Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-07 / 209. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 7., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR 3 Hunyadfalva elkezdték építeni a falu első játszóterét még a múlt héten, tudtuk meg Vékony- né Házi Eszter polgármester asz- szonytól. A négy közhasznú mun­kás és az önkormányzat dolgozói már összeszerelték a játékokat: a hintát, a csúszdát és a mászóházat. A területrendezés is megtörtént, jelenleg az alapokat ássák, bb Tiszaföldvár újra kell burkoim azokat az utcákat, amelyeket két éwel ezelőtt építettek. Az önkor­mányzatjelzései alapján — mi­szerint nem volt megfelelő a bitu­men minősége —garanciális javí­tás címén végzi el a kivitelező a munkálatokat, rá Tiszainoka KÖZEL hatszázan vettek részt az idei falunapon. Mivel a szervezőknek rengeteg munkájuk volt abban, hogy a rendezvény sikeresen legyen, a település polgármestere, Szend- reiné Kiss Erzsébet a tavalyihoz hasonlóan egynapos kirándulás­ra viszi el őket, így köszönve meg nekik a munkájukat, ng Tiszajenő templom épül jövőre a településen. A fiatal községnek eddig nem volt temploma, de a katolikus egyház és a helyi ön- kormányzat összefogásával 2010-ben megkezdődhet a beru­házás. SL Tiszasas A SZOCIÁLIS kártyás módszert a településen is alkal­maznák — merült fel a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. Laskai István polgármester elmondta, a szociális kártya mint gondolat foglalkoztatja őket, hiszen így a segélyként kiutalt pénzek tényle­gesen oda.kerülnének, ahová szánták azokat. Az ügyben dön­tés még nem született, a téma további tanulmányozás céljából a testület napirendjén marad, ng Tomajmonostora az iskola padjait tavaly 89 nebuló koptat­ta, de az idén a létszám 99-re növekedett, mivel 18 elsős kez­dett a tavaly teljesen felújított is­kolában. Ott, ahol az idei nyárra már csak a belterületi ajtók cse­réje maradt. Jelenleg a diákok két nyelvet: angolt és németet ta­nulnak, az informatikát pedig el­sőtől oktatnak az ide járóknak, és jó néhány szakkör között válo­gathatnak a gyerekek októbertől kezdve, dszm SZOUON.hu További települési hírek olvashatók a SZCU0N.hu hírportálon. A jutalékból adósság lett szerződés Vajon ki kell-e fizetni egy bemutató termék árát? Sokszor foglalkozott la­punk a különféle árube­mutatók termékei körül kialakult vitás ügyekkel. Eddig általában a rekla­máló vevők érezték ma­gukat becsapottnak. Most egy üzletkötő véli úgy, hogy megkárosították. Géléi József „Engedje, hogy segítsen” rovatunkhoz fordult köz­benjárásért az a férfi, aki­nek felesége keveredett vi­tás ügybe „munkaadójával”.- A feleségem tavaly má­jusban kötött üzletkötői szerződést egy budapesti céggel, amely egészségmeg­őrző programjának terméke­ihez keresett partnereket - kezdte a szolnoki Szokolai Géza. - Árubemutatókat kellett szerveznünk, ahol az érdeklődők a kiállított ter­mékeket ugyan nem vá­sárolhatták meg, de az alapján leadhatták meg­rendeléseiket, s mi besze­reztük a kívánt darabot. Szerződésünk értelmé­ben a mintadarabokat in­gyen kaptuk meg, és az általunk eladott termé­kek után százalék járt. Ez így is ment néhány hó­napig, mígnem 2008. jú­nius 30-án kaptunk egy masszázsfotelt, majd nem sok­kal később egy, az eladó és a ve­vő által is aláíratlan adás-vételi szerződést, mellékelve hozzá egy 389 400 forintról szóló számlát. Mivel az állt rajta, hogy bemuta­tókészlet, nem is foglalkoztunk vele különösebben. Ezek után megdöbbenve tapasztaltuk, hogy idén május óta a felesé­gem nem kapja meg a jutalékát Érthetetlen a cég eljárása szá­munkra, mi ugyanis betartottuk a szerződésben