Új Néplap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-18 / 296. szám

2009. DECEMBER 18., PÉNTEK Megyeházi tükör A karácsonyfa alá kerülő sok-sok ajándékból minden gyermeknek jutott. Képünkön Fejér Andor, a megyei közgyűlés elnöke a kicsik között. Gyermekek karácsonya ünnep Az állami gondozott kicsiket és nagyokat látták vendégül Eredményes volt a Somme megyei látogatás Jász-Nagykun-Szolnok megye francia testvérmegyéjébe, Som­me megyébe utazott rövid hiva­talos látogatásra egy kétfős me­gyei delegáció december elején Fejér Andor vezetésével. A Som­me Megyei Tanács elnökének kezdeményezésére létrejött talál­kozón megyénk angol partnere, Durham megye is részt vett, tud­tuk meg Galó Anita kabinetveze­tőtől. A kiutazás eredményeként a jövő évi közös programok egyeztetésén túl több olyan pro­jektötlet is körvonalazódott, amely a takarékosság jegyében született, ugyanakkor nagyon ér­dekes közös programra invitálja majd az angol, francia és magyar fiatalokat. Ennek jegyében pél­dául „80 perc alatt Európa kö­rül” címmel nemzeti önismereti és identitás-fejlesztési projekt megvalósítása szerepel a tervek között. A EuropeDirect irodák közötti együttműködés erősíté­se, illetve Somme megyével kö­zös árvízvédelmi program meg­valósítása is szerepelt az egyez­tetések témái között, valamint szó esett a jövő évi Challenge if­júsági sporttalálkozóról is. ■ Az UNICEF üzenete a döntéshozókhoz Rendhagyó módon kezdődött a megyei;, közgyűlés decemberi ülése. A képviselőket örökbe fo­gadható, „születési bizonyít­vánnyal” ellátott rongybabák várták az ülésteremben. A „20 év - 20 nap” gyermekjogi hó­naphoz kapcsolódva az UNICEF ilyen módon kívánja emlékeztet­ni felelősségükre azokat a dön­téshozókat, akik kiemelt szere­pet játszanak a gyermekek hely­zetének alakításában. A közgyű­lésen felszólalt Takács István dr., az UNICEF Magyar Bizottságá­nak elnöke. Az önkéntes fiatalok, nyugdíja­sok, fogyatékkal élők által készí­tett rongybabák és a hozzájuk kapcsolódó üzenet arra emlékez­tetnek: közös felelősségünk a gyermekek jogainak tiszteletben tartása és biztosítása, s ebben mindannyiunknak bőven van még tennivalója. ■ A megyei közgyűlés tiszt­ségviselői, a megyei ön- kormányzat vezetői igen nemes, példaértékű ha­gyományt teremtettek egy évtizeddel ezelőtt. Munkatársunktól- Immár tizedik esztendeje, hogy a karácsonyi ünnepek előtt a megyei közgyűlés elnöke, alel- nökei, a hivatal vezetője, és az irodák vezetői meghívják a me­gyei önkormányzat által fenntar­tott intézményekben állami gon­doskodásban, illetve nevelőszü­lőknél nevelkedő gyermekeket a megyeházára. Ilyenkor megven­dégeljük őket, ajándékokkal, kis műsorral kedveskedünk nekik, egyszóval próbáljuk szebbé ten­ni számukra a karácsonyi ünne­pet - mondta Fejér Andor, a me­gyei közgyűlés elnöke. — Úgy gondolom, hogy döntéshozóként kötelességem minden olyan kez­deményezést tiszta szívvel támo­gatni, amely a gyermekek életé­nek jobbítását szolgálja. Főleg, ha olyan gyermekekről van szó, akik nem tudják, milyen az, ha valaki meghitt légkörben, csalá­di körben ünnepel. Olyan időszakot élünk, ami­kor a családban élők számára is gondot jelent a mindennapi élet feltételeinek megteremtése. Ezért különleges öröm számom­ra, hogy lehetőségünk van a gyermekek karácsonya rendez­vényünkön az intézményeink­ben nevelkedő kicsiknek és na­gyoknak örömet és mosolyt va­rázsolni az arcára. Sajnos jelen pillanatban a me­gyei önkormányzat sincs a csalá­doknál kedvezőbb anyagi hely­zetben. Éppen ezért, nagy segít­ség nekünk, hogy ebben az évben kü­lönösen sok és nagy értékű kará­csonyi adományt, felajánlást kap­tunk, kaptak intézményeink kü­lönböző