Új Néplap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-27 / 278. szám

2 A szén-monoxid áldozata lett a férj a családi házban Tragédia történt Szolnokon egy családi házban tegnap. Az ott la­kó házaspár szén-monoxid-mér- gezést szenvedett, a férjen már nem lehetett segíteni, a helyszí­nen elhunyt. Veres Éva, a megyei rendőr-fő­kapitányság sajtóreferense tájé­koztatása szerint az ott lakókat egyik ismerősük személyesen kereste fel, mert hiába hívta őket, nem vették fel a telefont. Amikor a házhoz ért, a redőnyö­ket leeresztve találta, és senki nem nyitott kaput. Mivel nem ér­zékelt mozgást, értesítette a rendőrséget. A rendőrök a háló­szoba ablakát betörve jutottak be a házba, ahol két, földön fek­vő személyt találtak, az ott lakó házaspárt. A 48 éves férfin a ki­érkező mentők már nem tudtak segíteni, a helyszínen meghalt. Eszméletlen feleségét a Hetényi Géza Kórházba szállították, álla­pota súlyos, életveszélyes. Orvo­si vélemény szerint szén-mono- xid-mérgezés okozhatta a tragé­diát. A rendőrség közigazgatási eljárást indított az ügyben. ■ Potyára utaztak Rákócziújfaluba a jegyzőjelöltek Immár hónapok, évek óta visz- szatérő probléma Rákócziújfalu- ban, hogy a képviselő-testületi ülések egy-egy kivételtől elte­kintve rendre határozatképtele­nek. Nem volt ez másként ezút­tal sem, ám most a szokásosnál is kínosabbá vált a dolog.- A tervezett napirendi pon­tok között szerepelt, hogy a kép­viselők megismerkednek, meg­hallgatják azokat a jelentkező­ket, akik pályázatot nyújtottak be a jegyzői állásra. Nyolcán is eljöttek, ám mivel a tízfős testü­letből öten ismét távol maradtak az ülésről, dolgavégezetlenül tá­voztak - tájékoztatott Papp Já­nos polgármester. — Ugyanígy nem tudtunk dönteni a kultúr- házvezető személyéről sem. Sőt, hiába jelentkezett egy budapes­ti cég, hogy szeretne Rákócziúj- faluban önkormányzati ingat­lant vásárolni, hogy 20 fő szá­mára biztosítana munkalehető­séget, az ő beadványukkal sem tudtunk foglalkozni. ■ G. J. MEGYEI TÜKÖR f ÚJ NÉPLAP —2009. NOVEMBER 27., PÉNTEK A spórolós tablóbál a jellemző szalagavató bál A diákok többsége régebbi ruhákból alakíttatja át a táncruháját A középiskolák végzős osztályai idén nem a pompára helyezik a hang­súlyt. A nehéz gazdasági helyzetben igyekeznek ott spórolni a szalagavató, illetve a tablóbál költsége­in, ahol tudnak. Négyesi I.-Daróczi E. — A fiam most utolsó éves az egyik helyi középiskolában. Már nem sok idő van hátra a szalag­avató báljáig, ami nagyon sokba kerül - mondta a szolnoki Sz. Márta. Kérésünkre összeszá­molta a kiadásokat, a végösszeg több tízezer forintra rúgott.—Az öltöny és a mellény 26 ezer fo­rintba, az ing és a nyakkendő hatezer-ötszáz, az öv kettőezer, a cipő nyolcezer forintba került. Ezekhez jött még a két táncruha kölcsönzése, ami tizenegyezer forint volt, valamint a négy belé­pő vacsorajeggyel plusz tizen­négyezer forint. Az este így hat- vanhétezer-ötszáz forintba ke­rült - összegzett az édesanya. Ez a majd’ hetvenezer forint csak a fiúra vonatkozik. Mivel a szülők nem járnak bálokba, ne­kik is szükségük volt alkalmi ru­hára. - Ezen igyekeztünk