Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-05 / 182. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 5., SZERDA SPORT 15 Grand prix-futam Tiszagyendán kerékpár Nemcsak a kilométerek, de a hőség is feladta a leckét a versenyzőknek Az elmúlt hetekben több alkalommal is beszámoltunk az ország egyik legjobb országúti kerékpárcsapatának, a tiszagyen- dai Betonexpressz-Limota együttesének eredményeiről. Ezúttal mint házigazdák is vizsgáztak a szakemberek előtt. Géléi József A tiszagyendai körözés során több ígéretes szökés is kialakult, miközben a kánikulában a kilencvenkét fős nemzetközi mezőnyből többen feladták a harcot. Egy tizenöt fős csapat együtt kezdhette meg az utolsó kört. A boly nem sokáig maradt együtt, a célegyenesből kikanyarodva hárman elszakadtak a többiektől: Lengyel mellett Ivanics Gergely és az osztrák Werner Waldhei- mer (Sava). A sprintben aztán a 2007-es győztes Ivanics Gergely volt a legjobb, centiméterekkel megelőzte Waldheimert, míg Lengyelnek a harmadik hely jutott. Az üldözők sprintjét Lo- vassy Krisztián nyerte, így ő lett a viadal legjobb 23 évnél fiatalabb indulója.- Sajnos a nagy hőség alaposan megviselte a versenyzőket, akik közül az FTC Merida kerekese, Szórádi Balázs rosszul is lett, őt mentő szállította a szolnoki Hetényi Géza kórházba - tudtuk meg az eredményhirdetést követően Pisók Istvántól. A tiszagyendai rajtvonal mögött közel száz kerékpáros igyekezett minél kedvezőbb pozíciót elfoglalni Pisók István polgármesternek köszönhetően két napra Tisza- gyenda lett az ország kerékpársportjának fővárosa. A nemzetközi szövetség (UC1) által is elismert rangos viadalt harmadjára vitte az alig ezer lakosú kistelepülésre. — Számunkra az esztendő legfontosabb versenyén vettek részt kerékpárosaink az elmúlt napokban - felelte érdeklődésünkre Pisók István:- Mindkét csapatunk, a profikat felvonultató Betonexpressz-Limota és a rendkívül tehetséges amatőrök alkotta P-Nívó gárdája is rajtvonal mögé állt a két egynapos viadalon. Az első napon a grand prix P-Nívó mezőnye Tisza- gyendáról indulva Kékestetőig tekert, a 183 kilométeres táv leküzdése során 30 települést érintettek a versenyzők. Közel száz kerékpáros (tizenöt csapat képviseletében) pattant nyeregbe a Magyarország legmagasabb pontjáig tartó futam során. Ugyan a tavalyi győztes, Kusztor Tamás nem volt ott az indulók között, ám panaszra így sem volt okuk az út mellett szurkoló nézőknek: szinte a teljes hazai élmezőny nevezett a GP-viadalra. Sőt, román (Dinamó Bukarest és Tusnád CT), lengyel (MGLKS Sok- pol), szlovák (Middle Region) — soraiban az utánpótlás világbajnok Matej Jurcoval -, szlovén (Perutnina Ptuj és Sava), valamint horvát (Puris Kamen) csapatok is elfogadták a Betonexpressz-Limota meghívását. — Az egynapos viadalokról tudni kell, hogy általában csak a mezőny egyharmada éri el a célt. Ennek egyetlen komoly oka, hogy csupán az első húsz helyezett kap pontot, azaz akinek egy idő után már nincs esélye az élmezőnyben való befutásra, inkább feladja a versenyt, s tartalékolja erejét a következő futamra — tudtuk meg a verseny egyik tórájától, Kiss Györgytől. Az Europe Tour-sorozatba tartozó Tiszagyenda—Kékestető országúti viadalon (UCI 1.2 kategória) a sík vidéken meglógott egy 23 fős boly, melyet aztán nem is sikerült utolérniük az üldözőknek. A magyar bajnok, tiszagyendai színeket képviselő Cziráki István (Betonexpressz-Limota) húsz másodperccel lemaradva a győztes Uros Silar (szlovéft, Sava) möHerbály Imre „lőtte" el a mezőnyt gött végül a második helyen ért célba. A futam nehézségére jellemző, hogy az utolsó tíz kilométeren 800 méteres szintkülönbséget kellett legyőzniük a kerékpárosoknak. A másnap délután már ismét Tiszagyendán találta a kerékpárosokat, ezúttal a Betonex- pressz GP-vel folytatódott a nemzetközi viadal, melyen az első nyolc helyezett kapott pontot a kontinentális rangsorban. Az indulóknak három kiskört (Tiszagyenda—Tiszaroff) és két nagykort (Tiszagyenda—Fegyvernek), azaz összesen 176 kilonem AKÁRmilyen terveket szövöget Tiszagyenda polgármestere, Pisók István. Jövőre szeretné a rangos nemzetközi mezőnyt Szolnokra is elhozni.