cégektől, szervezetektől, így vásároltunk ajándékokat a megyeházi ünnepségen résztve­vő százötven gyermeknek. A ho­moki intézményünkbe pedig ed­dig egyedülálló összegű, mintegy hétmillió forintos ruha- és élel­miszer-felajánlás érkezett a Ma­gyar Ökomenikus Segélyszerve­zet jóvoltából. Mindezt ezúton szeretném nagyon megköszönni a megyei önkormányzat és a gyermekek nevében is. Azt gon­dolom, aki már egyszer is átélte ennek az ünnepnek a hangula­tát, látta a gyermeki szemek csil­logását, annak nem lehet kérdés a folytatás. A legnehezebb körül­mények sem tántoríthatnak el bennünket attól, hogy azt adjuk, amiből korlátlanul és ellenszol­gáltatás nélkül adhatunk - sze- retetet és békességet — tette hoz­zá Fejér Andor. A Tiszafóldvár-homoki Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kol­légium, Pedagógiai Szakszolgá­lat és Gyermekotthonnak a Vám- és Pénzügyőrség által lefoglalt, márkátlanított ruhákat adott át a minap a Magyar Ökumenikus Se­gélyszervezet. Az ad­venti adományozás során az uniós élel­miszer-segélyakció­ban 960 kilogramm cukrot és 300 kilogramm kekszet is kap­tak az intézmény lakói.- Enyhe, illetve középfokon sérült fogyatékosokat oktató, ne­velő, többcélú intézmény va­gyunk. Hatféle feladatellátás fo­lyik nálunk. Szakellátás kereté­ben hét lakásotthon van, ezek­ben élnek gondozottaink - mondta Burai Zsuzsanna, az in­tézmény vezetője. — Intézmé­nyünkben a szeretet, a türelem, az odafigyelés eszközével neve­lünk. Minden gyermek számít, megpróbáljuk őket minél több élményhez juttatni - magyaráz­ta az intézményvezető. Évről évre nehezebb támoga­tókat, szponzorokat találni. Ke­vés a pályázati lehetőség és a cé­gek egyre kevesebbet tudnak j szakképzési hozzájárulásra, adományokra fordítani. — írtunk egy segélykérő levelet az öku­menikus segélyszervezetnek. Hosszas egyeztetés eredménye az, hogy ebben az adományban részesültünk - tette hozzá Burai Zsuzsanna. — Ahhoz, hogy adni tudjunk, adományokra van szükségünk. Éppen ezért hirdetjük meg min­den évben a Szeretetéhség nevű programunkat országszerte. Ad­vent első vasárnapjától december végéig várjuk a felajánlásokat — tudtuk meg Lehel Lászlótól, a Ma­gyar Ökumenikus Segélyszerve­zet igazgatójától. - Vannak elkob­zott áruk, melyeket VPOP ad át nekünk. Azon kívül vannak olyan élelmiszeralapok, amelyek szétosztásában szintén részt ve­szünk. Idén úgy gondoltuk, a Ti­szafóldvár-homoki intézménybe is juttatunk az adományból - tet­te hozzá Lehel László. A gyerekek verssel és zenés műsorral viszonozták az ajándé­kokat. Az intézmény fiataljai a műsor után örömtől ragyogó arc­cal nézegették és választották ki az ajándékok közül a nekik tet­sző darabokat. ■ A szeretet, a tü­relem, az odafi­gyelés eszközé­vel nevelünk. A kazah nagykövet a megyeháza vendége volt Kazahsztán a világ kilencedik legnagyobb országa, ahol több mint 130 nemzetiség él békében egymás mellett. Az ország életé­ben jelentős kihívás az EBESZ elnöki tisztségének betöltése 2010. januárjától. Egyebek mel­lett erről tájékoztatta a megye és a város vezetőit Ibrayev Rashid Turarovich, a Kazah Köztársa­ság magyarországi nagykövete. A kazah nagykövetet és mun­katársait december 8-án Fejér Andor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, Ko­vács Sándor alelnök, valamint Szabó István, Szolnok alpolgár­mestere fogadta a megyeházán. - Megyénk a Nagykunság, pon­tosabban Karcag révén már hosszú múltra visszatekintő, rendkívül eredményes kazah kapcsolatokkal rendelkezik, ezt szeretnénk megyei szintre is ki­terjeszteni - mondta Fejér An­dor elnök a találkozót követő saj­tótájékoztatón. Kovács Sándor alelnök, aki fel­sőfokú tanulmányai egy részét a