Új Néplap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-21 / 247. szám
4 SIKER ÚJ NÉPLAP-2009. OKTÓBER 21, SZERDA HÍRSÁV Betekintést enged az APEH a munkájába Szolnokon - más megye- székhelyekhez hasonlóan — nyílt napot tart az APEH október 28-án. A hivatal célja, hogy a mindennapi munkájának megmutatásával erősítse a szolgáltató jellegéről kialakult képet, és javuljon az adózási hajlandóság. Az e-kereskedelem titkaival ismerkedtek A megye vállalkozói a web- áruházak, illetve e-boltok létrehozásának folyamatát ismerhették meg a kereskedelmi és iparkamara szolnoki rendezvényén. Mindezzel a szervezők elő kívánták segíteni, hogy térségünkből minél többen tudjanak eredményesen szerepelni a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) legújabb, az elektronikus kereskedelmet támogató pályázatán. Versenyképességben a középmezőnyben hazánkban a második negyedévben fél százalékkal csökkent versenyképességi index értéke. Ezzel a középmezőnyben van Magyarország a közép-európai országok között. A GKI gazdaság- kutató vizsgálata szerint legerőteljesebben, 5,5 százalékkal Romániában esett a versenyképesség, legkisebb mértékben pedig Szlovákiában és Szlovéniában gyengült. Bizottság vizsgálja a válságkezelést AZ EURÓPAI PARLAMENT külön bizottságot hozott létre a válság okainak és következményeinek elemzésére. A 45 fős testületben helyet kapott egy magyar képviselő, Göncz Kinga is. A bizottság jelentésben foglalja majd össze ajánlásait a pénzügyi piacok megszilárdítását, a gazdasági növekedést és a foglalkoztatást célzó lépésekre. Megvizsgálják azt is, hogy az Európai Unió és a tagállamok megfelelően kezelték-e a válságot. SZ0U0N.hu További gazdasági hírek olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. Uniós elvekhez igazítják a szakképzést lanuártól átalakulhat a felnőtt- képzési vizsgák szervezésének szabályai. A napokban az országgyűlés elé került tervezet szerint uniós irányelveket követve alakítják át a vizsgaszervezést. A koordinálást egy, jelenleg is szakképzési feladatokat ellátó hivatal végzi majd. Lényeges változás, hogy míg jelenleg az intézmények négy évre kaphattak engedélyt a vizsgaszervezésre, addig az januártól az ország teljes területére, visszavonásig lesz érvényes. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium szerint a felnőtt- képzést a tervezett előírások nem drágítják. ■ t i PÉNZ — — VÁLLALKOZÁS A vevőket viszik a termelőkhöz megalakult Nem az asztalnál eltöltött időről szól a Komótos étkezés mozgalom Sokakat vonzott Nagykörűbe a Nagy befőzés. Nem csak a helyi termékeket kínálták, a hagyományos életformába is belekóstolhattak az érdeklődők. Kakaskukorékolást is mellékeltek a helyi termelők portékáihoz a hét végén Nagykörűben. Míg a vendégek a különleges vásárban szórakoztak, addig a szervezők sem tétlenkedtek, megalakult a Slow Food Tisza mente. Teleki József- Nem szeretjük ezt az angol nevet, csupán a nemzetközi mozgalomhoz való kapcsolódás miatt használjuk. Korábban komótos étkezésnek fordítottuk, ám most inkább a Komótos étkezés, helyi termék nevet használjuk - mondja dr. Erdős Zoltán. A mozgalom hazai koordinátora szerint azonban az elnevezés szinte mindegy is, a hangsúly a Tisza mentén van. Ezt erősíti a helyi szervező, a nagykörűi Barát József is. A komótos étkezés valójában egy életforma népszerűsítéséről szól. Ebben nem az asztalnál eltöltött idő számít, hanem az ételek, a termékek minősége. ■ A turizmus fellendítését is remélik a „Komótos étkezéstől” Az elnevezés, a Slow Food persze nem véletlen. A mozgalom ugyanis a gyors, egészségtelen, műanyag ízű Fast Food divattal szemben született meg Olaszországban. A kezdőlökést pedig éppen egy római gyorsétterem megnyitása elleni tiltakozás adta. Azóta nemzetközivé terebélyesedett a mozgalom. Jelenleg száz országban mintegy ezer csoport működik. Magyarországon hetedikként alakult meg a Nagykörűben Tisza menti szervezet. Az alapítók között Tarpától Szegedig vannak a helyi termékek, ételek elkötelezettjei. A húzómotor azonban egy szolnoki gasztronómiai egyesület és a nagykö- rűiek. Mire lehet jó az egyesület? Például a turizmus fellendítésére. — Angliában van egy kisváros, ahol egy éven át dolgozik mindenki, készíti a helyi termékeket. Aztán egy évben egyszer megtelik a település turistákkal. Két nap alatt ötvenezren fordulnak meg ott, és a helyiek eladnak mindent - meséli Barát József. Olaszországban is találni jó példákat Ott több tengerparti település fogott össze és kínálják helyi, csak ott kapható egyedi termékeiket. A gazdagok pedig hajóikon járják a településeket. Nagykörűben valami hasonlót szeretnének megvalósítani, még ha kezdetben kisebb léptékben is gondolkodnak. Szolnok tanyája kívánnak lenni, ahová kijárnak a finom falatokért. A falu egyik legnagyobb gondja, hogy nincs helyi gazdaság. Régen a falu látta el a várost élelmiszerrel. Mára ez megfordult: a kistelepülésen élők is tetemes összegeket költenek el távoli nagyüzemekben vagy külföldön előállított élelmiszerekre. A kistermelők nem tudnak bekapcsolódni az értékesítésbe. Nagykörűben megfordítanák a folyamatot: Nyugat-Euró- pában bevált mintát követve, nem az árut utaztatnák a vevőhöz, hanem a vevőt hoznák el a termelőhöz. A hagyományos életformát is megmutatják az élő piacokon egy lépéssel közelebb kerültek a nagykörűiek a hét végén álmukhoz, hogy Szolnok tanyája legyen a település. A Nagy befőzésre ugyanis igen csak sokan érkeztek a faluba, és nem csak a megyeszékhelyről, de távolabbi városokból is. Az érdeklődők pedig minden hagyományos őszi ház körüli munkába szó szerint belekóstolhatnak a lekvárfőzéstől a mustkészítéséig. A rendezvény párja volt a nyár eleji Nagy cseresznyevásárnak, mely szintén egyfajta bemutatója volt a helyi termékeknek. hagyományt kívánnak teremteni mindkettővel a szervezők. Sőt bővítenék is a kört, éppen az újonnan megalakult mozgalom segítségével. Az egyik elképzelés szerint ugyanis egy- egy Tisza menti településnek is lehetőséget kínálnának helyi termékeik bemutatására. természetesen mindezt a mostani élő piacokhoz hasonló módon, azaz nem csak a terméket vehetné meg az odalátogató, hanem részese lehet a hagyományos életformának is. A Cégközlönyben ismertetett eljárások A Cégközlöny 2009. október 8-i, 41. számában közzétett megyei felszámolások. csíkhegyi bt., Szolnok. Felszámoló: Leascenter kft., 1111 Bp., Vak Bottyán u. 3. (Közzététel: 09.22.) ÉPÜLETEK, ÉPÍTMÉNYEK KLINIKÁJA bt.. Szolnok. Félsz.: MHZ Kft. 5000 Szolnok, Szabadság tér 2. (Közzététel: 09. 