Új Néplap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-23 / 300. szám
5 ÚJ NÉPLAP - 2009. DECEMBER 23., SZERDA TÜKÖR Vödröt tettek a gránátra, úgy őrizték őriznek, védenek Hat gyermeket hagy otthon az elnöknő, ha felveszi a szolgálatot Bár tizenöt éve működnek, sokan az abonyiak közül nem is tudják, hogy hányán és miért vannak. Az abonyi polgárőrök, mint névtelen angyalok, segítenek, ha kell. Legutóbb egy II. világháborús gránátot őriztek. Békési Brigitta — Egy gránátot őriztünk az elmúlt héten az abonyi Karai úton, az Abonyt és Kőröstetét- lent összekötő forgalmas úton - mondta Kánya Erika abonyi polgárőr. — A rendőrség tájékoztatott arról, hogy az útfelújítások során a munkások egy gránátot találtak. Mint később megtudtuk, azt hitték először, hogy egy gyökérdarab, kézről kézre dobálták. Egyikük azonban észrevette, hogy valami másról van szó, ezért kitették az út szélére. Hajnal öt órától másnap tíz óráig vigyáztuk felváltva. Nem csak azért kellett őrizni, nehogy valaki elvigye, hanem azért is, nehogy ráhajtsanak. Egy vödröt tettünk a tetejére, közvetlen mellette álltunk meg a polgárőrautóval. Olyan gyorsan száguldoztak a járművek mellettünk, hogy mozgott a vödör a gránát fölött, aggódtunk is kissé, nehogy felrobbanjon. Végül másnap délelőtt fél tizenegykor robbantották fel a szántóföldön a szakemberek. — Éjszakánként, amikor nyugalomban álomra hajtják a fejüket a helybéliek, nem is tudják, hányszor megyünk el a kapuAz abonyi polgárőrök épp járőrözni indulnak. Tizenöt éve szolgálnak rendületlenül, lényegében egy nagy családot alkotnak. juk előtt és hogy talán az ő házuk előtt értünk tetten valakit - mondta juhász Pálné Edit, Abony Város Polgárőrség elnöknője. - jelenleg 40 tagja van az abonyi polgárőrségnek, ebből 34 aktív tag, akik közül négyen hölgyek. Magam hat gyermeket hagyok otthon, amikor szolgálatot teljesítek. Egy hónapban két szolgálatot kellene letennünk, de többet szoktunk. Voltak, akik csatlakoztak volna hozAz abonyi polgárőrök ott vannak, ahol és amikor kell Rendőri közös szolgálatok száma* 2200 óra Nappali szqlgájaykeretében rendezvények biztosítása* __ ’ 4100 óra •2 009. JANUÁRTÓL NOVEMBERIG FORRÁS; ABONVI POLGÁRŐRSÉG Erről a gránátról hitték azt először, hogy csak egy gyökér zánk, de amikor megtudták, hogy ezért egy fillért sem kapnak - mivel mi is ingyen teljesítünk szolgálatot, munka mellett - meggondolták magukat - folytatta. - Nincsenek szponzoraink, sokáig a saját személy- gépkocsinkkal jártunk, saját pénzünkből tankoltunk. Idén 500 ezer forintot kaptunk üzemanyagköltségre, tavaly 600 ezer forintot személygépjárműre az abonyi önkormányzattól, azóta van járőrautónk. Ezzel az autóval azonban a dű- lőutakat, tanyákat nem tudjuk bejárni, a külterületeken levő időseket, erdőszéleket lehetetlen megközelíteni. Szerencsére komolyabb sérülésben nem volt még részünk. Mindig meg kell várnunk, míg valaki támadólag lép fel, hogy megvédhessük magunkat. Persze azzal, amivel tudjuk, hiszen semmiféle kényszerítőeszközt nem tartunk magunknál. Ezért próbáljuk elsősorban pszichésen befolyásolni a tetten értet. A helybéli rendőrséggel nagyon jó a kapcsolatunk, a közös szolgálatok során nagyszerűen tudunk együttműködni. - Ősszel a ceglédi nyomozókollégák autójában ültem, fél tizenkettőkor szóltak, hogy az egyik sörözőben késsel megtámadták a pultos hölgyet — mondta Lékó Ferenc. — Mi értünk oda elsőként, egy ember maradt ott helyszínt biztosítani, másik három polgárőr a rendőrségnek segített felkutatni a támadót, akit két óra leforgásán belül sikerült is kézre keríteni — folytatta. — Egyszer családi