Új Néplap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-26 / 250. szám
MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2009. OKTÓBER 26., HÉTFŐ 2 Életmentés hivatásból, több műszakban mentősök Sok esetben szembesülnek a tisztelet hiányával munkájuk végzése közben Reggel fél hét körül érkezem a szolnoki mentőállomásra, ahol dr. Vigh György, az állomás vezető főorvosa fogad, majd vezet körbe az épületben. Műszakkezdés előtt gyors tűz- és munkavédelmi oktatást kapok Nádudvari Sándortól, majd a papírokat aláírva magamra öltöm a vörös színű, sárga neoncsíkkal díszített mellényt. Hét órakor a nappali műszak sorába állok, mentésre készen. Míg a csengőszóra várunk, György irodájába megyünk, ahol szakmájáról, a mentési viszontagságokról beszélgetünk. Mint mondja, az épületben mintegy nyolcvanan dolgoznak, ebből körülbelül 60 ember - köztük mentőtiszt, gépkocsivezető, ápoló, orvos - az, aki esethez vonul. Hozzáteszi, munkájuk során gyakran találkoznak olyan emberekkel, embercsoportokkal, akik váratlan helyzetekbe hozzák őket. Az agresszió, az elutasítás, a megaláztatás lelkileg nagyon megviseli őket és lehetetlenné teszi munkájuk korrekt végzését.- Mi történik, mi a feladnt egy súlyos balesethez érkezés során? Dr. Vigh György a fiatalabb generációnak adja át a tudását Akcióban a szolnoki mentőállomás rohamcsapata egy viszonylag csöndesnek mondható nappali műszak során — Minden esetben van egy kárhelyparancsnok, akijrányít- ja a mentést. Vannak az alap mentési struktúrák — mentők, tűzoltóság, rendőrség - és ha szükséges, akkor kapcsolódnak be a helyszínhez szükséges szolgáltatók képviselői, mint például a gáz- vagy vízügyi szakemberek — tájékoztat György.- Általánosságban véve menynyire együttműködőek a sérültek?-Általában ä betegek, hozzá- tartgzók, jelenlévők; illetve a sérültek együttműködést tanúsítanak, azonban sok esetben kiszolgáltatott helyzetben vagyunk. A rendőrkapitánysággal van egyfajta megállapodásunk, hogy bizonyos esetekben rendőri segítséget kérünk a mentősök utóbbi időben elharapódzott bántalmazása miatt. Ha valaki erőszakos, agresszív, annak esik neki, aki rajta segíteni akar, nem tudom, Nem könnyű feldolgozni a látottakat fiőgyari lehet a társadalmi tudatban átformálni. De valószínűleg sehogy.- Van, aki feladja szakmáját a bántalmazások miatt?- Mit veszünk annak? A verbális sértést? Az emberi megaláztatást? Fizikai bántalmazást? — kérdez vissza a főorvos. — Általában nem jellemző, hogy munkájukat a mentősök a fenti ok miatt feladják, de innentől fogva minden esetből tanulnak és megfelelő konzekvenciát vonnak le. Munkánkért nem várunk külön elismerést, de társadalmi megbecsülést igen, sajnos a mai világban az utóbbi nem mindig jön össze. Tekintettel arra, hogy igen régóta a szakmában vagyok, az utóbbi időben az operatív mentőmunkában már kevesebbet veszek részt, a fiatalabb generációnak igyekszem átadni tapasztalataimat, tudásanyagomat.- Az agresszióra fel lehet készülni? Esetleg megelőzhető? — Semmi konkrét képletet nem lehet erre felállítani. Az emNAP MINT NAP történnek balesetek, adódnak helyzetek, amit számukra is nehéz feldolgozni Mint mesélték volt olyan, aki egy hónapja dolgozott az állomásnál, majd belecsöppent egy „keményebb” helyzetbe és többet nem is ment dolgozni Meg kell tanulniuk együtt élni ezekkel a helyzetekkel Egy gyermek halála azért mindenki számára megrázó, hiszen ők is emberek, tudják mekkora fájdalom ez egy szülőnek A mentősök munkájának mutatói 2008-ban Megyei adatok Rendelkezésre áll 38 mentőautó Mentések száma 40 ezer Megtett út 2 millió km FORRÁS: Új Néplap-gyűjtés _________ Sz olnoki adatok 6 11 ezer 50000 A sérültek, betegek olykor megalázóan viselkednek velük, nekik mégis kötelességük tenni a dolgukat. Dr. Vigh György, a szolnoki mentőállomás vezető főorvosa ma már köszönetét sem vár tetteiért, csak annyit kér, hogy nyugodtan végezhesse munkáját. Pozsonyi Tibor béri gesztusokból próbáljuk kiolvasni a szándékot.- Hazaviszi gondolataiban a munkáját?- Mivel feleségem is szakmabeli, nagyon jól tudja, hogy mik történnek a világban. Nem érezzük szükségét, hogy otthon is erről beszéljünk, nem viszem haza a problémákat. Persze vannak dolgok, amik nagyon megindítóak, amire napok múlva is visszavisszatér a gondolatom. Érzelmi függőség nem alakulhat ki bennem, hiszen akkor nem is tudnék dolgozni.- Mi lelkesíti a munkában?- A szakmai siker - jelenti ki határozottan. - Egy beteg meg- gyógyítása, és annak elismerése jó érzéssel tölt el. A csengő szakaszos berregése zavarja meg beszélgetésünket, ami ezúttal nekünk szól, a rohammentősöknek. Kapjuk magunkat, és bevágódunk a kocsiba. Útközben kiderül, egy idős hölgy érzi magát rosszul, a mellkasát fájlalja. A helyszínre érve a főorvos beszélgetésbe elegyedik az asszonnyal, majd egy EKG- és vércukormérés után infúzióra kötik, így szállítjuk a Hetényi Géza Kórházba további kivizsgálásra. Visszatérve az állomásra Kiss Sándorral, a rohamkocsi sofőrjével kezdek beszélgetni, aki 1992 óta mentőzik. Ez idő alatt rengeteg balesetnél asszisztált már, mégis mind közül ki tud emelni egyet, ami örökre bevésődött az emlékezetébe. — Pont szqlgálat- ban voltam, amikor történt a sza- joli vasúti tragédia. LeírhataÜan, ami akkor hajnalban történt. A vagonokban, a sínek közt egymás hegyén-hátán voltak az emberek, köztük sérültek és halottak egyaránt. Emlékszem, legalább harminc sérültet láttunk el ott a helyszínen. Az óriási füstfelhő akadályozott minket a helyzetfelmérésben, így jóval a megérkezésünk után, a füst eloszlása után vette észre mindenki, hogy a betontörmelékek alatt még volt egy vagon, ahol még voltak túlélők.— emlékszik vissza Sándor. SZ0U0N.hu További egészségüggyel kapcsolatos írásokat, baleseti híreket olvashatnak a SZOUON.hu hírportálon. Második hónapja alig nő a munkanélküliség Megkérdeztük olvasóinkat Hogyan óvná a mentősök, tűzoltók biztonságát? Az elmúlt hónapokban gyakorlatilag megállt a munkanélküliek számának emelkedése a megyében. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint szeptemberben elenyésző mértékben, mindössze fél százalékkal lett több az álláskereső. De már augusztusban is csupán másfél százalékos volt a növekedés. Az egy évvel korábbinál azonban még mindig 30 százalékkal többen keresnek munkát. Június óta azonban már ebben az összevetésben sem látszik emelkedés. Az állástalan pályakezdők száma ugyanakkor még mindig emelkedik. A múlt hónapban 2,5 százalékkal lettek többen. Számuk június, az iskolaév befejezése óta mutat emelkedést, és júliusban ugrott meg igazán. Akkor egy hónap alatt 26 százalékos emelkedés következett be. Ez a növekedési ütem már augusztusban is jelentősen lassult. Ám még így is a megyében nyilvántartott 26 ezer munkanélküli közül háromezren pályakezdők. Ez másfélszerese az egy évvel korábbinak. Országosan és a régióban is hasonló folyamatok voltak megfigyelhetőek az elmúlt hónapokban, mind a pályakezdők, mind az álláskeresők számában. Az észak-alföldi régióban továbbra is megyénkben a legkedvezőbb a foglalkoztatási helyzet. A munka- vállaló korúak 9,8 százaléka volt nyilvántartott álláskereső. ■ T. J. császár Zoltán. Karcag:-Nem egyszerű, a tűzoltókra újabb védőfelszerelést már nem lehet adni A mentősöket egy speciális ütésvédő ruha már akadályozná a betegek ellátásában. Biztonsági Örsem állítható melléjük Megoldás az lenne, hogy aki bántja őket, vagy járművüket károsítja, az több tízezres pénzbírságot kapna. Az már visszarettentő lenne. RAFAEL ZOLTÁN, Szolnok - Sajnos nem állítható minden tűzoltó és mentős mellé rendőr. Megoldás lehetne esetleg egy olyan rendszer kiépítése, mely azonnal riasztja a rendőröket baj esetén. Engedélyezhetnék továbbá az önvédelmi eszközök használatát, riasztópisztolyt, gázspray-t. Az őket bántalmazókra pedig súlyos büntetést rónék ki. juhász sándorné, Túrkeve:- Szerintem a törvények megszigorításával lehetne megvé deni a bántalmazástól a szolgálatukat ellátó mentősöket, tűzoltókat, rendőröket. Persze ezeket a törvényeket be is kellene tartatni, így talán mindenki meggondolná magát, hogy kire emel kezet. Nagyon elgondolkodtató, hogy manapság ilyen esetek megtörténhetnek. nemoda Zoltán, Jászberény:-A tűzoltóknak jobb minőségű védőruhát kellene adni és képzésekre is kellene őket küldeni, ahol a biztonságtechnikai módszerekkel ismerkednének, amit tudnának alkalmazni. A mentősökkel szemben tiszteletet kellene tanúsítani. Az emberi fejekben kellene változás, hogy azokat, akik segíteni jönnek, ne bántsák dühükben. t t k I I i