Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-09 / 211. szám
12 TŰKOR UJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 9., SZERDA Kitűnők elismerése Szolnok napja Díszpolgár és Ezüst Pelikán Díjasok A díjazottak, Hargitai László, dr. Pintér Sándor és B. Nagy Pál messzire vitték Szolnok hírét Szeptember elsején adták át a Szolnok Díszpolgára címet és a város által alapított Ezüst Pelikán Díjakat az arra érdemeseknek. Mészáros Géza Az elmúlt hónap végétől a jelenlegi elejéig zajló Szolnok napja programsorozat záró eseményén a város közéleti személyiségei, meghívott vendégek és a lakosság is képviseltette magát. Szalay Ferenc polgármester köszöntőjében kitért arra, hogy szerencsés helyzetben lehettek a díjakat odaítélők, hiszen a megyeszékhelyen számos, a tudományban, a gazdaságban, a kultúrában, az ipari szektorban, a sportban, s egyéb más területen tevékenykedő, értékes ember él és dolgozik. Mindez azonban nehézzé is teszi a választást, melyik évben kik is kapják meg Szolnok legimpozánsabb elismeréseit. Ezúttal is három olyan személy mellett döntött a közgyűlés, akik évtizedes munkásságukkal járultak hozzá Szolnok jó hírnevének öregbítéséhez. így a Szolnok Díszpolgára címet 2009-ben dr. Pintér Sándor kapta, míg az Ezüst Pelikán Díjakat Hargitai László és B. Nagy Pál vehette át. — Sokat jelent nekem ez a díj attól a várostól, ahol életmunkám java részét töltöttem a családommal - beszélt érzéseiről dr. Pintér Sándor. - Ha mások is úgy gondoljak, hogy tettem valamit a megye gyermekeiért, már megérte a befektetett munka. Ez a díj számomra visszajelzés, ezért is igen értékes. Talán nem múlt el nyomtalanul ez az itt eltöltött 22 esztendő. Egyébként pedig a jutalom nem maradhat csupán az enyém. Egyedül senki nem lehet sikeres ebben a szakmában. így hát a Szolnok Díszpolgára címet és az elismeréseket ezúttal megosztom ösz- szes munkatársaimmal, a beosz- tottaimmal és a főnökeimmel, mert az ő támogatásuk nélkül nem tudtam volna az eredményeimet elérni - mondta. Dr. Pintér Sándor a megtestesítője annak az orvosnak,, aki akarattal, nagyszerű képességek birtokában, jeles emberséggel megáldva ma is mindent megtesz a betegekért. Pedig nehéz feladatot vállalt, amikor 1975- ben a Hetényi Géza megyei kórház csecsemő- és gyermekosztályának vezetője lett. Célul tűzte ki, hogy a megye és a térség gyermekei a lehető legnagyobb biztonságban legyenek, s itt, lakóhelyükhöz a legközelebb kaphassák meg a lehető legjobb színvonalú ellátást. Fokozatosan bővítette osztályát, tíz szakterület szakambulanciájának megszervezésében közreműködött vezetőként. Ügyelt arra is, hogy a felügyelete alá tartozó részlegek élén országosan elismert, speciális szakképesítésekkel is rendelkező orvosok dolgozzanak. Ezzel az Alföld egyik regionális központjává tette osztályát, a szolnoki gyermekgyógyászat pedig országosan elismertté vált. Bő másfél évtizednyi alkotómunkának az elismeréseként dr. Pintér Sándor professzort a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikájának élére nevezték ki 1991- ben. Nevét nem csupán hazánkban ismeri a szakma, előadásai, szakmai útjai Oxfordtól Los An- gelesig vezették őt, s a szolnoki gyermekgyógyászat hírét. Munkássága mély nyomokat hagyott a szolnoki orvoslásban, köztiszteletnek örvendő profeszszor- ként a mai napig kiváló hírét viszi Szolnoknak, bárhová is vezesse a sors. Az idős orvos jelenleg is aktív — szakterületén a Jász- Nagykun-Szolnok és a Csongrád megyei kistérségben dolgozik. Az Ezüst Pelikán Díjas Hargitai László is főleg szakmájáról beszélt a díjátadót követően: - Szolnok vasutasváros, és fontos szerepet töltött be egykoron, s ma újra Szolnok életében. Az én egész életem is a vasúté volt. Ezért is szomorú számomra, és sok, a szakmában dolgozó számára, hogy a jelenlegi kormány Magyarországon 1700 km vasúti pályát akar felszámolni. Innen is üzenem, hogy nem leépíteni kell a vasutat, hanem fejleszteni! - hangoztatta a díjazott. Hargitai Lászlónak elévülhetetlen érdemei vannak a vasutasváros felvirágoztatásában. Szolnokon állomásfőnök- helyettesként töltött el több évtizedet a MÁV szolgálatában, nevéhez fűződik a szolnoki állomás rekonstrukciója, mely Kö- zép-Európa legmodernebb pályaudvarát hozta létre városunkban. Annak a vasutas generációnak a tagja, melynek élete a vasút. Idén hetven éve annak, hogy ennek a