Új Néplap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-16 / 268. szám

SPORT ÚJ NÉPLAP - 2009. NOVEMBER 16., HÉTFŐ 10 Antal bombagólja volt a zárszó labdarúgás Továbbra is azonos pontszámmal áll a táblázaton a két rivális Az ősz rangadójával ért véget a labdarúgó NB II. 2009-2010-es őszi idénye. A két feljutásra pályázó és holtversenyben álló csapat közönségszórakoz­tató, gólgazdag mérkőzést vívott a Tiszaligetben. Géléi József Érzékeny veszteséget kellett a meccs előtt elkönyvelnie a haza­iak szakvezetőjének, Vágó Atti­lának. A szolnokiak gólzsákja, Tóth Mihály térdsérülése nem jött rendbe, s bár a játékos vállal­ta a szereplést, a kispadon kezd­te az összecsapást. Gyászszünet­tel kezdődött a rangadó, a haza­iak klubigazgatója, Tóth Dénes héten elhunyt édesapjára emlé­keztek a résztvevők. SZOLNOKI MÁV FC-REAC 3-3 (2-2) Tiszaligeti stadion, 800 néző, ve­zette: Veizer (Berettyón, Hor­váth R.) Szolnok: Farkas B. — BELÉ­NYESI, Hegedűs Gy., Hevesi- Tóth, Pető (Balogh P., 51.) - Ul- vicki (Lengyel, 62.), MOLNÁR Z., ANTAL, Csehi - KOTULA, Bárdi (Tóth Mihály, 57). Edző: Vágó Attila. REAC: Illyés — Kovács B., Lip­csei, Pomper, Sallai - Dinka, Kiss T. (Dobos, 68.), KAPCSOS, DANCS (Tóth Márk, 76.) - Koós (Torma, 91.), NYERGES. Edző: Nagy Sándor. 2. perc; Csehi a tizenhatos bal sarkánál csinált egy cselt béfe- lé, majd jobbal centikkel lőtt a hosszú felső sarok mellé. 10. perc: Kiss T. 25 méteres lövése során fura röppályát írt le a labda, a kóválygó játékszert Farkas a mezőnybe öklözte. 23. perc: Kotula a felezővonal­tól szlalomozott végig a palotai védelmen, a tizenhatos előteré­ben a mellette futó Bárdi elé gu­rított, aki azonban óriási ziccerben 10 méterről nem találta el a bal alsót. 26. perc: Derült égből vil­lámcsapás, helyzet nél­kül szerzett vezetést a vendéggár­da. Bal ol­dali szög­lete után a Antal Gábor második gólját még sokáig emlegetik a nézők hosszú oldalon Pető Zoltán ütemtelen szerelési kísérlet közben elütötte Pompert. A jo­gos tizenegyest Nyerges nagy erővel a jobb alsó sarokba bom­bázta, 0-1. 29. perc: Ulvicki szöktette a jobb szélen Kotulát, aki reme­kül centerezett, hajszálpontos beadását Bárdi a tizenegyes pontról, nagy helyzetben a léc fölé fejelte. 30. perc: Koós a kaputól 8 méterre, háttal állva a hálónak kézzel tette maga elé a labdát, majd „hasra esett”, a játékveze­tő a hazai játékosok erőteljes tiltakozása ellenére újra a bün­tetőpontra mutatott. Nyerges Krisztián ezúttal sem hibázott, higgadtan a bal sarokba he­lyezte a labdát, 0-2. 32. perc: Ulvicki erőszakosan tört be a jobb összekötő helyén a tizenhatoson belülre, az ötös magasságában középre gurí­tott, a nagy lendülettel érkező Csehi pedig a jobb alsó sarokba bombázott, 1-2. 37. perc: Antal Gábor 20 mé­teres szabadrúgásból mesterien helyezett a bal sarokba. Lövését Illyés kapus csak „szemmel” próbálta meg hárítani, 2-2. 50. perc: Elaludt a teljes szol­noki védelem. Rosszul osztot­ták el egymás közt a fővárosi tá­madókat, Danes a jobb oldali alapvonalról mesterien emelt középre, s a teljesen egyedül fe­lejtett Nyerges 2 lépésről a háló­ba bólintott, 2-3. 65. perc: Lengyel Béla jobb oldali beadását Tóth Mihály az ötös bal sarkán levette, közeli lövését Illyés óriási bravúrral hárította. 75. perc. Ismét Lengyel adott pontosan középre a jobb oldali vonal mellől, Csehi 8 méteres lövése elsuhant a lábak között, ám Illyés a gólvonalra elvetődve hárítani tudott. 