Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-08 / 185. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 8., SZOMBAT MUHI 5 JÁSZSÁGI BARANGOLÁS Jövőre megépülnek a rendőrlakások jánoshida A megyében szolgálatot teljesítő rendőrök számára nyílik meg a lehetőség Rendkívül népszerű lános- hidán a jövőre megépülő rendőrlakópark úgy a rendőri állomány berkein belül, mint a befogadó település lakossága körében, igaz más-más indokok miatt. Korábban már írtunk a tervről, hogy huszonnégy családi házat építenek fel a községben, amelybe rendőrök költöznek. Darázs Melinda A házakba a megyei rendőr-főkapitányság különböző szerveinél dolgozó munkatársak, vagy az ide áthelyezésüket kérő, jelenleg nem a megyénkben dolgozó rendőrök vásárolhatnak családi házat.- Éppen abban az utcában, a Vadvirágban épül ez a rendőrlakópark, ahol, a szüleim laknak mondta — nagy örömmel a helybéli Jancsó Katalin. - Mostanában egyre több betörésről hall az ember és így talán nagyobb biztonságban lesz a település is. Sőt, remélem már a hír hallatán is elkerülnek majd nemcsak bennünket, hanem a térségünket is a tolvajok, rablók. Határozottan úgy vélem, hogy egyfajta védelmet nyújthat, hogy 24 rendőrcsalád költözik a falunkba. A rendőrlakótelep létrehozásának gondolatáról annak idején beszámoltunk. Eszes Béla, a település polgármestere és dr. Simon Tamás megyei rendőrfőkapitány komoly lépéseket tett a megvalósulásért. Tény ugyanis, hogy a rendőrök lakáshelyzetének megoldása sarkalatos pontja az áthelyezéseknek. Ennek a programnak is az a célja, hogy a A rendőrség számít arra is, hogy túlnyomó többségben fiatalok szeretnének a lakóparkba költözni. Gyermekeiknek az önkormányzat által üzemeltetett kistérség-központi oktatási intézménye biztosíthatja a képzést, az általános iskolai tanulók számára, de a településen óvoda is működik. Üzlet építését is tervezi a megyében dolgozók lakáshelyzetét megoldják, illetve, hogy ezzel is ide csábítsák a szolgálatot teljesítőket. Mint ismert, Jászberényben és Szolnokon is létszámgondokkal küzdenek a lakóparkot kivitelező cég. A lakóparkhoz tartozó infrastruktúra a burkolt utat is tartalmazza, ráadásul ide egy buszfordulót is terveznek, hogy a rendőrök munkahelyre jutását is segítsék. gondolkodnak azon is a faluban, hogy a letelepedők családtagjai számára munkalehetőséget teremtsenek. rendőrök. így az üres státuszok feltöltésére az eddigi módszereken túl új lehetőséget biztosítanak a kapitányságoknak, illetve az oda áthelyezésüket kérőknek. Jánoshida félúton van Jászberény és Szolnok között, így ideális helynek bizonyul, hogy ott épüljön meg a lakótelep, amelynek beépítendő ingatlanait a kistelepülés biztosítja. Az infrastruktúra kiépítése már folyik.- A héten annak a háromoldalú szerződésnek a pontosítását, részleteinek egyeztetését végeztük el, amely az építendő rendőrlakótelep megvalósulását segíti majd - mondta Eszes Béla polgármester. A település önkormányzata, a megyei rendőr-főkapitányság, és a házak építésére kiválasztott jászberényi beruházó cég hamarosan aláírja a szerződést. A leendő lakók szeptember végén szándéknyilatkozatot írhatnak alá.- Nagy az érdeklődés az ötlet iránt. Az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján is közzé tettük a felhívást, amelyre nagyon sok érdeklődő telefont kaptunk - tudtuk meg Szabó Zitától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől. Nem csoda, hiszen nagyon kedvező az ajánlat, amivel új lakáshoz juthatnak a leendő lakók. A rendőrök az ingatlan vásárlása esetén ugyanolyan jogokat kapnak, mint bármelyik első lakáshoz jutó magyar állampolgár. így a település által meghatározott feltételek vállalása esetén komoly támogatási összeget kaphatnak. Az intézmények is rendelkezésre állnak Az első hat kamera bevált, bővítenék a rendszert Jászfelsőszentgyörgyön az első hónapok tanúsága szerint jótékony hatással volt a helyi köz- biztonság alakulására a település központjában felszerelt hat térfigyelő kamera. Mint korábban arról beszámoltunk, pályázati támogatás segítségével szereltek fel hat kamerát a kistelepülés közterületeinek megfigyelésére. Zelenai Tiborné polgármester asszóny elmondta, hogy a május óta működő rendszer hatását már az első hónapok után érzi a település. A helybélieket irritáló garázdaságok érzékelhetően csökkentek a kamerák által „belátott” településrészeken.