Új Néplap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-05 / 233. szám

4 ÚJ NÉPLAP - 2009. OKTÓBER 5., HÉTFŐ A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Irodalomkedvelő nyugdíjasok versenyeztek Közel kétszáz nyugdíjas zsibon- gása töltötte be a szolnoki Hemo színháztermét nemrég. Itt ren­dezte meg a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Nyugdíjasok Kultu­rális és Érdekvédelmi Egyesüle­te, valamint a Nyugdíjasok Or­szágos Szövetsége a 20. költésze­ti szemle döntőjét, amelyet Dé­nes Pali bácsi álmodott meg Szolnokon. Az idei évben Radnóti Miklós születésének 100. évfordulóját ünnepeltük. A versmondás mellett kiírhattuk a prózamon­dók vetélkedőjét is, Benedek Elek-évfordulót is ünnepiünk ez évben: a nagy mesemondó születésének 150., halálának 80. évfordulóját. A megnyitóban Márki Éva, a NYOSZ kultúrareferense és De- mény Istvánná Adrienn, a me­gyei egyesület elnöke köszön­tötte a megjelenteket. A műsor­ban fellépett Magyarné Szűcs Erika népdalénekes, valamint a Kazárról érkezett népdalkor tagjai. A rendezvényen megje­lent és köszöntőt mondott: dr. Kállai Mária alpolgármester asszony. A zsűri nem volt köny- nyű helyzetben. A sok nívós produkció közül kellett kivá­lasztaniuk azokat, melyek el­nyerték az „Év Nyugdíjas Vers­mondója” illetve az „Év Nyugdí­jas Prózamondója” címet, vala­mint négy különdíj átadására is javaslatot tettek. A regionális elődöntőkből bejutott 43 ver­senyző szerepelt. ■ Sok előadó a tévében is megállná a helyét. A díjazottak: Szavalok: 1. Szabó Mátyásné Lórika néni, 83 éves pedagógus (Mesterszállás), 2. Surinya Antal (Hódmezővásár­hely), 3. Beke István (Gönyű), 4. Rengőné Baranyi Ilona (Ka- rancslapulytő). Próza-mesemon- dásban: 1. Telek Balázsné (Ka­zár), 2. Jávorka Zsuzsanna (Bu­dapest). Különdíjasok: Pecznyik Ibolya (Monor), Bolyós Lászlóné (Salgótarján), Juhász Ákos Lász­ló (Nagylóc), Tőzsér Zoltánná (Debrecen). Gratulálunk a díjazottaknak! A zsűri elnöke, Serfőző Si­mon elmondta, csodálattal töl­tötte el az idősek tehetsége, fel- készültsége. Lengyel Boldizsár, a zsűritagok egyike szerint: „Sok előadó a televízióban is megállná a helyét.” Márki Éva, NYOSZ-kultúrareferens kirándulás Szinte egy nagy családként töltöttük el a napot Egy felejthetetlen kirándulás volt, melyen mi, szülők, anyu­kák, apukák és nagyik is, vala­mint gyermekeink, a szolnoki Piros iskola volt első osztályos tanulói, mind a huszonnégyen együtt, közösen vettünk részt. Nem a hegyekbe mentünk, hogy romantikát keressünk, ám meg­találtuk azt egy közeli, szomszé­dos, kedves faluban, s annak is természet áldotta félszigetén, a Zagyva ölelte Kisszögben. Külön öröm, hogy mondhatni, a falu szíves fogadtatását is élvezhet­tük. Már várt bennünket példá­ul saját lovas kocsijával Kuruc Gyula, volt élsportoló, hogy szál­lítsa a gyermekeket a faluszéli struccfarmra, és hogy kocsikáz- tassa is őket, hisz az utazásnak ez a módja újdonság volt a szá­mukra. Szinte meg is rohanták a gyerekek, hogy felszálljanak rá, és élvezzék a szokatlan boldog­ságot. Közben pedig az apukák főzték a Kisszögben a finom ebé­det. Ebéd után átadtuk magun­kat a mozgás különféle