Új Néplap, 2009. július (20. évfolyam, 153-178. szám)

2009-07-23 / 171. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. JÚLIUS 23., CSÜTÖRTÖK TŰKOR 13 észak-oszétia 2. Rákóczi fejedelem díszkardját egy szovjet tábornok zsákmányolta a világháborúban. Ma az alánok múzeumának becses darabja. AHOL MINDENKI TUDJA, KIK A JÁSZOK Ruszlan Bzarov történész, Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója, Dr. Dobos László, a Jászok Egyesülete ügyvivője, Temina Tuajeva producer, filmrendező, Kovács J. Béla irodalomtörténész. Tuajeva A magyarországi Alánia címmel forgatott filmet 2007-ben a jászokról. Nemrégiben a távoli Észak-Oszétiában tett „ro­koni” látogatást a Jászok Egyesületének néhány tagja. Az oszétek a jász nép ma élő egyetlen roko­naiként, messze, messze, a Kaukázus lábánál, két országban élik hétköz­napjaikat. Az utazás rész­leteiről dr. Dobos Lászlót, a Jászok Egyesületének ügyvivőjét kérdeztük. Bán János * I. — Úgy tudom, egy páratlan, magyar történelmi relikviával is találkoztak. Mi volt ez?- Minden nap meghozta a ma­ga különlegességét, érdekessé­gét. Elmentünk Vlagyikav- kázban, a fővárosban a Történe­ti Múzeumba. Sorra megmutat­ták a leleteket. A végén az igaz­gató úr előállt a farbával, és bi­zalmasan közölte, hogy van egy olyan kincs a birtokukban, amely biztosan érdekel bennün­ket. Elő is hozott egy díszkardot: gyönyörű reneszánsz ornamen­tikával díszítve, erdélyi címer­rel, felirattal: „Soli Deo Gloria. 1634. Georgius Rákóczi Princeps Transsylvania”. Vagyis I. Rákóczi György díszszablyája volt a kezemben! — Az kiderült, hogyan került a kard Oszétiába?- A II. világháború során, a Kelet-Európán végigsöprő szov­jet hadsereg őszét nemzeti hős­ként tisztelt tábornoka, Plijev hozta Magyarországról. Az ő ha­gyatékából került hozzájuk, a vlagyikavkázi múzeumba. A markolatát kicseréltették eszté­tikai okokból, de egyébként a kard érintetlen. Nagy becsben tartják, és ez megható volt szá­momra. És milyen érdekes! A solingeni acélpengébe belevés­ték, hogy az Erdély fejedelméé volt. Ha ránézünk a térképre, ak­kor láthatjuk, hogy Erdély ma Romániában van. Az oszétek mégis pontosan tudták, hogy a történeti Erdély Magyarország része volt. Tudták, hogy Rákóczi magyar volt, és hogy mi, magyar látogatók ezt a relikviát nagyon is magunkénak fogjuk érezni. Jó lenne, egyszer Magyarországon is kiállítani e kardot! — Nagyon úgy tűnik, hogy meg­becsült vendégek voltak...- Ahhoz, hogy érzékeltessem a mi kis utunk ottani jelentősé­gét, hadd idézzem vendéglátóin­kat: ők azt mondták, hogy az utóbbi években két jelentős do­log történt az életükben. Az egyik, hogy Dél-Oszétia vissza­szerezte függetlenségét, külön igazgatás alatt „visszatért”, hi­szen ENSZ-mandátummal kék­sisakos orosz katonák állomá­soznak ott. A másik pedig az volt, hogy náluk jártak a jászok. Engem ez nagyon megdöbben­tett és meghatott. Hiszen az ő tu­dósaik hozzánk már eljutottak, tőlünk, Magyarországról tudo­mányos kutató már igen, de jász még nem járt ott előttünk. Mi voltunk az elsők. Mélyen érin­tett bennünket az őszét hagyo­mányőrzés számos eleme a terí­tett asztalnál. A részünkre ren­dezett lakomákon mindig a tamadának nevezett legidősebb személy ült az asztalfőn. Ő tar­totta kézben a bonyolult ültetési, terítési, kínálási, felszólalási, kö- szöntőmondási rendszert. Az el­ső falatot mindig a legfiatalabb férfiembernek nyújtotta oda az­zal, hogy ő is úgy tanulja el az ősi szokásrendet, mint a maiak tet­ték a régi öregektől. A nők ki- tüntetően megbecsülő, de mégis alárendelt szerepe az asztalnál muzulmán behatás eredménye lehet. Lenyűgözőek a fohászok, melyet a tamada a „Nagy Isten­hez” mond. Egy ősi, atavisztikus kor emlékei sejlenek fel benne, melyen nem fogtak a keresz­ténység századai sem.