Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-06 / 183. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 6„ CSÜTÖRTÖK 13 TÜKÖR Szoknyás, fejkendős tiszazugi gyilkosok sorozat Összesen huszonhat lányt, asszonyt ítéltek el a példa nélkül álló arzénos perben Sorozatunk megtörtént gyilkosságokat elevenít fel. Egészen pontosan ma sem tudjuk, hogy 1912 és 1929 között hány ember szenderült jobblétre arzén okozta mérgezés miatt, de az tény: 162 esetben történt a régebben eltemetett elhunytak kihantolása. Döbbenetes, hogy a tettek elkövetői két kivétellel mind lányok, asszonyok voltak. Még találtunk egy szemtanút, azután a régi, elsárgult iratok között a kihallgatási jegyzőkönyveket lapozva kerestük a válaszokat. A munkában komoly segítséget kaptunk a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Levéltártól, a megyei főügyészségtől, különösen dr. Varga Árpád megyei főügyészhelyettestől. Több, eddig sehol nem közölt adatot, titkot adunk közre. D. Szabó Miklós Összesen 43 gyanúsítottat vettek őrizetbe Nagyréven, Ti- szakürtön. Közülük tizenegyet szabadon engedtek, mert bebizonyosodott róluk: vagy teljesen ártatlanok, vagy a nyomozás addigi adatai szerint nincs elég bizonyíték ellenük. Azért előfordultak furcsa esetek is: egy asz- szony, Pápai Jánosné a fogdában megőrült, hárman pedig, Fazekas Gyuláné, Sülye Dénesné és P. Kiss Istvánná öngyilkosok lettek. A 28 gyanúsítottból kettő volt a férfi, a többi nő. A vád szinte minden esetben az volt, hogy azapjukat, anyjukat, férjüket, gyerekeiket, szerelmüket gyilkolták meg, tették el láb alól. A három végrehajtott halálos ítéleten kívül nyolc életfogytiglani elzárás is született, amelyek közül a legérdekesebbet közöljük. Már csak azért is, mert a vádlott, V. Takács Lajosné már a tárgyalás kezdetén is túljutott a hetvenen. Őt többek között azzal is vádolták, hogy hosszú bűnlajstromát oly módon kezdte, megmérgezte a férjét. Akinek az lehetett a legnagyobb bűne, hogy a háborúból súlyos betegen, tüdővérzéssel tért haza, így már dolgozni nem nagyon bírt. Minden bizonnyal a vérmes matrónát a sikeres mérgezés újabb tettekre sarkallta, mert további hat asz- szonynak adott gyilkos tippet, vagy ha többre volt szükségük, arzént is. Kedvenc mondata neki is az, mint Fazekasnénak, a bábaasszonynak: Mit kínlódsz vele? Szabadulj meg tőle! A megszabadulás nem volt más, mint a teában, borban, pálinkában, húslevesben, kalácsban beadott arzén. Ennek hatása sokszor hányással, hatalmas hasi görcsökkel, fájdalommal járt, ami annak a számlájára is írható, hogy a beadott mennyiség sokszor a halálos adag tízszeresét jelentette egy-egy áldozat esetében. Első fokon halálra ítélték, és csak idős korára tekintettel változtatták elzárását életfogytiglanivá. No, meg azért is, mert bűnesetei közül hármat már olyan régen követett el, hogy a bűncselekmények az elévülés határáig jutottak. Az életfogytiglani elzárásokon kívül a többieket öt-tizenöt év börtönbüntetéssel sújtották. Három asszonyon viszont végrehajtották a halálos ítéletet, amely abban az időben civileknél akasztást, szaknyelven kötél általi halált jelentett. Egy gyilkos asszony magyarázata Az iratok közt ránk maradt özvegy Kardos Mihályné, született Szendi Mária nagyrévi lakos kegyelmi kérvénye, amellyel magyarázni, mentegetni igyekezett korábbi tetteit a fiú- és férjgyilkos. „Nem állítom én most sem, hogy a csendőrök engem bántalmaztak, vagy pláne meggyötörtek. Elég volt az ijedtségemre egyedül csak az, hogy a