Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-03 / 180. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 3., HÉTFŐ # SPORT 15 A Ferencváros győzelemmel tért vissza a foci NB l-be Katinka a világ tetején vizes vb Cseh Laci bronzéremmel zárt az olasz fővárosban A Soproni Ligában a második fordulónál tartanak az érdekel­tek. A slágermeccset az Albert Stadionban játszották, ahol a Fe­rencváros vendége a tavasszal jól szereplő, végül a negyedik he­lyen befütó ZTE volt. Több mint tízezer néző előtt tértek vissza a legmagasabb osztályba a zöld­fehérek, akiknek soraiban ezút­tal hat, míg a vendégeknél öt ma­gyar játékos jutott szóhoz a kez­dők között. Mindössze negyed órát kellett várni a Fradi-gólra, amit Shaw és Fitos hozott össze Pogacsics kapus közbenjárásá­val, 1-0. Húsz perc múlva ismét bakizott Pogacsics portás, mel­lett a védők is, Dragoner pedig gólt fejelt, 2-0. A továbbiakban javított a kapus, aki a kapufa se­gítségével hárította Ferenczi for­dulásból leadott löketét. Már mindenki a szünetet várta, mi­kor Kovács keresztbe lőtt labdá­jába Máté amolyan hokis módra beleszúrt, 2-1. A fordulás után a vendégek Sluká révén akár for­díthattak is volna. Nem tették a hazaiak pedig két mintaszerű akció végén, a csereember Pö- löskey találataival megnyerték a meccset, 4-1. Kell ennél jobb be­mutatkozás? A bajnok Debrecen — készül­ve a szerdai BL-visszavágóra - tartalékosán felállva is biztosan verte az öregurasan futballozó Pápát, amelytől mindenki - kü­lönösen edzőjük Véber György — többet várt a szezon előtt. A Videoton hazai pályán nagyon megszenvedett a Diósgyőr el­len. Eredmények: DVSC-Pápa 2-0, Videoton-DVTK 3-2, Ferencvá- ros-ZTE 4-1, Paksi-Nyíregyhá­za 1-0, Vasas-Győr 0-2, Új- pest-Kecskemét 3-1, Az MTK- Honvéd és Kaposvár-Haladás mérkőzést lapzártánk után ját­szották. ■ V. Cs. Pölöskey Pé­ter gólerős cserének bi zonyult A római vizes vb utolsó versenynapján a 400 mé­teres vegyes úszás követ­kezett, amelyben Cseh László és Hosszú Katinka is éremesélyesként rajtolt a döntőben. Közülük Laci bronzérmes, Katinka azonban rajta is túl tett — világbajnok lett. MTI, Varga Csaba Kiss László szövetségi kapitány szerint azzal, hogy a 400 m ve­gyes vasárnap délelőtti selejtező­iből a legjobb nyolc közé jutott a férfiaknál Cseh László és Kis Gergő, a nőknél pedig Hosszú Kaünka és Jakabos Zsuzsanna is, tovább erősödött a magyar ve- gyesZúszó-iskola elismertsége a világban. - Cseh Laci és Hosszú Katinka is alapfeladatot úszott, nem adott ki mindent magából, bízom benne, hogy este lényege­sen jobbak lesznek. Nagy dolog­nak tartom, hogy Jakabos Zsuzsi és Kis Gergő is ott van a nyolc­ban. Ugyanakkor attól egy kicsit tartok, hogy Cseh Lacinak hiá­nyozni fog majd a megérkezé­sünkkor jelentkezett betegségé­ben leadott három kiló, és a ró­mai vb elején a gyomorproblé­mái miatt elvesztegetett pár nap - nyilatkozta Kiss László, úszó­ink kapitánya. Sajnos Lacival kapcsolatban igaza lett a mesternek. Cseh La­ci a két amerikai klasszis Ryan Lochte és Scott Tyler Clary kö­zött csobbant a vízbe. Lochte már a pillangó során az élre állt, és jó erőbeosztással, magabizto­san győzött. Mögötte viszont Clary, Cseh és Pereira kiélezett küzdelmet folytatott a dobogó második, harmadik fokáért. Volt olyan pillanat, amikor Cseh