Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-15 / 216. szám
4 ÚJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 15., KEDD TÚRKEVE A közmunkaprogram résztvevői a városüzemeltetési feladatok mellett a túrkevei felújítási munkákból is kiveszik a részüket Komolyan vett közmunka foglalkoztatás Több mint kétszázan vesznek részt a programban HÍRSÁV Csatlakoztak a Bursa Hungarica pályázathoz a város képviselő-testülete úgy döntött, hogy jövőre is részt kíván venni a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ön- kormányzati Ösztöndíjpályázaton. Az ösztöndíj szociális alapon jár. 2009-ben a településen 52-en kaptak ösztöndíjat, ebből 49-en „A” típusú (10 hónapos), 3-an „B” típusú (30 hónapos) támogatásban részesültek. A költségvetésben az ösztöndíjra fordítható összeg idén 1 515 000 forint volt. Elfogadták az átdolgozott dokumentumokat § A város két önkormányzati s általános iskolája júliustól | eggyé vált, ezért szükséges I volt az alapdokumentumok módosítása. Az intézmény ezt meg is tette, így mind a pedagógiai program, mind a házirend időben elkészült. A képviselők mindkét dokumentumot elfogadták. Helytörténeti pályázatot hirdet a Nimfea A nimfea Természetvédelmi Egyesület „Megőrzött emlékezet” címmel helytörténeti adatgyűjtő pályázatot hirdet általános és középiskolás tanulók számára. A pályázat célja, hogy az idős szemtanúk felkeresésével, elbeszéléseik által felidézzék a helyi közösség hajdani életének mindennapjait, s visz- szaemlékezéseik lejegyzésével megőrizhetővé váljanak Túrkeve múlt századi történetének fontos mozzanatai. Kárpátaljai küldöttséget láttak vendégül A nyár végén a Túrkevéért Alapítvány meghívására öttagú küldöttség érkezett a településre, a kárpátaljai rahói járásból. Azok a pedagógusok jöttek Túrkevére, akik szülőföldjükön tanítják magyar anyanyelvre a gyerekeket. A vendégek megismerkedtek a várossal, találkoztak pedagógus kollégáikkal, keresték a kölcsönös együttműködés lehetőségét. SZ0U0N.hu További túrkevei hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Lassan a befejezéséhez közeledik Túrkevén az április közepén kezdődött közmunkaprogram. Az érintettek zöme komolyan vette az önkormányzat és a munkaügyi központ ajánlatát, a lemorzsolódás mindössze 5-7 százalék volt. Török Róbert- Április elején értesítettek az önkormányzattól, hogy megváltozik a szociális segélyezés rendszere. Mint aktív korú, én is bekerültem egy új rendszerbe, amely szerint nem segélyben, hanem rendelkezésre állási támogatásban részesülök, melynek összege 28 500 forint — mondta a gyermekét egyedül nevelő Tarjániné Molnár Katalin. - Ekkor tudtam meg azt is, hogy számunkra a tavasz folyamán az önkormányzat munkát fog biztosítani, amit, megmondom őszintén, már nagyon vártam. Ráadásul, mivel elfogadtam a felajánlott lehetőséget, a fizetésem is nagyobb lett, hiszen minimálbért, vagyis bruttó 71 500 forintot állapítottak meg számomra. Természetesen éltem a lehetőséggel, és a többiekkel együtt április közepén elkezdtük a munkát. Tarjáninéék az első hetekben az önkormányzati hivatalban, majd a helyi szociális otthonban dolgoztak. Mint mondta, szerencséjére május közepén a munkavezetőjük kiajánlotta őt és a kolléganőjét, Palkó Júliát a Petőfi Sándor Általános Iskolába. Azóta folyamatosan ott vannak, és részt vesznek az iskola életében. Elsősorban takarítói feladatokat látnak el, de segítettek meszelni az iskola épületeit, valamint udvarrendezést is végeztek. — Nagyon jól érezzük magunkat, olyan mintha tényleges munkahellyel rendelkeznénk. Az igazat megvallva, mikor meg- AKI MENET KÖZBEN értesült a közmunkaprogramról, és jelentkezett, azok közül senkit sem utasítottunk el - hangsúlyozta Sípos Zsolt, a városüzemeltetési osztály vezetője. — Mindenkinek igyekeztünk munkalehetőséget biztosítani, szakmával rendelkezők esetében pedig a szakértelmüket is figyelembe vettük. A program résztvevőinek mintegy 40 százaléka az önkormányzat intézményeiben kapott munkaleheszereztük a kereskedői végzettségünket, nem erre a munkára készültünk. A sors akaratából azonban most hálásak vagyunk mindenkinek, és nagyon várjuk a program mihamarabbi folytatását. Hiszen a fizetés mellett, ami a család megélhetését biztosítja, az eltöltött munkaidő beszámít a nyugdíjba is, ami a későbbiekre nézve számunkra nagyon fontos - hangsúlyozta Katalin. A település a program során, a nagyságát tekintve, a térségben a legtöbb közmunkást foglalkoztatja jelenleg is. A jövőre nézve több tényező is befolyásolhatja ezt a magas közmunkáslétszámot. tőséget. Külön öröm az, hogy mintegy 50 fő tett parkgondozói és kisgépkezelői vizsgát. A megszerzett képesítést természetesen máshol is használhatják, mellyel javulhat a munkába állás esélye számukra. Természetesen az sem mellékes, hogy rengeteg olyan városüzemeltetési munka is elkezdődött és tart jelenleg is, amelyre eddig a közmunkáslétszám miatt nem volt lehet& sége a városnak.