-Milyen a hétköznapi élet Oszétiában? Hiszen tudjuk, hogy a határokhoz közel nem ritkák a terrorcselekmények, közel van Csecsenßld is... — Két végletet említek. Ha be­megy valaki a piacra, akkor egy fémérzékelő kapun kell átlépni, úgy vizsgálják meg a belépőket. Fényképezni tilos, majdnem megbüntettek emiatt bennün­ket. A másik véglet: az Alánia Te­levízióba siettünk egy élő adás­ba, ott viszont nyitott kapu foga­dott minket. Egy kutya hevert a küszöbön, és sehol egy őr. A ter­roristák igazából a tömeget cé­lozzák, talán ezért. Van egy Sztir Nühasz nevű szervezet, egy ha­gyományőrző szövetség, mely május derekára a világban élő oszétok kongresszusát szervez­te. Akkor éppen NATO-hadgya- korlatot tartottak Grúziában, és nagyon érezhető, tapintható volt a feszültség. Emiatt a tervezett kongresszus elmaradt. Ennek el­lenére ragaszkodtak a mi erede­ti terv szerinti kiutazásunkhoz, így szerencsére több idő és fi­gyelem jutott ránk, a tenyerükön hordoztak bennünket. Bevittek a Kaukázus négyezer méteres hegyei közé, különböző völgyek­be, ott is találkoztunk oszétek- kel. Egy régi, öreg, 16. századi Szent György-templomot tata­roztak éppen. Ott is kérdezték: - Honnan jöttünk? — Mondtuk: Magyarországról. - Akkor ma­guk jászok! - derült fel az arcuk. Még a kőműves is tudta, hogy léteznek a magyarok, s a jászok. — Milyen az oszétek nemzeti öntudata? Az alán nyelvet használják még, hiszen évszá­zadokon át az orosz volt a köz­életi nyelv arrafelé.- Az oszétek május 15-én ün­nepük az őszét nyelv napját. E napon faggathattam az Alánia Televízió elnökét, Alan(!) Szergejevics Diambekovot, mi­lyen az őszét nyelv aránya a te­levízió adásaiban? Azt válaszol­ta, hogy törekszenek az 50 szá­zalék elérésére. A húszas évek elejéig latin betűvel írtak még, utána a cirill lett a kötelező. Ké­sőbb nem lehetett alán nyelven semmilyen képzést folytatni. Akkor valóságos veszély volt, hogy az anyanyelv teljesen el­vész, kihal. A köztársaság alkot­mánya leszögezi az oszél/alán nyelv egyenjogúságát az orosz- szál. Ezért a különböző rendez­vényeken ma is találnak módot arra, hogy alán nyelvüket hasz­nálják. Többször párhuzamosan oroszul is elmondták a lényeget, hogy azok is értsék, akik nem ismerik eléggé anyanyelvűket. Mi is hallottuk ennek az észak­iráni nyelvnek a zengését, dalla­mát, selymes hangzását, és érez­tük, hogy mennyire más!- Sokáig elnyomták a hagyo­mányokat, a múltat. Mennyire ismerik az oszétek saját törté­nelmüket? — Óriási súlyt fektetnek erre. Tudják, hogy ha sikerült az iden­titásukat megőrizni évszázad­okon, évezredeken keresztül, ak­kor annak folytatása a ma élők kezébe van letéve. Most kiélezett ott a világpolitikai helyzet. A két őszét köztársaság határán ér össze két világbirodalom. A köz­vélemény figyelmét a háborús események rájuk irányították. Érzik, hogy soha nem látott tör­ténelmi esély van arra, hogy vég­re szabadon megőrizzék nemze­ti identitásukat. Amit láttunk, az bebizonyította számomra, hogy egy nép súlyát és erejét nem a népesség száma adja. Ők félmil- üónyian vannak, mégis megma­radtak az évszázadok viharai­ban oszétnak. Ők ezt óriási si­kernek tartják, az életrevalóság egyik kifejezési formájának. És így tekintenek ránk, jászokra is, akik szintén integrálódtunk egy 15 milliós nemzetbe, de az öntu­datunkban, mélyen a gyökerek­ben ott a jász azonosságtudat.