foglaltakat, ők azonban nem. íme az ominózus pont üzletkötői szerződésünkből: „a megbízó a megbízott részére a reklámbemutatók végzéséhez szükséges bemutató árut térítés- mentesen biztosítja. ” Megkeres­tük a kft. ügyvezető igazgatóját, de elfogadható magyarázatot nem kaptunk, csak annyit, hogy tartozunk 389 400 forinttal, s mi­vel nem rendeztük adósságun­kat, azért vonják a jutalékból. Szerződése értelmében a masszázsfotel-mintadarabokat ingyen kapta meg az ügynök. Képünk illusztráció. i Kibe. Ír így látja az esetet az Új Néplap ügyvédje kikértük lapunk ügyvédjének is a véleményét a fenti ügyről - A szerződés módosítását a kft.-nek kell bizonyítani -felel­te dr. Kákái Gábor. - Az írásbe­li változtatás esetén, melyet a szerződő felek aláírásukkal igazoltak, nem is lehet vita. A jog szerint viszont a szóbeli mó­dosítás is elfogadott, de azt egy­értelműen kell tudni bizonyíta­ni Amennyiben ez nem történik meg, ügyfelük jogosan tart igényt visszatartott jutalékára. Az ilyen vitás ügyekre jellem­ző, hogy az általunk feltett kér­désekre általában néhány napos utánajárási időt kér a másik fél. Ám most kapásból megkaptuk a választ.- Jó napot kívánok, Huszti Ti­bor ügyvezető igazgatót keres­ném — hívtam a kft. telefonszá­mát.- Nem tudom adni az igazgató urat, de hátha én is tudok segíteni. Meny­hárt István vagyok, az iroda vezetője — felelte rendkívül készsége­sen a vonal túlsó vé­géről egy fiatalem­ber. Végig sem hagy­ta mondani a törté­netet, közbevágott: —Ugye Szokolaiék- ról van szó? Természe­tesen ismerem a problémájukat. Nem feltétlenül az ön által említett házaspárra ér­vényes, de sokan tönk­retették a rájuk bízott termékeket Márpedig a szerződésekben az áll: „a megbízottá bemutató­árut csaka reklámbemu­tatók üzleti céljára hasz­nálhatja fel Amennyiben gondatlanságból a bemu­tatóáruban kár, értékcsök­kenés következik be, a megbízott teljes anyagi fe­lelősséget vállal ennek meg térítésére.” Azt kell hogy mondjam, az üzletkötő kollégák maguknak kö­szönhetik, hogy tavaly mó­dosítani kényszerültünk a szerződésüket, s nyomott, öt­venszázalékos áron, egy- vagy kétéves részletre adjuk számukra a termékeket De visszatérve a szóban forgó tör­ténetre, érdekes módon tavaly nyár óta a házaspárnak csak mostanában jutott eszébe, hogy reklamáljon. A számlán közben szerepelt, hogy 2009. június elsejé­ig ki kell fizetni a közel négyszáz­ezer forintot , * * * Nem tisztünk az igazságtevés, csupán felhívhatjuk a figyelmet arra, mindenki ellenőrizze, akár szakember, jogász segítségét is kérje, mielőtt bármilyen hivata­los iratot, szerződést aláír, mert utólag már csak a jóhiszeműség­re lehet hivatkozni. Az pedig nem biztos, hogy elég. VARGA CSABA A háborút még megnyerhetjük KIS HAZÁNKBAN kitört a ÍOCÍ- láz. A magyar válogatott ugyanis egymás után négy világbajnoki selejtezőjét is megnyerte az elmúlt egy év­ben. A debreceni Löki pedig három ellentélén túljutva beverekedte magát a Bajno­kok Ligája főtáblájára. Ezek után ismét az érdeklődés középpontjába került a honi labdarúgás. A baráti, társa­sági beszélgetésekben egyre több szó esik a magyar foci­ról. A Debrecen kupatovább­jutását egy egész ország ün­nepelte. valami hasonlóra készül­tünk szombaton este, mikor nemzeti csapatunk a svéde­ket fogadta. Kis túlzással pi- ros-fehér-zöldbe öltözött az ország a meccs napján. Aki nem lobogtatott nemzeti zászlót vagy viselt sálat, a szíve, lelke mélyén szorított csapatunknak. Sokat azt gondolták, hogy a mieink hátralévő három mérkőzésé­ből a svédekkel szembeni lesz a legkönnyebb. Nem így történt, a sárga-kék együttes ellen csak fellángolásokra futotta Erwin