különleges világnak a szolgálatába állt. Neve fogalommá vált szakmai körökben, sokan tőle tanulták meg a szakmai mesterfogásokat, s példáján keresztül vált hivatásukká ez a nehéz munka. A másik Ezüst Pelikán Díjast, B. Nagy Pált aki ismeri, elsősorban a szerénységéről ismeri: — Nem a közelmúltban értem el a sikereimet, ezért is volt rendkívül meglepő számomra, amikor az elismeréskor rám gondoltak. Talán úgy vélték, hogy amikor fiatalabb koromban a páston voltam, bízhattak bennem, s amikor a sportpályafutásom végeztével a Járműjavítóban tevékenykedtem, hasonlóan tisztességesen tettem a dolgomat, mint azelőtt — vélekedett az idős sportember. B. Nagy Pál a magyar vívósport kiemelkedő alakja. Olyan időszakban lehetett válogatott, amikor nemzetünk kardo- zói, tőrözői és párbajtőrözői uralták a világot. B. Nagy Pál 1968- ban olimpiai bajnoki címet szerzett a mexikói olimpián a párbajtőr csapattal, örök dicsőséget szerezve Szolnok városának. Sportolói sikerei nem vakították el, soha nem kereste a reflektorfényt, csendesen, ám annál nagyobb szorgalommal és tudással tette a dolgát. Szerényen, hittel és akarattal, igazi sportemberként számos fiatalt terelt a vívás irányába. Sikeres emberként sem szakadt el szülővárosától, Szolnoktól, mindig büszkén vállalta kötődését. Pályafutása méltóvá tette, hogy a megyeszékhely egyik legrangosabb elismerését, az Ezüst Pelikán Díjat átvegye. Elköszönt a város Túrái Jánostól az ünnepi rendezvényen Szalay Ferenc polgármester elismerést adott át Tárai Jánosnak is, aki 1999-től tíz éven keresztül erősítette a hitéletet a szolnoki lakosság körében a Belvárosi Nagytemplom esperes plébánosaként. Az atyát a hivatása Máriabesnyőre szólította, ott szolgál tovább. A HBO csatornán fut nagy sikerrel egy vámpírsorozat, amely Charlaine Harris írónő Sookie Stackhouse-regényein alapul, a címe pedig True Blood (Inni és élni hagyni). A sorozat nem szokványos vámpírsztori, csavartak rajta egyet, és nem nélkülözi az izgalom és misztikum mellett a humort sem. A történetben ugyanis a vámpíroknak már nem kell emberi vér, amióta tömegLliuta atÁiljuil naöu 8ZQ!|un! SZ0LJ0N.hu ASZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE HALLGATÓ gyártott szintetikus vért - a True Bloodot - ihatnak üvegből, de az éjszaka világából még nem jöhetnek elő. Ám az emberek vadásznak rájuk, mert most a fia- | talító hatású vámpírvér lett a kelendő áru. A sorozat Luisianában, Bon Temps kisvárosban játszódik. Természetesen a filmhez remek zene is társul, ami megjelent lemezen. A zenék az amerikai Dél hangulatát hozzák vissza, a kissé lelassult, ráérős tempójú életet Az összeállítás nagy része ugyanis ilyen „hátradőlés” zene, kiváló hangulattal. A legrégebbi dal 1957-es az albumon, míg a legújabb ehhez a filmhez íródott E két időpont között aztán időutazást teszünk, több korból is sikerült kiválogatni a remek, ideillő melódiákat Bővebben: SZOLJON.hn/Zeneajánló (Filmzene: True Blood. Kiadó: Warner Music) ■ B. Gy. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA - JACUZZI - SZAUNA - ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-20 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszaDart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! TUI»*1 Önökön múlik! Szolnoki Gazdasági Napok 2009.'szeptember 10—11. — Tálcán kínálni a lehetőségeket. Hónapokkal ezelőtt ez a cél vezérelt bennünket, amikor elkezdtük szervezni a Szolnoki Gazdasági Napokat - mondta egy nappal a rendezvény megnyitása előtt Kerék Gyula, szervező.—Eddig mintegy nyolcszá- zan regisztráltak a kilenc konferenciánk valamelyikére, több mint 30 kiállító 200 négyzetméteren mutatkozik majd be az Aba-Novák Kulturális Központ földszintjén, és hat ország kisebb-nagyobb delegációval képviselteti magát szeptember ÍO- ll-én Szolnokon. Azt gondolom, mindent megtettünk azért, hogy bőséges legyen a kínálat a tálcán. Csütörtök reggeltől már a szolnokiakon és a környéken élőkön múlik, hogy a helybe hozott tudásból, információból, kapcsolatból mit vesznek magukhoz. A Szolnoki Gazdasági Napok öt helyszínen zajló kilenc konferenciáját bárki meghallgathatja, a kiállítótér mindenki számára nyitott. A szervezők hívnak és várnak mindenkit, aki szeretne részesülni abból a rengeteg információból, ami most először koncentrálódik Szolnokon. Nem csak vállalatvezetőknek, gazdasági szakembereknek lehet hasznos bármelyik előadás, bárki profitálhat mások tudásából és sikereiből.