Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-22 / 222. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 22., KEDD 5 JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE Betörődnek a stranddal? tervek Kérdés, miként működhet tovább a két herényi fürdő Egyelőre nincs konkrét elképzelés arról, hogy mihez kezdjen két, veszteségesen működő strandfürdőjével Jászberény. Képünk illusztráció Az ismét megnyíló uniós forrásokra jelentkezhetnek a helyi közösségek Októbertől pályázhatók az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program úgynevezett LEADER támogatási forrásai —tájékoztat­ta lapunkat Mihályi Mónika, a Helyi Vidékfejlesztési Iroda iro­davezetője. A támogatási forrá­sokat olyan projektekkel szeret­nék lekötni, amelyek a helyi kö­zösségek javát, a térség települé­seinek, vállalkozásainak fejlesz­tését, illetve civil kezdeménye­zések megvalósítását segítik elő. Egy hónappal később, novem­bertől pedig az ÚMVP azon for­rásai nyílnak meg, amelyeket mikrovállalkozások fejlesztésé­re, turizmusfejlesztésre, a vidé­ki örökség megőrzésére és falu­megújítási, -fejlesztési progra­mokra lehet igényelni. A regio­nális, illetve uniós pályázati le­hetőségekről fórumokat szervez­nek a vidékfejlesztési iroda munkatársai. A héten csütörtö­kön délután öt órakor Jászapá- tin a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete irodájában, Jászalsószentgyörgyön pedig a szeptember 26-án megszerve­zett Falunapon, ahol az ÚMVP standján tájékozódhatnak az ér­deklődők. ■ B. Cs. Új kapcsolat lehetősége Nyárádszeredával Háromnapos kapcsolatépítő lá­togatásra utazott a mögöttünk hagyott hét végén tizenöt jászsá­gi polgármester, illetve a telepü­léseket képviselők delegációja a Nyárádmentére. Az utazás célja volt, hogy a nyárádmenti kistérség és a Jász­ság között együttműködés jöjjön létre. A jászságiak átadták az együttműködési megállapodás tervezetet az ottani régiómene­dzsernek. A tervezet elsősorban gazda­sági és kulturális célokat megfo­galmazó, amelyről az ottani tér­ség vezetői tárgyalnak majd és egy jászsági látogatásuk alkal­mával — az esetleges módosítá­sok után - aláírják a szerződést. A nyárádszeredai központú tér­ség harmincezer lakost számlál, amelynek értékeivel ismerked­tek a jászsági települések képvi­selői. ■ Darázs Melinda Húszmillió forintnál is töb­bet szavazott meg a jászbe­rényi képviselő-testület ar­ra, hogy az ÁNTSZ által bezáratott Lehel Strandot újraindítsák, ugyanakkor nincs hosszú távú elképze­lés azzal kapcsolatban, hogy mit is kezdjen a vá­ros két, veszteséggel mű­ködő strandjával. Banka Csaba Átgondolatlanság, koncepciónél­küliség, elfecsérelt évek. Ezek a jelzők jelentek meg a jászberé­nyi képviselő-testület legutóbbi ülésén, amikor a városban mű­ködő két strandfürdő további sorsáról - illetve helyesebb ha azt mondjuk, hogy életben tartá­sáról -vitatkoztak a városatyák. Lapunkban többször foglalkoz­tunk azzal, hogy az ÁNTSZ au­gusztusban határozatban füg­gesztette fel a Lehel Strand műkö­dését közegészségügyi és műsza­ki hiányosságok miatt. Az önkor­mányzat tagjainak a minap tar­tott ülésén tárgyalt napirendek kapcsán azonban az is szóba ke­rült, hogy nemcsak a „hűtős stranddal” vannak problémák, de gondot jelent az is, hogy miként üzemeltesse tovább a város két strandját. A Lehel Strand mellett ugyanis a belső strand üzemelte­tése is jelentős kiadásokkal terhe­li meg Jászberény költségvetését. Azzal nagyjából mindenki egyet­értett, hogy a jelenlegi formában már tarthatatlan a helyzet, de, hogy mit kezdjenek a két strand­dal, illetve, hogy egy Jászberény nagyságú város egyáltalán elbír- e két hasonló létesítményt az to­vábbra is kérdés maradt.