Koemen tanít­ványainak. Nem tudjuk, mi lett volna, ha Rudolf Gergely nem.sérül meg a pénteki i - edzésen, ha Torghelle Sán­dor a kezdőben kap helyet, ha Gera nem a jobb szélen szenvedi végig a mérkőzést. Persze sok a ha, és az utób­bi szóval nem lehet meccset nyerni. harminchat évvel ezelőtt egy bizonyos Ralf Edström bólintott válogatottunk háló­jába. Azzal a góllal lemarad­tunk a németországi világ- bajnokságról. Most egy Zla- tan Ibrahimovics nevű játé­kos döntötte el a svédek ja­vára az összecsapást az utol­só percben. Reméljük, csak csatát veszítettünk, és a há­borút még megnyerhetjük. Mert most tényleg a foci az a közös többszörös, ami a magyar embereket közelebb hozhatja egymáshoz. Napraforgóból jó a termés, de alacsony az ára Folytatás az 1. oldalról Ezeken a táblákon a gyomoso- dás is gondot okoz. így ott szük­ség volt a szárszárításra is, ami tovább növeli a gazdák költsé­geit. Pedig a termelők idén igen szerény bevételre számíthatnak a napraforgóból. A szerződéses árak jelenleg ötvenezer forint körül vannak tonnánként. En­nél Gombár Mihály szerint tíz éve is többet kaptak a termelők. Hogy a kukorica mit hoz majd a gazdálkodók konyhájá­ra, azt ma még nem tudni. Az árak ugyanis kialakulatlanok. Igaz, még a betakarítás is csu­pán ott kezdődött el, ahol az ál­lattartó telepek miatt szükség van a kukoricatermésre. ■ T. J. Az agráriumban szintén a nemzeti érdek az első Tisztújító küldöttgyűlést tartott szombaton Karcagon a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsé­ge (Magosz). A küldöttek ismét Jakab Istvánt választották elnök­ké. A szövetségi igazgató dr. Bu­dai Gyula, főtitkár Obreczán Fe­renc lett. A tízfős elnökségben megyénket a karcagi Hubai Im­re Csaba képviseli, aki egyik al- elnökként a régiónk szervezője is lesz.- Gyakorlatilag egy új időszá­mítás kezdete előtt állunk - mondta Jakab István. — A teljes tisztújítással a szervezeti kere­teinket megerősítettük egy fia­tal, energikus, erős csapattal, amely a következő kormány szá­mára érdemi programpontokat készít majd a családi gazdák helyzetének figyelembevételé­vel. Ez azért fontos, mert az el­múlt nyolc évben olyan agrárpo­litika volt, ahol csak a nagybir­tokrendszer, a befektetői tőke kapott elsőbbséget. Nekünk most az a feladatunk, hogy egyensúly legyen, és ezek a torz arányok megváltozzanak. A nemzeti érdekek és a pénzgaz­daság szempontjai alapján mű­ködő rendszerre van szüksége a gazdatársadalomnak. Az új el­nökség a gazdaprogramunkat aktualizálja és novemberben a küldöttek is tárgyalják, a gyűlés elé terjeszti - tudtuk meg a kö­zeljövő terveit az elnöktől. ■ Daróczi Erzsébet Lecsót főztek. Az előző évek sikerein felbuzdulva a kunszentmártoni lakó­telepen ismét lecsófőző versenyt rendeztek. Nehezen indult a program, az éjszakai vihar és az eső miatt később kezdődött a főzés. Felvételünk a ti- szakürti Tóth és Szántó családot örökítette meg az előkészületek közben. Mádl Ferenc is részt vett a romanapon Jótékonysági romanapot tartot­tak tegnap Jásztelken. A ki­sebbségi önkormányzat szer­vezte esemény célkitűzése volt, hogy hozzájárulhassanak a sú­lyos beteg Székely Alajosné gyógykezeléséhez, valamint hogy a roma kisebbség is támo­gatást gyűjtsön a ravatalozó fel­újításához. Az eseményre ellá­togatott dr. Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, hogy talál­kozzon a romák és nem romák békésen együtt élő közösségé­vel, és jelenlétével is hozzájá­ruljon a nap sikeréhez. Remé­nyét fejezte ki, hogy a kapcso­latfelvételt követően később is együtt tudnak működni a helyi közösséggel. ■ B. Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents