Új Néplap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-15 / 293. szám

12 ÚJ NÉPLAP —2009. DECEMBER 15., KEDD TŰKOR A cár egyik testőre Tiszaroffon hunyt el történelem Bolschakov Gergely első világháborús hadifogolyként került a Tisza mellé Azt bizonyára sokan tud­ják, hogy Tiszaroff a cso­daszép, felújított Borbély­kastélyról, a napsugaras, meleg nyarairól neveze­tes, de azt már egyre ke­vesebben, hogy a kompon túli, úgynevezett alsó- végesi temetőben nyug­szik asszonyával együtt egy első világháborús, orosz hadifogoly. D. Szabó Miklós A rendszerváltásig az hírlett ró­la, hogy egyszerű közkatona volt. Azóta kiderült - amivel a szűkebb család tagjai már koráb­ban is tisztában voltak, de a szo­cializmusban titkolták —, hogy a hantok alatt nyugvó Bolsakov Maxim Szergejevics, vagy aho­gyan a mára ledőlt sírkövön ol­vasható, Bolschakov Gergely nemcsak egyszerű hadifogoly, hanem II. Miklós cárnak, a csa­ládjával együtt 1918 nyarán meggyilkolt orosz uralkodónak egyik kozák testőre volt 1905- 1914 között. Hogy miért, milyen körülmények közepette került ebbe a Tisza menti, szép kis ma­gyar faluba, az írás ezt igyekszik kibogozni az ismerősökkel, csa­ládtagokkal, különösen a legfia­talabb fiával, Muka Miklóssal és unokájával, Muka Lászlóval együtt. A kétméteres, szőke és kék szemű óriás 1883-ban született a cári Oroszország Volga melletti, kozákok lakta, Havata nevű tele­pülésén. A családja jómódúnak számított, és a szülők a kor szo­kásainak megfelelően több gye­reket, három lányt és két fiút ne­veltek. Maxim Szergejevics kato­nai éveit, tanulmányait befejez­ve, több ok miatt is bekerült a cár irigyelt testőrségébe. Az egyik az volt, hogy óriási testi erővel rendelkezett, jól lova­golt, és a kardforgatáshoz, illetve a lándzsa haszná­lathoz is nagyon értett. A másik ok: Muka Miklós, a fia szerint a nagyapa egyszer a cárnak komoly szívességet tett. Hogy ez a szívesség pontosan mi volt, ezt már ő sem tudta, de tény, ezért a családnak II. Miklós cár nem ma­Balról a második, hátul Bolsakov Maxim Szergejevics (később Tiszaroffon Gergely bácsi) 1909-ben testőrként a cári családdal radt adósa. Bizonyítja az is, hogy az első adandó alkalommal a fi­atal legényt bevette irigyelt test­őrségébe. Persze ehhez óriási termete is hozzájárult, mert őfel­sége nagyon kedvelte a szálas, 190 centi körüli vagy annál ma­gasabb legényeket, testőröket. Azután a fizetés sem volt lényeg­telen, a nős testőrök lakást is, földet is kaptak a cár atyuskától, a kereseten kívül. Aki nagyon sokat segített a cikk megírásában:-í Muka László, ' f a 42 éves unoka így hamarosan a már meglévő családi birtok mellé újabb erdő, legelő és szántó került tulajdo­nukba, fizetség gyanánt. A vál­las, jóvágású, szőke legény 1905- ben nősült, és olyan feleséget vá­lasztott, aki szintén a cári udvar­ban dolgozott, szakácsnőként. Az asszony hamarosan három lányt szült neki, és attól kezdve ő nem dolgozott, az apróságokat nevelte. Az uralkodót és a családját 12 és 24 órás szolgálatban vigyáz­ták: a négy leánygyereket, szóval hercegkisasszonyokat, és az egy szem fiút, a legfiatalabbat, a trónörököst. Ő súlyos betegség­ben, vérzékenységben szenve­dett, és rá külön testőr vigyázott mindig. Sokszor elmesélte a ti- szaroffi, szűkebb családjának, hogy ezek a gyerekek különö­sebb pompa nélkül éltek, és a gőgösség, kivagyiság nem volt jellemző rájuk. Azt is elmondta, hogy a cár akkor már a kor divat- jának, a filmezésnek hódolt, és kedvelte a nagy fogadásokat. A feleségét imádta, aki német, pon­tosabban hesseni hercegnő volt. A politikához viszont szinte semmit nem értett. Gubanc főleg abból adódott, hogy ez a szolgálat jószerével évi 365 napos foglalatosságot jelen­tett, legalább is kezdetben, amíg a hivatali ranglétrán feljebb nem került valaki. Ugyanis