csendőrök előtt, tehát a félelmetes kakastollasok előtt álltam. A meglepetésemet, ijedtségemet, a félelmemet, ezek minden árnyalatát rekonstruálni kellene egy, a büntető törvénykönyv mindennél fontosabb alapelve, a következetesség elve sérelmet ne szenvedjen. Fazekas Gyuláné csak árulta a mérget, de ő maga -« aki a méreg hatását nagyon jól ismerte - bűneinek felfedezésétől való félelmében a méregnek adagolás szerinti beadását megtenni nem merte. Magyarán: Fazekasné óvakodott a saját bőrét vásárra vinni. Mert egyedül csak nekem állott érdekemben az áldozatoktól megszabadulni. A születésétől kezdve beteg gyermekemet korábban mindenfelé vittem gyógykezeltetni. Hogy ennek a költségeit kikeressem, cselédnek álltam be Budapesten. Felnőtt korában mindenképpen igyekeztem őt elhelyezni. Szeretetem iránta akkor csappant meg, amikor lépten-nyomon szégyent hozott rám. Kerestem a családi boldogságot. Háromszor mentem férjhez, de mindegyik urammal szerencsétlen voltam, sohasem a saját hibámból. Különösen a harmadik urammal voltam szerencsétlen, aki brutális bánásmódjával, részegségével és szoknyavadász természetével a poklok keserveit halmozta ösz- sze lelkemben. Kizárólag én bűnöm az is, hogy Fazekasné hálójába kerültem. Abban a faluban, amely a hatóságok és az egyház részéről elhagyott, elátkozott falu volt. Ezen tények meglétére és töredelmes bűnbánatomra lelki kényszer késztetett. Egy földhöz ragadt szegény cselédlány törvénytelen kisgyerekét magamhoz vettem, hogy a fiam elpusztítása bűnének ellen- súlyozására felneveljem. Egy, az oláhoktól hazafisága miatt hazájából kivert, a fiammal egykorú, székely fiatalembert törvényesen örökbe fogadtam. Mindezek a nyomatékosan enyhítő körülmények teljesen indokolják a Btk. idevonatkozó enyhítő paragrafus legmesz- szebbmenő alkalmazását. helyben hagyta a tábla, meg a Kúria is. Majd nem sokkal az ítélet végrehajtása előtt Szolnokra érkezett Kotzourek Antal állambakó is. Kardosné szemrebbenés nélkül hallgatta végig az elnök szavait, csak később, a folyosón könnyezett. Ezután a siralomházba vitték, de ott nem jelentek meg a rokonai. Tudomására hozták, hogy a kivégzése után Szolnokon temetik el. Ez ellen tiltakozott: - Nagyréven szeretnék én a sírban pihenni, ott ahol iskolába jártam, meg felnevelkedtem... Amikor aztán megtudta, hogy ezt a kérését nem teljesítik, belenyugodott. Persze, akkorra már megérkezett a mindent eldöntő, a kivégzést elrendelő, és a dossziéban féltve őrzött irat zöldeskék papíron, lila pecséttel: „Szolnoki Királyi ügyészség Elnökének Értesítem királyi törvényszéki elnök urat, hogy a gyilkosság bűntette miatt kötél általi halál- büntetésre ítélt özvegy Kardos Mihályné, született Szendi Márián a büntetés végrehajtásának időpontját 1931. évi január hó 13. napjának reggel 7 óráját tűzöm ki. Dr. Borsos József’ Kardosné Szendi Mária a bíróság előtt. Az özvegyet kötél általi halálra ítélte a szolnoki törvényszék. Tisztelettel: Özvegy Kardos Mihályné, született Szendi Mária” A kézzel írott vallomásból any- nyi kitűnik, mintha lelkiismeret- furdalása lenne, főleg a fia elpusztítása miatt. Ezért keresi azokat a paragrafusokat, kiskapukat, enyhítő körülményeket, amelyek az akkor 55. évébe lépett, valaha szép, és még akkor is mutatós, vagyonos asszonyt megmenthették volna. Hogy végül is mi történt vele? A rokonai sem voltak rá kíváncsiak A szép, nagyrévi Szendi Máriáról már leány korában azt suttogták a faluban, hogy szívesen veszi, ha udvarolnak neki. Sok