Új Néplap, 2009. július (20. évfolyam, 153-178. szám)

2009-07-25 / 173. szám

12 ÚJ NÉPLAP - 2009. JÚLIUS 25., SZOMBAT ÉPÍTÉSZET A klasszikus formáktól a minimál stílusig fürdőszoba Mit tegyünk, hogy igényeinket maximálisan kielégítse a helyiség? Ahogy magunk is csino­san, divatosan felöltö­zünk, öltöztessük fel a la­kásunkat, azon belül a fürdőszobánkat is. De ho­gyan is válasszuk ki a megfelelő „ruhát”? Erről kérdeztük ifj. Jánny Csa­bát, a Mediterrán fürdő­szobaszalonok ügyvezető igazgatóját. Rimóczi Ágnes A trend mostanában a klasszi­kustól a minimál stílusig bármi lehet, a vásárlók a termékek szé­les skáláját vásárolják meg ott­honukba. Hogyan juthatunk el az igényeinket maximálisan ki­elégítő, kész fürdőszobáig? — Az első fontos adat a fürdő­szoba mérete, hiszen ez határoz­za meg azt, hogy milyen lehető­ségeink vannak annak kiépíté­sében. A fürdőszobánk végleges kivitelezése előtt érdemes ponto­san megtervezni azt, mert a kö­vetkező néhány évben itt indul és végződik majd a napunk — mondta el ifj. Jánny Csaba.- Ebben nyújtanak segítséget a különféle háromdimenziós ter­vezőprogramok melyekkel élet­hűen „megálmodhatjuk” a für­dőszobánkat és ha a tervet még­sem találjuk megfelelőnek, ak­kor pár mozdulattal könnyedén átalakíthatjuk. A tervezés során ügyeljünk arra, hogy a padló mellett a falakra is jó minőségű burkolatot válasszunk, hiszen ez is hatalmas felülettel rendelke­zik. Itt jegyezném meg, hogy ma­napság egyre többen választa­nak járólapot a nappalijuk kiala­kításához. Ez köszönhető a pad­lófűtés elterjedésének is - tette hozzá. A burkolatok kiválasztása után folytathatjuk a tervezést a szani- ter termékekkel, amelyek éle­tünk elengedhetetlen elemeivé váltak az elmúlt évtizedek során.- Az innovációnak és a folya­matosan változó trendeknek kö­szönhetően, a termékek már töb­bet jelentenek felhasználójuk számára, mint egy közönséges használati tárgy. A szaniterek ki­nézetét a gyártók úgy próbálják kialakítani, hogy az a vásárlók ízlésvilágához, a divathoz közel álljon, de mindeközben a termék a használhatóságából ne veszít­sen. Ennek érdekében a legtöbb gyártó híres tervezőcsapatokkal együttműködve álmodja meg a trendeknek is megfelelő termé­keket. A szaniterek a fürdőszo­bák hangulatának meghatározó elemei, egy-egy jól megválasz­tott darab segítségével személy­re szabott fürdőszobát varázsol­hatunk magunknak - hangsú­lyozta a szakember. Ha már kiválasztottuk a szám­unka megfelelő szanitert, tovább folytathatjuk a tervezést a für­dőszobabútorok kiválasztásával. A szaniter fürdőszobabútorba helyezve még ékesebb részévé válhat fürdőszobánknak. A vá­lasztásnál könnyebb dolgunk van, mint gondolnánk, hiszen a gyártók termékei tökéletesen il­leszkednek a szaniterválaszték- boz, ezzel megkönnyítve a vásár­lók döntését. Ezek a bútorok nemcsak az esztétikai érték nö­velésében játszanak szerepet, hanem praktikusságukkal és jól pakolhatóságukkal a fürdőszo­bánk használhatóságát is nagy­mértékben növelik. — A fentieken kívül egy jól megválasztott csaptelep, néhány kiegészítő, és kész is egy szá­munkra tökéletes fürdőszoba, amellyel szebbé tehetjük min­dennapjainkat. Miután megterveztük, kivá­lasztottuk és megvásároltuk für-' dőszobánk elemeit, érdemes oda­figyelni néhány dologra, hogy fürdőszobánk az elképzeléseink­nek megfelelően készüljön el, és jó érzéssel használhassuk azt.