- Koncepciótlan, átgondolatlan döntések miatt jutott a város idá­ig - mutatott rá Szántai Tibor kép­HAJNAL-NAGY GÁBOR Szerint ÍS a legfőbb probléma, hogy nincs határozott elképzelése a városnak arról, hogy hosszú távon mitévő legyen a létesít­ményekkel. A belső strandon ug}'an van vízforgató, de pél­dául nem a termálkútból érke­zik a melegvíz, hanem az a le­hetetlen helyzet alakult ki, hogy évi mintegy 15 millió fo­rintos költséggel melegítik fel azt megfelelő hőfokra. A Lehel Strandon ugyan volt elképze­viselő, amikor arról vitatkoztak, hogy miként készítsék elő a stran­dok működtetésének vállalkozás­ba adását célzó pályázatokat. Juhász Dániel alpolgármester pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy egyáltalán nem lesz egy­szerű a jelenlegi gazdasági kö­rülmények között, illetve a léte­sítmények mai állapotában vál­lalkozót találni a működtetésre. Végül arról döntöttek, hogy há­rom bizottság közösen dolgozza ki a pályázatot, amelynek célja lesz, hogy vállalkozót találjanak a két létesítmény működtetésé­re. Dr. Gedei József polgármester lés a fejlesztésre, de az elké­szült 600 milliós fejlesztési pá­lyázat nem volt sikeres, így to­vábbra is felújításra szorul a létesítmény. A bizottság elnöke szerint leg­jobb esetben is jövő év elejére lehet majd kiválasztani - ha lesz jelentkező —, hogy ki mű­ködtesse tovább a létesítménye­ket, viszont a városnak fel kell vállalnia rövid távon a működ­tetést, és fel kell térképeznie a fejlesztési lehetőségeket. azt tette hozzá a vitához, hogy koncepcióból ugyan nem volt hi­ány, viszont arról nem született állásfoglalás, hogy ezek közül melyiket kövesse a város. — Most viszont itt vagyunk befürödve két strandunkkal - jegyezte meg a város választott vezetője egy szavazás alkalmával. A Lehel Strand újraindításá­val foglalkozó előterjesztés kap­csán mintegy 21 millió forintot szavaztak meg arra, hogy a bezá­ratott „hűtős strandot” a lehető leggyorsabban újraindítsák. - Legalább ennyibe került volna az is, hogy ha végleg lakatot te­szünk a létesítményre - fogal­mazott Hajnal-Nagy Gábor, az önkormányzat pénzügyi, költ­ségvetési és tulajdonosi bizott­ságának elnöke érdeklődésünk­re. Arról tudakozódtunk tőle, hogy ha nincs egyértelmű terve a városnak arra, hogy mit is kezdjen milliókba kerülő létesít­ményeivel, akkor most miért van szükség újabb húszmillió befor­gatására a rendszerbe. A bizott­ság elnöke szerint a dolgozók el­bocsátása, az állagmegóvás, a te­rület őrzése, illetve a kieső bevé­telek nagyságrendje közel azo­nos költségekkel járt volna ab­ban az esetben, ha nem kezde­nek semmit ezzel a stranddal. Több pályázatuk nyert, mégsem teljes az öröm megnyerték, de forráshi­ányra hivatkozva nem kap­ják meg a Gyöngyvirág utca szilárd burkolatához szük­séges pénzt a pusztamonos­toriak. Szerencsésebbek vol­tak viszont az óvoda kony­hai eszközeinek cseréjére írt pályázatukkal, közel 2,2 millió forintot nyert a tele­pülés. Pályáztak a polgárőr­ség eszközparkjának fejlesz­tésére is, amelynek kapcsán 600 ezer forintra számíthat­nak, tudtuk meg Sári Fe­renc polgármestertől. Figyelő kamerák lesznek Boldogházán tizenegy térfigyelő kamerá­ra nyertek pénzt a jászbol- dogháziak. A pályázat kü­lönlegessége, hogy az ön- kormányzat és a polgárőr­ség közösen készítette el a dokumentációt és adta ösz- sze az önerő 2,2 millió fo­rintját. Az összesen kilenc­millió forintos beruházást tavasszal kezdhetik el, amikor a támogatási szerző­dést is aláírják, Önkormányzati elismerés az életmentőnek PALCZi norbertet a jászbe­rényi képviselő-testület szeptemberi ülésén dicséret­ben részesítették, mert au­gusztus 28-án élete kockáz­tatása árán egy ötéves kisfi­út mentett ki egy égő lakás­ból. 