Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-22 / 196. szám
UJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 22., SZOMBAT TÜKÖR portré Az özvegy „kiskormányzóné”, gróf Edelsheim Gyulai Ilona lett a Horthy család legújabb kenderesi díszpolgára SOK JÓT KAPTAM A MAGYAR FÖLDTŐL „Áldás számomra, hogy most már mind gyakrabban látogathatom meg hazámat...” — mondogatja egyre sűrűbben Horthy Istvánná, gróf Edelsheim Gyulai Ilona. Az 1942. augusztus 20-án repülőszerencsétlenségben elhunyt kormányzóhelyettes özvegye ezzel a gondolattal fejezi be életrajzi kötetének — Becsület és kötelesség 1-2. — második részét (is). Mészáros Géza Nagyközönség előtt legutóbb augusztus 14-én, Kenderesen hangoztatta gyakorta idézett mondatát, mikor is a római katolikus templomban a város díszpolgárává avatták. Az ünnepségen a vitézi rend, a Magyar Tengerészek Egyesülete, a Magyarok Szövetsége, egyéb katonai és hagyományőrző, illetve civil szervezetek tagjai, valamint magán- személyek, köztük a helyi lakosság is részt vett. A jelesebb személyek közül többek között Sallay András jégtáncos - Regőczy Krisztinával az oldalán világbajnok, olimpián és Euró- pa-bajnokságon második helyezett—, Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió egykori főbemondója, Kol- tay Gábor filmrendező és Szűrös Mátyás, a rendszerváltás hajnalán a Magyar Köztársaság ideiglenes köztársasági elnöke is helyet foglalt a templomi padsorokban. A szószéken ezúttal Bogdán Péter polgármester állt, aki kifejtette, miért is érdemelte ki a díszpolgári címet özvegy Horthy Istvánná, a történelem máig élő nagy tanúja. A hallgatóság megtudhatta, hogy a 2004-ben várossá avatott egykori Horthy- -birtok sokat köszönhet Ilona főméltóságú asszonynak: az egykori „kiskormányzóné” egyre gyakoribbá váló személyes jelenlétével ápolja Kenderes múltját, anyagi és erkölcsi támogatásával pedig régóta segíti jövőjét.- Köszönöm, de nem vagyok méltó rá. Én csupán voltam és vagyok, de a történelmet apósomék és a férjem írták. Én csak egy piciny része voltam az ő életükben és munkásságukban - reagált szerényen a törékeny asszony a feléje zúduló szeretette és tiszteletre.- Olyan sok jót kaptam már a magyar földtől és a magyar emberektől, mióta újra visszatérhettem hazámba, hogy akármilyen sokáig is élek, nem lesz időm meghálálni azt — utalt Ilona asszony a korára is, amely bizony ebben az esztendőben a 92.-be érkezett. De mikor is kezdődött? Horthy Istvánná 1918. január 14-én született Budapesten, ifj. Edelsheim-Gyulai Lipót és Pejacsevich Gabriella leányaként. Gyermekkorát és fiatalkora java részét 3 nővérével (Éva, Maritta, Alexia) Csehszlovákiában töltötte, hiszen Trianon a felvidéki családi birtokot is elszakította az anyaországtól. A gyerekkor, ifjúság miliője idilli volt: hatalmas családi kastély JL, I Nyitra közelében, minden településtől távol, négy nevelőnő, egy angol, egy francia, egy német és egy magyar gondoskodott a négy lánytestvér tanításáról. Budapest 160 kilométerre volt, s bár Csehszlovákiában, a magyar felvidéken éltek, évente többször jártak a magyar fővárosba, saját várbeli házukba. Az önfeledt élet akkor változott még gyökeresen, amikor Ilo- * | na egy jótékonysági rendezvényen - mesébe illően - megismerkedett Horthy Istvánnal. Ezt követően pedig 22 évesen, 1940. április 27-én, egy verőfényes tavaszi szómba- ton, a Szilágyi Dezső téri *j református templomban fogadtak