Új Néplap, 2009. július (20. évfolyam, 153-178. szám)
2009-07-15 / 164. szám
12 TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2009. JÚLIUS 15., SZERDA Önként jelentkezett a világháborúba visszaemlékezés Egy gránát örökre megnyomorította a lábát, pisztolypárbajban pedig golyó érte a fejét Cziglán Kálmán első világháborús képe Szolnokról tör- 1943-ban már alezredesként, kitüntetéseivel együtt a ténő bevonulása után fényképésznél Első világháborús visszaemlékezéseink során eddig olyan emberekről írtunk, akik honvédként, esetleg néhány csillagos altisztként küzdötték végig a háborút. Hasonló módon kezdte Cziglán Kálmán is, aki nem kevés tanulás után térképészeti ezredesként került hadifogságba. D. Szabó Miklós Hogy miért írunk róla, ennek az az oka, hogy a későbbi ezredes úrnak szolnoki kötődései is vannak. Cziglán Kálmán Aranyos- maróton született 1892. szeptember 17-én. Ez a neve ellenére nem erdélyi, hanem felvidéki település, Nyitra városa környékén. Az édesapja vasutas volt, és ugyanabban az évben, amikor Kálmán fia született, Szolnokra helyezték. A szülők azután itt is éltek 1930-ig. Kálmán a Tisza és a Zagyva összefolyása környékén nőtt, cseperedett fel. A Belvárosi iskola évei után a szolnoki főgimnáziumban érettségizett. Kora egyik legjobb sportolójának, atlétájának számított. Ami pedig a bizonyítványait illeti, itt sem akadt szégyellni- valója, hiszen ezekben négyesek, ötösök sorakoztak. Érettségije után itt kellett hagynia Szolnokot, mert megkezdte felsőfokú tanulmányait, miután felvették a budapesti műegyetemre. Azért akadt egy hibája, ha az egyáltalán hibának számít egy jó kiállású, húsz év körüli legénynél: nagyon szerette a nőket. És mivel ez az érzés többször kölcsönösnek bizonyult, a szebbik nem néhány tagja jó néhány problémát okozott neki életében. Közben nem csak tanulgatott meg udvarolgatott, hanem igazi magyar hazafiként önként jelentkezett a világháborúba. A galíciai, orosz fronton több súlyos ütközetben kitűnt bátorságával, ugyanakkor korához képest meglepő higgadtsággal. Szinte kereste a veszélyes, gubancos helyzeteket, és 1915 júniusában be is következett a baj. Egy kósza repeszgránát a jobb lábából egy jókora darabot kiszakított. Akkora sérülést okozva, hogy a lábában egy lyuk maradt. Hogy valami, valaki legyen belőle, a krakkói kórházban hosszú ideig húzatták a lábát, és sokszor lemondtak arról, hogy a fiatal legény talpra áll. De őt nem olyan fából faragták, hogy feladja. Ugy- ahogy begyógyult a szörnyű sérülés, de a jobb lába többé térdből sose hajlott. 1918 után állás nélkül maradt, és nehéz korszaka következett életének. Újra folytatta az egyetemet, de mivel a tanulás pénzbe, sokba került, dolgozott is. Ennek ellenére 1929-ben diplomás ember, mégpedig mérnök lett. Ez így leírva egyszerű, mert azért más is történt vele. Már korábban megnősült: és miért, miért nem, de a legjobb barátja nem kifejezetten hízelgő megjegyzéseket tett a feleségére. A sértésből az 1927es időknek megfelelően pisztolypárbaj lett. Szerencséjére egy olyan kalapot viselt, amelyet acélpánt borított körben. Ezt találta el a barátja golyóval, a lövedék átütötte a homlokát is, de Kálmán fiatalúr felgyógyult ebből a sebéből is. Később csak egy kis bemélyedés jelezte a homlokán a hajdani párbaj nyomait. Az incidens után elvált a párjától. Második feleségétől két lánya, egy fia született. Igen ám, de a fiú születésébe belehalt az anya, ezért Kálmán úr a kor szokásainak értelmében elvette a felesége nővérét... 1935-ben immáron századosi rangban újra belépett a magyar hadseregbe, ahol ezredesi rangig vitte. 