Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-11 / 187. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 11., KEDD TŰKOR 13 Szoknyás, fejkendős tiszazugi gyilkosok sorozat Összesen huszonhat lányt, asszonyt ítéltek el a példa nélkül álló arzénos perben Sorozatunk megtörtént gyilkosságokat elevenít fel. Egészen pontosan ma sem tudjuk, hogy 1912 és 1929 között hány ember szenderült jobblétre arzén okozta mérgezés miatt, de az tény: 162 esetben történt a régebben eltemetett elhunytak kihantolása. Döbbenetes, hogy a tettek elkövetői két kivétellel mind lányok, asszonyok voltak. Még találtunk egy szemtanút, azután a régi, elsárgult iratok között a kihallgatási jegyzőkönyveket lapozva kerestük a válaszokat. A munkában komoly segítséget kaptunk a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Levéltártól, a megyei főügyészségtől, különösen dr. Varga Árpád megyei főügyészhelyettestől. Több, eddig sehol nem közölt adatot, titkot adunk közre. 12. D. Szabó Miklós A gyilkosságok kulcsfigurája özv. Fazekas Gyuláné volt. El lehet játszani a gondolattal, de értelmetlen feltenni a kérdést: ha Fazekasné nem Nagyréven, hanem az ország más településén élt volna, biztos, hogy ma is a Tiszazug akkori asszonyaihoz kapcsolnánk az „arzénes" jelzőt? El lehet gondolkodni azon, hogy az asszonyok zárt közösségében, hogyan nőhette annyira túl a nyilvánvaló bizalmi helyzetét, szerepét? Hogyan tehetett szert olyan befolyásra, hogy a főbenjáró bűnök elkövetésére irányuló javaslatait nagyon sokan, és a titkokat csaknem két évtizeden át széles körben őrizve megfogadták. A periratokból látható, hogy Fazekasné járatos volt a népi gyógyászatban is, mert működése messze túlment a szüléseknél való közreműködésen. Már az 1910-es évek elejétől Nagyrév mindenes gyógyítójaként tevékenykedett. Hívták férfi, női betegekhez, továbbá beteg állatokhoz is. A Tiszazug szegény községeiben sokáig nem volt sem „közorvos”, sem pedig állatorvos. Az előbbihez Cibakházára, az utóbbihoz Tiszafóld- várra kellett elmenni. Dr. ifj. Szegedy Kálmán emberorvosként még a ’20-as évek második felében is csak heti egy alkalommal rendelt a faluban. A bába a község elöljáróival is jó kapcsolatokat alakított ki. így „kenéssel” gyógyította Valki Károly községi bíró sérvét, valamint derék, illetve gyomorfájás miatt kezelte a község első emberének feleségét, és annak az édesanyját is. Emellett - Valki szerint - a faluban köztudomású volt, hogy Fazekasné bejáratos volt Vitéz Molnár Gyula jegyzőékhez is. Fazekasné tehát nemcsak az asszonyok, hanem a községi elöljárók, a hatósági emberek bizalmát is élvezte. Vitéz Molnár Gyula jegyző igencsak kínossá vált helyzetében minduntalan hangoztatta, nagyon megdöbbent, amikor özv. Fazekasné mérgezésekben játszott szerepéről tudomást szerzett. — Az eset kapcsán a legsúlyosabb kérdés, hogy ezek a nyilvánvalóan egymástól nem elszigetelt bűnesetek, hogyan szedhettek ennyi áldozatot, és hogyan telhettek el az évek úgy, hogy az elkövetőknek sokáig § semmi bajuk sem lett?