udvarló vette körül, köztük az egyik, a jómódú Kovács Sándor annyira szerette, hogy elvette feleségül. A házasságból az első évben fiúgyermek született, akit az édesapjáról, Kovács Sándornak neveztek el. A Sándor fiú 22 esztendős, amikor Szendi Mária még nem öregedett meg. A szépasszony érezte, hogy gyorsan múlnak felette az évek, ezért mind jobban belevetette magát a szerelembe, az élvezetekbe. Férje akkor már hosszabb ideje betegeskedett, sőt a betegágyában tudta meg, hogy a felesége szeretőt tart. Egyszer nagy nehezen felkelt betegágyából, az ajtó elé ván- szorgott, és kihallgatta felesége és az egyik szeretője suttogását. A szerencsétlen ember a fájdalomtól hangos jajgatással esett össze az ajtó előtt. Felesége a kiáltásra besietett, és ágyba segítette, azután kiment a konyhába. Kis idő múlva egy pohár vizet adott a férjének: — Idd meg! A szerencsétlen megitta, és rövid idő múlva irtózatos görcsök közepette kiszenvedett. A halottkém azután megállapította, hogy Kovács Sándor természetes halállal halt meg. (Hogy a pohárban mi minden lehetett a vízen kívül, az könnyen kikövetkeztethető.) Mindez nem volt elég, a már 23 éves fiának is adott arzénes orvosságot az elvetemült asz- szony. A fiú is hasonló körülmények között halt meg. De megölte Szendi Mária a második férjét, Kardos Mihályt is. Amikor a nagyrévi sorozat- gyilkosság ügye kipattant, a csendőrök őrizetbe vették a még mindig szép Kardosnét. Az asz- szony szótlanul, magába zárkó- zottan ült a csendőrlaktanya egyik szobájában. Napokig nem beszélt. Minden bizonnyal nagy lelki vívódás, belső feszültség után ismerte be a csendőrök előtt, hogy két férjét és a fiát is ő tette el arzénnal láb alól. A szolnoki törvényszék a háromszoros gyilkost kötél általi halálra ítélte. A halálos ítéletet Másnap reggel, élete utolsó napján korán ébredt. Nagy hó ülte meg a vidéket. Hat órakor szánkó állott meg a fogház előtt, fiatal parasztlegény szállott ki belőle: Tódor István, Kardosné volt szeretője. A fogház gondnoka megadta a beszélgetési engedélyt. Kardosné közömbösen fogadta, néhány szót váltott vele, csak azért panaszkodott, hogy a húgát nem hozta magával a volt szerető. Pontosan hét órakor elvezették Kardos Mihálynét a szolnoki törvényszék udvarára. Amikor a bitófát meglátta, hangosan felkiáltott: - Jaj, Istenem, hát nem találkozhattam a lányommal! Istenem, uram, legalább addig kegyelmezzetek, amíg beszélek a lányommal! Kovács Géza törvényszéki bíró még egyszer felolvasta a halálos ítéletet Kardosné előtt, majd az ügyész így szólt Kotzourek hóhérhoz: — Állami végrehajtó úr, teljesítse a kötelességét! Rácz hóhérsegéd vigyázva leemelte Kardosné fejéről a kendőt, majd a kötelet az asszony nyakára illesztették, és a zsámolyra állították. A mosolygó asszony még egyszer megszólalt: - Nagyon kérem magukat, takarják le az arcomat! Többet már nem beszélhetett, néhány rövid pillanat múlva a hóhér jelezte a magyar királyi ügyésznek: — Alázatosan jelentem, az ítéletet végrehajtottam. A közönség soraiban az ítéletet végignézte Tódor István, Kardosné volt kedvese. Amikor az asszony fakó arcáról levették a kendőt, a fejét elfordította a látottaktól. Két orvos lépett Kardos- néhoz, figyelték a szívét. A hét óra nyolc perckor végrehajtott ítélet után hét óra tizenöt perckor jelentették: a halál bekövetkezett. Kardosné holttestét aznap délben temették el Szolnokon. Ez alatt fehér pelyhek hullottak Nagyrévre, mintha temetni akarták volna a sötétsége. (Folytatjuk) 9.