örömei­nek, játékosan, hála a helyi sportegyesület önzetlen segítsé­gének, hogy rendelkezésünkre bocsátotta valamennyi sport­szerét. A városi környezet szorí­tásából kiszabadult lányok és fi­úk szinte önfeledten élvezték a természet nyújtotta tágas tér megannyi lehetőségét. S bár erősen sütött a nap, de még erősebben sugárzott ezen a napon az a szeretet, melyet egymás iránt kölcsönösen érez­tünk: mintha valamennyien egyetlen nagy család lettünk volna. El is határoztuk, jövőre újra megszervezzük, mert mint kiderült: „Kocsikázni jó!” Balázs Beáta szolnoki szülő Bemutathattuk a pedagógiai munkánkat szakmai nap Felvidéki vendégek a Kiskulcsosi Általános Iskolában A szlovákiai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium tan­testülete tett nemrég látogatást a karcagi Kiskulcsosi Általános Is­kolában. Testvériskolánk tanári kara vasárnap érkezett Magyar- országra. Szabadidős program­jukat a berekfürdői strandon töl­tötték el, ragyogó időben. Kelle­mes hangulatban foglalták el szállásukat a Varró István Szak- középiskola Kollégiumában. A Kiskulcsosi Általános Iskolában szakmai és baráti beszélgetés alakult ki, megtekintettek né­hány tantermet, és élénk érdek­lődést tanúsítottak az iskolában folyó oktatás iránt. Bemutató órákon vettek részt a vendégek, testnevelés-, ének-, történelem-, matematika-, magyar nyelv és fejlesztő órákon figyelték meg az iskolában folyó munkát. Az órá­kon a kooperatív tanulási techni­kákról, a projektok­tatásról és a kulcs- kompetenciák fej­lesztéséről gyűjthet- tek tapasztalatokat. Az órákat megbe­szélés követte, ahol közvetlenül a pedagógusoktól kaptak tájékoztatást az alkalma­zott módszerek eredményeiről. Vendégeink nagyra értékelték az iskolánkban tapasztalt peda­gógiai munkát. Rengeteg kérdés fogalmazódott meg, melyek megválaszolásával biztatást kap­tak arra, hogy ők is használják a látott módszereket, amelyekkel a hátrányos helyzetű tanulók ok­tatásában jelentős előrelépést te­hetnek. A kiscsoportos megbe­szélések után elő­adások hangzottak el az Intézményi Minőségirányítási Program tartalmá­ról, az auditálási fo­lyamatról és a peda- gógusteljesítmény-értékelés gya­korlatáról. Ezek után az orszá­gos kompetenciamérés lebonyo­lításáról, és az iskola eredménye­iről adtunk tájékoztatást. Bete­kinthettek a mérő anyagokba, a felmérés tartalmi felépítésébe. Elmondtuk, hogy milyen fejlesz­tési terveket készítünk annak érdekében, hogy tanulóink év­ről évre sikeresen szerepeljenek ezen a megméretésen. A szak­mai nap anyagát CD-lemezen megkapta az iskola vezetősége, és minden pedagógus értékes szakmai segédanyagot vihetett haza. Úgy gondoljuk, hogy sike­rült felkelteni az érdeklődést a szemlélet- és módszerváltás iránt. Örülünk, hogy segíthet­tünk, és büszkék vagyunk arra, hogy bemutathattuk a Kiskul­csosi Általános Iskolában folyó pedagógiai munkát. A felada­tunk teljesítéséhez hozzájárult Mészáros Zsoltné Marika, a gyermekétkeztetési kft. vezető­jének önzetlen támogatása is. Lakatos Mihályné tanító ■ Sikerült felkel­teni az érdeklő­dést a szemlé­let- és módszer­váltás iránt. Érdemes elmenni a képviselői fogadóórára Szolnokon, a Pozsonyi úton egy kertes