- Ez a két nap jó példa lehet arra is, hogy megmutassuk: Szolnokon van jövője a konferencia- turizmusnak is - tette hozzá Kerék Gyula. - Aki szeretne mindennek részese lenni, az jöjjön ki például csütörtökön délután negyed négykor a Hild Viktor térre, ahol egy különleges kültéri programnak lehet a részese. ▲ TOVÁBBI INFORMÁCIÓK a www.szolnokigazdasaginapok.hu WEB0L0AL0N. A hirdetések szövegét minden esetben a ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen ________INGATLAN________ SZ AJOLBAN, Holt-Tiszánál telek kis faházzal, stéggel eladó. Érd.: 20/421-7454. hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal SZOLNOKON frekventált helyen, áron alul 51 m2-es üzlet sürgősen eladó. 70/3379600. *364804* Az Aunde Kft. 1 fő varrodai gyakorlattal rendelkező VARRODAI MŰVEZETŐT keres kétmííszakos munkarendbe. Előnyt jelent: autóipari beszállítói tapasztalat. Érdeklődni: 30/967-7149 telefonszámon MIXERTANFOLYAM indul a Bols Mixer Akadémián Szolnokon nemzetközi képesítéssel! Ha szeretnél igényes környezetben bártenderként dolgozni, jelentkezz, hogy keverhess! Tel.: 30/677-0514, 30/973-5981, www.mixersuli.hu--------------------------------------------------------------'365311* a KÜLFÖLDI munkalehetőség az EU-ban. 20/254-2881.-----------------------------------------------------------------366261 • SZOLNOKI értékszállító csapatunkba feddhetetlen előéletű, C jogosítvánnyal és fegyvervizsgával rendelkező személy- és vagyonőr munkatársakat keresünk. Telefon 8-16 között: 20/940-7301 vagy 20/984-5192.---------------------------------- -366406(Folytatás a 14. oldalon.) NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.-----------------------------------------------------------------3662521,33 ha-s területen 506 mJ-es csarnoképület a Piroskai út 13. sz. alatt eladó. I.ár: br. 81.25 M Ft. 20/961-0228.-----:----------;-------------------*366493* EL ADÓ Szolnok, Kassi úti, 37 m!-es, 1 szobás garzon. Ár: 5.6 M Ft. T.: 20/992-8505.----------------- -367028BALATTYÁNBAN, felújításra szoruló, nagy családi ház eladó. T.: 57/460-431.------------------------------------------------------------*367074ZA GYVARÉKASON, a Hunyadi u. 5. alatt, családi ház, sürgősen eladó. I: 30/943-1952.-----------------------------------------------367081________ _GARÁZS_________ SZOLNOKON, a Mosonyi úti és a Hold utcai garázssoron garázsok eladók. 30/488-5613.-----------------------------------------:---------------------*367063* ÁL LÁST KÍNÁL 500 E Ft! Értékesítőket keresünk! 70/654- 7650.-----------------------------------------------------------------366314Törökszentmiklós környéki mezőgazdasági cég keres szarvasmarha-telepére állat-egészségőrt felcseri feladatok ellátására. Feltétel: mezőgazdasági szakközépiskolai végzettség állattenyésztési szakon. Pályakezdők jelentkezését is várjuk a titkarsag@tmrt.hu, . vagy a 30/279-2358-as számon. | A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet főigazgatója pályázatot hirdet ÉLELMEZÉSI OSZTÁLYVEZETŐI beosztás ellátására. Feladata: az élelmezési osztály munkájának szervezése, irányítása, ellenőrzése, a feladatok ellátásához szükséges források biztosítása a HACCP normák és a minőségirányítási eljárások szerint. Pályázati feltételek:- felsőfokú iskolai végzettség,- élelmezésvezetői szakképesítés,- legalább 2 éves vezetői gyakorlat,- legalább 3 éves szakmai gyakorlat,- büntetlen előélet. Előnyt jelent:- integrált CT EcoStat rendszer ismerete,- könyvelési, pénzügyi ismeretek. Pályázat benyújtásának határideje: 2009. október 5. A pályázatot Dr. Sélleiné Márki Mária főigazgatónak címezve kell benyújtani (5000 Szolnok, Tószegi u. 21.). Pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhető Pelléné Polónyi Ágnes mb. gazdasági igazgatótól (tel.: 56/503-715). A pályázat további közzétételének helye: www.kozigallas.gov.hu fenntartó önkormányzat honlapja: www.jnszm.hu, Egészségügyi Közlöny 15. száma. Varrónőket vagy betanított varrónőket keres felvételre kétmííszakos munkarendbe, szolnoki munkavégzésre . az AUNDE Kft. : Érdeklődni személyesen a helyszínen 9-12 óráig: Szolnok, Álmos út 2. Munkatársat keresünk ...a megyei lapok kézbesítésére CSERKESZŐLŐ területére. Jelentkezni lehet a III. számú régió vezetőjénél, Vass Sándornál a 30/299-1124-es telefonszámon.