Új Néplap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-13 / 240. szám

12 SOROZAT ÚJ NÉPLAP - 2009. OKTÓBER 13., KEDD A modem idők kegyetlen rabszolgatartói bűnözés A rohamosan terjedő szegénység megszülte a nincstelenség haszonélvezőit is Eltűnt emberek, gyanús halálesetek, váratlanul gazdát cserélt házak, jog­szerűnek látszó szerződé­sek, megfélemlített bale­kok, riadtan hallgató káro­sultak, mélyszegénységbe süllyedő, egykor volt polgá­rok, vakvágányra futott eg­zisztenciák. Itt járnak kö­zöttünk. Áldozatok mind. 1. Gelei J. - L. Murányi L.- Megálltak egy autóval mellet­tem, se szó, se beszéd, betuszkol­tak a hátsó ülésre, és meg sem áll­tak velem Szegedig - meséli még mindig riadtan egy fehér hajú, madárcsontú kis öregasszony, aki nemrég „adta el” így a házát. - Egy ügyvédi irodába vittek, ahol már készen várt az adásvételi szerződés. Megfenyegettek, hogy ha nem írom alá, akkor nagy baj éri a családomat, nem lesz többé megállásuk a gyerekeimnek se­hol. Inkább aláírtam, mit tehet­tem volna! Tízezer forintot kértem kölcsön tőlük, mert szükségem volt rá, és elúszott miatta a há­zam. Magamra vessek! Most a lá- nyoméknál lakom, az alsóépület­ben húztam meg magamat. Belegondolt már bárki is, hány arca van Magyarországnak? Megítélés kérdése, de kettő min­denképpen. De ismerjük-e „azt” a másik arcot? Az elkövetkező napokban megjelenő soroza­tunkkal Magyarország és sző­kébb pátriánk olyan oldalát pró­báljuk megmutatni, amelyről na­gyon sokan, nagyon sokat tud­nak, ám mind ez idáig szemér­mesen lesütve szemüket, hallgat­nak. Úgy gondoljuk, elérkezett az a pillanat, amikor nem marad­hatunk tovább csöndben. Tiszta vizet kell végre önteni a pohárba, mielőtt további tragédiák sora történne! Rendőrök, orvosok, jo­gászok, köztisztviselők éveken keresztüli hozzá nem értésej?), nemtörődömséget?), esetleges korruptsága(?) vezethetett odáig, hogy félnünk kell saját hazánk­ban. Pedig láttuk a gondokat, időnként a magunk módján meg is próbáltunk rávilágítani azok­ra, ám akik igazán tehettek vol­na ellene, azok könnyedén sző­nyeg alá söpörték a problémát. Reményeink szerint már nem so­káig tehetik meg, hogy visszaél­ve kényelmes helyzetükkel, egy­szerűen napirendre térnek a kü­lönféle szabálysértések, sőt bűn- cselekmények felett. Bízunk ben­ne, hogy elérkezett a tisztulás ideje. Két évtizede, a rendszerválto­zás forgatagában, nemcsak a de­mokrácia lehetőségei teremtőd­tek meg Magyarországon, de új bűnelkövetési módok szociológi­ai alapjai is. A szegénység terjedé­se - szélesedése és mélyülése - az egzisztenciális kiszolgáltatott­ság új, hihetetlen dimenzióit te­remtette meg. Különösen a nagy­városoktól távoli, földrajzilag el­zárt térségek és kistelepülések szenderültek különös, rezzenet- len, rossz álomba. Gondoljunk csak Észak-Borsod, Dél-Baranya, Békés és Szabolcs egyes térsége­ire, lász-Nagykun-Szolnok megye A mélyülő, szélesedő szegénység hamar kitermelte a maga élősködőit, gazdagjait is: az újkori kizsákmányolókat. Képünk illusztráció. számos tiszazugi és jászsági tele­pülésére, vagy éppen a „zsákfalu" Tiszabőre. Magyarországi Harlee- mek és Bronxok, leendő bádogvá­rosok, rio de janeiró-i mintájú Fa- vellák negyedei. A változások villámgyorsan kitermelték magukból a haszon- élvezőket is: az uzsorásokat, akik rövid lejáratra, százszázalé­kos kamatra kölcsönöznek a pénzteleneknek. Elsőként a ’90- es évek elején lányok „futtatásá­ba” kezdett családok forgatták be a régi-új „iparágból” befolyó pénz egy részét az uzsorakölcsö- nökbe, óriási haszonnal. Akkor­ra már — éppen a lányok futtatá­sa során — kialakították saját kis erőszakszervezeteiket, kis had­seregeiket, amelyek kiválóan be­váltak a kölcsönök behajtásá­ban, a kizsákmányolt adósok fé­ken tartásában, a masszív, folya­matos félelem erősítésében is. Kezükre játszott, hogy a szó­ban forgó településeket teljesen