Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-30 / 229. szám

TISZAZUG 5 ÚJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 30., SZERDA Az idén jóval kevesebb volt a parlagfű a térségben A nyeregből is jól céloz portré Czuczi Antal másodjára nyerte el a kun vitéz címet- A talajvédelmi szolgálat szak­embereivel közösen járjuk a kör­nyéket - mondta el Szmutkó Sándor, a kunszentmártoni föld­hivatal vezetője. — Tavaly lénye­gesen több parlagfüvet találtunk, mint az idén. Általánosságban el­mondható az időjárás sem kedve­zett a növény elterjedésének, il­letve az emberek is jobban oda­figyelnek. Eddig hatvan bemért ingatlanunk van, tavaly száz fö­lött volt ez a szám. Az ellenőrzé­seket a fagy beálltáig végezzük. Szmutkó Sándor hozzátette, korábban több helyre is lakossá­gi bejelentés alapján mentek ki. A bejelentéseket minden esetben soron kívül vizsgálják. Eddig azonban összesen egy bejelentő­jük volt. Mint azt a hivatalvezető hangsúlyozta, csak ott bírságol­nak, ahol a fertőzöttség eléri a kri­tikus határt. Volt például egy nap­raforgótábla, ahol embermagas­ságú parlagfű volt, a terület 70-80 százalékán. Az ellenőrzések so­rán azokat a helyeket veszik sor­ra, ahol gyakrabban fordul elő parlagfű, így az üdülőhelyeken, főutak mellett. Érdekesség, hogy a budapesti földmérési intézet­nek van egy műholdas techniká­ja, amely megmutatja, hol mek­kora a parlagfű-fertőzöttség. Azok kapnak tőlük jelzést, ahol jelen­tős mennyiségű parlagfű van. A kunszenti földhivatal még nem kapott ilyen jelzést. ■ Új teremben tornázhatnak majd az ovisok Új tornaszobával bővülhet a tisza- fóldvári Kossuth úti Óvoda „Po- sza” tagintézménye. Mindez egy közelmúltban elbírált pályázat­ból valósulhat meg. A nyertes pá­lyázat több bővítést és fejlesztést is magában foglal. Eszerint az új tornaszoba létesítése mellett fel­újítják a játszóudvart, nyílászá­rókat cserélnek, tetőt javítanak és szigetelnek. Az intézmény Kossuth úti épületében is elvé­geztek néhány újítást. Pályázat segítségével korszerűsítették a fűtést, a világítást, valamint cse­rélték ki a nyílászárókat. Egy csoportszoba is megújult, melyet örömmel vettek birtokukba az apróságok. mR. Á. A Kunszentmártonban élő Czuczi Antal idén is bizonyította, hogy ő a leg­rátermettebb kun vitéz a vidéken. A lovas íjászatot pályacsúccsal nyerte. Németh Gergő A kunszenti Czuczi Antal a Szentmárton Lovasegyesület tagjaként űzi a lovas íjászatot. A 33 éves fiatalember civilben mű­szakvezető, ám szabadidejében, ha teheti, már megy is le a gya­korlópályára. — Gyerekkorom óta tetszik ne­kem az íjászat és a lovaglás - kezdett mondandójába Czuczi Antal. - Minden ágat, gallyat meghajlítottam. Gyerekként ren­geteg témához kapcsolódó köny­vet olvastam. Lovat is azzal a cél­lal vettem már felnőtt fejjel, hogy lovasíjászkodni fogok. íjam már hamarabb volt. Visszacsapó ref­lexíjjal már talpas versenyeken indultam, ahol jó eredményeket értem el. Persze mondani sem kell, hogy lóról íjazni teljesen más kategória. Más technika, ez gyakorlatilag ösztönlövés. Nincs idő percekig koncentrálni, céloz­ni, a vágta felső holtpontján egy pillanat az, amikor optimális a lövés. Volt olyan ismerősöm, aki tudott íjászkodni és lovagolni is, ám amikor a kettőt egyszerre próbálta meg, nem ment neki, nem találta el a célt. A