Új Néplap, 2009. július (20. évfolyam, 153-178. szám)
2009-07-16 / 165. szám
4 ÚJ NÉPLAP - 2009. JÚLIUS 16., CSÜTÖRTÖK ■Q2Z9H Jász világtalálkozó: megvan az embléma jászágó ad otthont jövőre a XVI. Jász Világtalálkozónak, amelyre folyamatosan készülnek a településen. Több terv közül választották ki az esemény lógóját civil szervezetek, magánszemélyek bevonásával. Végül is az iskolát és kápolnát ábrázoló, az Ágó patak folyását jelképező sziluett lesz a találkozó emblémája, amelyet Verseginé Román Márta elszármazott jászágói tervezett meg. A jövő évi világtalálkozót pályázati pénzek bevonásával tudják megszervezni. A pályázatokhoz szükséges önerőt a település úgy szeretné előteremteni, hogy számlát nyitott, és várja az adakozó jászok pénzutalásait. Penczner Pál első kiállítása Jászberényben A JÁSZFÉNYSZARUI születésű, ma az Egyesült Államokban élő művész szülővárosának adományozott műveiből először látható kiállítás Jászberényben. A szürrealista, idő és a világegyetem összefüg- | géseit feldolgozó munkái, j valamint híres személyekről festett portréi méltán kaptak és kapnak elismerést az amerikai és európai művé- | szeti életben. Szerepjátéktábort szerveztek ismét I JÁSZFÉNYSZARUN élő szerepjátéktábor indul a település melletti vadászházban. Az ország számos pontjáról érkezett 80 fiatal, hogy mától jövő hét hétfőig ezen kedvtelésének hódoljon. Lovastábor lesz Jászdózsán először rendezik meg 25, helybéli gyermek részére a lovastábort. Jövő hét hétfőtől I az óvodások és alsó tagozatos diákok öt napig szakember segítségével tanulják a lovaglás alapjait, a lovakkal való bánásmódot. A gyerekek a tábor végén lovas drámajátékot mutatnak be a szülőknek. SZOUON.hu További gazdasági hírek olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. Megvan a pénz, jövőre kezdődhet a beruházás Várhatóan jövőre kezdődik a Jászfelsőszentgyörgy és Jászberény közötti közlekedési út teljes hosszának felújítása. A településeket összekötő út állapota jelenleg már kritikán aluli, ezért is merül fel egyre többször felújításának igénye. Dr. Gedei József országgyűlési képviselő, Jászberény polgár- mestere érdeklődésünkre elmondta, hogy a 2009-2010-es közútfejlesztési akcióterv részét képező fejlesztést a következő évben indítják, a beruházásra megvan a pénz. Igaz, azt nem lehet tudni, hogy a kivitelezési munkálatokkal is végezni tudnak-e majd 2010-ben. ■ Banka Csaba FELSŐ-JÁSZSÁG Két szobrot egy helyébe? Szalma, tarló és bálázógép égett a portelki emlékmű A rendőrségi nyomozás lezárására várnak Jászdózsán határban Portelek határában 15 hektárnyi tarló égett le kedd délután — tájékoztatta lapunkat Fózer Tibor alezredes, a jászberényi hivatásos tűzoltóság parancsnoka. A tarló mellett még kigyulladt mintegy ötven darab körbála, valamint leégett egy bálázógép is. A jászberényi tűzoltók kettes kiemelt riasztást rendeltek el, ösz- szesen öt tűzoltójármű érkezett a helyszínre. A sikeres oltást követően időközben a tűz keletkezésének vizsgálata is megkezdődött. Az elsődleges becslések szerint a keletkezett kár hárommillió forint. Az alezredes elmondta, hogy a tűzvizsgálat eddigi eredményei szerint nagy valószínűséggel a nagy meleg, illetve a bálázógép ékszíjának megcsúszása együttesen eredményezte, hogy a szalma lángra kapott. A parancsnok