örök hűséget egymásnak a kormányzó - Horthy Miklós - fiával. Közéleti szereplővé vált, írtak róla az újságok, zászlóanyaságot kellett vállalnia, beszédet mondania, avatnia. Ily protokollfeladato- kon kívül az ápolás terén is komolyan vette a küldetését. A front mögé is kiutazott, s orvos mellett segédkezett, illetve kisebb műtéteket maga is elvégzett. A házasságot követően kilenc hónappal később megszülte gyermeküket, ifj. Horthy Istvánt. Kétévi házasság után, 1942. augusztus 20- án férje repülőszerencsétlenség áldozata lett. Özvegyként, 24 évesen is a Horthy családban maradt, s a nyilas hataHorthy Istvánnét sokan köszöntötték kenderesi látogatásakor, többek között dr. Juhász Enikő, Törökszentmiklós polgármestere is Az egykori „kiskormányzónéról”, Ilona asszonyról ismeretlenül kevesen hinnék el, hogy törékeny alkatával, szerény kisugárzásával történelemformáló szerepe is volt. A neki szánt tisztelet viszont minden bizonnyal apósának, Horthy Miklósnak és férjének, Horthy Istvánnak is szól. lomátvételig folytatta a még 1942 elején vállalt ápolónői munkáját, nem csak alkalmi jótékonykodásként, hanem műtétekben is közreműködő, kiképzett vöröskeresztes nővérként. Vállalt feladatát tovább vitte, olyannyira, hogy Török Sándoron keresztül a zsidómenekítésekben is szerepe volt (Horthyék megítélésében segítség lehet jelenkorunk történelemtanárainak is, hogy a család kenderesi kriptájában, a kormányzó lábánál egy nemzeti színű szalaggal átkötött koszorún a magyar zsidóság nevében írt köszönő sorok állnak(l) — a szerző). Az özvegyre 1944 szeptemberoktóberében súlyos teendők hárultak. Azon - jószerével egy kézen megszámolható - kiválasztottak közé tartozott a budai várban, akikben a kormányzó feltétlenül megbízott, ezért fontos feladatot kapott a kiugrási kísérlet előkészítésében. Közreműködött a szeptember végén Moszkvába küldött fegyverszüneti delegációval való titkos rádiókapcsolat fenntartásában, a rejtjelezett szövegek megfejtésében. A roppant kockázat ellenére férfiakat, katonákat is megszégyenítő módon mindig bátran és higgadtan viselkedett, őreá bármikor számítani lehetett. A kormányzó menye a szűk csoport egyik legszilárdabb tagjának bizonyult. 1944-ben, 26 éves korában Horthyékkal együtt a Gestapo fogságába esett. A németek Magyarországról Ausztriába hurcolták abaÚjra lehet Szolnokon Horthyékra emlékezni A májusban Szolnokon tartott történelmi-tudományos konferencián Pogány Gábor Benő szobrászművész az általa tervezett és a közeljövőben felállítandó Horthy Miklós-emlék- műről adott ismertetést. Ugyanekkor Lamos Imre dandártábornok, a szolnoki helyőrség parancsnoka bejelentette, hogy a pilótakiképzését a szolnoki bázison megszerző Horthy István évtizedekig lappangó emléktábláját a laktanyában megtalálták. A polgármesteri hivatalban a napokban azt is megtudtuk, hogy ezt az emléktáblát, amelyet a kormányzóhelyettes halálát követően, 1942-ben a tárház falán helyeztek el, várhatóan augusztus 29-én, katonai tiszteletadás mellett az Ittebei Kiss József Hadnagy Helikopterbázis a városnak adományozza. Az emléktáblát vélhetően a Damjanich János Múzeumban helyezik el, s egy újonnan alkotott Horthy Ist- ván-emlékművet jövő év tavaszán avatnak fel a városban. Erre az alkalomra kívánják meghívni özvegy Horthy Istvánnét is. jorországi Weilheim mellett, Waldbichlbe -, de osztozott férje szüleinek sorsában a háború után is, a száműzetésben. —Csak