- Azt figyelhettük meg, hogy a térfigyelők előtt még kísérletet sem tesznek a korábban legtöbb problémát okozó garázdaságok, lopások elkövetésére. A kedvező tapasztalatok miatt döntöttünk arról nemrégiben, hogy a rendszert tovább bővítjük - mondta a falu választott vezetője. A polgármester asszonytól megtudtuk, hogy hazai pályázati forrásokat céloznak meg annak érdekében, hogy finanszírozni tudják az újabb kamerák felszerelését. ■ Banka Cs. Hívja az Új Néplap újságíróját! A , BANKA éÉbkZ-JSti CSABA Banka Csaba elsősorban a Jászságtelepülésein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 57-501-710-es telefonszámot! Kutyaeledel • marha, • csirke vagy • borjú 1240 g/doboz Feta görög juhsajt hűtőpultban kapható 250 g/csomag Vegyes jégkrémcsomag mélyhütőpultban kapható 9 darab/csomag „. 608 ml/csomag Narancs nektár 50 % gyümölcstartalom 1,5 l/doboz 229 Ft helyett Baconbe tekert frankfurti virsli hűtőpultban kapható 400 g/csomag 649 f 3-,9 Ft helyett Jegeskávé • classic vagy • light hűtőpultban kapható 1 l/doboz Premium Burger • Country Burger vagy • Big Burger hűtőpultban kapható 230 g/csomag GUTESSA Grill-specialitások többféle hűtőpultban kapható 250 g/275 g/csomag ALDI tájékoztató Minőm www.aldi-hungary.hu Értékesítés kizárólag háztartási mennyiségben A palackok nem betétdíjasok az ár mindennemű adót magátwn foglal A termékek dpkoránó nélknl kei ülnek árusításra A termékillus/trádók csupán elkészítési 'll tálalási javaslatként wotgáinak Ugyanazt a termékei eltérő csomagolásban is áruljuk de egy adott terméket üzletenként kizárólag egyfajta csomagolásban értékesítünk a termékek műszakilag ill kulsóleg eltérhetnek a fotón látottaktól, az esetleges helyesírási dl nyomda hibákért nem tudunk felelősséget vállalni. * Kérjük vegye figyelembe, hogy állandó árukészletünkkel ellentétben ezen termékek csak korlátozott számban állnak rendelkezést e. Ezek az ajánlataink a készlet erejéig érvényesek. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére bizonyos termékek a nem vart magas kereslet következtében mar az értékesítés első napján elfogyi'.'ijy *•.?■•* 11ffiui. ■ .'i.-csclnó.vv ’__________________________________________________________________________ 1. osztály, l kg 149 Ft/kg Alma I. osztály. 1 kg 119 Ft/kg Ajka • Baja• Balatonlelle• Bonyhád • Budakeszi • Budaörs• Budapest,X. kér. • Budapest,XVI.kér.• Cegléd • Oabas• Debrecen2x• Dunaföldvár• Dunaharaszti ás: Hétfő - Vasárnap 7 20° Dunaújváros • Esztergom • Új! Érd, Budafoki út 6. • Fót • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely 06.01-től - 08.31-ig Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Klsvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Paks • Pápa Balatonlelle, Gárdony, Keszthely, Siófok Pécs • Pilíscsaba • Siklós • Siófok • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg Hétfő - Vasárnap 7 21°° HK33ÜÜ333HI Az autonómia kérdését is megvitatják Berényben Jászberényben harmadik alkalommal szervezik meg a Magyar-Magyar Konferenciát a Csángó Fesztivál programjai között. A Déryné Művelődési Központban ma délután kettőkor kezdődő tanácskozáson a felcsíki székelység megmaradásának, továbbélésének kérdéseit feszegetik. A konferencián részt vesz Szabó Vilmos, a Külügyminisztérium államtitkára, illetve Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke is részt vesz. Dr. Gedei József polgármester elmondta, hogy a tanácskozáson megvitatják a székelység, a határon túli magyarság autonómiatörekvésének kérdéskörét. Nem maradnak program nélkül a hét végén jásztelken a hétvégén tartják a Havas Boldogasszony kápolna búcsúját. Hosszú évek óta szokás volt, hogy a falu határában lévő kápolna búcsújára időzítve szervezik meg a település falunapját. Mint azt Kisbakonyi Zoltánná polgármester asz- szony elmondta, erre a gazdasági helyzet miatt idén nem volt lehetőség. A helyiek mégsem maradnak minden program nélkül, mert vállalkozók felajánlásai nyomán szombat esete egy rock estet, vasárnap pedig retro diszkót szerveznek a településen. Szolgálatba állt a tanyagondnoki autó JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGYÖN nemrégiben szolgálatba állíthatták a tanyagondnoki szolgálat új autóját. A kilenc személyes kis furgonnal a gondozottak ebédszállítását, illetve a szolgáltatást igénylők személyszállítását oldják meg a településen. SZ0U0N.hu A térségről további információkat olvashat a SZ0U0N.hu hírportálon.