Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-16 / 217. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 16., SZERDA üJSZASZ 13 Új igazgatója lesz a szociális otthonnak A közelmúltban döntött a képviselő-testület az Időskorúak Szociális Otthona igazgatói álláshelyére kiírt pályázatról. A szociális és egészségügyi bizottság által előkészített anyag nem kis munkát adott a képviselő-testület tagjainak. A végső döntést hosszú folyamat előzte meg. A testület tagjai felelősségteljesen, a város és az intézmény érdekeit szem előtt tartva hozták meg döntésüket. Öt jelölt közül — akik megfeleltek a pályázaü kiírásnak - kellett választaniuk. Végül a szolnoki Kiss Katalin lett az igazgató. A város vezetősége bízik benne, hogy az új igazgató tovább folytatja majd azt a munkát, amit elődje, Mérész József elkezdett, és évtizedekig végzett. Amíg Kiss Katalin nem foglalja el a vezetői széket, megbízott igazgató irányítja az intézetet. Bakó Józsefné december 22-ig látja el a vezetői feladatokat. Ő már 30 esztendeje dolgozik az intézményben, ebből 26 évet intézetvezető-főnővérként töltött a szociális otthonban. Az újszászi hölgy a megbízott igazgatói feladatai ellenére ma is szívesen foglalkozik az idősekkel. Mint mondja, neki az az igazi munkája: dolgozni az idősekért, foglalkozni velük. Bakó Józsefné igazán elhivatott, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy december végétől visszatér korábbi munkájához. Az intézmény élete pedig új vezetéssel zajlik tovább. ■ # CHEVROLET Gépkocsik garanciaidőn túli javítása, szervizelése • Műszaki vizsgáztatás Daewoo Töréskárok javítása (biztosítási ügyintézéssel) Bt. Zagyvarékas, Pozsonyi u. 54. Tel.: 06-20/448-3397 I Jászapáti Város Önkormányzata pályázatot hirdet TERÜLETI VÉDŐNŐI ÁLLÁSHELY BETÖLTÉSÉRE. Pályázat benyújtásának feltételei: • magyar állampolgárság • büntetlen előélet • egészségügyi főiskola védőnői szak A pályázathoz csatolni kell: • iskolai végzettséget igazoló oklevél közjegyző által hitelesített másolatát • szakmai önéletrajzot • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan időtartamú 3 hónap próbaidő kikötésével A pályázat benyújtásának határideje: 2009. szeptember 30. A pályázat elbírálásának határideje: 2009. október 10. A munkakör betölthetóségének időpontja: 2009. október 15. A pályázattal kapcsolatban bővebb információt Mihályi Istvánné 57/540-100/114. mellék nyújt. A pályázatok benyújtásának módia: Postai úton, Jászapáti Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal címére történő megküldésével/ 5130. Jászapáti, Velemi E. 2./ A borítékon fel kell tüntetni .területi védőnő”. Gázolaj házhoz szállítás Jászladánytól 40 km-es körzetben. Napi ár alatt 10 Ft-tal! Telefon: 06-70/7756-970 r JÁSZAPÁTI ÉS VIDÉKE CD SERBE ADJA VAGY ELADJA: • Erdőtelek, Kossuth u. 16. sz. alatti, 70 m2 üzlethelyiségét • Szolnok, Pálffy János u. 1. sz. alatti, 1432 m2 alapterületű raktárát, irodahelyiségeket. • Szolnok, Mártírok u. 26. sz. alatti üzlethelyiségeket, valamint raktárakat • Erdőtelek, Széchenyi u. 42. sz. 1716 m2 építési telkét (vasúti pálya mellett) SERBE ADJA Jászapáti, Velemi Endre u. 9. sz. alatti, 80 m2 alapterületű, valamint Jászladány, Hősök tere 1. sz alatti üzlethelyiségét (volt ajándék-virágüzlet) Heves, Erzsébet tér 4-5 sz. helyiségét. BŐVEBB FELVILÁGOSÍTÁS: ÁFÉSZ Jászapáti, Kossuth u. 3. sz. Telefon: 57/540-157 Egy nap az egészség jegyében szűrések Közel kétszázan voltak kíváncsiak állapotukra Egészségnapot tartottak a közelmúltban Újszászon. A népszerű rendezvényen szűrővizsgálatoknak vethették alá magukat az érdeklődők. Rimóczi Ágnes Az egészség nagyon fontos. Jól tudják ezt Újszászon is, ahol a közelmúltban egészségnapot szerveztek a lakosoknak. A rendezvény Ágotái Emese védőnő kezdeményezésére valósult meg, és mint bebizonyosodott, van igény az efféle eseményekre. — Nagyon örültem, hogy volt ez a rendezvény. Már régóta meg akartam méretni a koleszterinszintemet, de mindig halogattam. Most végre megtettem, és kiderült, kicsit magas. így most már rendszeresen ellenőriztetem majd — mondja egy helybéli asszony. A koleszterinszint-mérés mellett