közelmúltban Kisújszállá­son megrendezett tizenkettedik kun viadalon, a tavalyihoz ha­sonlóan, ismét Antal bizonyult a legjobbnak. Először kilenc vág­tát kellett végrehajtaniuk egy 99 méter hosszú pályán. A verseny­ző itt annyi vesszőt emel a célra, Czuczi Antal koncentrálás közben Czuczi Antal Csenge nyergében idén sem talált legyőzőre a kisújszállási kun viadalon. A lovas íjász számban ráadásul pályacsúcsot ért el. Verseny helyett vizsgára készülnek A szentmárton Lovasegyesü­let tagjai jól teljesítettek a leg­utóbbi kisújszállási viadalon, hiszen Smuta Gergő harmadik lett, illetve Hegedűs Balázs a lovas birkózást nyerte meg. Az egyesület tagjai az idén már nem versenyeznek, a hét végén Kassai Lajoshoz, a világszövet­ség vezetőjéhez készülnek Ka- posmérőre, ahol vizsgát tesz­nek majd lovas íjászatból. amennyivel bír. Az eddigi három céltábla helyett pedig intelligens táblát vezettek be, mely úgy fo­rog, hogy a lovas mindig a legideálisabban tudjon lőni elölről, oldalról és hátulról. Antal jóma­ga 7-8 vesszővel lő, de ebben a számban Kassai Lajos, a Kas­sai Lovasíjász Világ- szövetség veze­tője az abszolút csúcstartó, 12 vessző a rekordja. Ehhez további számként társult a kele- véz- és csatacsillagdo- bás, valamint a szablya- forgatás. Ezen verseny­számok összpontjai alapján választották egy újabb eszten­dőre meg Czuczi Antalt kun vi­téznek. — A tavalyi versenyen minden kategóriát én nyertem meg, még a lovas birkózást is — folytatta Antal. - Az idén pályarekordot lőttem, viszont a lovas birkózás­ban - bár végig nyeregben ma­radtam —, pénzfeldobással alul­maradtam. Emögött rengeteg gyakorlás van. Munka mellett edzek, a nyári versenyidőszak­ban 3-4 alkalommal gyakoriok hetente. Ez nem hivatásom, mert nem ebből élek meg, viszont egy szimpla hobbinál több. Sokan ko­molyan gondolják, hogy így ápol­juk eleink hagyományait. Ez nem túlzó magyarkodás, ez a gyökerek keresése. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenben „lemásoljuk” az ősöket. Mint ahogy mesterünk, Kassai Lajos is mondja, nem az ősöket kell kö­vetni, hanem azokat, akiket őse­ink követtek. Ez alatt azt kell ér­teni, hogy nem feltétlen kell bőr­rel borított íjjal és fanyillal lőni, a lehetőségekhez mérten az új­donságot is be kell olvasztani. Antalék a közelmúltban egy népes csapattal a Radnai-hágó- nál jártak. Tíz nap alatt 600 ki­lométert lovagoltak. Karcagra ér­tek vissza a kun bálványokhoz. Itt adták át neki a Sudár István- emlékdíjat a hagyományőrzés­ben betöltött szerepéért. Koráb­ban Antalt az a megtiszteltetés érte, hogy a Kassai-csapathoz csatlakozva részt vehetett a Nemzeti Vágtán. Itt egy honfog­lalás kori bemutatón vett részt, ahol egy társával ketten lőhettek gumivégű vesszővel rézgongo­kat, amiket emberek tartottak. HÍRSÁV Lassan összegyűlik a pénz a defibrillátorra veres István kunszentmár­toni tanácsnok még május­ban indított útjára egy köz­adakozást, ahol defibrillátor készülékre gyűjtöttek. A gyűjtés jelenlegi állása sze­rint 712 ezer 500 forint gyűlt össze. Mint azt Veres István érdeklődésünkre el­mondta, a hiányzó 100 ezer forint az elkövetkező egy hónapban biztosan össze fog gyűlni, így hamarosan át tudják a készüléket adni a háziorvosi szolgálatnak. Épülhet az úttest és a járda Földváron tiszaföldvár önkormányza­ta sikeresen