spó­rolni, ezért régebbi, elegáns ru­hánkat alakíttattuk át. Ha még magunknak is üzletből vásáro­lunk, a költségek a százezer fo­rint határát súrol­ták volna - mond­ta Sz. Márta. A szolnoki Var­ga Katalin Gimná­zium két végzős diákját kérdeztük, mekkora kiadá­sokkal jár a tablóbáljuk, melyet december 19-én rendeznek meg a tiszaligeti Olaj-csarnokban. — Az osztálytársaimmal együtt igyekszünk ott spórolni, ahol csak lehet. Kétféle táncot adunk majd elő, az angol kerin- gőt és a swinget - mondta Novák Dóra 12. C osztályos tanuló. Mint azt Dóra elmesélte, a ke- rlngőre kölcsönöznek ruhát, ami az ő esetében 18 ezer forint, de a swingre nem. Azt mindenki ré­gebbi ruháik átalakításával igyekszik megoldani.- Estélyi ruhát nem vásárol­nak a szüleim nekem, hiszen már van koktélruhám, melyet a tavalyi szalagavatón viseltem. Ez A szalagavató bálra betanult táncok ára igen borsos. Képünk a karcagi Varró István Szakiskola, Szakközépiskola tablóbálján készült. Mivel a szülők nem járnak bálokba, ne­kik is szükségük van alkalmi ruhára, ami tovább növeli a költségeket. színházba járó és alkalmi ruha is egyben — teszi hozzá Dóra. A báli belépő 1200 forint, aki ehhez még vacsorát is rendel, an­nak plusz hét­száz forintot kell fizetnie fejen­ként. A swinget oktató tanárnak alkalmanként 350 forintot ad­tak a tanulók. Dóra osztálytársa, Bányi Máté is igyekszik ott takarékoskodni, ahol tud. Beszédéből érződik, az osztály többi tagjával részlete­sen megbeszélték a felmerülő költségeket.- A tablóbálra megvarrattuk azt az öltönyt, amiben jövőre bal­lagunk. A varratással és az anyaggal együtt 26 ezer forintba került nekem — mesélte Máté. Az angol keringőhöz szmokin­got kölcsönzött Máté, mely négy­ezer forint volt, de ebben már az is benne van, hogy házhoz vi­szik. A swinghez a fiúk ugyan­azt a ruhát viselik, mint a kerin­gőhöz. Természetesen egy kicsit átalakítva. Az osztályban több a lány, mint a fiú, ezért külsősök is részt vesznek a táncokban. Az angol keringőben részt vevők számára az osztálypénzből áll­ják a felmerülő költségeket, míg a swingeseknek a partnerük fi­zeti azt. A karcagi Szentannai Sámuel Gimnázium, Középiskola és Kol­légium végzősei a Déryné Mű­velődési és Ifjúsági Központban január 29-én tartják szalagavató­jukat. A12. A osztályban gépész, gazdász és környezetvédelmi szakmacsoportos diákok tanul­nak. Osztályfőnökük, Futó Lajos lapunknak elmondta, az osztály­ba 16 fiú és 13 lány jár. A szalag­avatón többen charlestont is tán­colnak. Nekik a táncruha köl­csönzése 4-6 ezer forint lesz, a tánc betanítása pedig 2-4 ezer fo­rint fejenként. Az iskola három végzős osztálya közösen fizeti ki a terembérletet, így ez is pár ezer forint lesz még diákonként. Erre jön még a meghívók, a fo­tók, a jelvény és a szülői virág ára. Aki több fotót kér, az akár tí­zezret is költhet erre. A lányok­nak a szalagtűzőre a kosztüm 14-18 ezer, a fiúknak az öltöny a kiegészítőkkel 16-18 ezer forint volt. Aki táncol, annak 35-40 ezer forint lesz a végösszeg, aki nem, annak tízezer forinttal ke­vesebb. Mi mennyibe kerül? (forint) Lányok Fiúk Ruha 4000-40 000 8000-50000 , Cipő 