Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-12 / 188. szám
UJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 12., SZERDA TŰKOR 13 Szoknyás, fejkendős tiszazugi gyilkosok sorozat Összesen huszonhat lányt, asszonyt ítéltek el a példa nélkül álló arzénos perben Sorozatunk megtörtént gyilkosságokat elevenít fel. Egészen pontosan ma sem tudjuk, hogy 1912 és 1929 között hány ember szenderült jobblétre arzén okozta mérgezés miatt, de az tény: 162 esetben történt a régebben eltemetett elhunytak kihantolása. Döbbenetes, hogy a tettek elkövetői két kivétellel mind lányok, asszonyok voltak. Még találtunk egy szemtanút, azután a régi, elsárgult iratok között a kihallgatási jegyzőkönyveket lapozva kerestük a válaszokat. A munkában komoly segítséget kaptunk a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Levéltártól, a megyei főügyészségtől, különösen dr. Varga Árpád megyei főügyészhelyettestől. Több, eddig sehol nem közölt adatot, titkot adunk közre. D. Szabó Miklós A tiszazugi falvakban, így a hozzávetőleg 70%-ban református vallású Nagyréven, Tiszakürtön is a bűnfelfogás más volt, mint a jellemzően katolikus területeken, a társadalmi kontroll intézménye másként működött. Mindezt igazolja, hogy Jász- Nagykun-Szolnok Vármegye Közigazgatási Bizottsága a nagy- révi mérgezéses esetek kapcsán a megye alispánjának 1929. október 10-én mai szóval élve intézkedési javaslatot tett. Ennek egyik pontja szerint „Közigazgatási Bizottságunk igen nagy súlyt helyez arra, hogy a vallásos élet kimélyítése különös gondját képezze az első fokú hatóságoknak és az elöljárók vásár és ünnepnapi templomlátogatással példát, szolgáltassanak a közönségnek a templomba való járásra, mert úgy tartja, hogy ilyen sötét bűnök csak a vallásos érzés ellanyhulá- sa mellett következhetnek be.” Az 1910-es, 20-as években mintegy 1700 lelket számláló Nagyréven a lakosság jelentős része vagy részt vett a mérgezésekben, vagy tudott - későbbi tanúvallomásokból megismert megnyilatkozásaikból következtetve, még a későbbi áldozatok közül is néhányan - az esetekről. Ennek ellenére majdnem két évtized telt el úgy, hogy a faluból kívülállók előtt senki nem beszélt a mérgezésekről, még akkor sem, ha gyomorpanaszai voltak. A bűnüldöző hatóságokkal való érdemi együttműködést senki nem vállalta fel. Bár úgy az ügyészség, mint a csendőrség gyanakodott, a vizsgálódások alkalmával nem volt, aki vallomásával bizonyítékot szolgáltatott volna az eljárások megindításához. Az ügyek kriminalisztikai különlegessége, hogy az élet elleni bűncselekmények szűk közösségekben, megdöbbentően nagy számban fordultak elő és nagyon sok áldozatot követeltek. A sértettek döntő többsége közeli családtag, nem pedig külső személy, netán haragos volt. Sajátos vonás az is hogy az áldozatok 95%-ban férfiak, az elkövetők pedig ezzel csaknem megegyező arányban nők voltak. A perek tanúsága szerint az „arzénes” módszert használták, az öröklés előrehozatala, az öröklési rend módosítása érdekében, a mihaszna, iszákos, erőszakos, illetve megunt férjek ellen, de sértett női hiúság okán a férj hűtlenségének megbosszu- lására is. Bevetették a menyét állandóan zaklató após ellen, valamint a betegek, a sérültek ápolásával járó fokozott terhektől történő szabadulás végett is. Korántsem utolsó sorban a születésszabályozás eszközeként, végül merőben emberbaráti okokra, — mai szóhasználattal eutanáziára - hivatkozással a „szenvedésektől történő megszabadítás” okán is. A temetői nyilvántartás hiányosságai is nehezítették az igazság feltárását. Egyes feljegyzések szerint az ügy napvilágra kerülésekor el nem fogott, vagy bizonyíték hiányában, netán a szolnoki fogház telítettsége miatt, szabadlábra helyezettek több temetőben a sírhantok mellől számos fejfát elvittek. Ennyi elég volt ahhoz, hogy a régebbi halottak esetén vagy egyáltalán nem vagy csak nehézségek árán lehetett azonosítani, kinek a hozzátartozója nyugodott a sírban.