botrányhoz hívtak, kiderült Juhász Pálné a elnöknő azonban, hogy többről van szó, néhány fiatalember támadta meg a szomszédját. Láttuk, hogy hárman nem tudjuk jobb belátásra bírni a támadókat. Egy telefonunkba került, négy perc alatt odaért annyi kollégánk, hogy tudtuk tartani a helyzetet, amíg a rendőrök megérkeztek. — Egyszer elfogtunk egy birkatolvajt, akiről kiderült, hogy az akkori időszak szárnyaslopásai is az ő számlájára írhatóak. Egyik este járőrözünk, amikor észrevettünk egy gyanús alakot, de akkor nem állítottuk meg - mesélte Szabó Ádám. - Később ugyanaz az ember egy birkával a nyakában ment. Amikor meglátott minket, bedobta az állatot az árokba, ő maga pedig beugRoma polgárőrök is segítik a munkát- szerettem volna külön roma polgárőrséget alakítani, de nem támogatták az ötletemet— mondta Raffai László, az abonyi kisebbségi önkormányzat elnöke.- hét roma polgárőr azonban az abonyiak között is található, akik egyes esetekben hatékonyabban lépnek fel, rájuk jobban hallgatnak a tetten értek. rótt egy kertbe. Közösen járőröz- tünk akkor a rendőrökkel, a bir- gét a polgárőrautóval vittük vissza a tulajdonosához. A tettes kertje tele volt liba- és tyúktoliakkal, egy komplett baromfifeldolgozót épített ki. — 1995 februárja óta teljesítek szolgálatot polgárőrként — mondta Gócsa lózsef. — A lakosság védelme miatt álltam be a csapatba, sokszor kellett nélkülöznie engem a családomnak, de egy percre sem gondoltam, hogy abbahagyom. Harminc- negyvenezer forintot hagytam bent eddig a polgárőrségnél, szponzoráltam az üzemeltetést, a saját gépjárművemet használtuk sokszor, amíg meg nem vettük a mostanit. Nálunk kisebb településeken megoldott a megfelelő technikai felszerelés, itt Abonyban még vannak hiányosságok. Megköszönünk minden támogatást, hiszen sok kicsi sokra megy. A lakosságnak akarunk adni, biztosítani a nyugodt mindennapokat, de ez támogatás nélkül nehezen megy. SZ0LJ0N.hu A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE Eltűntek a gyerekek az ágyból, észre se vették- graffitiző gyerekeket is kaptunk már el - mesélte Kánya Erika. - Egyszer például a vasútállomáson feltűnő mozdulatokkal, szatyorral a kezünkben sétálgattak - Amint megláttak, sürgősebbre vették a járást, közelebb érve hozzájuk láttuk, hogy tiszta festék a kezük. A gyerekek bevallották tettüket. elmentünk a szülők lakására, akik azt hitték, a srácaik az igazak álmát alusszák. A rendőrőrsre irányítottuk őket. KEDVES SZOLNOKI POLGÁROK! A kereszténység legszentebb ünnepének közeledtével mindig békéssé változik a világ. Az emberek végre meghallgatják egymást, s mindannyian igyekszünk környezetünket szebbé tertni. Ettől valahogy élhetőbbnek, jobbnak látjuk világunkat. Szolnok városában különösen mozgalmas esztendőn vagyunk túl, hatalmas erőfeszítéseket tettünk, s teszünk a jövőben is azért, hogy mindannyian otthon érezzük magunkat itt, a Tisza fővárosában. Joggal mondhatjuk: Szolnok épül! Köszönöm a megértést és a türelmet, mellyel az építkezéseket, a megújulást követték. Kérem továbbra is osszák meg velünk gondolataikat, javaslataikat, éppen úgy, ahogyan ezt idén is tették. A közös siker és a közös fejlődés sokkal nagyobb örömet okoz, sokkal jobban magáénak érzi mindenki a szebb tereket, utcákat, a virágos parkokat akkor, ha ötleteit viszontláthatja. EZÚTON KÍVÁN SZOLNOK MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK VEZETÉSE ÁLDOTT. BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET MINDEN SZOLNOKI POLGÁRNAK! Szalay Ferenc polgármester Hegmanné Nemes Sára alpolgármester Dr. Kállai Mária alpolgármester Szabó István alpolgármester