- Valóban sok embernek tudtunk és jelenleg is tudunk munkát biztosítani. Az első turnusban, április közepén mintegy 100 főt vettünk fel, májusban újabb 70 embert, majd több lépcsőben mintegy 220 ember dolgozott a város közterületein és önkormányzati intézeteiben — mondta Sípos Zsolt, a városüzemeltetési osztály vezetője. - A folytatás lehetőségét vizsgáljuk, de ez a nagy létszám várhatóan a télen nem lesz tartható. Ekkor lényegesen kevesebb a városüzemeltetési feladat, valamint az épületfelújításoknak sem ez az időszaka. Ezenkívül a már emlegetett jövő évi önkormányzati elvonás is döntően kihat az elképzeléseinkre. Ettől függetlenül azt kell mondani, hogy Túrkevén sikeresnek könyvelhető el a közmunkaprogram, hiszen sok-sok családnak biztosított fél éven keresztül rendszeres jövedelmet. Azt is ki lehet jelenteni, hogy ezzel a magas létszámmal az önkormányzat vált az egyik legnagyobb foglalkoztatóvá a településen. Deák Gabriella, a városi gyermekjóléti és családsegítő szolgálat vezetője úgy véli, a program csökkentette a családokra nehezedő nyomást. A vezető további tapasztalatait a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatják. A többletbevétel segít fejleszteni az Idősek Otthonában A Berettyó-Körös Többcélú Társulás Idősek Otthonában az intézményi költségvetésen felüli többletbevétel keletkezett, melynek segítségével kisebb felújításokat szeretnének megvalósítani. A több mint egymillió forintból mindkét telephelyen kicserélik az elhasználódott bejárati ajtókat hőszigetelt biztonsági ajtókra, valamint korszerűsítik a villamos hálózatot. Ezenkívül jogtiszta szoftverek beszerzésével korszerűsítik az intézmény informatikai rendszerét is. A mostani fejlesztéseket egyébként már két-há- rom éve tervezik megvalósítani, de eddig forráshiány miatt nem kerülhetett rá sor. A jelenlegi többletbevétel kialakulását több tényező is elősegítette. Mint azt az intézmény vezetőjétől, Szabó Attilától megtudtuk, többek között javultak az otthonban lakók jövedelmi viszonyai, valamint az intézmény szakmai stábja nagyobb hangsúlyt fektet a térítési díjak beszedésére is. Emellett a jogszabályi változások is segítették a többletbevételt, hiszen a gondozottak ingatlanvagyona is jelzálog alá vonhatják. Ez megnövelte a fizetési hajlandóságot azon hozzátartozók körében, akiknek gondozottjának a nyugdíja nem érte el a mindenkori térítési díjat. A fejlesztéseket az ősszel valósítják meg. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! elsősorban a Túrkevén élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 70-333-2437-es telefonszámot! Egyetlen jelentkezőt sem utasítottak el Ünnepségekkel is telt a város napja esemény Születésnapján köszöntötték a neves énekest, Madarász Katalint Uj edzőkkel kezdték a szezont a kézilabdások Szeptember első hétvégéjén rendezték meg a településen a Város napja programsorozatot. A közös rendezéssel megvalósult programok között ekkor tartották a Nagykunságért II. Leader Expót, a Civilek napját, valamint ekkor tartották a Kevi Kunok találkozóját is. A mostani, háromnaposra bővült programsorozat több helyszínen zajlott. A nyitónapon, pénteken a zenéé volt a főszerep, a zeneiskola ünnepélyes tanévnyitóján Illényi Katica volt a díszvendég. Másnap, szombaton a település civil szervezeteinek a bemutatkozására került sor, de mellette szakmai konferenciák, kulA zenésztársak mellett a város nevében Cseh Sándor polgármester is köszöntötte a város híres énekesét, Madarász Katalint turális és szórakoztató műsorok, valamint a pásztor- és tájjellegű ételek főzőversenye szórakoztatta a vendégeket. A délutáni események közül kiemelkedett a település híres nótaénekesének, Madarász Katalinnak a születésnapjára rendezett gálaműsor, amelyre zsúfolásig megtelt a nézőtér. Este a Kunok I. Világtalálkozójának eseményeihez kapcsolódva rendezték meg a „Kevi Kunok Találkozója” elnevezésű, vacsorával egybekötött találkozót. Vasárnap katonai tisztelet- adás mellett felavatták a felújított második világháborús emlékművet. ■ A 2009-es bajnoki szezon végén változások történtek a Túrkevei VSE kézilabdacsapatainál. Edzőváltás volt ugyanis mind a női, mind a férfi vonalon. A felnőtt női csapat edzője Fábiánná Nagy Edit, a női ifjúsági csapat edzője Kovácsné Szécsi Mária, a férficsapat edzője pedig Tóthné Ur- bán Marianna lett. Tóth Sándorné kézilabdaszakosztályvezetőtől megtudtuk, hogy igen nagy feladat előtt állnak a csapatok. A fiúk célja a megyei bajnoki cím megszerzése. A női felnőttcsapat feladata elsősorban a bennmaradás az NB/II-es bajnokságban. A nőknél mind a felnőtt-, mind az ificsapatnál jelentősen kicserélődött a játékosállomány, hiszen az előző szezonban még az ifjúsági korosztályban játszó csapat lépett a felnőttek közé. A sok fiatal, tehetséges játékos között örömmel fogadták Vasas Adrienn érkezését, aki eddig a Jászberény csapatát erősítette. A felkészülést augusztus elején kezdték el Szolnokon a Kun Kupával, ahol a tizennyolc évesek korosztályában második helyezést értek el. Itthon, Túrkevén folytatódott a színvonalas munka, amit jól bizonyít az is, hogy a hét végén a nyitófordulóban a kevi hölgyek legyőzték a nagy rivális Martfű csapatait. ■ í i i lilt