- Úgy gondolom, egy Kossuth téri prológfutam- mal kezdődhetne a viadal, majd másnap a métert kellett teljesíteniük a tűző napsütésben, a közel 40 fokos hőségben. A verseny azért volt különösen fontos legjobb kerekeseiknek, mert jó eredmény esetén hárman is képviselhetik Magyarországot a közelgő országúti világbajnokságon. Nos, nagy lépést tettünk a vb-részvétel felé, hiszen Ivanics Gergely (Betonexpressz-Limota) megnyerte a versenyt, és - a második osztrák Waldheimer (Sava) mögött - Lengyel Tamás (Tusnád), valamint Lovassy Krisztián (Betonexpressz) is beférkőzött a legjobb négy közé. megyeszékhelyről indulna el a mezőny Tiszagyenda felé. Ez irányú elképzelésemről már tájékoztattam a megyei közgyűlés elnökét, Fejér Andor urat, aki ezúttal is a helyszínen szurkolta végig a GP-t - tudtuk meg a mostani verseny házigazdájától. Jövőre Szolnokot is bevonják a versenybe Nagy lehetőség kapujában a DVSC ma este Bajnokok Ligája futballmérkőzéseket játszanak kontinensszerte. A BL harmadik fordulójában a Debreceni VSC egygólos előnye birtokában fogadja az észt Levedia Tallinn együttesét. Az összecsapást, ami 20 órakor kezdődik a Nagyerdőben, a Digi Sport közvetíti élőben. Továbbjutása esetén minimum 2,1 millió euróval gazdagodik a debreceni fociklub. Óriási az érdeklődés a vb-selejtezők iránt hétfőn megkezdődött a jegyárusítás a magyar labdarúgó-válogatott szeptemberi világbajnoki selejtezőire: a svédek és a portugálok elleni találkozóra óriási az érdeklődés, hiszen már több mint tízezer belépő gazdára talált. Közülük ötezren a jegyirodákban vásároltak jegyet maguknak, további ötezer drukker pedig az interneten foglalta le belépőjét. A MAFC vendégeként rajtolnak a szolnokiak A jövő hónapban indul a férfi röplabda-bajnokság küzdelemsorozata. Az extraligában érdekelt Szolnoki Főiskola RK-SI együttese első alapszakaszbeli meccsét a MAFC vendégeként játssza a fővárosban, szeptember 19-én. A csapat hazai debütálása október 4-én lesz a Szeged ellen lesz a Tiszali- geti Sportcsarnokban. A Tisza Evezős Egylet fiataljai a vébén a héten a franciaországbeli Brive-la Gailíarde nevű településen a Vermes Péter, Bártfai Péter (Győr) Vallyon Bence, Novák Edvin (Tisza Evezős Egylet) összeállítású férfi kormányos nélküli négyes lesz érdekelt az ifjúsági evezős világbajnokságon. A hölgyekről is szót ejtve, a szolnoki Abid Syham, a nyolcas hajóban lesz majd ott az ifivébén. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatnak. Válogatottunk ma este az ukránok ellen rajtol A magyar férfi kosárlabda-válogatottra mától augusztus 20-ig hat Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzés vár. Közülük az első ma 18 órától lesz Szombathelyen az ukránok ellen, majd szombaton a csehek vendégeként lesz érdekelt csapatunk. A' továbbiakban jövő kedden 18 órakor a Ti- szaligeti Sportcsarnokban az észt gárdát fogadják a mieink. Utolsó hazai találkozójukon augusztus 17-én, hétfőn ugyancsak 18 órakor szintén a Tisza- ligetben játszanak a mieink, méghozzá Csehországgal szemben. A kvartettből két csapat harcolhatja ki az A csoportban való maradást. Válogatottunkat előkészületi meccseken és a Pannon Kupán tesztelte a Mészáros Lajos vezette szakmai stáb. A mieink többek között legyőzték a bos- nyákokat, a svédeket, a hollandokat és a finneket. A múlt héten az NBA-s kosarasokkal felálló Franciaországtól csak egy ponttal kaptak ki. Érdekesség, hogy válogatottunkban három olyan játékos is szerepel, aki kötődik Szolnokhoz. Bódi Ferenc egykoron itt nevelkedett és játszott, Trepák Zoltán tagja volt a 2002-es kupagyőztes csapatnak, míg Fodor Márton nyáron lett az Olaj játékosa. Rajtuk is sok fog múlni, az elkövetkező hat meccsen. ■ Varga Cs. Ecseki Dániel megvédte bajnoki címét atlétika Petráhn Barbara ezúttal a 200 méteres síkfutásban győzött dés, hogy a kétszeres olimpikon versenyző fő számában 400 méteren (53.56 mp) csak második lett a honvédos, egykoron a Szolnokon nevelkedett Varga Bianka (53.38 mp) mögött A dobószámokban a még junior korú Tóth Jankának (45 m) az ötödik, Danyi Zsuzsának (42,68 m) a nyolcadik hely jutott a gerelyhajítók mezőnyében. Maradva a gerelyeseknél a vb-n induló Olteán Csongor (ASE, 80,10 m) után a szolnoki Patkó Dániel (71.90 m) dobta legmesszebbre a szert Diszkoszvetésben a szolnoki nevelésű Kővágó Zoltán (62,73 m) biztosan győzött, és bizakodva várhatja a jövő szombaton kezdődő berlini világ- bajnokságot ■ V. Cs. Rekkenő hőségben rendezték meg a felnőtt atlétikai bajnokságot, melynek idén két napon át a Puskás Ferenc Stadion volt a helyszíne. Nem hiányozhattak a megméretésről a Szolnoki MÁV versenyzői sem. Közülük a legjobb eredményt a távolugró Ecseki Dániel érte el, aki 756 cm-es ugrásával aranyérmet szerzett, és egyben megvédte címét Daninak az idén volt ennél nagyobb ugrása is, méghozzá 780 cm, mellyel negyedik lett a kau- nasi U 23-as Európa-bajnoksá- gon. A szolnokiak másik bajnoki címe Petráhn Barbara nevéhez fűződik, a sprinterhölgy a 200 méteres távon, 24,51 mp-es idejével bizonyult a legjobbnak. Az más kérEcseki Dániel és edző édesapja, Tibor jó szezont zárt