Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-22 / 196. szám
5 ÚJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 22., SZOMBAT JÁSZSÁGI BARANGOLÁS Még nem érdemes piacra vinni a búzát mezőgazdaság A csapnivaló gabonapiacot tetézik az állattenyésztő ágazatok problémái — Nem csak kevés gabona termett, de még az ára is gyalázatos. Még a kiváló minőségű búzát sem lehet eladni, nagyon nehéz lesz az év hátralévő része — állapította meg a piaci lehetőségeket elemezve Lóczi Miklós, megyénk legnagyobb mezőgazdasági vállalkozása, a Jászapáti 2000. Mg. Zrt. vezérigazgatója. Banka Csaba A társaság területein, illetve az integrációban termelt gabona átlagtermése hektáronként 3,5 tonna körül mozog a térségben. Hasonlóan kevés lesz a termése - várhatóan a tavalyi átlagnál 15-20 százalékkal - a napraforgónak és kukoricának. Ami biztosnak tűnik, hogy most nem szabad eladni a gabonát, mert a harmincezer forint körüli ár nem hozza vissza a befektetett munkát, illetve költségeket. A várakozás szerint legfeljebb augusztus végén, szeptember elején alakulhat úgy a helyzet, hogy már érdemes lesz érdeklődni a kereskedőknél.- Egyelőre csak tároljuk a megtermelt gabonát, hisz nem csak az ára kevés, de igazi érdeklődés sincsen a piacon - jegyezte meg a vezérigazgató. — Várhatóan az ősz elején először az exportpiacok élénkülhetnek meg, a hazai feldolgozók érdeklődése szerintem csak későbbre várható. A gondokat igazán az tetézi, hogy a csapnivaló gabonapiac mellett az állattenyésztő ágazatok sem tudják egyelőre kompenzálni a növénytermesztésben várható bevételkiesést. - Igaz, az élő sertés felvásárlási ára az elmúlt évek mélyrepülése után megnyugodni látszik a jelenleg tapasztalható 350 forintos kilónkénti árral — tette hozzá Lóczi Miklós. — Az ágazat négy éven át tapasztalható nyomott árai miatt kialakult veszteségeket viszont ez aligha hozhatja be. A negatív tendenciákhoz sajnos a tejágazat A térség meghatározó mez& gazdasági vállalkozásának vezetője szerint a kialakult helyzeten sokat javított volna, ha a politikának valóban sikerül elérnie, hogy a magyar áruk túlnyomó többségbe kerüljeis csatlakozott. A múlt év végi 81 forintos literenkénti felvásárlási ár mostanra 60 forintig zuhant, ami már egyértelmű veszteséget jelent. Még úgy sem lehet az ilyen alacsony árat kigazdálkodni, hogy a korábbi, illetve a folyamatban lévő fejlesztések révén rendkívül sokat javult a termelés hatékonysága. nek az áruházak polcain. Ez azonban csak vágy maradt. Sajnos olyan külföldi árukat is frissként kínálnak a polcokon, amelyek nem azok, de a hazai termékeknek ezekkel kellene felvennie a versenyt. Egyelőre nem érdemes eladni a gabonát — állapította meg Lóczi Miklós Visszautat keresnek a munkához Jászladányon az Út a munkához program közfoglalkoztatási tervét úgy ütemezték, hogy április 1-től hatvan fő folyamatos foglalkoztatását két hónapos turnusokban oldják meg. Az elkezdett program olyan sikeres volt, mind a munkavégzők hozzáállása, mind pedig munka- szervezés tekintetében, hogy augusztus 17-től nyolcvanra megemelték a foglalkoztatottak számát — Ez több szempontból is jó eredmény, hiszen így a közel 500 fő, eddig segélyezett személy nagy részének legalább két hónapra munkát tudunk adni - mondta Dankó István, a település polgár- mestere. - Nagy részük eddig a szürkegazdaságban dolgozott, s most legálissá vált munkavállalásuk. Ők most közterületeinken végeznek munkát A másik nagy csoport a 35 éven aluli, még az