- Nyolcvan, száz év távlaté- J ból, felelős és konkrét válaszok £ csak részben adhatók. A kriminológiai kutatások eredményei is igazolták, hogy méreggel többnyire a nők öltek. Az alkalmazott arzénes módszer régi keletű, már a középkorban is sokak halálát okozta. A paraszti körökben az emberek csak a XIX. század végén, a XX. század elején jutottak mérgekhez. Ekkor jelent meg és terjedt el az a „légykő” illetve légyölő papír, amelyből könnyen ki lehetett áztatni az arzént. Az asz- szonyok úgy gondolták, hogy a mérget nem lehet kimutatni, nem tartottak attól, hogy tetteikre fény derül. „Száz orvos se veszi észre, hogy a férjed valamely szert kapott, még ha meghal, akkor se”. Hogyan tarthatott ez a sorozat ilyen sokáig? Az I. világháború alatt és Trianon után az ország gazdasági mélyponton volt, a legalapvetőbb állami feladatok ellátására igencsak kevés pénz jutott és ez nyilvánvalón kihatott az igazgatás, a csendőrség, de az igazságszolgáltatás működésének hatékonyságára is. Annak vizsgálata során, hogy a tiszazugi mérgezéssorozat hogyan tarthatott ilyen rendkívül hosszú időn - tizennyolc éven - keresztül, egyebek mellett megállapították azt is, hogy a községek, mint egészségügyi hatóságok a halottkémi jelentésekkel kapcsolatos számonkérési, ellenőrzési feladataikat egyáltalán nem látták el. A halálesetekkel kapcsolatos jelentéseket ugyanis a halottkémek gyakran hiányosan, semmitmondóan készítették el, vagy azokat el sem küldték. A községek ezt a gyakorlatot hosszú időn keresztül megtűrték. Az igazgatás e mulasztását azonban a magam részéről nem sorolom a konkrét okok közé, mert a problémák gyökerét a halottkémlés színvonalában látom. Az ún. „laikus halottkémek” a halál okának feltárásához sem a szükséges ismeretekkel, sem a kellő eszközökkel nem rendelkeztek. Tevékenységük nem minősíthető többnek puszta találgatásnál. Az orvos halottkémek munkáját a végeredmény önmagában is minősíti — az áldozatok nagy száma és a jelzett egyetlen gyanús eset összevetésében ma már könnyen mondom - elégtelen volt. Mindemellett tetten érhető, hogy ha a halottkémben netán valami gyanú ébredt, a hatóságoktól kellő segítséget akkor sem kapott. Ahogy teltek az évek, az asz- szonyok abbéli hitükben, hogy soha nem buknak le, egyre jobban megerősödtek. Még a legközelebbi hozzátartozóik életét is semmibe véve egyre bátrabban, mind szélesebb körben vetették be titkos fegyverüket. A Budapesti Királyi ítélőtábla egy 1932. február 10-i másodfokú határozatában az indítékokat kutatva több kérdést vetett fel, majd azokra a válaszokat is megadta. így: Mi vezethette V. Takács Lajosné vádlottat akkor, amikor a neki panaszkodó asszonyoknak minden számba jöhető anyagi haszon nélkül tanácsolta a betegség, vagy emellett még más oknál fogva terhűkre lévő családtagjaik méreg által történő elpusztítását? A vádlott miért vette magának a fáradtságot, hogy az ehhez szükséges arzént tartalmazó légypapírt, vagy légykövet a saját pénzén beszerezze, előkészítse, majd a mérget Pápainé és Bekéné vádlott társai rendelkezésére bocsássa? Miként lehetséges az, hogy ezek az asszonyok erre az egyszerű tanácsra hallgatva azt mindjárt megfogadták és az ápolásukra szoruló betegnek beadták, sőt Cserné vádlott is - a mérget maga beszerezve - hasonlóképpen cselekedett? Ennek a megértése végett arra a fenékig romlott erkölcsi felfogásra kell gondolni, amely a jelen perből, s az ezen kívül folyamatban volt hasonló tárgyú bűnperekből kitetszőleg Nagyrév község asszonyainak lelkét megmételyezte. E felfogásnak, amely szerint a tehertételt képező beteg, öreg, nehéz természetű, vagy újszülött családtagot el kell pusztítani, a fő képviselője volt az arzénmérgezések kipattanásakor öngyilkossá lett özv. Fazekas Gyuláné bábaasszony, de tevékeny híve volt V. Takács Lajosné is, aki hasonló okból már a saját férjét is eltette láb alól. A bajban lévő asszonyok neki panaszkodtak mintegy biztatást és segítséget várva annak a bűncselekménynek az elkövetéséhez, amelyre titokban