'A dicsérő oklevél mel­lett dr. Gedei József polgár- mester pénzjutalmat adott át az önkormányzat nevé­ben a hősiesen viselkedő, követendő példát mutató fia­talembernek. Szüreti szombat Monostoron szüreti felvonulás és bál lesz Pusztamonostoron szombaton. Délután a hajda­ni szüreti mulatságokra em­lékeznek, ahol a csőszök mellett ott lesz a bíró és fe­lesége is. Idén e szerepben Perez László és felesége vo­nul majd a fogatok élén. SZ0U0N.hu További jászsági híreket a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatnak. Alapvető problémák mindkét létesítményben Nyeregben az autómentes napokon közlekedés Kerékpárral kíméljük a környezetet és éljünk egészségesebben! Már az útépítés zajlik a leendő lakópark körül Az elmúlt hét végén tartották Jász­berényben az autómentes napo­kat az európai mobilitás hete ke­retében. A helyi autómentes na­pokat szervezők három új kerék­pártárolót is elhelyeztek a sport- és ügyességi vetélkedőkre érke­zők járgányainak tárolására. Idén először volt kétnapos a rendez­vény. Péntek délután közel 300 óvodás, iskolás vett részt az ügyes­ségi versenyeken, amelynek hely­színe a Lehel vezér tér szervizút- ja volt. A legnagyobb sikere a vá­rosban először letelepített úgyne­vezett snopy, azaz csúszópályá­nak volt. Látványos sportbemuta­tók nemcsak a színpadon zajlot­tak. A nézőket a jászberényi ext­rém sportokat művelők is elkáp­A jászberényi autómentes napra kilátogatókat akrobatikus mutatványok­kal is szórakoztatták a helyi BMX-esek. ráztatták ügyességükkel. A város műanyag-feldolgozó üzeme újra­hasznosított anyagokból készült termékeket mutatott be és hoztak magukkal ilyen ajándékokat is. A második napon, szombaton a Jászberényi Természet- és Kör­nyezetvédelmi Egyesület támo­gatásával megszervezett kerék­pártúrán közel harmincán indul­tak. Kevéssé ismert földúton ke­rekeztek a Pusztamonostor és Jászágó között található rövid­frekvenciás rádióállomáshoz. Ott némi idegenvezetés során ismer­kedtek az állomás hajdani tevé­kenységével, majd a jászágói is­kolamúzeumot is megnézték és a helyi kiállításokat is meglátogat­ták a túrázók. ■ Darázs Melinda A Jánoshidán épülő rendőrlakó­park előkészítése már a közmű- hálózatok, a különböző infrast­rukturális fejlesztések szakaszá­ba fordult. Mint azt Eszes Béla, Jánoshida polgármestere érdeklődésünkre elmondta, már augusztusban ki­építették a lakóparkhoz kap­csolódó ivóvízhálózatot, a napok­ban végeztek a gázhálózat bőví­tésével is, illetve a múlt héten hozzáláttak az útépítési munká­latokhoz. Ez utóbbi fejlesztéshez pályázati támogatást sikerült nyerniük. A mintegy 24,4 millió forintos támogatási összeghez a telepü­lés saját erőként 8,1 millió forin­tot tett hozzá. A saját erő biztosí­tását, valamint az ivóvízhálózat és a gázvezetékek bővítését a múlt évben kibocsátott kötvé­nyek hozamából tudta finanszí­rozni a kistelepülés. Az útépítésen kívül ebben az évben összességében ötmillió fo­rintot különített el az önkor­mányzat az infrastruktúra-fej­lesztések megvalósítására. Az összesen 24 rendőrlakás építé­se várhatóan szeptember végén megkezdődik. Az útépítés munkafázisait úgy ütemezik, hogy az új utat csak akkor látják el aszfaltburkolat­tal, ha a kivitelezéshez szüksé­ges építőanyagokat már beszál­lították a kijelölt fejlesztési terü­letre. ■ B. Cs. & h i

Next

/
Thumbnails
Contents