általános iskolát sem befejező fiatal. Ők az állami finanszírozású rendelkezésre állási támogatásban részesülnek, ám abból az összegből 20 százalékot kell vállalnia az önkormányzatnak. Viszont, ha képzésben részesülnek, akkor csak öt százalékát kell a helyi költségvetésből a támogatásukra biztosítani. így az önkormányzat is érdekelt abban, hogy a fiatalok alapképzését a munkaügyi központtal közösen megszerezzék. ■ Darázs M. Hívja az Új Néplap újságíróját! Banka Csaba elsősorban a Jászság településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 57-501-710-es telefonszámot! Teljes kiőrlésű szeletelt kenyér 500 g/csomag 1*6 Ft helyett Tírt helyett Rétesliszt 1 kg/csomag Csemege vagy paprikás szalámi szeletelt. hűtőpultban kapható 120g/csomag .. ™ .yWg Tejföl 20 % zsírtartalom, hűtőpultban kapható 175g/pohár .. iw) Ft helyett (( nrluni) Tortelloni vagy gnocchi eredeti olasz, többféle 280 g/500 g/csomag 799 rt helyett Ft helyett aMfiM Teasütemény A00 g/csomag M9 Ft helyett Panírozott baromfi fasírt mélyhűtőpultban kapható t kg/csomag , Melegszendvicskrém • hamburgeres, • provánszi, • pizzás vagy __ • mexikói 400 g/doboz ALDI tájékoztató akció! Ajka • Baja • Balatoniéin • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x • Dunaföldvár Nyitva tartás: Hétfő - Vasárnap 7 ' - 20- Duna haraszti • Dunaújváros • Esztergom • Érd • Fót • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely Nyári nyitva tartás: 06.01-től - 08.31-ig Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárba • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Paks • Pápa Balatoniéiig Gárdony, Keszthely, Siófok Pécs • Piltscsaba • Siklós • Siófok • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg Hétfő - Vasárnap 700 - 2100 Harminchárom kép Jászfényszaru életéből hagyományok és emberek Jász- fényszarun címmel nyílt fotókiállítás látható a város könyvtárának folyosógalériáján. Az ösz- szeállítást a Duflex Fotográfiai Stúdió fényszarui alkotóműhelyének fiatal tagjai munkáiból, esemény-és portréfotó képeiből - válogatta Samuné Tusor Mária. A 33 kép keretezését a Bedeko- vich Lőrinc Népfőiskolái Társaság és helyi önkormányzat közösen finanszírozta. Rendbe tennék a település központját JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGYÖN 23 millió forintot szeretnének elkölteni a település központjának rendbetételére egy pályázat segítségével. Az összegből térkövezést, parkrendezést, járdaépítést hajtanának végre. A pályázat eredményét szeptemberre várja az önkormányzat Új bölcsődét alakíthatnak Jászapátin A jászapáti önkormányzat vizsgálja annak lehetőségét, hogy hogyan hasznosíthatná a megyei önkormányzattól nemrég visszakapott középiskolai kollégiumát. Az elképzelések szerint, ha megfelelő pályázatot találnak, akkor bölcsődét alakítanának belőle. Ezért decemberig egy közel 80 millió forintos beruházásra európai uniós alapból pályázhatnak. Hat pályázat eredményét várják Jászladányon A jászladányi önkormányzat mind a hat beadott pályázatát befogadta a hazai forrásokat bíráló bizottság. így az új szabályok szerint a pályázati ősz- szeg befizetett kettő és fél százalékát, jelen esetben 2,4 millió forintot sikertelen elbírálás esetén visszakapja a település. A ladányiak remélik, hogy sikeres pályázataikkal megvalósulnak az útépítési, óvodai és sportöltözők, valamint járda-felújítási terveik. SZ0U0N.hu A térségről további információkat olvashat a SZ0U0N.hu hírportálon. Egyelőre nincs elég magyar áru a polcokon