magára hagyta az állam, a legá­lis hatalom: új munkahelyek nem teremtődtek, a rendőrség gyakorlatilag kivonult, az önkor­mányzatok pedig gyengék, s esz­közeik nem elégségesek ahhoz, hogy megvédjék az esetleg hoz­zájuk forduló polgáraikat. Nem tudni arról sem - legalábbis a híradások során egyszer sem hallhattuk -, hogy az adóható­ság akár csak egyszer is sziszte­matikusan vizsgálta volna ezt a bűnöző, újgazdag közeget, holott náluk nyilvánvalóbb adócsaló­kat aligha találni ma Magyaror­szágon. Ha nem ez, akkor mi az igazi fekete gazdaság? Nem vé­letlenül mondta néhány hónap­ja egy Tiszabőről megjelent ri­portunk névtelen megszólalója, hogy addig nem változik ott sem­mi, amíg a rendőrség és az adó­hivatal nem nyomul be nagy erőkkel a faluba, nem helyezi „nyomás” alá az uralkodó csalá­dokat, s nem tart isméüődő, min­denre kiterjedő ellenőrzéseket. Maga az „üzlet" egyébként végtelenül egyszerű, hiszen sze­gény ember, segélyből tengődő család, van bőséggel. Nem kell különösebb hírverés, hiszen mindenki tudja azt, hogy az érin­Az uzsorakölcsönök mozgása A kölcsön összege (Ft) 1000 5 000 Visszafizetendő: 1 hónap után 2 000 10 000 3 hőnap után 8 000 40 000 6 hónap után 64 000 320 000 9 hónap után 512 000 2 560 000 12 hónap után 4 096 000 20 480 000 FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS A TÁBLÁZAT SZÁMAI CSAK ELMÉLETBEN MUTATJÁK MEG, HOGY MIKÉNT ALAKULHAT AZ ADÓSSÁG ÖSSZEGE EGY ÉV ALATT. A VALÓSÁGBAN MÁR A 3.-4. HÓNAPBAN ELKEZDŐDIK A “BEHAJTÁS”: A JÁRANDÓSÁGOK “LEFOGLALÁSA". tett településeken kik foglalkoz­nak „kölcsönadással”. Igen, min­denki tudja! Többek között az önkormányzatok és a körzeti rendőrök is, de nagyon kevés ki­vételtől eltekintve, mégsem tesz­nek, vagy tehetnek semmit. történne. így válhat a piti kölcsön egy év alatt húszmilliós, szociális rabszolgává tevő adóssággá. Az uzsorás eleinte könnyen hosszabbítja a kölcsön határide­jét, mert nem az a fő célja, hogy rendben visszakapja a néhány A kiszemelt ingatlan megszerzése után a család eldobja a kisemmizettet, akár egy használt papír zsebkendőt: kirakja a ro­konainálkiteszi az ország másik végében egy buszmegállóban, s ha súlyos beteg, esetleg lerakja egy kórház előtt az utcára. Bonyolultabbá akkor válik a helyzet, amikor a kuncsaft nem tud fizetni. Ilyenkor újabb köl­csönügylet következik, s a meg nem adott pénz újból duplázódik, anélkül, hogy újabb pénzmozgás ezer, vagy tízezer forintját. Fo­lyamatos, hosszú távú függést akar kialakítani, azért türelmes eleinte, hogy rövid idő után le­gyen majd miért bekeményíte­nie. Mára kialakultak azok a be­A legkisebb, legrozzantabb ház is célponttá válhat. Képünk illusztráció. hajtási technikák is, amik való­ban modern kori rabszolgákká teszik az áldozatul eső adósokat. Elég csak szétnézni néhány uzsorában érintett településen, segélyfizetési vagy nyugdíjna- pok alkalmával. Az uzsorások ugyanis semmit nem bíznak a véletlenre, még azt sem hagyják, hogy az adósaik hazavigyék a kapott néhány tízezer forintot. Az uzsorások vagy a behajtóik már a polgármesteri hivatalok, posták előtt - vagy közelében - várják a kijövőket, hogy elvegyék a pénzüket Ma már egyre gyako­ribb, hogy meghatalmazás alapján, maga a hitelező veszi fel a félelem­ben tartott adósok járandóságát, eseüeg magához veszi azok bank­kártyáját is. És ez az a pont, ahol az uzsoraüzletből kialakul más, közveüen kizsákmányolást hozó függés is. A modern kori, szociális rab­szolgaság még szembetűnőbb, még megdöbbentőbb formáját a köznyelv egyszerűen csak csics- káztatásnak nevezi. Amikor 1865- ben, az északiak dél felett aratott győzelmével véget ért az amerikai polgárháború, úgy tűnt, végleg si­került kiirtani még az írmagját is a rabszolgaságnak. Manapság mégis egyre inkább olyan érzés keríthet hatalmába valamennyi­ünket itt Európa közepén, mintha visszafelé forogna az idő kereke. Igaz, nálunk