77. perc: A mezőny legjobbjá­nak bizonyuló hazai csapat- kapitány, Antal Gábor 25 méterről, bombagóllal egyenlített. Lövése nyomás a labda a bal kapufát is érintve vá­gódott a hálóba, k 3-3. Nyerges (balról) ugyan három gólt szerzett, ám Balogh Pál pályára lépése után már nem került kapuközeibe Jó iram, nagy küzdelem, sok gól, azaz rangadóhoz méltó összecsapást láthatott a szolno­ki közönség az őszi idényzáró összecsapáson a Tiszaligetben. A két feljutásra pályázó gárda közül a második félidő első tíz perce kivételével mindvégig a házigazda volt aktívabb, ám a REAC jól „kufárkodott” lehető­ségeivel. Mindennél többet el­mond a találkozóról, hogy Far­kas Balázs kapus úgy kapott három gólt - egyikről sem te­hetett -, hogy szinte nem akadt védenivalója a 90 perc során. A MÁV FC ugyan nem nyerte meg a rangadót, de mentális erejét bizonyítja, hogy a négy perc alatt kapott két tizenegyesgól sem tudta megtörni és képes volt villám­gyorsan egyenlíteni. A helyze­tek alapján a szolnoki gárda ugyan közelebb állt a győze­lemhez, ám a döntetlenért is megérdemlik játékosai a dicsé­retet, hiszen kétszer is vesztett állásból álltak fel. A döntetlen egyben azt is jelenti, továbbra is nyílt a két gárda közt a ver­senyfutás a feljutásért, azonos pontszámmal várhatják a tava­szi folytatást. vágó Attila: - Gólgazdag mérkőzésen igazságos döntet­len született. Az a csapat, ame­lyik kétgólos hátrány ledolgoz­va kétszer is egyenlíteni tud, minden dicséretet megérdemel. nagy Sándor: - Gratulálok csapatomnak, hogy teljesítette a célkitűzést és harcban van a feljutásért. A mai meccs után hiányérzetem van, s bár igazsá­gosnak tartom a döntetlent, két­szeri vezetésünk után illett vol­na nyernünk. Pető dirigálja a Kelet-válogatottat labdarúgás Telkiben összeméri erejét az NB II. két csoportjának csapata A labdarúgó NB H. Keled csoport­jának őszi utolsó fordulójában a Vác együttese igyekezett elfelej­tetni szurkolóival múlt heti, sú­lyos vereségét, s hazai pályán lát­ványos játékot nyújtva legyőzte a Cegléd legénységét. A kiesés elől menekülő Békéscsaba a Vihar­sarokban otthon tartott egy pon­tot a néhány hete még dobogón tanyázó Mezőkövesd ellen. Mivel az MTK II-Baktalórántháza ösz- szecsapást egy héttel elhalasztot­ták, az őszi végeredmény csak szombaton válik véglegessé. Eredmények: Vác-Cegléd 4-2, Békéscsaba-Mezőkövesd 1-1, Makó-Debrecen II. 1-2, Hajdú- böszörmény-Bőcs 3-2, BKV Előre-Vecsés 1-1. ■ A labdarúgó NB II. Keleti és Nyu­gati csoportjának válogatottja december 6-án összeméri erejét. Erről a Magyar Labdarúgó Szö­vetség elnöksége döntött, mely a napokban elfogadta az újonnan alakuló válogatottak szakmai felkészülési és gazdasági tervét. A Keleti és a Nyugati csoport­ban - mindkét bajnokságban 15-15 együttes szerepel — is ki­alakítanak egy-egy válogatottat, melynek irányítását mindkét országrészben egy rutinos, egy­koron a válogatottban is meg­fordult játékosra bízzák. Az MLSZ alelnöke, Dunai Antal szakmai felügyelete mellett zaj­ló kiválasztást két lépcsőben tartják: a keleti régió játékosai Légiósként is kipróbálta magát a szolnoki születésű, ma már 35 éves, 9-szeres válogatott Pe­tő Zoltán Magyarországon megfordult a Debrecen, az MTK, az Újpest és a Sopron színeiben, idegenlégiósként pedig szerepelt a belga és tö­rök bajnokságban. A nyáron Felcsátról igazolt haza, a Szolnoki MÁV FC-hez. november 19-én és 20-án, a nyugatiak november 26-án és 27-én találkoznak