5000-18 000 6000-26 000 | Fodrász 3000-7000 1000-1500 1 Smink 3000-10 000­........................... IMűkörmös 4000-7000 Közösen fizetik a terembérletet A KISÚJSZÁLLÁSI Rléssy Sán­dor szakközép- és szakiskolá­sok december 19-én a műve­lődési házban tartják szalag­avatójukat. TOLDI ATTILA igazgatótól megtudtuk, egy szakközepes és egy szakmunkás osztály tart szalagavatót, a terem­bérletet az osztályok közö­sen fizetik. aki táncol, annak a ruhaköl­csönzés hatezer forint, a tánc betanítása kétezer forint fe­jenként. A SZALAGAVATÓRA a ruha a lányoknak, a fiúknak az öl­töny 8-12 ezer forint, ehhez jön még a meghívók, fotók, a szalag és a virág ára, ez nagyjából ötezer forint. Aki táncol, annak 21-25 ezer, aki nem táncol, annak 15- 17 ezer forint lesz a szalag­avató költsége. FORRÁS: ÜJ NÉPLAP-GYŰJTÉS személyi HIRE Nagy Agnes lett a megyei vöröskereszt igazgatója Korábban a budapesti vöröskeresztnél dolgo­zott. Eredeti foglalkozása egészségfejlesztő, mentálhigiénikus, koordinátorként, civil segí­tőként tevékenykedett a magyar-történelem szakos diplomával is rendelkező szakember, bb Szekrényes István letette Abádszalókon a képviselői esküt Szekrényes István személyében új képviselő kezdte meg munkáját a képviselő-testületben. A mandátumáról lemondott Kovács Mihály he­lyét tölti be. Képviselőként az idegenforgalom újbóli fellendítését tekinti a legfontosabbnak, pa Dr. Temesváry Tamás kuratóriumi elnök dqat vett át az alapítvány nevében Karcag fejlesztése, az értékek védelme érdeké­ben végzett munkájáért Karitatív tevékenysé­gért Díjat kapott a „Karcagért” Közalapítvány, melyet dr. Temesváry Tamás elnök vett át. de Négy héten át tart majd a mulatság November 28-tól az új év első napjáig vásári forgatag, hétvé­genként pedig minden korosz­tályt kielégítő rendezvénysoro­zatveszi kezdetét az ünnepi dísz­be öltözött szolnoki Kossuth té­ren. Rózsa József, a Sportcent­rum Kht. igazgatója, valamint Ri- bár Zsuzsa főszervező elmondta, most péntektől az igényesen fel­állított faházakba kitelepülnek az árusok, s az advent jegyében kínálják portékájukat. Szomba­ton délután fél öttől pedig a Lur­kó Színház műsorával kezdődik a négy héten át tartó eseményso­rozat, majd öt órakor dr. Beer Miklós váci megyéspüspök meg­gyújtja a téren felállított adventi koszorú első gyertyáját. ■ M. G. A válságról szól az Economica szolnoki főiskola Izraeli gyermekek rajzai a campusban A magyar tudomány ünnepe al­kalmából rendezett a Szolnoki Főiskola konferenciasorozatot tegnap. A konferenciával egy időben nyitották meg a főiskola tiszaligeti campusában a „Béke a humoron keresztül” című iz­raeli gyermekraj z-kiállítást. A napokban jelent meg az Econo­mica idei harmadik kötete, amely a Szolnoki Főiskola tudo­mányos közleményeit tartal­mazza. Minden évben négy Economica szám kiadását ter­vezi a főiskola. A negyedik kö- f tét — amelynek megjelenése le- I hetséges, hogy átcsúszik a jövő | évre - a válsággal foglalkozik J majd, gazdasági és társadalmi s szempontból. ■ N. I. Megnyílt a „Béke a humoron keresztül” című izraeli gyermekrajz-kiállítás » k t á l

Next

/
Thumbnails
Contents