később értesültünk arról, hogy miután ’44 októberében elvitt bennünket a Gestapo, a kenderesi Horthy-kastélyban lévő értékeket széthordták, és megpróbálták az épületet tönkretenni. A bútorokat elhordták, a csodálatos könyveket és megmaradt tárgyakat máglyára hordták és elégették. Később az épületet magtárnak használták, illetve lovakat tartottak benne - beszél ma már mindenféle düh nélkül a történelmi időkről Ilona főméltóságú asszony. Jelenleg a Kenderesi Szakiskola, Középiskola és Kollégium „él” a Horthy- -kastélyban. Az intézmény elődjét 1950-ben alapították. Először hathetes traktorosképzést indítottak itt, majd később mezőgazdasági szakiskolát létesítettek. Pár helyiséget, például a pipázót, ami eredeti állapotában megmaradt, ma emlékszobaként tartanak fenn, amelyben a látogatók korabeli képeket láthatnak a régi idők kastélyáról, s a benne lakók életéről. (E sorok írója is a pipázóban beszélgetett Ilona asszonnyal - a szerző). Özvegy Horthy Istvánné a száműzetésben apósával és példaképként tisztelt anyósával Portugáliában, Estorilban találtak maguknak menedéket. Ilona itt újra férjhez ment (Guy Bowden ezredes, nyugalmazott angol tiszt, 2002-ben Kenderesen temették el), de e luzitán városból segítette a kormányzó és feleségének földi maradványait is hazaszállíttatni, s Kenderesen újratemettetni. Már Portugáliában megfogalmazódott benne a gondolat, hogy életét papírra veti. Kétkötetes memoárja 2001 ben jelent meg. — Emlékirataimat az unokáim számára kezdtem írni. Aztán az azonnal elfogyott első négyezer példány megjelenése után sorra újabb kiadásokat ért meg, mert a kiadó a nagy példányszám helyett mindig csak néhány ezret adott ki. Egyik olvasója azt mondta róla: Érezni, hogy minden szava igaz - ez természetesen jóleső. Az unokák már csak a kormányzó „hazai temetésén” voltak először Magyarországon, s nem beszélik a magyart, mert más környezetben élnek. Öt unoka van, és most jön a tizenharmadik dédunoka. Minden unoka a nagyapjukhoz és apjukhoz hasonlóan iskolaelső volt - beszélt családjáról Horthy Istvánné, akit korábban a kiugrási kísérletről is megszólaltattunk.- A kiugrási kísérletkor az oroszoktól mindenki jobban félt, így apósom is, de azt is tudta, hogy a németek győzelme mit hozhat. Ebben a nehéz helyzetben kellett egyensúlyoznia, és így írta meg levelét Sztálinnak, melyben együttműködést ajánlott és kegyelmet kért a magyar nép számára. Mi magunk, a családtagok másoltuk levelét, mivel annyi volt már a besúgó a környezetében. Őket is meg lehetett érteni, mert nem a rosszakarat, hanem az oroszoktól, a bolsevikoktól való félelem vezette őket. Ez később be is igazolódott, s ha nem hurcolnak el minket a németek, talán nem is lehetnék ma itt. Persze akkor ezt nem így éltük meg, féltünk, amikor elvittek minket a németek. Végül a kommunisták vették el mindenünket, ma már csak egyetlen tulajdonunk van Magyarországon, a kriptánk, mert rájöttem, hogy azt elfelejtették államosítani - mosolyodott el ironikusan özvegy Horthy Istvánné, gróf Edelsheim Gyulai Ilona. A könyv (melyet e sorok írójának Kenderesen bejegyzéssel toldott meg a szerzője) sok mindenről tudósít. Például arról, hogy milyen érzés negyvenegy év után hazatérni a kényszerű száműzetésből, hazatérni, ha már a világ számtalan országában megfordult az ember. A Horthy család augusztus 14- én újabb kenderesi díszpolgárt kapott gróf Edelsheim Gyulai Ilona személyében.
