznek az év töb­bi napjától. Nincs ez másképpen Dányi Istvánék szép, tiszta tanyájában sem Tomajmonostora és Új- szentgyörgy között, ahol a gazda évtizedek óta él feleségével, Mar­góval. A tágas udvarban temér­dek két- és négylábú kosztos ké­ri a porciót. Egy-két évvel koráb­ban még tehenek, borjúk, lovak, birkák is hozzátartoztak a jó­szágállományhoz, amelyek egy része azóta kikopott. A miértek­ről a ház asszonya ezt mondja.- Észrevettük, az éveink szá­mával egyre nő a munkaidő hossza is. Nem azért, mert lus­ták vagyunk, vagy kíméljük ma­gunkat, de saját bőrünkön ta­pasztaltuk, amit öt-tíz éve egy óra alatt elvégeztünk, ahhoz ma két-két és fél óra is kevés. Azért A népi bölcsesség szerint újév napján baromfit, csirke vagy tyúkhúst fogyasztani nem aján­lott, mert az elkaparja a sze­rencsét A pulyka még rosz- szabb, mert az haragot hoz a házhoz. A hal se jó, hiszen el­úszik vele a szerencse. A malac az igazi! Ő hoz szerencsét, még­pedig úgy, hogy előtúrja. Még egy érdekesség: ha újév első napján férfi lép a lakásodba, ő hozza a szerencsét, ha viszont nő, ő viszi. Szintén tilos kivinni január elsején a szemetet, mert rossz lesz az egész év. mert ez a dolga. Otthon pedig Margó kiengedi a süldőket, ame­lyek egy-két vágtát tesznek az udvarban, majd a kutyák vissza­csaholják őket az ólba. Lassan előkészül a főzésre, ami mint legtöbbször, most se délben esedékes, hanem a mun­kaidő teltével, három óra után, négy körül. Azért előtte még akad egy elkerülhetetlen tenni­való: tizenkettő után kikormoz, majd begyújt a nagy kazánba. Ezen az estebéden hal, rétes kerül az asztalra, de a hús meg a lencse sem hiányozhat. Ez a szilveszter kissé visszafogottabb lesz, mert meghalt a velük lakó mama. Alighogy elverték az éhüket, irány az udvar, mert a parasztember teljes sötétedés előtt szereti megetetni a jószágo­kat. Utána csend lesz az udva­ron, a kutyák is csak olykor vak­kan tanak. Behúzódnak a tisztaszobába, ahol megy a tévé. A gazda még rak egy kisebb tüsköt a tűzre, ez sokáig tartja a meleget. Éjfélkor kölyökpezsgővel koccintanak. Azért az elsejei ébredés sem nyúlhat végtelenségig. Mert az állatok éktelen patáliával követe­lik a fejadagot. Valószínű fogal­muk sincs, hogy ilyen jeles na­pon illene egy kicsit tovább lus- títani a szalmán, hogy a gazda is tovább pihenhessen. JEGYZET Édes jó Istenem! te ott fenn. a mennyek or­szágában állítólag mindent tudsz és látsz, így gyanítom, ez alól én sem vagyok kivé­tel. Bizonyára már meg sem lep az az állítás, hogy a rendszeres déli ebédekből úgy veszem ki a részem, hogy nemes egyszerűséggel megeszem az elém tett vá­lasztékot. A mosogatás, tö- rölgetés nehéz műveletébe egyszer kapcsolódtam be 2009-ben, és akkor is az tör­tént, hogy a hatszemélyes herendi étkészlet egy részé­ből apró darabosat csinál­tam. Csoda-e, hogy a párom életfogytig kitiltott eme mű­veletből, amit én komolyan is vettem! AZT IS TUDOD bizonyára, hogy a múlt évben kétszer, esetleg háromszor vittem le a szemetet, mert ugye a lá­bam is fáj. Lefelé az út há­rom emelet, vissza is annyi, és ez megerőltető. Érdekes, ha a szomszéddal a Nyezega kocsmába iparkodok, köny- nyebb az út. Az is a rováso­mon van, hogy változatlanul megnézem a szép nőket. Te­hetek én róla, hogy annyi van belőlük, mint égen a csillag?! Arról nem is be­szélve, hogy Nagy Zoltán szemész főorvos úr úgy megcsinálta a szemem a He- tényiben, hogy még a pók­hálót is látom a Kékes tete­jén. Hát tehetek én erről? szóval, ennyiből is látod Atyám, sok az én bűnöm. Pedig tavaly is megfogad­tam: új év után új életet kez­dek. Azután mi lett belőle! Most újra ígérem, hogy amit lehet, megteszek, mert túl a hatvanon, itt az ideje változ­tatni a régin. Drága Isten­kém! Hogy ez a változás csak ennyire sikerült, ugye megbocsátod! És legalább ahhoz járulj hozzá, hogy ezt a régi, megrögzött, rossz éle­tem folytathassam még egy ideig. Úgy 10, 20, de legyen inkább 30 évig. Ha már így belejöttem! Már épül a szakképző központ TISZK 2010 tanév kezdetig használatba adják az épületet A Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakisko­la Baross úti intézménye ad helyet a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Térségi integrált Szak­képző Központnak (TISZK), amelynek átadá­sa várhatóan 2010 tanév kezdetig megtörté­nik. Ez a beruházás része annak az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott 892 mil­lió 84 ezer 250 forintos támogatással bíró fej­lesztésnek, amely a térség több tanintézmé­nyét is érinti. A TIOP-3.1.1-08/1-2008-0007 projekt keretében létrejött építészeti beruhá­zás keretében ütemezés szerint zajlik a köz­ponti képzőhely és a közösségi tér kiépítése, jelenleg a vasbetonfödém és a ráépülő tető- szerkezet kialakítása folyik. ▲ A viszonylag kedvező időjárás biztosította a folya­matos építési tevékenységet a két ünnep között is Eszközfejlesztés a Liskában BERUHÁZÁS Számos laboratóriumát érintette a műszerbeszerzés Jelentős, 53,1 millió forint értékű eszközbeszer­zést valósított meg a közelmúltban a jászberényi Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gim­názium és Kollégium. Ez a beruházás része an­nak az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott 892 millió 84 ezer 250 forintos támoga­tással bíró fejlesztésnek, amely a térség több tanintézményét is érinti. A TIOP-3.1.1-08/1- 2008-0007 projekt keretében létrejött eszközfej­lesztés a Liska József Erősáramú Szakközépisko­la, Gimnázium és Kollégium esetében az elekt­ronikai tanműhelyének laboratóriumát, a pne­umatikái labort, a hidraulika labort és az auto­matika labort, valamint a PLC termét érintette. Valamennyi eszközt - a vállalkozási szerződés szerint-beüzemelve, rendszerbe illesztve adta át a napokban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szakképzés Szervezési Társulás a jászberényi tanintézmény részére. ▲ A jászberényi Liska József Erősáramú Szakközépis­kola, Gimnázium és Kollégium beüzemelve és rend­szerbe illesztve vette át a korszerű taneszközöket D. SZABÓ MIKLÓS

Next

/
Thumbnails
Contents