-A mérgezések 1912-től 1929- ig tartottak. A századelő e két évtizede a társadalmi változásokkal teli viharos korszak volt. A Jogszabályok akkor is olyan gyakran változtak, mint napjainkban? Mit kell tudni a korabeli büntető törvényről?- A XIX. század végére - bár a kiemelten fontos törvények elkészítése évekig tartott—a kapiJellegzetes kép a múlt századelőről. Az arzén a születésszabályozásban is szerepet játszott. Illusztrációfotó. talista jogrendszer kiépült. A magas szakmai szinten megalkotott jogszabályokban csak apróbb módosítások kellettek. A tiszazugi mérgezéses bűn- cselekmények elkövetésének csaknem húsz éve alatt az irányadó büntetőjogi szabályozás stabil volt. Az akkor hatályos, 1878. évi V. t.-c. „Büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről” címet viselte. Ezt a törvényt megalkotójáról, Csemegi Károlyról szakmai berkekben mind a mai napig „Csemegi-kódexnek” nevezzük, és ha netán egy mai bonyolult büntetőügy megoldásán törjük a fejünket, még ma is elővesszük. A törvény, és az ahhoz kapcsolódó magyarázat ugyanis egész sor kiváló büntetőjogász munkásságának az eredménye. A 278.§. szerint: Aki embert előre megfontolt szándékkal B.IV.—-------/?S szf^ 1931 ■ SggWW' A MAGYAR SZENT KORONA NEVÉBEN A BUDAPESTI KIRÁLYI ÍTÉLŐTÁBLA •: : l/itr.-.jt r a mint ■ büntető bíróság, , t • a gyilkosság.büntette miatt, vádolt! özv .V .Takács Lagoané és társai el Ten indított bűnügyet .amelyben a szolnoki ' nir.törvényszék.19,50.évi október hó lB-án B.I. 3793/} §2.9/55. szám alapi ítéletét.hozott, a kir .ügyésznek özv .Bodnár Takács Lgjoené sz. Takács Erzsébet felmentése miatt bejelentett Yelebbézése folytán megtartott nyilvános fel ebbv i teli jó tárgyal ás on vizsgálat alá vette s meg hozta a következő < j \ A megyei levéltárban irathalmazok őrzik a korabeli per lefolyását. Érdekes ezeket forgatni. megöl: a gyilkosság bűntettét követi el és halállal büntetendő. A halálbüntetés azonban nem volt abszolút jellegű, mert lehetőség volt arra is, hogy az enyhítő körülmények súlyára figyelemmel maga a bíróság életfogytiglani, különös nyomatékú enyhítő körülmények esetében pedig 15 évi fegyházbüntetést alkalmazzon. A korabeli törvénykönyv magyarázata szerint: „A szándékos emberölés bűntettének a létesüléséhez az ölés- re irányuló tudat és akarat feltétlenül szükséges, aminthogy egyébként is minden bűntettnél ebből a két lelki tényezőből alakul ki a büntető törvényben megkövetelt szándékosság annak a kérdésnek az eldöntésénél, vajon a szándékos emberölés bűntetténél ez a két lelki tényező megvan-e, nem lehet csupán az elkövetésre használt eszköz alkalmas voltáról és a sérelmezés helyéből feltétlenül helyes következtetést vonni, hanem figyelembe kell venni minden olyan külső és belső (lelki) tényt és jelenséget, amelyek az ölési szándék kialakulására vagy annak hiányára mutatnak. Az előre megfontolt szándék az értelem halogató, számító, tervezgető munkáját tételezi fel, az ölés gondolatának keletkezésétől fogva az ölés véghezviteléig. Ahhoz, hogy a szándékos em- | berölés gyilkosságnak minősít- | tessék nem elég, hogy a tettes az 1 áldozat megölését előre elhatá- | rozza, hanem szükséges még az Í is, hogy ez az elhatározása megfontolás eredménye legyen. Márpedig a megfontolás, a mérlegelés, a dolgok természete szerint csak annál a tettesnél van meg, aki a gondolat megfogalmazásától, az elhatározásig indulatos felgerjedéstől mentes, nyugodt lelkiállapotban számít, mérlegel és határoz.” Az asszonyok egy része nem tettesként (azaz aktív és közvetlen elkövetőként, tehát a méreg beadójaként), hanem részesként állt a bíróság előtt, mert