elmondta, hogy ebben a szezonban ez volt az első tarlótüzük a herényi parancsnokság egységeinek. ■ B. Cs. Fiatalok döntötték le tavasszal véletlenül, és egyelőre nem tudni, hogy mikor kerül a helyére a széttört szobor Jászdózsa Jászok Kincse nevű díszkútján Egyelőre nem tudni, mikor kerülhet ismét vissza régi helyére az a szobor Jászdózsán, amelyet fiatalok döntöttek le véletlenül még tavasszal a Jászok Kincse-kútról. A jelképpé vált alkotás renoválásának körülményei úgy tűnik, megosztják a településen élőket. Banka Csaba A földművest ábrázoló alkotást még 1905-ben állították fel. Mint arról korábban beszámoltunk, fiatalok balul sikerült akciója vezetett az égetettkerámia-szobor ledőléséhez. Egy áprilisi este emlékfotót akartak készíteni - információnk szerint négyen voltak -, amihez az egyikük felmászott a szobor mellé. Megcsúszott, és belekapaszkodott az alkotásba, amit azzal a lendülettel le is rántott a helyéről. A szobor a kút körül lévő rácsra csapódott.- Az a probléma, hogy nem a megegyezés felé megy a dolog - mondta dr. Szerencsés István polgármester. - A fiú szülei korábban azt mondták, hogy helytállnak gyermekük tettéért, de azóta mindig kifogásokat keresnek. Az önkormányzat nem hozott új állásfoglalást az ügyben. Most azt mondják a szülők, hogy a rendőrségi nyomozás befejezéséig várnak. Dr. Szerencsés István korábban azt nyilatkozta - amelyet a SZOUON.hll hírportálon is megtalálhatnak —, hogy az eredeti szobrot is felújítanák, de a megragasztott alkotást már szerinte nem volna érdemes ismét közterületen felállítani. Egy másolat kerülne a helyére, az eredetit pedig az egyik dózsai közintézményben helyeznék el. Ennek költsége összességében mintegy négymillió forint az annak idején bekért árajánlat szerint.-Egyáltalán nem változtatjuk az álláspontunkat - mondta Gyurkó Józsefné, a fiú édesanyja. — Már korábban is felajánlottunk egymillió forintot a széttört szobor helyreállítására, és ezt nem vontuk vissza. Természetesen felvettük a kapcsolatot szobrászokkal, azzal is, akit az ön- kormányzat megkeresett. Eszerint a szobor és a tönkrement rács helyreállítására összesen 900 ezer forintra volna szükség. Azt viszont nem értjük, hogy egy új szobor elkészítését miért nekünk kellene kifizetni. Az édesanya hozzátette, hogy azon az estén nem egyedül a fia volt jelen az esetnél, még másik három helyi fiatal is ott volt, részt vett az egészben. Azért szeretnék megvárni a rendőrségi vizsgálat befejezését, hogy minden egyes résztvevő felelőssége tisztázódjon. — Az is furcsa számomra — tette hozzá -, hogy amikor a felújításhoz szükséges költségekről a hivatalos árajánlatot nekünk átadta a polgármester, azon februári volt a keltezés. Az eset pedig áprilisban történt. Az persze lehet, hogy már korábban is tervezték a szobor felújítását, de azt nem gondolom, hogy a szobor minden egyes hibájának javítását velünk kellene kifizettetnie az önkormányzatnak. Rongálás vétsége miatt indított eljárást a rendőrség az ügyben a jászberényi Rendőricapi- tányság csoportvezetője, Nagy Gábor őrnagy elmondta, hogy az áprilisi esetet követően rongálás vétsége miatt indult meg az eljárás. Az ügyet azóta még nem zárták le, továbbra is tart a vizsgálat. Azt egyel& re nem lehet tudni, hogy a rendőrségi szakasz mikor zárul le. Az már egyre