a közle­gényeknek hivatalosan egy hét, majd kis idő után tíz nap sza­badság járt évente. Ahhoz, hogy ez a mennyiség duplájára, triplá­jára emelkedjék, legalább altiszt­nek, sőt tisztnek kellett lenni. És bizony ennek az eléréséhez sú­lyos esztendőket, olykor évtize­det kellett szolgálni a testőrség­nél. így többször az történt, hogy egy idő után, amikor már vala­hogy megszedték magukat az őrök, és annyi földdel rendelkez­tek amennyi a megélhetésük­höz, családjuk boldogulásához elégnek bizonyult, visszavonul­tak a terhes, folyamatos őrzés­től. Ezt kérte ő is 1914 tavaszán, mint akkor már 31 éves altiszt, a szakállas, bajszos uralkodótól. Aki tettetett haraggal mindezt el­fogadta az akkor már háromgye­rekes apától, és búcsúzóul egy ikont ajándékozott neki. Állító­lag valami olyasmit is mondott: vigyázzon rá, mert amíg ez meg­lesz, szerencse kíséri útját. Sajnos, leszerelése után né­hány hónappal ezen számításo­kat a szerb Gavrilov Princip 1914. június 28-án keresztülhúz­ta a Ferencz Ferdinánd és felesé­ge elleni merényletekkel. Kitört, hamarosan kiszélesedett az első világháború, és a frissen lesze­relt testőrnek is kézbesítették a behívót. Sírva búcsúzott szeret­teitől, hazavitte őket Havatába, szülőfalujába. Idős szüleire bíz­ta a négytagú családot, és ő pe­dig nekivágott a nagy ismeret­lennek, a világháborúnak. Múlt­ja és bátorsága miatt elitalaku­latba, az úgynevezett lovas, pi- kás felderítők közé került, ahol tíz-harmincad magával az oszt­rák-magyar csapatok első vona­lai körül, olykor mögött végez­tek felderítéseket a magyar ha­tártól több száz kilométerrel ke­letre. Igen ám, de egy ízben, még 1914 végén egy erős huszárala­kulat körbezárta őket, és hiába forgatták a fegyvereiket vitézül, a szakasz egy részét levágták, a többi kozák, így ő is fogságba ke­rült. Tehervonat vitte az életben maradt nyolc embert Magyaror­szág szívébe, pontosabban Deb­recenbe, majdTomajmonostorá- ra, illetve Kunhegyesre. Ott mó­dos parasztgazdákhoz kerültek, és a földeken, mezőkön, a jószá­gok körül dolgoztak úgy, mint korábban a nagy orosz, ukrán sztyeppéken. Szerették őket, mert jó, és ami lényeg, ingyen munkaerőnek számítottak. Tiszaroffra úgy> került, hogy valamikor 1915 elején egyszer a roffi Huber gróf úgy szólt a to- majmonostori nagybirtokoshoz, gróf Nemes Jánoshoz:- Gróf Uram! Nem lenne egy jókötésű hadifoglyod? De nekem olyan kell, aki lóháton született, mert főleg kocsisként lenne rá szükségem! Ezt követően a községi elöljá­rókkal, az illetékes katonai pa­rancsnokokkal is ismertették a tervet, és mivel azok is rábólin­tottak, így került Bolschakov Ma­xim Szergejevics Tiszaroffra, Huber grófhoz. Kezdetben az is­tállóban aludt egy vackon, és mi­vel jóképű, megbízható, szőke, kékszemű férfinak számított, megakadt rajta az asszonyok szeme. Főleg az özvegyeké, mert akkor bőven aratott a harctere­ken a halál, és sokan maradtak pár nélkül, kisgyerekekkel ott­hon. Az orosz - mert csak így hívták - pár hónap teltével már konyhanyelven beszélte a ma­gyart, és a roffiak kedvence lett megbízhatósága, jó munkája mi­att. Hallották azt is, hogy 1917- ben, november elején győzött a bolsevik forradalom, és később a cári családot is lefogták, majd ki­végezték. Sőt, még azokat is, akik őket szolgálták. 