tem­pózott a negyedik, de olyan is, amikor a második helyen. Az utolsó 50-re Pereira „kiszállt” a versenyből, Clary pedig lehaj­rázta a tavaly háromszoros olim­piai ezüstérmes Cseh Lászlót. A nyertes Lochte (4:07.01) mögött, tehát Clary ((4:07.31), Cseh (4:07.37), Pereira (4:08.86) sor­rend alakult ki. Kellemes megle­petésre Kis Gergely (4:10.40) az ötödik helyen csapott célba. A hölgyeknél Hosszú Katinka két bronzérem után várta a 400 m vegyes úszás döntőjét, aki a hármas, míg Jakabos Zsuzsi a Hosszú Katinka a magyar úszósport tizenkilencedik világbajnoki címét szerezte Csak világbajnoktól kapott ki csapatunk MINT BESZÁMOLTUNK róla, női pólócsapatunk hetedik lett a római vb-n, ahol az aranyér­met Kanada 7-6-os legyőzésé­vel az Amerikai Egyesült Álla­mok válogatottja szerezte meg pénteken éjszaka. Egy nappal később a férfi helyosztókat ját­szották az olasz fővárosban. A hetedik helyért a Kovács Ist­ván vezette románok 9-6-ra verték Kanadát. Az ötödik he­lyért a mi együttesünk a né­metek ellenében szállt vízbe. A csoportmeccsek során döntet­lent játszottak a felek. Ezúttal Vargáék hamarjában leren­dezték a találkozót, már 7-1-re is vezettek, a végén egy kicsit kiengedtek, de így is biztos, 9- 6-os győzelmet arattak. a bronzcsatában 8-6-ra nyer­tek a horvátok az amerikaiak­kal szemben. A finálé iszonya­tos vízi csatát, hozott a miein­ket verő szerb és a spanyol vá­logatott között. Előbb a rendes játékidő (6-6), majd a hosz- szabbítás (7-7) is döntetlent hozott. A büntetőpárbaj a szerbeknek sikerült jobban, és ezzel az Udovicsics-csapat emelhette magasba a világbaj­noki trófeát. nyolcas pályáról rajtolt. Katinka pillangón a 4:29.45-tel a világ­csúcstartó ausztrál Stephanie Rice-szal haladt az élen, majd háton és mellen a zimbabwei Kirsty Coventryvel tartotta a lé­pést, gyorson viszont már az el­ső 50-en jelentős előnyre tett szert, amit a végéig meg is őr­zött, és 4:30.31 perces Európa- csúccsal aranyérmet szerzett. Mögötte Coventry végzett a má­sodik, Rice pedig a harmadik helyen. Jakabos Zsuzsanna pe­dig 4:37.85-tel hetedik lett. Hosszú Katinka már a har­madik érmét gyűjtötte be a ró­mai vb-n, vasárnapi diadalát megelőzően 200 m vegyesen és 200 m pillangón harmadik volt. Szép volt! KUSS Szépszámú mezőny úszta át a Balatont egy híján 9300-an úszták át a Balatont szombaton, a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 km-es távon. A 28. Balaton-átúszáson kiváló idő, 24,5 Celsius-fokos víz várta a próbálkozókat. A legjobb időeredmény 68 perc közelében volt. Lépéselőnybe került a finn pilóta A hazai környezetben sze­replő Mikko Hirvonen nyer­te a rali-világbajnokság finn­országi versenyét. Őt a vb- címvédő francia Sébastien Loeb és a szintén finn Jari- Matti Latvala követi a dobo­gón. A vb-sorozat kilencedik viadala után összetettben is Hirvonen vezet Loeb előtt. Michael Schumacher Budapesten járt szombaton Budapestre ér­kezett, hogy meglátogassa a kórházban fekvő Felipe Massát a hétszeres világbaj­nok Michael ßchumacher és a Forma-l-es Ferrari koráb­bi csapatfőnöke, Jean Todt. Elsőként, késő délelőtt a Nemzetközi Automobil Szö­vetség elnöki posztjára pá­lyázó francia szakember ment az Állami Egészség- ügyi Központ Pap Károly ut­cai épületébe, hogy beszél­jen a brazil pilótával, aki a Magyar Nagydíj egy