Kazah Köztársaságban végezte, kifejtette, hogy évek óta kitartó­an dolgozik azon, hogy kitelje­sedjen a két ország közötti kap­csolat megyénkben a gazdaság, a kultúra és az oktatás terüle­tén. — A mostani találkozó jó alapja lehet annak, hogy egy év múlva már gyakorlati eredmé­nyekről számolhassunk be - mondta az alelnök. A nagykövet­ség munkatársai már korábban jártak a Szolnoki Főiskolán, s a mostani találkozó eredménye­ként a tervek szerint a jövő év elején konkrét kapcsolatfelvétel­re kerül sor, amelynek célja a di­ákcsere kapcsolat kialakítása a szolnoki és egy hasonló profilú kazah főiskola között. Ibrayev Rashid Turarovich elmondta, hogy kiváló karcagi kapcsolata­ikat további kun településekre is szeretnék kiterjeszteni. A de­legáció által hozott anyagból Ka­zahsztánról szóló fotó- és könyv­kiállítás nyílt a Megyeháza épü­letében. A könyvek egy részét, több tucatnyi kötetet ezt követő­en a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárnak ajándékozzák. ■ Ai oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jött létre. A felmerülő költségeket a megrendelő fél fizeti. Előrelátóak voltak az intézkedések gazdálkodás Tovább nehezedik a közoktatási intézmények helyzete —Az ország jövő évi költségveté­si törvényének kihirdetésével egy időben, december 11-én tar­totta ez évi utolsó ülését a me­gyei közgyűlés. A kormány által elfogadott büdzsé sajnos további forrásszűkülést hozott szá­munkra, mivel sorra elvéreztek a költségvetés módosítására be­nyújtott ellenzéki módosító in­dítványok - mondta Búsi Lajos, a megyei közgyűlés alelnöke. Ez több területen is lecsapódik jövő­re az egyébként is a működőké­pessége határán álló megyei ön- kormányzatnál. Ennek egyik „eredménye”, hogy újabb nor­matívát vonnak el a közoktatási feladatellátástól. Az 52 millió fo­rint nagyságrendű központi költ­Búsi Lajos ségvetési támogatás megvonása újabb súlyos érvágást jelent a nyolc közoktatási intézményt fenntartó megyei önkormányzat számára. Sajnos ez nemcsak a fenntartót érinti érzékenyen, ha­nem az itt tanuló mintegy 3400 gyereket is. Ezen belül is első­sorban azt a kétezer fiatalt, aki pedagógiai szakszolgálati - pél­dául logopédiai vagy nevelési ta­nácsadói - ellátásban részesül.- Az önkormányzat gazdálko­dására nézve további negatívum, hogy az eddigiektől eltérően nem minden létszámcsökkentés többletkiadása igényelhető meg a továbbiakban a központosított előirányzatból. Egyrészt csök­kent a keretösszeg, másrészt a többletkiadások támogatása csak a közoktatási intézmények­ből elbocsátott közalkalmazot­takra vonatkozik ezután - foly­tatta Búsi Lajos.-Az óvodai, iskolai és kollégi­umi étkezésben a 2010. évi tör­vényjavaslat a 2009. évi támo­gatási összeget 65 000 Ft/fő/évről 22 500 Ft/fő/évre csökkentette volna a tervek sze­rint. Most ott tartunk, hogy örü­lünk annak, hogy a módosító in­dítványok hatására a 2010. évi támogatási összeg a 2009. évi szinten marad. Összességében tehát elmondhatom, hogy na­gyon is indokoltak voltak azok a takarékossági intézkedések, amelyeket az elmúlt két év folya­mán meghoztunk, hiszen ezek nélkül minden valószínűség sze­rint már nem tudnánk biztosíta­ni azokat a feltételeket, amelyek intézményeink minimális mű­ködését garantálnák - mondta végezetül a megyei közgyűlés al­elnöke. ■ Találkozó. A megyei önkormányzat, illetve a hivatal szakszervezeti bizott­sága évről évre találkozóra hívja nyugdíjba vonult munkatársait. Idén a megyeházán Fejér Andor, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Baranyi Imre aljegyző köszöntötte az ünnepség résztvevőit. A jó hangulatú eseményt a fiatalok műsora tette teljessé.

Next

/
Thumbnails
Contents