1918 őszén a háború közvet­len befejezése után mintegy ti­zenhét orosz, ukrán hadifogoly indult tehervagonban Kunhe­gyesről, a vasúti pályaudvarról Oroszországba. Ő nem tartott ve­lük, mert tisztában volt vele, hogy mint a cár egyik volt test­őre, sok kegyelmet nem remél­het az új hatalomtól. Azért elké- redzkedett a gróftól erre az állo­mási búcsúztatóra, és kettőnek közülük — akik Havata, a szülő­faluja környékéről érkeztek -, megadta a nevét, roffi címét. (Folytatjuk) A nemzeti rock/metál egyik ve­zető együttese a Hungarica. Új anyaguk a Nincs más föld, nincs más ég, amely a korábbi­akhoz hasonlóan na­gyon húzós és dalla­mos számokat tar­talmaz. Az együttes zenéjének erőssége éppen a jó értelem­ben vett egyszerű­ség. Azaz nincsenek nagy flikflangok az odaütős, kemény, rockos- metálos-punkos hangvételű té­telekben, de a dallamosság és a ritmus rendesen megmozgatja a lábakat és a fejeket. Emellett azonban ott vannak a balladá- sabb, akusztikusabb tételek is, amikor lehet egy kis pihenőt tartani, de csak lábnak, mert akkor is oda kell rájuk figyelni. A csapat másik erőssége ugyanis a dalszöveg. Mint min­den nemzeti rockegyüttes, ők sem rejtik véka alá a vélemé­nyüket a magyar sorskérdések­ről, a politikai hely­zetéről, a körülöt­tünk élő magyar ki­sebbség nehézsége­iről, a közös sors­vállalásról, a haza­szeretetről. Teszik ezt kemény, máskor finomabb sorokban megfogalmazva. A bonusz DVD-n a február 13-i, a Koncert a Nemzeti Jogvédelemért fellé­pést láthatjuk a budapesti WigWam Klubból, teljes egé­szében. Bővebben: SZOUON.hll/Zeneajánló (Hungarica: Nincs más föld, nincs más ég. Forgalmazza: Hammer Music) ■ B. Gy. Tv-notesz VALKO MIHÁLY ROVATA Én meg a magamét: van egy da­rab feleségem, meg egy darab gyerekem... Ugye milyen humo­ros? Vagy nem talán? Inkább közönséges? Nem is folytatom, s az a versenyző is jobban tette volna, hogy nem mondja tovább a magáét, aki ilyen viccesnek szánt fordulattal indította mon- dókáját. Abban a tehetségkuta­tó vetélkedésben, melyet a köz­tévé hirdetett meg olyan re­ménységeknek, akikben tán ott pislog a nevetésnek valamiféle szikrája, és aztán majd itt láng­ra is kaphat. Első elődöntőjét már láthattuk is hétfőn este (tegnap este a másodikat is), egyharmadát annak a huszon­egynek, akik kikerültek a mint­egy háromszáz jelentkező kö­Mondják a magukét! zül. Heten, mint a gonoszok, csak róluk beszélek, s bizony nagy gonoszság volt tőlük, hogy a nélkül akartak megnevettetni, előkotort történeteikkel, hogy jóformán egyetlen igazi poén sem sült el, mintha csak vaktöl­ténnyel lődöznének egy vadá­szaton. Aligha mondhatni el ró­luk, hogy az Isten is humorra te­remtette őket. Poénkedni például olyasmivel, hogy a kisváros polgármestere megígérte, ha rászavaznak, oda is költözik. Avagy egy másik gyöngyszem a csattanónak szán­tak közül: a malac érezte - disz­nóvágáskor kisvárosban -, hogy amatőrökkel van körülvéve. No, meg hogy a rénszarvas is afféle kapitalista hülyeség karácsony­kor. Ne mán! Az emberséges zsű­ri azért „elégedett”. Nagyon he­lyes voltál - nyugtázták az egyik produkciót. Nagyon sok jó du­mád volt - így egy másiknak. Talpra vagy esve! (Talán inkább fejre.) És elhangzott az is: Profi voltál. Ami Sás Péter esetében igaz is, már ami azt illeti, hogy ő már évek óta gyakorolja ezt a hu­morista szakmát (el is süti iű is egyik régebben bevált Baló- paródiáját). Csakhát! Mit kere­sett itt a profi, azok között — kér­dem én -, akik a humort még csak kóstolgatják, milyen is len­ne az. A látottak vagy még in­kább a hallottak azt mutatják, egyáltalán nem könnyű humo­rosnak lenni, sőt igen nehéz. Az abszurd humor királya, a műsor­vezető titulálta így Galla Miklóst, ő sem tudja még csak elmosolyintani sem magát, leg­feljebb félrehúzza száját. (Igaz, ő vágja a legszebb fapofákat széles e honban.) Egyébként, akik az egyes elődöntőkből tovább is jut­nak, hárman-hárman, és mi is szavazhatunk, mi nézők, kit sze­retnénk esetleg még látni újra a közszolgálati szilveszteri műso­rában, merthogy azt gazdagítják majd. (Erre kíváncsi leszek.) Sok kavicsot kell megmozgat­ni, összedörzsölgetni ahhoz - nyilatkozta Nagy Bandó András -, hogy akár egy aranyszemcsé­re is bukkanjunk. Nos, ezen az j estén hiába keresték, legfeljebb a kavicsokat találták. Talán majd a folytatásban? Á

Next

/
Thumbnails
Contents