nyilván már maguk is gondoltak. V. Takács Lajosné, akinek már gyakorlata volt ezen a téren, a tanácsadással és biztatással nem is fukarkodott... Az asszonyok nagyon nekibátorodtak Az asszonyokat egy 1925. évi eset sem intette óvatosságra, amikor is február 1-én, Csong- rádon a Tiszából egy meztelen női holttestet fogtak ki. Megállapították, hogy az idős nő már holtan került a folyóba. A bírósági vegyészeti intézet által adott szakvélemény szerint a halál oka heveny arzénmérgezés volt. A halott pedig özv. Antal And- rásné cibakházi lakos, akit még 1924. november végén, a Nagyréven lakó lánya mérgezett meg, majd a holttestét talicskán kitolta a Tisza-partra és a folyóba dobta. A tettest 1925 augusztusában gyilkosság miatt kötél általi halálra ítélték, a döntést a Budapesti ítélőtábla is helyben hagyta. Végül az asszony kegyelmet kapott, büntetését életfogytiglani fegyházra változtatták. Ebben az időszakban, a hatóságok további három gyanús haláleset, Holyba Károly, Beke Mihály és Szabó István elhunyta kapcsán is vizsgálódtak. A királyi ügyészségtől a községi elöljáróság és a csendőrség egyaránt felhívást kapott, hogy „puhatoljon” a hirtelen elhalálozások után, és arról tegyenek jelentést. E vizsgálatok eredményei, még ha esetleg tovább is fokozták a gyanút, végül csak arra voltak jók, hogy a mérgezések kideríthetetlenségében bízó asszonyokat ebbéli hitükben tovább erősítsék. A feljegyzések szerint a falut ellátó orvos, dr. Szegedy Kálmán már 1924 októberében felfigyelt arra, hogy Holyba Károly nagy- révi lakos a kezelését követően pár nappal váratlanul meghalt. Azorvos véleménye szerinte a betegség - hörghurut -, amelynek diagnózisát megállapította, a halált nem okozhatta. A halottkémlést is dr. Szegedy Kálmán végezte el, aki a rendkívüli halálesetről kiállított jelentésben leírta, hogy: „a halál okát megállapítani nem lehetett, de az a körülmény, hogy a betegnek az utolsó napokban alvászavara, hányása, hasmenése volt, gyanússá teszi, hogy nem rendes halál által múlott ki. A halál oka szívhűdés, de azt mi idézte elő, a hulla külvizsgálata által meg nem állapíthatom”. A gyanús esetet dr. Szegedy Kálmán jelentette a csendőrségre és az ügyészségre. A vizsgálat eredményeként a Királyi Ügyészség számára október 15- én készített csendőri jelentés végén jegyzetként a következő szerepel: „néhainak mérgezése felboncolása esetén volna megállapítható, mert a lakosság általános és alattomos véleménye a mérgezés, de ezt kívülről nem lehet ráderíteni, mert határozottan arra senki sem tanúskodik”. A szakértők jól ismerték az arzénmérgezés kimutatásának módját, így ha már ekkor sor került volna Holyba Károly rendőr orvosi, vagy törvényszéki boncolására, sok halálesetnek elejét lehetett volna venni. A boncolás azonban - az iratokból általam ki nem derített ok miatt - ekkor elmaradt. Arra csak az 1929. július 22-én történt exhumálást követően került sor. Az Országos Magyar Királyi Bírósági Vegyész Intézet vezetője által 1929. augusztus 2-án kiállított szakvélemény szerint Holyba Károly hullamaradványai sok arzéngyököt tartalmaznak, olyannyira, hogy a Holyba Károly koporsója alól és felül vett minták is tartalmaztak arzéngyököt. (Folytatjuk) Azt, hogy hányán nyugszanak kint a temetőben, pontosan nem tudni « iiw mw ■■iiini m!■ im ni ■■■ i mmi —é i n jbk? mi i iMimiit > ihii i ■■■■■■ mi i i m.wv ’ ■ A méregkeverő asszonyok pereinek iratanyagát a megyei levéltárban őrzik. Dr. Fülöp Tamás a levéltár igazgatója is egy ilyen dossziét vesz elő.