az áldozatot nem maga mérgezte meg, hanem a tettest vagy rávette az emberölésre, vagy annak más módon, például a méreg átadásával nyújtott segítséget. Nézzük, hogy a korabeli büntetőtörvénykönyv kit tekintett tettesnek, illetve részesnek: A 69. §-a szerint a véghezvitt vagy megkísérelt bűntett részese az: 1. aki mást a bűntett vagy vétség elkövetésére szándékosan rábír (felbujtó), 2. aki a bűntett vagy vétség elkövetését szándékosan előmozdítja, vagy könnyíti, vagy annak előmozdítására vagy könnyítésére reábír, úgyszintén, aki másokkal a cselekmény elkövetésénél, vagy annak elkövetése után nyújtandó segély vagy cselekményből származó haszon biztosítása, vagy pedig a hatósági intézkedések meghiúsítása iránt előzőleg egyetért (bűnsegéd). A törvény magyarázata szerint: „A reábírás fogalmának nem kelléke, hogy a felbujtó lelki ráhatása az elhatározás kizárólagos oka legyen, csak az a kellék, hogy ez a ráhatás az elhatározást előidéző motívumok egyike legyen. A tettes hajlandósága a bűncselekmény elkövetésére a felbujtás megállapítását nem teszi lehetetlenné, ha a reábírás oly értelmi működés formájában jelentkezik, amely a vágyat elhatározássá fejleszti ki és mérlegeli, s így a tettest olyan cselekvésre veszi rá, amelyet az a vágynál a gondolatnál maradva nem fejtett volna ki. Nem csak az a felbujtó, sőt nem is mindig az a felbujtó, aki a bűncselekmény elkövetésére az első impulzust adja, hanem az, aki akár egyedül, akár más hasonló körülményektől segítve a tettes akaratát odahajlítja, hogy az a kívánt bűn- cselekmény elkövetését elhatározza és végigvigye.” A 70. § szerint tettesnek tekintendők mindazok, akik a bűntettet vagy vétséget együtt vagy közösen követik el. Nézzük mi kellett ahhoz, hogy „tettestársaság” (mai fogalom szerint társtettesség) létesüljön. A korabeli indokolás szerint: „Ehhez nem elég csak a közreműködők akarategysége a bűn- cselekmény véghezvitelére, hanem ezen felül szükséges az is, hogy abban a közreműködők mindegyike elkövetési cselekedettel vegye ki a részét, vagyis szükséges, hogy azok mindegyike a tényálladékhoz tartozó olyan tevékenységet fejtsen ki, amely a másiknak a tényálladékhoz tartozó tevékenységét tudatosan kiegészíti. A bűnsegédi bűnrészességhez pedig nem elég, hogy a bűnrészes tudja, a tettes minő bűncselekményt szándékozik elkövetni, hanem ezen felül szükséges az is, hogy a részesnek ez a tevékenysége, mely az előmozdítás és könnyítés törvényes fogalmát betölti, arra irányuljon, hogy a tettes a bűncselekményt elkövesse.”- Milyen szabályok szerint zajlottak a perek?- A tiszazugi arzénes asszonyok büntetőügyei kapcsán fontos arra is kitérni, hogy melyek voltak az akkori büntetőeljárás legfontosabb mozzanatai. A büntetőeljárás rendjét az 1896. évi 33. te. szabályozta, amely 1900. január 1-jén lépett hatályba. A büntető perrendtartás az előkészítő eljárásnak két szakaszát nevesítette. Az egyik a nyomozás, a másik a vizsgálat volt. A nyomozás célja a vádló tájékoztatása érdekében azoknak az adatoknak a kipuhatolása és megállapítása, amelyek alapján eldönthető, hogy indokolt-e a vádemelés. Az eljárás e szakaszában volt lehetőség súlyos bűncselekmény konkrét gyanúja mellett az őrizetbe vételre, és az azt követő előzetes letartóztatásra. A nyomozást be kellett fejezni és az eljárást továbbvinni, ha a vizsgálat indítványozására vagy a vádirat benyújtására elég adat gyűlt össze. Ha pedig ezek az adatok elégtelenek voltak, a nyomozás megszüntetéséről kellett határozni. A másik szakasz a vizsgálat, ennek célja azoknak az adatoknak a vizsgálóbírói megállapítása, amelynek alapján dönteni lehetett arról, indokolt-e az ügyet rendes bíróság elé vinni tehát, hogy van-e helye főtárgyalás elrendelésének, vagy pedig a büntetőeljárást meg kell szüntetni. (Folytatjuk)