1945-ben amerikai fogAz unokaöccs szolidabb pályája hiába, már csak az a világ rendje, hogy akad magyar ember, akinek két világháború is jutott. KÖZÉJÜK TARTOZIK Czigler Kálmán is. Szerencséjére az unokaöccse, Aranyosmaróti Imre szolidabb pályát, az építészetet tanulta ki és folytatta. Nős, a lánya Németországban él, meg a két unó ka is. a családi legendárium hű kutatója és őrzője. Ráadásul bár Budapesten lakik, de családi kötelékek fűzik Jász- NagykunSzolnok megyéhez, hiszen a családi, kárpótlási földeket itt, Kengyel, Kun- szentmárton környékén kérte vissza. Ami nem mellékes: ő is műveli gépeivel ezeket a területeket. ságba esett mint honvédségi földmérő ezredes. Ezért később Rákosiék többször ki akarták telepíteni egy munkatáborba, amelyeket valahogy mindig megúszott. Kalandos élete 1983-ban ért véget: Aranyosmarót, Galícia, Krakkó, Szolnok, Budapest, Ausztria után örök álmát a péce- li temetőben alussza. TléZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE imkfa GYÓGYVÍZ-FEDETT USZODA-JACUZZI -SZAUNA-ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9 - 20 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu I®‘‘ Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Hadd mx&fon! SZÓLJON A SZOLNOK-JÁSZKUN online Hadd szóljon! Klubcsapatok versenye A hét végén két fordulóban rendezték meg a hazai horgászklubcsapatok országos bajnokságát a Kunsági-csatorna bánhalmai versenypályáján. A tét a 2010-es, Lengyelországban tartandó világ- bajnokságon való indulás volt. Az Energo Fish támogatásával induló szolnoki csapat (Szénási Zsolt, Szénási Béla, Buczkó Krisztián, Lőrincz Dénes, Sági Béla) összesített eredménye alapján az ötödik helyezést érte el. Az első helyet és a világbajnokságon való részvétel jogát a Shimano csapata nyerte, ahol szintén van szolnoki versenyhorgász, Galambos Sándor személyében. ■ hezegeeee Magyarország egyik legjobb glam rock/pop csapata, a Disco Express végre megjelentette várva várt új albumát, Nyalóka címmel. A fiúk egy koncepcionális, egy történetre felfűzhető dalokat tartalmazó CD-vel jelentkeztek, méghozzá Candy Kapitány és csapata történetével. Megtudhatjuk, hogy a lázadó Candy Kapitány és legénysége miért érkezik a Földre és miért toboroz katonákat a Lollypop Armyba. A történet és maga Candy Kapitány feltűnik a lemez több dalában is. A Disco Express nagyon laza, húzós, igazi glam rock- és popdalokkal áll ki Candy Kapitány mellett. Vidám, slágeres, rendkívül dallamos, sokszor ironikus, máskor pikáns és vicces, de azért mondanivalóval is bíró szövegekkel felvértezett dalok jellemzik a lemezt, amelynek így minden száma telitalálat. Megetetnek bennünket a cukormáz, rózsaszín dalokkal, amiket mi a legnagyobb örömmel veszünk magukhoz. A Disco Expressben az a jó, hogy sosem lehet tudni, hogy éppen komolyan veszi-e magát, vagy csak megpróbálnak polgárpukkasztóak lenni, így mi dönthetjük el ezt. Én döntöttem: nekem ízlik ez a Nyalóka! Bővebben: SZ0U0N.hu/Zene- ajánló (Disco Express: Nyalóka. Kiadó: mTon) ■ B. Gy. A Partiumba kirándult a honismereti szakkör A jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkör számtalan kirándulást, tanulmányutat tesz minden évben. így van ez idén is. Legutóbb a Par- tiumban jártak. Két cél vezérelte a jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkört elmúlt hét végi partiumi kirándulásán - tájékoztatott Fodor István Ferenc szakkörvezető. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója alkalmából felkeresték Világost, ahol a Bohus-kastélyban megtekinthették azt a kerekasztalt, amin a fegyverletételt aláírták, Aradon pedig a vértanúk emlékére emelt obeliszknél tiszteleghettek. A kirándulás másik célja helyi vonatkozású volt, mert amellett, hogy Nagyszentmiklós híres az ott előkerült kincsről és nagy szülöttéről, Bartók Béláról, van egy jákóhalmi kapcsolat is a két település között. Kilencvenkilenc évvel ezelőtt a mezőgazdasági iskola igazgatóját, ifj. Lukácsi Imrét Ferenc József kitüntette jól végzett munkájáért, és ezt az igazgatót ez alkalomból szülőfaluja, Jászjákó- halma is köszöntötte, ahogy ez a korabeli községi iratokból kiderül. Egyelőre ennyit tud a szakkör a jeles pedagógusról, viszont a kisvárosban sikerült megtalálni azt az iskolaépületet, mely ma is oktatási célokat szolgál. ■ B. Gy. A sárga cápa Wolfgang Schreyer regénye nyomán írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA