Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-04 / 181. szám
UJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 4., KEDD TŰKOR 13 Szoknyás, fejkendős tiszazugi gyilkosok sorozat Összesen huszonhat lányt, asszonyt ítéltek el a példa nélkül álló arzénos perben Sorozatunk megtörtént gyilkosságokat elevenít fel. Egészen pontosan ma sem tudjuk, hogy 1912 és 1929 között hány ember szenderült jobblétre arzén okozta mérgezés miatt, de az tény: 162 esetben történt a régebben eltemetett elhunytak kihan- tolása. Döbbenetes, hogy a tettek elkövetői két kivétellel mind lányok, asszonyok voltak. Még találtunk egy szemtanút, azután a régi, elsárgult iratok között a kihallgatási jegyzőkönyveket lapozva kerestük a válaszokat. A munkában komoly segítséget kaptunk a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Levéltártól, a megyei főügyészségtől, különösen dr. Varga Árpád megyei főügyészhelyettestől. Több, eddig sehol nem közölt adatot, titkot adunk közre. 7. D. Szabó Miklós Akadtak, akik megbánták a tettüket Meg lehet-e bánni, meg lehet-e bocsátani annak, aki vagy közvetlen, vagy közvetett formában részt vett saját gyereke, kicsije meggyilkolásában? Kérem, a kérdést döntsék el Önök Cser La- josné, született Kürti Anna esetében! A bíró kérdésére így válaszol: — A vádat megértettem, igenis bűnösnek érzem magam. 1923. január 17-én szültem meg István nevű fiúgyermekemet. Mikor a szülési fájdalmakat érezni tudtam, férjem elhívta Fazekas Máriát hozzám, az ő keze alatt lett meg a gyerekem. Amikor a gyermek meglett, Fazekas Mária így szólt hozzám: akarja-e, hogy ez a gyerek úgy elmenjen, mint ahogy elment a luszti gyerek 1916-ban, az anyám keze alatt? Ez abban a pillanatban történt, amikor a gyerek világra jött. Én erre nagyon meglepődtem, hogy mit tettek ezek énve- lem. Fazekas Mária is tudta az én bűnömet, pedig azért hívattam őt, mert már féltem az anyjától. Nekem nem volt rossz szándékom a gyermekeim ellen, nem azért hordtam ki őket kilenc hónapig, de annyira meg lettem hatva, hogy mit tesznek énvelem, olyan tudatlanná váltam, hogy nem tudtam, mit mondjak. Nem tudom milyen érzéssel lehettem, „nem bánommal” feleltem. Olyasmit mondtam, hogy nem bánom, akármit csinál vele, van nekem már elég bajom. Erre Fazekas Mária egy kockacukrot kért tőlem, és egy feketekávés findzsát vett elő. Az anyja 1916-ban a másik gyerekem születésekor ugyanígy kockacukrot kért tőlem, hogy a cukorral és a findzsával mit tett, azt nem tudom. Hogy a cukrot feláztatta-e és hogy beadta-e a gyerekemnek, azt nem láttam. Később erről Fazekas Máriával nem beszéltünk, én azóta minA tiszazugi mérgezéssorozat vádlottainak tárgyalása. Az áldozatok között voltak csecsemők, beteg gyerekek, férjek, az első világháborúban megrokkant férfiak. dig vártam, hogy a bűnhődés rám fog következni. István fiam éjjel született, és Fazekas Mária tőlem hajnalban távozott. Ezután három, egymásnak következő reggel megfü- rösztötte a fiamat, harmadnap este a fiam rosszul lett, mire a férjem elment Fazekas Máriához, de csak azzal egy kenyéren élő anyját, Fazekas Gyulánét találta otthon, aki eljött. Minthogy a gyermek rosszul volt, elhatároztuk, hogy megkereszteljük. Köteles Istvánná lett volna a keresztanya, de ő messze lakott, ezért özvegy V. Takács Lajos- néért szaladtunk el, és a fiút elvittük megkeresztelni. A keresztelés éjjelén a fiam meghalt. Amikor ez ügyben a csendőrök 1929. augusztus 10-én kihallgattak, és az utánam következő Fazekas Mária is oda bejött, azt súgta nekem, két kezét összetéve és könyörögve: „Kedves Cserné asszony, a nagy Istenre kérem, vonja vissza a vallomását, fogjuk a dolgot az anyámra, ne keverjen engem bele, nem voltam én magának sose rosszakarója.” Én azt feleltem: Menjen tőlem, egy szavát sem akarom hallani! Erre Fazekas Mária a karját felnyújtotta, és így szólt: „Ha az Úristen minisztériumának megy is, akkor is letagadjuk. Mármint azt, hogy nem az anyja, ő pusztította el István fiamat.” Néhányan megúszták a büntetést Ráadásul Csernével rosszul bánt az ura, a sok gyerek születéséért őt, az asszonyt okolta, majd az elhangzottakhoz még ezt fűzte hozzá: „Fazekasné pusztította el a kislányom, az én beleegyezésemmel. Ettől kezdve Fazekas Gyuláné, amíg csak élt, mindig hordozta haza, hozzájuk tőlem az ételt, italt, terményeket azzal, hogy azokat majd megfizeti a jó Isten. Talán most fizeti meg úgy, hogy itt, a fogdában kell szenvednem.” A meghökkentő mérgezéssorozat végére - amely során ösz- szesen százhatvankét, már korábban elpusztított embert emeltek ki, exhumáltak — minden egyes esetben az ügy befejezésére jogerős bírói ítéletek tettek pontot. Úgy tűnik, és a hátra hagyott papírokból kitetszik, mintha az ítéletek az alsó fokú, szóval a megyei bíróságoknál lettek volna szigorúbbak. Hogy mást ne említsek, a Szolnoki Megyei Törvényszék hat nőt ítélt végül is halálra, de mire az ítéletek minden fellebbezési fórumot megjártak, még arra is adódott példa, hogy a halálraítéltet egyszerűen felmentették. Cseri Lajosné Szűcs Lídiát például a Szolnoki Királyi Törvényszék 1930. február 14-én kötél általi halálra ítélte. Az indoklás: „Az elítéltet kegyelemre méltónak nem találom, mert a megállapított tényállás szerint apját, anyját ölte meg vagyoni érdekből, orvul, méreggel. A legutóbbi látogatásai során, amikor teát főzött a szüleinek, az édesanyja, Szűcsné mondta is: ’b....a meg Lidi lányom a teáját, azóta ahogy abból ittunk, majd kiszakad a hasunk, gyomrunk’. Ez a bűn olyan súlyos, hogy a kiszabott büntetés nem túl szigorú, hanem igazságos.” A Budapesti Királyi ítélőtábla ezzel kapcsolatban egyenest ellenkező döntést hozott 1930. október 23-án, amely értelmében felmentette és szabadlábra helyezte Cseri Lajosnét. íme az indoklás lényege: „Vádlottal szemben elfogultak a meghallgatott tanúk, hiszen mint gyermek, ő örököl az elhaltak után, és így általa természetesen követelt szőlőnek legalább a vételárához hozzájuthat, és a ház is az övé, nem a gondozóké. Tálas, a gondozó vallotta: a gondozást csak ingyen lakásért vállalta, és arról, hogy az idős személyek a házukat is nekik adják, nem volt szó, egyikőjük sem mondta soha. Ráadásul az idős B. Szűcs szerette az italt, és ebből kifolyólag szívtúltengés miatt kezelte dr. Bulcsu Géza orvos. Mindezekből következik, hogy a vádlott bűnösségét megállapítani nem lehet, mert a heveny arzén a méreg beadása után 20 perctől 6 nap alatt végez, és ezen túl már nem lehet megállapítani, hogy az elhalt szervezetébe a méreg teában vagy másképpen került-e be.” Lipka Pálné is jobban járt a fővárosi ítélőtábla végzésével, mint a szolnoki bíróság határozatával. A 66 éves, írni, olvasni nem tudó ókécskei asszony listáját többféle bűn nehezítette. Még 1912. szeptember 6-án Kardos Áron- nét, született Szilágyi Máriát mérgezte meg Nagyréven. Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy a szakemberek szerint ez volt a legelső, országos mérgezés a hosszabb ideig húzódó arzénes perekben. Ókécskén 1921. április 16-án Zsíros György következett. Tettét még az sem akadályozta, hogy György féltestvére volt. Őt követte a sorban Zsíros György- né furcsa halála, akit ráadásul gondozott is. A férjéről, Lipka Pálról sem feledkezett meg, mérgezte őt is derekasan. A tettét nem fejezhette be, mert a nagybeteg embert végül beszállították a szolnoki kórházba, ahol 1924. december 23-án örökre megpihent. Mivel a több kurtafurcsa elmúláshoz, szóval gyilkossághoz sok munka kellett, ezen tevékenységben Köteles Ist- vánnéban (Tiszainoka) segítőre talált, aki például Lipkáné férje megmérgezéséből is alaposan kivette a részét. Nem véletlen, hogy első fokon Lipkánét kötél általi halálra ítélték, de ezt valami csoda folytán a Budapesti ítélőtáblánál megváltoztatták, mert végül is a fellebbezés folytán életfogytiglani elzárást kapott. A gyilkos asszony önmagának sem kegyelmezett Fazekas Gyuláné, 64 éves nagy- révi bábaasszony rengeteget tudott volna mesélni a tiszazugi gyilkosságsorozatról, hiszen ő volt a kitalálója. Bosszúálló természete először Nagyréven és Ti- szakürtön, de később más falvakban, községekben, városokban is termékeny talajra talált, és gyilkos ösztönének máshol is lettek folytatói. Természetesen ahhoz, hogy hosszabb ideig elkövethette nem hétköznapi tetteit, az ellenőrzés, a felelősségre vonás hiánya, sőt túlzás nélkül állítható: teljes hiánya is hozzájárult, pontosabban hozzájárulhatott. Fazekas Gyuláné született Oláh Zsuzsanna, akinek az lett volna a feladata, hogy gyerekeket segítsen világra, életeket mentsen ennek a sokat szenvedett hazának, az élete furcsa, rossz irányt vett. Az életmentés helyett életeket oltott ki, és a „megétetések” senkinek, sem fiatalnak, sem öregnek, végső soron önmagának se kegyelmeztek - állította Pintér József, hivatásos törvényszéki bíró egyik feljegyzésében. Hogy kinek is volt jaj Fazekasné tágabb és szőkébb környezetében, az áldozatokat hat csoportba osztották. Pár napos csecsemőknek, akiknek azért kellett meghalniuk, mert a családban már volt egy-két bátyjuk, nővérük, és ugye az sehol sem jó, ha a kis föld tovább osztódik. Azután olyan beteg gyerekeknek, akik folyamatos gondoskodásra szorultak. Továbbá beteg, ápolásra szoruló, idős férjeknek. A felsoroltakon kívül ide tartoztak az első világháború rokkant- jai, kéz és láb nélküli, esetleg vak katonái. Elég hosszú a listája azoknak is, akik ittak, része- geskedtek vagy sokat használt korabeli szóval kurváztak. Végül olykor életerős, java korabeli embereknek, akiket látszólag máról holnapra vitt el magával a halál: főleg a juss, a föld, a ház, a szép tábla szőlőföld miatt. Nehéz ennek a torz életútnak egyes fontosabb mozzanatait rekonstruálni, hiszen a titkok zöme együtt fekszik Fazekasnéval a nagyrévi temető egyik parcellájában. Ugyanakkor sokan és sokszor elmondták a kikérdezett tanúk, hogy a bábaasszony az arzén hatását legelőször a saját macskáján próbálta ki. Mégpedig úgy, hogy három légypapírnak a mérgét feloldotta kevés vízben, majd ezt beöntötte egy csupor tejbe. Az egészet a jókora kandúr elé rakta, amelyik azt jóízűen belefetyelte. Ez volt az utolsó napja, a hajnalt már nem érte meg. Gyaníthatta, ha a macskával igen gyorsan végzett a méreg, ezt teszi másokkal is. Mondjuk férfiakkal, gyerekekkel, iszákosokkal, kötekedőkkel, olyan tehetősebb emberekkel, akiknek a korabeli viszonyok között az átlagosnál több vagyonuk van, és az atyaúristennek nem akartak jobblétre szenderülni. Sőt, inkább élvezni (szerették volna) a gazdagság adta lehetőségeket. Azért bizonyos jelekből, az exhumáltak maradványaiban lévő és sokszor kimutatott arzénmaradványokból már 1929 elején gyanította, hogy a kitartó nyomozás az ő számára semmi jót nem hoz. (Folytatjuk)