28.) PL SPED BT., RÁKÓCZIFALVA. Félsz.: Csabaholding Kft. 1146 Bp., Thököly u. 59. (Közzététel: 09.28. ) CHEMO PRINT KFT., SZOLNOK. Felszámoló: Decima Kft. 1143 bp. Hungária Krt. 8. (Közzététel: 09.28. ) INCOTERMS '96 KFT., SZOLNOK. Felszámoló: ÁFI Rt. 1055 Bp., Szent István Krt. 1. (Közzététel: 09.28. ) ILLYÉS ÉS TÁRSA KFT., RÁKÓCZIFALVA. KERSZI Zrt. 1143 Besnyői u. 13. (Közzététel: 09.28.) RÁKÓCZI-BAU KFT., RÁKÓCZIÚJfalu. Félsz.: Reorg Kft. 1116 Bp., Hengermalom u. 1. (Közzététel: 09.28. ) ÉPSZER-FARMER KFT., SZOLNOK. Félsz.: KERSZI Zrt., 1143 Bp. Besnyői u. 13. (Közzététel: 09.28. ) D. R. K. P. KFT., JÁSZBERÉNY. Félsz.: KERSZI Zrt., 1143 Bp. Besnyői u. 13. (Közzététel: 09.28. ) KARTAL TRANS KFT.. TÚRKEVE. Félsz.: Fiskális Kft. 1027 Bp., Varsányi I. u. 38. (Közzététel: 09.28. ) D&CS 2001 KFT., JÁSZLADÁNY. Felszámoló: LQD Kft. 1201 Bp., Vágóhíd u. 51. (Közzététel: 09.28. ) MU-FÉM KFT., KUNHEGYES. Félsz.: Reorg Kft. 1116 Bp., Hengermalom u. 1. (Közzététel: 09.28. ) VAS- ÉS FÉMGYÁRTÓ KFT., KISÚJSZÁLLÁS. Félsz.: Bross Kft. 1015 Bp., Hattyú u. 3/a. (Közzététel: 09.28. ) A hitelezői igények benyújtásának határideje minden esetben a közzétételtől számított 40 nap. Az adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. BT.]. Gazdaságfejlesztő pályázatok lettek a nyerők A megyéből az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében eddig összesen 1026 pályázatot nyújtottak be. A 484 sikeres pályázat révén több mint 41 milliárd forint fejlesztési forráshoz jutott szűkebb hazának. Legsikeresebben a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) kiírásain szerepelt a megye. Itt a 376 igényből 251-et támogattak. Mindennek ertedményeképpen pedig csaknem 12 milliárd forint érkezett térségünkbe a beruházásokhoz. ■ Megyei eredmények az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatain Benyújtott pályázat: 1026 db Nyertes pályázat: 484 db Igényelt támogatás: 85 milliárd Ft KÖZLEMÉNY A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest, Pozsonyi út 56., továbbiakban: MN V Zrt.) a ‘Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó földterületek haszonbérbe adására irányuló, a Magyar Közlöny mellékletében, a Hivatalos Értesítő 2009/44. (IX. 4.) számában közzétett szabályzata alapján nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a Magyar Állam tulajdonában lévő föld területek haszonbérbe adására az alábbi településeken: Bács-Kiskun Megye: Szakmár Békés Megye: Ecsegfalva Fejér Megye: Lepsény, Fnying Győr-Moson-Sopron Megye: Csorna, Szilsárkány, Kapuvár, l’crcsztcg, Nagyecnk, Győrszcmcrc Hajdu-Bihar Megye: Hajdúszoboszló, Ebes, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Polgár. Hajdúnánás Jász-Nagykun-Szolnok Megye: Fegyvernek, Kenderes, Kunhegyes, Tiszabő, Tiszagyenda, Túrkevc, Tiszaszentimre. Abádszalók, Kisújszállás, Tömajmonostora, Tiszaigar, Tiszaszőlős, Tiszaörs, Tiszafüred, Kunmadaras Somogy Megye: Balatonszabadi A haszonbérleti pályázat benyújtására kizárólag személyesen: 2009. november 23-án, 9-től 13. óráig van lehetőség az MNV Zrt. Bács-Kiskun. Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdü-Bihar ésJász-Nagykun- Szolnok megyei területi irodáin. A haszonbérleti pályázati felhívások, valamint a haszonbérbe adásra kerülő földterületek jegyzéke megtekinthető az MNV Zrt. székhelyen az ügyfélszolgálati irodán, az internetes honlapon (www.ninvz.ri.hu), a földterület fekvése szerinti területi irodák ügyfélforgalom előtt nyitva álló helyiségeiben, valamint a földterület fekvése szerinti települési önkormányzatok hirdetőtábláján. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A 1 t I