- Ezek után kíváncsi vagyok, hogyan viszonyulnak a szovjet birodalmi időkhöz az oszétek?- Nazarbajev kazah elnöknek tulajdonítják a következő, sze­rintem briliáns aforizmát: „Aki A nart eposz A nart eposz a világiroda­lom legrégibb eposzainak egyike. Közel háromezer esz­tendős. A Kaukázusban mint­egy évszázada fedezték fel s kezdték lejegyezni a tudós kutatók. Az eposz alaprétege az északkelet-iráni - szkíta, szarmata és alán - mitológi­ai hagyomány. Az észak-kau­kázusi népek szinte mind­egyike őriz belőle egy-egy nemzeti változatot. Az utóbbi időben nyugaton monográfi­ák születtek, amelyek a nart eposz és az Arthur-mondakör legendái közötti párhuzamo­kat tárhatják, s feltételezik, hogy a Kerekasztal legendái Keletről származnak. Feltéte­lezhető, hogy az eposzt az oszétek legközelebbi vérroko­nai, a jászok a 14. század elején még ismerhették. A nart eposz megismerhető Ko­vácsi Béla fordításában. Megjelent a Nap gyermekei - Nartok (Jász-alán hősmon­dák) címmel a Püski Kiadó­nál 2008-ban. nem sajnálja, hogy megszűnt a Szovjetunió, annak baj van a szí­vével. Aki azt szeretné, hogy új­jászülessen, annak baj van a fe­jével.”- Lesz folytatás? A látogatáso­kon, vendégfellépéseken kívül hogyan építik tovább a kapcso­latokat?- Szóba került a diákcsere­program a Szent István Egyetem Jászberényi Alkalmazott Bölcsé­szeti Karával. A kinti egyetem rektora már döntött is, két-há- rom diákot akár szeptembertől fogadna, mi pedig az ő diákjaikat fogadhatnánk. Nagy szeretettel várják Jászberény, a jász főváros polgármesterét, aki egy kis csa­pat élén nemsokára odalátogat. Őrülnének egy testvérvárosi kapcsolat kialakulásának is. Sürgették a nyelvtanulás gyorsí­tását, hiszen igazán akkor tud­nánk közeledni egymáshoz, ha lenne közvetlen mód a magyar­alán nyelvhasználatra, az orosz közbeiktatása nélkül. Ennek elő­feltétele egy magyar—őszét— magyar szótár. Jó hír, hogy ezen már dolgozik Kakuk Mátyás nyelvész, Kunszentmártonban élő jász atyánkfia. Mindez csak néhány kiragadott példa. A cél az, hogy évezredes elszakadás után ez a két testvérnép lassan találja meg újra egymást a távol­ság ellenére is. Vendégfogadás az Alánia Állami Népi Táncegyüttes székháza előtt Névjegy: dr. Dobos László 1952. május 26-án született Budapesten. 1976-BAn a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyete­men okleveles közgazda, 1980-ban az Eötvös Loránd Tu­dományegyetemen okleveles szociológus, 1994-ben a Külkereskedelmi Főiskolán PR-szakon szerzett oklevelet. 1978-TÓL 1990-ig társadalmi szervezetnél munkatárs, majd vezető tisztségviselő. 1991-94-iG központi államigaz­gatási szervnél dolgozik. 1995-97 között banktisztviselő. 1997-től az elektronikus köz- szolgálati médiában vezető tisztségeket tölt be. 1991-től a Jászok Egyesülete ügyvivője. nos, gyermekei: Eszter közgaz­dász, Péter egyetemi hallgató. Vlagyikavkázi utcakép: Hogyne tudnám, kik azok a jászok! t «

Next

/
Thumbnails
Contents