Új Néplap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-16 / 243. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. OKTÓBER 16., PÉNTEK A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL A reutlingeni hagyományőrző fesztiválon sikeresen szerepeltek a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola Tallinnka Néptáncegyüttesének tagjai Reutlingenben táncoltunk fesztivál Tallinnkások jártak a hagyományőrző rendezvényen A Teleki-szobor költői avatásán vettünk részt Hagyományos ünnepre kaptam meghívót Kohóra, melyet min­den évben megtartanak ott, ahol Petőfi Sándor, nemzetünk nagy költője a mézesheteit töltötte ked­ves feleségével. Már tizenegy éve díszíti a kastély kertjét a Petőfi- páros szobor, s ez évben avatták fel gróf Teleki Sándor mellszob­rát is ugyanott, melyet a Sárkány Lovagrend adományozott a köz­ségnek. Szolnokról tizennégy ta­gú küldöttséggel vettünk részt Pe­tőfi Sándor halálának 160. évfor­dulója alkalmából tartott kétna­pos emlékünnepen. Megható volt az a szeretet, a szíves vendéglátás ahogyan a kohóiak fogadtak ben­nünket. A Teleki-szobrot ökume­nikus keretek között avatták fel, az ünnepet Tempi József püspök is megtisztelte jelenlétével. Más­nap a református templomban tartott istentisztelet után Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobrá­nál koszorúzási ünnepség volt. A kastélykerti emlékműsorban éne­keltek a szolnoki szépkorúak is, ezzel emelve az ünnep méltósá­gát, de a délutáni kultúrműsor­ban is szerepeltek: kunsági tánc­cal színesítették a hagyományőr­ző programot. Hazafelé megtekintettük még a nagykárolyi Károlyi kastélyt, és kellemes sétát tettünk Szatmár­németiben. Szép élményekkel ér­keztünk Kohóról Szolnokra. Ferencz Tiborné, Szolnok A rossz állapotú kis tahidat jó, hogy felújították Szolnokon, a Széchenyi-lakótele- pen lakom. Jó érzés, látni, ha va­lamit építenek, szépítenek, vagy felújítanak. A lakótelep körül hú­zódik egy kanális. Az Aranyi Sán­dor út irányából a faludon keresz­tül lehet átjutni a parkerdőbe, a Zagyva felé. A kutyás gazdák is rendszeresen ezen az útvonalon viszik a kutyáikat a kutyafuttató­ra. Naponta több százan járnak át rajta. Az elmúlt nyáron már elég rossz állapotban volt a kis híd. Deszkák hiányoztak, darabok tör­tek le belőle, balesetveszélyes volt Valaki szólhatott az illetékesek­nek, mert nemrég jöttek a mun­kások és az egész hidat felújítot­ták. Most már nyugodtan hasz­nálhatjuk. Köszönjük a figyelmet! Kálmánné Ligeti Éva, Szolnok Az idén Reutlingenben rendez­ték meg nemrég Baden-Württem­berg tartomány hagyományőrző fesztiválját. Iskolánk, a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Isko­la néptánccsoportja képviselhet­A Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központja 2008. január elsejétől működik a Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulás fenntartásá­ban. Ellátási területünk 12 telepü­lés (Abádszalók, Tiszaderzs, Ti- szaszőlős, Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Kunhegyes, Tiszaroff, Tiszagyenda, Tomajmo- nostora,Tiszaszentimre) közigaz­gatási területére terjed ki. A tele­püléseken étkeztetés, házi segít­ségnyújtás idősek nappali ellátá­sa, idősek otthona, támogató szol­gáltatás, gyermekjóléti szolgálta­tás, helyettes szülői hálózat szol­gáltatásokat biztosítunk. Az intézményben működő ki­lenc idősek nappali ellátása (idősek klubja) és két idősek otthona ellátottjai részére te Szolnok városát ezen az ün­nepségen. Tizenegy táncos há­rom tanár kíséretében vágott ne­ki a hosszú útnak. Két fellépésün­kön moldvai, kalocsai és túrkevei táncokat adtunk elő. A rendez­„Őszülő hetek” rendezvényso­rozatot indítunk. Az „Őszülő hetek” idei első rendezvénye a tiszaigari arbo­rétumban volt, ahol nyolc idő­sek klubja és egy idősek ottho­na részvételével fő­zőversenyt szervez­tünk. Az induló csa­patok babgulyás és paprikás burgonya kategóriákban ver­senyeztek. Babgulyást öt idős klub, paprikás burgonyát há­rom idős klub csapata főzött, míg egy csapat versenyen kívül káposztás húst készített. A ren­dezvényre mintegy százhetven idős ember érkezett, az őket se­gítő szociális gondozókkal, munkatársakkal. Az elkészült étkeket zsűri értékelte, minden vény csúcspontja a nagy sikerű utcai felvonulás volt, amelyen hetvenöt hagyományőrző csoport vett részt. A szereplések mellett megcsodálhattuk a közeli Tübin­gen városát, és gondolázhattunk helyezett és résztvevő oklevél­ben, jutalomban részesült. Tiszaszentimre, Tiszaderzs, Ti- szaszőlős, Tiszaörs, Nagyiván, Ti­szaigar, Kunhegyes, Tiszagyenda idősek klubjainak tagjai, idősek otthonának lakói késő délutánig él­vezték a tiszaigari