még számos vizsgálatra le■\\ fvV . Az egészségnapon szó esett az emlőrákról és annak vizsgálatáról is hetőség volt. így például vérnyomás, vércukorszint ellenőrzése, dietetikai szaktanácsadás, test- zsírmérés, szív- és érrendszeri, elhízás rizikófaktorának mérése. Emellett méhnyakrákszűrés, prosztatarák komplett szűrése és az emlők tapintásos vizsgálatának tanítása. Volt allergiavizsgálat bőrpróbával, dermatoszkópos anyajegyvizsgálat, CO-kibocsátás mérése dohányzók esetében. Az egészségnap célja egyébként az volt, hogy felhívja a figyelmet a magyarországi vezető megbetegedések közül a szív- és érrendszeri, a daganatos betegségekre, az elhízásra, a cukorbetegségre, allergiára, valamint e betegségek, problémák időbeni megelőzésére. Az egészségnap sikerét bizonyítja, hogy közel kétszázan vettek részt a különböző vizsgálatokon. Újszászi Vegyesipari Szövetkezet Újszász, Hunyadi út 5. Tel.: 56/552-070, fax: 56/552-069 LAKATOSIPARI MUNKÁK, HEGESZTETT VASSZERKEZETEK GYÁRTÁSA. FÖ TEVÉKENYSÉGÜNK MELLETT A LAKOSSÁGI IGÉNYEKET IS KIELÉGÍTJÜK. Lakatosüzem: Újszász, József A. u. 28. Tel.: 56/366-353 1 IMMOBIL GUMISZERVIZ és NÉMET HASZNÁLTBÚTOR-ÜZLET Újszász, Jász út 102. ✓ Új és használt gumik forgalmazása, szerelése, centírozása ✓ Lemezfelnik, alufelnlk ✓ Új és használt, újrafutózott teherautógumik ✓ Új és használt mezőgazdasági gumiköpenyek ✓ Használt raklap adás-vétel Érdeklődni: 20/8037-904,20/960-9679 Be kell oltatni a város kutyáit eboltást tartanak ma (a kastélyotthonban), holnap és pénteken (a vásártéren). Pótoltásra október 3-án kell elvinni a kutyákat a vásártérre. A kutyusok veszettség elleni oltása kötelező. Ruhákat, játékokat kaptak a rászorulók gyermek- És felnőttruhákat, valamint játékokat adományoztak a rászorulóknak a Gyermekjóléti Szolgálat családgondozói. A holmikat tegnap osztották szét a nehéz sorsúaknak a piactéren. Fergeteges táncparti a művelődési házban újra kigyúlnak a fények a Fire Dance színpadán. Háromórás fergeteges tánc- show-val és sok újdonsággal várják az érdeklődőket szeptember 26-án 19 órakor a helyi művelődési házban. Az időseket ünnepük a világnapon a városi Civil Fórum október 2-án 15 órakor a művelődési házban tartja civil szervezetei nyugdíjasai, a családsegítő szolgálat gondozottal, és az idősek nappali ellátásában résztvevők számára a városi idősek világnapi ünnepségét. VETŐMAGOT KÍNÁLUNK MEGVÉTELRE Kiszerelés: megállapodás szerint. Fajtáink: Csárdás II. szap.fok. Magdaléna II. szap.fok. Érdeklődni: Menyhárt Károly Telefon: 06-30/289-0131 ____________________ Időskorúak Szociális Otthona s Újszász, Akácfa út 90. T.: 56/366-533 ldosek@pr.hu Kézér Zoltán autószerelő számítógépes motordiagnosztika benzin, -dízel zöldkártya (hétvégén is) • számítógépes futóműállítás gumiszerelés, centírozás »autóklíma feltöltés, javítás, utastér tisztítás ’műszaki vizsgára felkészítés, vizsgáztatás * autóvillamossági javítás Zagyvarékas, Aradi út 39/1. 56/491-328,30/978-3827, 20/529-9808 kezer.zoltan@freemail.hu fiz Újszász ás Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet 10 kirendeltségén várja szeretettel ügyfeleit az alábbi szolgáltatásokkal: HITELUGYINTEZES Lakosság részére: • fogyasztási • jelzálog • építési (új építkezés, vásárlás, felújítás) • folyószámla-hitelek Vállalkozások részére: • beruházási • forgóeszköz • mezőgazdasági • EU-s támogatás megelőlegezési hitelek. Betételhelyezés kedvező konstrukciókkal és kamatokkal! Számlavezetés (bankkártya forgalmazás, NET bankos ügyintézés) (Már 5 helyen: Újszászon, Zagyvarékason, Abonyban, Cegléden és Tószegen lévő ATM berendezésünkből 0-24 óráig juthatnak készpénzhez.) 5005 Szolnok, Lovas I. u. 1. 5001 Szolnok, Kossuth L. u. 18. 5091 Tószeg, Rákóczi u. 33/a. 5052 Újszász, Erkel F. u. 2/a. 5051 Zagyvarékas, Szabadság tér 14.56/540-319 Kirendeltségeink: 56/522-209 5053 Szászberek, Kossuth L. u. 198.56/552-071 56/514-113 5094 Tiszajenö, Vasút út 41. 56/587-014 56/586-448 2740 Abony, Szilágyi E. út 2. 53/562-212 56/366-262 5092 Tiszavárkony, Endre kir. u. 10. 56/588-010 2700 Cegléd, Árpád u. 21-21/a. 53/500-650 A részletes feltételeket keresse egységeinkben!