valószínűbb, hogy a Jászok Kincse- szobor felújítása elhúzódik, és sajnos egyre inkább megosztja a falu közösségét is. van, aki úgy véli, hogy igenis a teljes költséget vállalnia kell az érintett családnak. Mások viszont azt mondják, hogy egyrészt utána kell nézni a többi, részt vevő fiatal felelősségének is. másrészt nem feltétlenül biztos, hogy a szoborfelújításon túl egyéb költségek is számon kérhetők volnának a fiatalok szüleitől. Meglepetés sztárvendég az ágói falunapon Jászágón augusztus 14-én az iskola udvarán felállított kopjafánál emlékeznek Szent István királyra, illetve a település megalapítására. Ugyanaznap kiállításokat is megnyitnak, amelyek között látható lesz Verseginé Román Márta, dr. Tőzsér Sándor elszármazott ágóiak és Macsi Sándor helyi tanár képei. Terveznek virág- és gyermek- kézműves-kiállításokat. Szombaton reggel nyolckor meggyújtják a tüzet a IX. birkahúsfőző versenyen. Megtartják az Ágóról elszármazottak országos találkozóját, és az érdeklődők láthatják a Baranta Hagyományőrző Egyesület bemutatóját is. A nap folyamán sztárvendég is érkezik a településre, majd délután hagyományos szüreti felvonulás, este pedig bál zárja a jászágói falunapokat. ■ D. M. Irta: Banka Csaba, Darázs Melinda. Hirdetési tanácsadó: Bús Csaba Virágkedvelők bemutatója kiállítás Több ezer növény díszítette ismét a csarnokot Jászárokszálláson az elmúlt hét végén szervezték meg ismét, immár tizedik alkalommal a Árok- szállási Nyár fesztivál programsorát. A rendezvényeknek mindig is egy jeles eseménye volt a helyi virágkedvelők bemutatója. A Flóra Virágkedvelők Egyesülete tagjai ebben az évben is sok ezer virággal díszítették fel a Széchenyi Általános Iskola tornacsarnokát. A bemutatón egyaránt láthattak évelő és egynyári növényeket, kaktuszokat, pozsgásokat az érdeklődők. A közös mindegyikben az volt, hogy az egyesület tagjai nagy gonddal készítették elő a bemutatóra az ott felvonultatott növényeket. ■ B. Cs. Két évtizede működik a Samsung Jászfényszarun A jászárokszállási fesztiválon részt vevő helybéliek nagy számban tekintették meg a szemet gyönyörködtető virágkiállítást Húszéves Jászfényszarun az 1989-ben létrehozott, és azóta Európa legnagyobb televíziógyárává fejlődött Samsung-üzem. A Samsung immár negyven éve van jelen elektronikai termékeivel a világon, és fényszarui gyárával két évtizede Magyarországon is. Már hagyománnyá vált, hogy az alapítás évfordulóját együtt ünnepük a dolgozók egy rendezvény keretében, amit Samsung-napnak neveztek el. Idén különösen nagy hangsúlyt helyeztek erre az eseményre, hiszen a huszadik évforduló alkalmából kezdték el szervezni a programokat. A rendezvény nem csak a szórakozásról szólt. A váüalat idén is adományokat osztott ki a környező települések szociális és oktatási intézményei számára, valamint számos hivatal is Samsung-termékekkel gazdagodott. Összesen 85 készüléket adományozott a vállalat, ezen belül 29 darab monitort és 56 darab LCD- televíziót osztottak ki. A Felső-Jászságban Jászárokszálláson két monitort, iüetve négy televíziót, Jászberényben három monitort és 11 televíziót, Jászfényszarun négy monitort és három televíziót, Pusztamonostoron pedig négy monitort és két televíziót osztottak ki. ■ B. Cs. ■ Európa legnagyobb televízió- gyára fejlődött ki a városban. 4 t 1