- A lapok lerakása előtt ellen­őrizni kell a dobozon feltüntetett adatokat. Egyforma színű lapok esetén ezeknek az adatoknak egyezniük kell. Mindenképpen ellenőrizzük a lapok méretazo­nosságát is a fektetés előtt. Min­den egyes dobozból 1-1 lapot ki kell venni, és össze kell azokat hasonlítani. Amennyiben szín­árnyalati vagy méretkülönbsé­get tapasztalunk, azonnal fordul­junk a kereskedőhöz - hívja fel a figyelmet ifj. Jánny Csaba. Ha két vagy több különböző színű lapot szeretnénk egymás­sal kombinálva lerakni, a külön­féle lapok kaliberének egyfor­mának kell lennie. Ellenkező esetben a fuga vastagsága nem lesz egyenletes,, ami esztétikai problémához vezethet. Nagyon fontos, hogy a lapokat lerakás után fóliával vagy kar­tonnal el kell takarni, mert a to­vábbi munkálatok során a ho­mokszemcsék mély karcolást okozhatnak a mázfelületen, illet­ve a szerszámok elejtése követ­keztében a máz megsérülhet. Akik gyakran utcai cipőben közlekednek a kert és a lakóház Praktikus tanácsok ■ Ha a méret engedi, érdemes fürdőkádat és zuhanykabint egyaránt elhelyezni a fürdőszo­bában. m Ha nem túl nagy a ßrdöszo- ba, akkor nem érdemes túlzsú­folni. m A hosszanti függőleges csíko­zással növelhető a ßrdöszoba magasságának az érzete, m A vízszintes polcozás segítsé­gével szélesebbnek érezhetjük a teret. m Ha van rá lehetőség, érdemes külön helyiséget kialakítani a vécének. között, azoknak ajánlatos a bejá­rat előtt porfogó szőnyeget alkal­mazniuk. Ez különösen fontos a magas fényű lapokkal burkolt helyiségekben, ugyanis ezek a lapok sérülékenyebbek. A lapok tisztításánál el kell kerülni a sú­rolóporok, illetve súrolókrémek és dörzsölő hatású eszközök használatát, mert ezek a termé­kek megkarcolhatják a felületet. Kerülni kell a nagyon erős, savas tisztítószereket, mert ezek káro­síthatják a cementes anyaggal kiöntött fugát. Ajánlatos a kar­tondobozokat megtartani a mun­kálatok befejezéséig, mert rek­lamáció esetében a dobozokról ellenőrizhetők a termékek para­méterei. i Jászberény, X? Alsócsincsapart u. 2. (Invitel székház) * Tel: 06-30/479-0666 E -r A K K A ■_ Z FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM! PÁLYÁZATI lehetőség napkollektor és napelem telepítésére 35 %-os vissza nem térítendő állami támogatással. LEGYEN AZ ELSŐK KÖZÖTT! Július 24-26-ig keressen bennünket a Jász Expón! Szolnok, Mária u. 3. Tel.: 56/410-477 ____________Nyitva: H-P.: 9.00-17.00 Szó.: 9.00-12.00____________ Egyedi gyártású konyhabútorok, beépíthető konyhagépek 500 m2-en! Az akció a készlet erejéig tart! JflSZ-ffBLflK Kft. MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK KÖZVETLENÜL A GYÁRTÓTÓL Bemutatóterem: Jászberény, Kossuth L. út 65/a. Tel.: 57/407-933, 57/505-550,Fax: 57/505-551. JA város egyik legszebb es legcsendesebb utcájában az ikerház baloldali része eladó.------I 64 m alapterület + tetőtér és udvar. » : — | Két utcára nyíló igényesen és komfortosan kialakított családi ház. Hívjon 06-70/4533-747 és megegyezünk! fill A Cipó-Ház Kft. kivitelezők ajánlatát kéri az alábbi feladatra: Zagyvarékas, Rákóczi út 51. (464 hrsz.) Sütőüzem és a hozzá kapcsolódó parkoló kivitelezési munkálataira. Az ajánlattételhez szükséges tervdokumentáció, melynek ára 80.000 Ft + ÁFA (bruttó 100.000 Ft), az 5008 Szolnok, Krúdy Gyula út (COOP Szolnok Zrt. székház), 108. sz. 16. szoba, a pénztárba történő befizetés után, 2009. augusztus 3-tól 14-ig, 9.00-11.00 óra között átvehető. Az ajánlatok beadása és a borítékok bontása 2009. szeptember 1-jén 8.00 órakor történik. Az ajánlatok benyújtásának, bontásának és eredményhirdetésének helye: 5008 Szolnok, Krúdy Gyula út 108., 5. szoba. Érdeklődni az 56/516-626 telefonszámon lehet. J A fürdőszobának fontos része a csaptelep, válasszunk körültekintően

Next

/
Thumbnails
Contents