héttel ezelőtti időmérő edzésén szenvedett súlyos balesetet. Mától lehet jegyeket kapni a vb-selejtezőkre az első őszi labdarúgó-vi­lágbajnoki selejtező előtt, hétfőn kezdődik a jegyárusí­tás a Magyarország-Svédor- szág (szeptember 5.), vala­mint a Magyarország-Por- tugália (szeptember 9.) mér­kőzésekre. A Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő ta­lálkozókra a belépőket a megszokott helyeken, az or­szág valamennyi IBUSZ-ki- rendeltségénél lehet megvá­sárolni. A jegyek mindkét összecsapásra 4 ezertől 20 ezer forintig kaphatók. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatnak. Erős, de szűk kerettel várja a rajtot a Szolnoki MÁV FC labdarúgás Még kérdéses, hogy szombaton vagy vasárnap lép pályára Bőcsön a kék-fehér gárda Ugyan a hét végén megkezdődik a 20909-2010-es labdarúgó-baj­nokság az NB II-ben, még min­dig nem tudni, hogy a Szolnoki MÁV FC gárdája szombaton vagy vasárnap lép pályára a nyi­tányon.- A bocsi együttes általában vasárnaponként fogadja riválisa­it, ám ezúttal a közeli Diósgyőr is aznap rendezi bajnoki összecsa­pását. Ezért felmerült annak le­hetősége, hogy egy nappal ko­rábban, szombaton lépünk pá­lyára Borsodban. A végleges dön­tés a hét közepére várható - tud­tuk meg a szolnoki klub igazga­tójától, Tóth Dénestől. Megyénk egyetlen NB Il-es csapata szombaton délelőtt fő­próbát tartott a Tiszaligeti Sta­dionban. SZOLNOKI MÁV FC-TURA O-l (O-O) Tiszaliget, 100 néző, vezette: Tóth D. MÁV: Farkas B. - Molnár Z., Hegedűs, Hevesi-Tóth, Balogh P. — Belényesi (Kormos), Mile (Bezzeg), Kovrig (Antal), Csehi — Kotula (Bárdi), Tóth M. Edző: Vágó Attila. Gólszerző: Less K. Bár a nyári átigazolásoknak köszönhetően, a „nevek” alap­ján erős csapat jött össze Szol­nokon, Vágó Attila vezetőedző mégsem lehet teljesen nyugodt. Mindössze tizenkilenc játékos alkotja ugyanis a keretet, s kö­zülük három kapus.- Elég ha csak egy-két sérült vagy eltiltott labdarúgónk lesz, s máris gondba kerülhetünk - felelte érdeklődésünkre a mér­kőzés előtt a szakvezető. - Ré­zsó Péterre már hónapok óta ■ nem számíthatok, Szalai Boton- dot a hét közepén oldalszalag- sérüléssel megműtötték Szé­kesfehérvárott, s leghamarabb két hónap múlva kezdheti el az edzéseket. Szerdán pedig Túr- < kévén bordazúzódást szenve- § dett Pető Zoltán. Több sérülést jS már nem engedhetünk meg J magunknak, azaz nem a leg- S jobb előjelekkel várjuk a bajno­ki rajtot. Mintha csak mesterük mon­dandóját akarták volna alátá­masztani a szolnoki labdarú­gók, meglehetősen visszafo­gottan játszottak a rendkívül szervezetten, nagy lelkesedés­sel futballozó NB III-as vendé­gek ellen. Bár Kotula Laciék az elmúlt hetekben szép számmal rug­dosták a gólokat - Mezőkövesd 5-1, Spartacus 4-1, Túrkeve 7-0 - ezúttal helyzetbe is csak rit­kán kerültek, s azokat is élhi­bázták. Ugyan a turaiak is ke­vés veszélyt jelentettek a kapu­ra, a hajrában azonban kihasz­nálták a lesre játszó hazai véde­lem hibáját, és Less Krisztián révén bevették Farkas Balázs hálóját. Van egy mondás: ha rosszul sikerül a főpróba, jó lesz premi­er. Bízzunk benne, mindez igaz lesz a Szolnoki MÁV FC gárdá­jára is. ■ Géléi József A sérült Pető Zoltán helyén ezúttal Balogh Pál (jobbról) játszott a bal olda­li védő szerepkörében, nem okoztott csalódást

Next

/
Thumbnails
Contents