családi házban lakom rokkantnyugdíjas férjemmel. Három éve az ablakunk alatt il­legális parkolót alakítottak ki. Azóta nyáron is legtöbbször zár­va az ablakunk, mert benzingőz, füst lepi el a lakásunkat, ha ki­nyitjuk. Már több alkalommal kértük a polgármesteri hivatalt, hogy szüntesse meg e zöldterü­leten kialakított parkolót. Mellet­tünk a Kablay Lajos emlékpark és -szobor, rendezett a környe­zet, és csodálkozunk, hogy ille­gális parkolót mégis megtűrnek mellette. Nemrég fogadó órát tar­tott 11-es választókörzetünk ön- kormányzati képviselője, dr. Be­ne Ildikó, akinek elmondtam a problémát, és intézkedett is az ügyben, köszönjük. Úgy gondo­lom, érdemes a fogadóórára el­menni, hiszen csak akkor tud a képviselő segíteni, ha felkeres­sük gondunkkal. Mondok Mátyásné, Szolnok Adatok ismerete szükséges a tájékoztatáshoz V. Jánosné, kunszentmártoni ol­vasónkat tájékoztatjuk, hogy nyugdíjazással kapcsolatos kér­déseit— az ön adatainak ismere­tében - a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjbiztosítási Igaz­gatóság válaszolja meg, munka­társait Szolnokon, a Kossuth tér 5/A alatt lehet felkeresnie — a szerk. A levelekből válogatunk. A kiválasz­tott írások — a levélíró hozzájárulá­sa nélkül, mondanivalójának tiszte­letben tartásával—szerkesztett, rö­vidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem fel­tétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. A szerkesztőség nem közöl olyan írásokat, amelyek megjelentetése törvénybe ütközik, gyűlöletkeltő tartalmú, sérti a sze­mélyiségi jogokat, az erkölcsöt és a jó ízlést. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szer­kesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az íráso­kat a szundi.zoltanne@ujnep- lap.hu e-mail címre, illetve az Új Néplap 5001 Szolnok, Mészáros L. út 2. címre is várjuk. A SZ0U0N.hu internetes oldalon is találhatók olvasói vélemények. A hagyományokat is felidézték szüret A szajoli szépkorúak vidáman vonultak fel Szüreti felvonulás. Az Őszirózsás Nyugdíjasklub nemrég Szajolban nagy sikerű szüreti felvonulást rendezett. A felvételen a felvonulás egy megörökített vidám mozzanata látható. Sípos Jánosné, az Őszirózsás Nyugdíjasklub vezetője Emlékezetes volt teljesítményük vízipóló 55 éve nyertek először bajnokságot szolnokiak Ötvenöt éve nyertek először baj­nokságot a szolnoki vízipóló­sok. A felvételen a felső sorban balról jobbra: Kelemen József, Hasznos István, Kanizsa Tiva­dar, dr. Hasznos Ferenc. Az al­só sorban balról jobbra: Heg- mann György, Pintér István, dr. Boros Ottó, Károlyi Tibor. A ré­gi, mára már megfakult fényké­pet nézegetve arra gondolok, hogy Hasznos, Boros, Kanizsa, Pintér, Hegmann neve másfél évtizeddel később majd újra fel­bukkan a vízilabdasportban. Természetesen ekkor már nem ők, hanem gyermekeik ír­ják a szolnoki sporttörténelmet. De vajon hol vannak az uno­kák? Dr. Nemes András, Szolnok Az először bajnokságot nyert, híres szolnoki vízipólós csapat tagjai % A >1 1 * A városi környezet szorításából kiszabadult lányok és fiúk szinte önfeledten élvezték a természet nyújtotta tágas tér megannyi lehetőségét Romantikus kocsikázás

Next

/
Thumbnails
Contents