arborétum gyönyö­rű környezetét, egészséges levegő­jét, a remek időt és egymás társa­ságát. A jó hangulatot élőzene is fokozta, a résztvevők egész nap közösen táncoltak, énekeltek. Azután Ópusztaszerre szer­veztünk közös autóbuszos ki­rándulást, ahol negyvenegy idős személy, idősek otthona lakója és az intézmény munkatársai vettek részt. Az egész napos ki­a Neckar folyón. A sokéves test­vérvárosi kapcsolatnak köszön­hetően mindenütt szívélyes fo­gadtatásban volt részünk. Sok szép élménnyel tértünk haza. Aszódi Fanni, Szolnok rándulás során az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark nevezetességeit tekintettük meg. Szerveztünk komputeres szemvizsgálatot is három idősek klubjában: Tiszaszentimrén, Ti- szaigaron és Tiszafüreden. A vizsgálatban az idősek klub­jain kívül részt vehetnek a tele­pülésről más, kívülálló idős em­berek is. Az „Őszülő hetek” záró rendezvényeként Tiszaörsön „Őszülő ki mit tud?-ot” rende­zünk 2009. november 19-én. Az intézményhez tartozó idősek klubjainak tagjai és az idős ott­hon lakói egyénileg és csoporto­san vers, próza, ének-zene, tánc, egyéb kategóriákban versenyez­hetnek. Kalmárné Nagy Erzsébet, intézményvezető Megyei felnőtt kórusok XIX. hangversenye A zenei világnap és Joseph Haydn halálának 200., Budai Pé­ter halálának 5. évfordulója, va­lamint a Martfű Városi Női Kar megalakulásának 30. évforduló­ja alkalmából nemrég Fegyver- neken, a művelődési házban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei felnőtt kórusok XIX. ünnepi hangversenyét tartották a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei KÖTA felnőtt énekkari bizottsága és a fegyverneki Művelődési Ház és Könyvtár szervezésében. A szép számban megjelent kó­rusokat köszöntötte és a hang­versenyt megnyitotta Huber Fe­renc, Fegyvernek nagyközség polgármestere, a Törökszent- miklós Térsége Többcélú Kistér­ségi Társulás alelnöke. A zenei világnapot Szatlóczki Edit, Fegy­vernek oktatási, közművelődési, ifjúsági és sportbizottságának elnöke, az Orczy Anna Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szolgálat igazgatóhe­lyettese méltatta. A nagy sikerű, rengeteg ven­déget fogadó rendezvényen sze­repelt a Fegyverneki Női Kar, az Operabarátok Kamarakórusa (Ujszász), a Tiszafóldvári Városi Férfikar, a Sono Felici Ének- együttes (Mezőtúr), az Amicus Énekegyüttes (Szolnok), a Jász- szentandrási Kamarakórus, a Pe­dagógus Női Kar (Tiszaföldvár), a Phoenix Kórus (Kisújszállás), Karcag Város Vegyeskara, a Martfű Városi Női Kar, a Jászsági * ÁFÉSZ Székely Mihály Kórusa (Jászberény), a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Karnagyok Ka­marakórusa, valamint a Palotásy János Vegyeskar (Jászberény). Tűhegyi Julianna, Fegyvernek A levelekből válogatunk. A kiválasz­tott írások — a levélíró hozzájárulá­sa nélkül, mondanivalójának tiszte­letben tartásával — szerkesztett, rö­vidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem fel­tétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. A szerkesztőség nem közöl olyan írásokat, amelyek megjelentetése törvénybe ütközik, gyűlöletkeltő tartalmú, sérti a sze­mélyiségijogokat, az erkölcsöt és a jó ízlést. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szer­kesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az íráso­kat a szundi.zoltanne@ujnep- lap.hu e-mail címre, illetve az Új Néplap 5001 Szolnok, Mészáros L. út 2. címre is várjuk. ASZ0U0N.hu internetes oldalon is találhatók olvasói vélemények. Őszülő hetek program idős embereknek nyugdíjasok Szervezett, hangulatos időtöltés egymás társaságában ■ A főzőversenyre mintegy száz­hetven idős em­ber érkezett. Óriás burgonya. Édesanyám, a már hetvenöt éves Bak Sándorné nagyon szeret kertészkedni. A ház körüli veteményeskertben szinte mindent megtermel. A fényképen szereplő, hatalmas burgonya is ott termett, súlya csaknem 75 dkg. Bak Erika, Kenderes Harmincöt év után ismét összejöttek évforduló Osztálytalálkozón vettek részt az egykori hunyadis diákok A törökszentmiklósi Hunyadi Mátyás Általános Iskolában nem­rég osztálytalálkozón vettünk részt. Hogy újra együtt ünnepel­hettünk, Berta János szervező munkájának köszönhettük. Az Amerikában élő Varga Julika is hazajött a találkozóra, melyről ke­vesen hiányoztak. Négy társunk­ra és elhunyt tanárainkra kegye­lettel emlékeztünk. Tanáraink kö­zül osztályfőnökünk, Edit néni és Őrsi János tanár úr ünnepelt ve­lünk. Kíváncsian hallgattuk a szívből jövő beszámolókat az el­múlt évekről. Remek hangulat­ban úgy köszöntünk el egymás­tól, hogy legkésőbb öt év múlva ismét szeretnénk találkozni. Papp Istvánná Szécsi Éva 4 »

Next

/
Thumbnails
Contents