pályázott a Strand úti lejáró úttestének kialakítására, valamint a le­járó járdájának akadály- mentes kiépítésére. Az előb­bi feladatra 6,53 millió fo­rintot, utóbbira pedig 1,48 millió forintot ítélt meg a te­lepülésnek az Észak-alföldi Regionális Tanács. A két be­ruházás összértéke 9,43 millió forint. Nőszövetségi találkozón jártak A minap a mezőtúri reformá­tus templomban istentisztele­tet tartottak, ami egyben a megyei nőszövetség találko­zójával egybekötött konferen­cia is volt. A résztvevőkhöz az egyházmegye nőszövetsé­gi tagjain túl a tiszaföldvári református delegáció tagjai is csatlakoztak. Biztos a kunszenti kézisek anyagi háttere A megyei bajnokságban sze­replő kunszentmártoni férfi kézilabdacsapat anyagi hát­tere a bajnokságra biztosí­tott, mely az önkormányzati támogatásnak, valamint a pályázaton nyert pénzeknek köszönhető. Az NCA-pályá- zaton a sportegyesület 200 ezer forintot, a Wesselényi Miklós Közalapítványtól 120 ezer forintot, még a sze­mélyi jövedelemadó felaján­lásból több mint 51 ezer fo­rintot kaptak. SZ0U0N.hu Atiszazugii településekről a SZDL0N.hu hírportálon olvashatnak. Hívja az Új Néplap újságíróját! NÉMETH GERGŐ elsősorban a Tiszazug települé­sein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még in­kább örömét szeretné megosz­tani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 56-516-700-as telefonszámot hétköznapokon! A fiatal, leendő lánglovagok náluk készülnek fel tervek Jövőre egy műszaki mentőszerrel bővül a kunszenti tűzoltóság járműállománya Kúnszentmártonban idén már negyedik alkalommal indul tűz­oltóképzés a Debreceni Regioná­lis Képző Központ, a megyei munkaügyi központ és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság­gal közös szervezésben.- Ez a kezdeményezés anno a nyugdíjba vonulási hullám kap­csán indult be - mondta el Ka­tona Zsolt, a kunszentmártoni tűzoltóság vezetője. - Szépen jönnek a fiatalok, egy csoport­ban maximum huszonötén le­hetnek. A képzés 4,5 hónapig tart, az oktatásnak külön tan­termet is kialakítottunk itt a tűzoltóságon. Összességében a jelentkezők 80 százaléka nem felel meg az orvosi vizsgálaton, viszont ettől még az önkéntes tűzoltóságoknál tevékenyked­hetnek. Katona Zsolt hozzátette, az idén alapjáraton üzemeltek, eközben karbantar­tásokkal igyekez­tek szinten tartani a felszerelés mű­szaki állapotát. Rá­adásul jövőre egy műszaki szerrel is gyarapodhatnak, amelyre a szüksé­ges forrást pályázaton nyerték el. A számokat vizsgálva a kun­szenti tűzoltóság működési terü­lete tíz településre terjed ki. Szeptember 28-ával bezárólag 67 tűzesethez, 68 műszaki men­téshez és 44 esetben segítség- nyújtáshoz kellett vonulniuk.-Jön a rossz idő, a vonulásaink a műszaki mentések felé fognak eltolódni - állítja a parancsnok. — Ilyen tipikus balese­ti gócpontok a Kungyalu-Kunszent közötti vasúti átjáró, illetve az öcsödi nagykanyar. Egyéb­ként elég rapszodi­kusan érkeznek a jel­zések, hisz van olyan nap, amikor nem kell menni, de például múlt vasárnap öt riasztá­sunk is volt. Többnyire avartűz- höz kellett menni, aminek a szá­ma viszont tavalyhoz képest lé­nyegesen kevesebb. ■ ■ A kunszenti tűzoltók ezidáig 169 alkalommal vonultak különböző esetekhez. Katona Zsolték régi tűzoltószivattyúk felújításával is foglalkoznak

Next

/
Thumbnails
Contents