a Telki edző­központban. Az erőfelmérő után a két keret legjobbjaiból áll össze az NB Il-es válogatott - a gárda „szövetségi kapi­tánya” a győztes csapat mestere lesz melynek a szö­vetség a közeljövőben nemzet­közi fellépést szervez. Az NB li­es válogatott a nagyválogatott­hoz hasonló szintű szolgáltatás­ban részesül. A Kelet válogatott edzőjének Pető Zoltánt, a Szol­noki MÁV FC játékosát válasz­totta a szövetség elnöksége, míg a nyugatiakat a Tatabánya szí­neiben szereplő Mátyus János vezeti. ■ Gelei J. Pető Zoltán a nyáron hazatért Bajnoki sorrend az élvonaltól a megyei első osztályig NB 1. 1. Videoton 14 10 2 2 36­19 32 2. Újpest 14 8 2 4 23­17 26 3. Győr 14 7 4 3 18­10 25 4. ZTE 13 7 2 4 22­19 23 5. MTK 13 6 4 3 24­16 22 6. Pápa 14 7 1 6 23­17 22 7. Debrecen 11 6 1 4 19­16 19 8. Kaposvár 14 5 4 5 20­20 19 9. Vasas 14 6 1 7 22­34 19 10. Ferencváros 15 4 5 6 17­21 17 11. Paks 14 4 5 5 14­18 17 12. Haladás 14 4 3 7 21­28 15 13. Bp. Honvéd 14 3 5 6 15­20 14 14. Kecskemét 14 4 2 8 27­34 14 15. Diósgyőr 14 3 3 8 18­21 12 16. Nyíregyháza 14 2 4 8 19­28 10 NB II. Keleti csoport 1. Debrecen 14 9 3 2 29­11 30 2. REAC 14 8 3 3 35­18 27 3. Szolnok 14 8 3 3 22­15 27 4. Vác 14 7 4 3 26­20 25 5. Mezőkövesd 14 6 4 4 24­18 22 6. Bocs 14 6 4 4 20­17 22 7. H.böszörmény 14 5 6 3 18­12 21 8. Makó 14 6 3 5 23­21 21 9. MTK 13 6 1 6 27­25 19 10. Vecsés 14 5 4 5 17­17 19 11. Cegléd 14 3 6 5 24­28 15 12. Békéscsaba 14 4 3 7 22­26 15 13. BKV Előre 14 1 6 7 15­27 9 14. K.barcika 14 2 3 9 16­37 9 15. B.lórántháza 13 0 3 10 10­36 3 NB III. Alföld-csoport 1. ESMTK 11 8 0 3 25­11 24 2. Orosháza 11 7 1 3 30­22 22 3. Szeged 11 6 2 3 19­18 20 4.KTE 11 5 3 3 23­21 18 5. Soroksár 11 4 5 2 19­10 17 6. Spartacus 11 5 2 4 15­11 17 7 Dabas 11 5 1 5 11­16 16 8. Battonya 12 4 3 5 17­17 15 9. Vasas 12 4 2 6 15­18 14 10. Gyula 11 3 3 5 19­22 12 11. Százhalomb. 11 3 2 6 15­21 11 12. Hmvásárhely12 2 4 6 10­25 10 13. Monor 11 2 2 7 10­16 8 14. Algyö 0 0 0 0 0­0 0 NB III. Mátra-csoport 1. Putnok 12 7 3 2 21- 16 24 2. Maglód 12 6 4 2 22- 14 22 3. Ferencváros 12 7 0 5 35-18 21 4. Túra 12 6 2 4 25- 14 20 5. B.gyarmat 12 6 2 4 21-14 20 6. Gyöngyös 12 5 5 2 17-12 20 7 P.ladány 12 5 5 2 19- 15 20 8. Jászberény 11 5 3 3 19- 15 18 9. Heves 12 5 2 5 20-25 17 10. Eger 11 4 3 4 17- 9 15 11. Balmazúj. 12 4 3 5 11- 19 15 12. Dunakeszi 12 2 2 8 13-29 8 13. Ózd 12 2 1 9 20-36 7 14. RAFC 12 1 1 10 10-34 4 Megyei I. osztály 1. Jánoshida 13 11 1 1 34- 8 34 2. Karcag 14 10 2 2 25- 12 32 3. Újszász 14 10 1 3 26- 12 31 4. Nagyiván 14 8 3 3 30-17 27 5. Jászladány 14 6 5 3 25-18 23 6. Kunhegyes 14 7 2 5 26-23 23 7. Kisújszállás 14 6 4 4 36- 18 22 8. Besenyszög 14 6 4 4 26-21 22 9. Tiszafüred 14 6 2 6 29-25 20 10. Abádszalók 13 5 3 5 20-17 18 H.Csépa 14 5 3 6 19- 23 18 12. Jászapáti 14 5 1 8 13-19 16 13. Túrkeve 14 4 3 7 25- 24 15 14. J.árokszállás 14 4 3 7 14-25 15 15. J.fényszaru 14 4 0 10 21-34 12 16. Kunszentm. 14 2 3 9 15-24 9 17. Mezőtúr 14 3 0 11 21-46 9 18. Fegyvernek 14 3 0 11 14-53 9 További eredmények NB III. Alföld-csoport: Monor- Szeged 0-1, Battonya-Orosháza 0-1, Gyula—Vasas II0-0, Dabas— Hódmezővásárhely 2-0, ESMTK-Százhalombatta 2-3, Kecskemét II-Soroksár 1-4. Mátra: Dunakeszi-Gyöngyös 2-2, Balassagyarmat-Maglód 2- 1, RAFC—Putnok 1-2, Balmazúj- város-Ózd 1-0, Túra-Heves 4-0, Püspökladány-FTC II. 1-2. ■ * * 4 é 1 k Egy hete négyet kapott, most négyet rúgott a Vác

Next

/
Thumbnails
Contents