egyelőre nem rab­szolgának, hanem „csak” csicská- nak nevezik azokat a szerencsét­leneket, akik elveszítve önálló aka­ratukat, mások kénye-kedve sze­rint tengetik nyomorúságos életü­ket. És sajnos egyre többen van­nak. Ingatlannal rendelkező mun­kanélküliek, egyedül élő nyugdíja­sok mind, mind prédái azoknak a csoportoknak - nevezhetnénk őket akár „családoknak” is —, ame­lyek kifinomult érzékkel szimatol­ják ki az elesettek rászorultságát, hogy kihasználva emberi gyenge­ségeiket, kegyetlenül elbánjanak velük. Magányosan élő idősek, pszichiátriai betegséggel küszkö­dök, idült alkoholisták számítanak az elsődleges célpontnak. Kön­nyűszerrel magukhoz édesgetik őket - jó szót, italt és „női testet” adnak nekik -, szállást, ételt kínál­nak, hogy miután elaltatták mara­dék éberségüket, mindenükből ki­forgassák a szerencsétleneket. Komfort nélküli épületekben, pincékben, istállókban tartják őket, enni jó, ha napjában egyszer kapnak. Szerencsésnek mondhat­ja magát az, akinek az átlagnál magasabb a nyugdíja, hiszen így legalább esélye van a napi kétsze­ri étkezésre. Ingyen, fizetség nél­kül dolgoznak (földet művelnek, állatot etetnek és gondoznak, há­zimunkát végeznek), miközben a tartóik elveszik nyugdíjukat, hi­vatalos adás-vételi szerződéssel a házaikat. Amikor pedig már telje­sen kiszipolyozták, mindenből ki­forgatták a legyengült, beteg em­bereket, jobb esetben „leadják” őket egy kórházba, rosszabb eset­ben — élve vagy már holtan - ki­teszik valahol a senki földjén, egy buszmegállóba. És mindehhez megfelelő segítőket is találnak a családok. Súgókat egyes szociális otthonokból, olyan orvosokat, akik kiállítják az alkalmanként szükséges papírokat, ügyvédeket, akik szemet hunynak az ingatlant „eladó” pillanatnyi beszámíthatat- lansága fölött, s rendőröket, akik a „család” tagjaival szemben nem­igen járnak el, akik inkább elfor­dítják a fejüket, mint hogy bármit is számon kérjenek a városszerte rettegett személyeken. Tudomásunk van olyan csics- katelepről, ahová a semmiből tel­jesen váratlanul előkerült rokon — természetesen kellő riadalmat okozva a „család” tagjai között - csak rendőri kísérettel tudott be­jutni látogatni, ám a hatóság hi­ába ismerte az ott folyó „kizsák­mányolást”, semmit nem tett an­nak felszámolására. Hallottunk olyan rendőrről is, aki igencsak bejáratos erre a telepre, ott már- már bennfentesnek számít. Cso­da-e, ha a családok minden féle­lemérzet nélkül űzhetik a bűnös tevékenységüket? Az uzsorázásból és a csicskáz- tatásból nőtt ki, de mára önálló „iparággá” vált az elesett, öreg vagy beteg, gyenge akaratú em­berek és alkoholisták ingatlana­inak megszerzése különféle al­jas, csalárd módokon. És amíg az uzsora és a csicskáztatás — nem beszélve a lányok futtatá­sáról - a férfiak dolga a család­ban, ez a tevékenység elsősor­ban asszonyi munka. Nőies tu­lajdonságokat kíván, barátságos, kedveskedő, behízelgő stílust, ígérgetést - a „beetetés” idősza­kában akár gondoskodást és ápolást is. Sőt: asszonyi simoga- tást, házassági ígéretet, szexet. A kiszemelt ingatlan megszer­zése után a család eldobja a ki­semmizettet, akár egy használt papír zsebkendőt: kirakja a ro­konainál, kiteszi az ország má­sik végében egy buszmegálló­ban, s ha súlyos beteg, esetleg lerakja egy kórház előtt az utcá­ra. Ebben az „üzletágban” is ki­alakult a segítők stabil köre: ügy­védek, akik a jogszerűség látsza­tára ügyelnek, különféle hivata­li emberek, akik zökkenőmen­tessé teszik az ügymenetet, kocs- márosok, akik „súgnak”, ha al­kalmas áldozatot látnak. Az utóbbi hetekben megsza­porodtak a sajtóban az ilyen faj­ta rabszolgatartásról szóló hír­adások. Mi, sorozatunk követke­ző részeiben, konkrét példákon keresztül mutatjuk be az egész településeket terror alatt tartó családok módszereit, szokásait, ügyeit. (Folytatjuk) r ( r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents