Új Néplap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-27 / 149. szám
A békés hatalomátvétel iránytűje Közép-Európának Ma már tudjuk: a berlini falat is a varsói kerekasztal rendítette meg alapjaiban Lengyelország büszkén emlékezik vissza az 1980- as évekre, arra az évtizedre, amely a gdanski hajógyárban Lech Walesa vezetésével, munkások és értelmiségiek összefogásával a Szolidaritás szak- szervezet megalakulásával kezdődött. Ez a folyamat a lengyelországi, illetve a kelet-európai rendszerváltások katalizátoraként említett kerékasztal-tárgyalásokkal fejeződött be - vallja Tadeusz Mazowiecki, aki a kommunista rezsimmel folytatott megbeszéléseken az ellenzék oldalán volt jelen.- Miniszterelnök úr, 1980 táján, a Szolidaritás megalakulásakor miben bízhatott egy nem kommunista katolikus értelmiségi?- Az 1980-as évek legelején az volt a legfontosabb, hogy együtt léptünk fel, ugyanis korábban a kommunista vezetésnek mindig sikerült megosztania a társadalmat. 1968-ban, amikor elsősorban az értelmiségieket támadta meg a hatalom, a munkások passzívak maradtak, az 1970-es felkelések hagyták cserben a munkásokat. 1979-ben, amikor a pápa ellátogatott Lengyelországba, talált egymásra az emberek keze, s ez manifesztálódott 1980-ban. Az 1989-es kerékasztal-tárgyalásokon tehát nem véletlenül a Szolidaritás legalizálása volt a legfontosabb követelésünk, hiszen csak a törvényesen működő Szolidaritás volt az, amely garanciát nyújthatott arra, hogy állandók és szilárdak maradjanak a tárgyalásokon elért megállapodások. Végül felajánlották nekünk, hogy vegyünk részt a választásokon. Sikerült elérnünk a teljesen szabad szenátusi választások megtartását, illetve azt, hogy az alsóházban a mandátumok 35 százalékáról is szabad választások döntsenek, a többi 65 százalékot pedig megtarthatta magának a hatalom.- EredetUeg tehát a lengyel „önkorlátozó forradalom” célja nem az államhatalom megragadása volt. Mikor érezte először, hogy a rendszer mégis pillanatokon belül összeomlik?- A kerékasztal-tárgyalások során még azt hittük, hogy a következő rendszerben is mi leszünk ellenzékben, hiszen akkor még szovjet alakulatok voltak Lengyelországban. 1991-ben került sor a Janajev-féle puccsra Moszkvában, így még akkor is úgy éreztük, bármi történhet. A döntő pillanat mégis, azt hiszem, az volt, amikor kiderült, hogy az ellenzék alakíthat kormányt. Hogy többet is elérhettünk volna? Nos, úgy vélem, a visszamenőleges bírálatok történelemellenesek, nem veszik figyelembe az akkori helyzetet. A legfontosabb, hogy Lengyelországban békés volt a hatalomátvétel, s ez nagyban befolyásolta a rendszerváltás módját Közép-Európa más országaiban is.- Miért éppen Lengyelország lett a kelet-európai rendszer- váltások úttörője, a mozdony, a faltörő kos?- Ebben több tényező is közrejátszott. Először is volt egy nagy társadalmi mozgalom, a Szolidaritás, amely 1980 óta folyamatosan létezett. Másrészt nagyon rossz volt a gazdasági helyzet, és az állami vezetés tudta, hogy valahogy szót kell értenie a társadalommal ahhoz, hogy elviselje a szükséges reformokat. A harmadik tényező pedig az egyház, amely mintegy szavatolta a változásokat.- A felemelő egységből, az egymás iránti szolidaritásból maradt-e valami? Hiszen már magát a június 4-i megemlékezést is viták sorozata kísérte.- A Szolidaritás nagy, országos mozgalom volt, politikai erő és szakszervezet is egyben. De az egypártrendszert nem válthatta fel egy másik hasonló alakulat. A Szolidaritás egykori tagjait ma számtalan politikai formációban láthatjuk, s maga a szakszervezet is már csak egy az érdekvédelmi csoportosulások közül. A Szolidaritás azonban ennél mégis több, nagyszerű jelképe annak, hogy miként harcoltuk ki a szabadságot. Jó volna, ha mindenkinek ez jutna eszébe a Szolidaritás nevének hallatán.- Európában vita folyik a kommunista rendszer bukásának szimbólumai körül. Nem csalódott, hogy a berlini fal népszerűbbnek bizonyul a lengyel kerékasztal-tárgyalásoknál?- A berlini fal ledőlése jóval erősebb vizuális hatással bír, mint több hónapos tárgyalás egy asztal mellett. Nincs értelme versenyezni. Egy értelmes ember tudja, hogy a berlini falat is a varsói kerekasztal rendítette meg alapjaiban.- A 80-as évekbeli pesti vicc szerint azért áll a kapitalizmus a szakadék szélén, mert onnan jobban látja a kommunizmust. E rendszer eltemetői- nek egyikeként nem szomorúja el a 20 éve annyira várt kapitalizmus mai válsága?- A demokratikus szabadpiaci rendszer nem ugyanaz, mint a kommunista rendszer, és nem ígérte meg mindenkinek, hogy mindannyian boldogok leszünk és szerencsések. Egy ilyen rendszer lehetőség, amit állandóan fejleszteni, tökéletesíteni kell, törekedni kell az egyenlőségre, és többek között olyan kihívásokkal is meg kell küzdenünk, mint a jelenlegi gazdasági válság. Kottász Zoltán-Stier Gábor tadeusz Mazowiecki 1927-ben született politikus és újságíró, aki a szocializmusban egy katolikus csoport képviseletében a varsói parlament alsóházának is tagja volt, majd csatlakozott a Szolidaritás megmozdulásaihoz, amiért később bebörtönözték. Az 1989-ben kiharcolt részben szabad választások (amelyek évfordulóját a idén június 4-én ünnepelte Lengyelország) utáni első nem kommunista kormány miniszterelnöke volt. Sokkterápia lengyel módra 1989 augusztusában Tadeusz Mazowiecki vezetésével alakult meg az első nem kommunista kormány csaknem fél évszázad óta. A miniszterelnök talán legfontosabb választása egy addig szélesebb körben ismeretlen fiatal kutatóra esett a varsói Tervezési és Statisztikai Főiskoláról. Leszek Balcerowicz pénzügyminiszter s egyben miniszterelnökhelyettes lett. Az ő nevéhez fűződik annak a gazdasági csomagnak a megvalósítása, amely alig néhány év alatt kiemelte Lengyelországot a csődből. A demokratikus Lengyelország leendő nemzetközi pozíciója döntően attól is függött, sikerül-e az átmenet a kommunista gazdaságból a kapitalistába, végre tudják-e hajtani a gyökeres fordulatot ezen a téren. Balcerowicz 1989 decemberében nyújtotta be a parlamentben tizenegy pontból álló, a jogi megalapozással együtt mindössze négy hónap alatt előkészített csomagját, ami egyebek között a pénzügypolitikát, a vállalatok tevékenységét, az adókat, a deviza- és vámszabályokat, valamint a bankszektort érintette. A szejm az előterjesztést megszavazta, az érvénybe lépés időpontját 1990. január 1-jére tűzte ki. Balcerowicz elsődleges feladatának a lassan hiperinflációba átcsapó pénzromlás megfékezését tartotta. A vállalatoknál progresszív adót vezetett be a bérek normatív mértéket meghaladó emelése után, szigorúan rögzítette a dollár árfolyamát, felemelte a kamatlábakat, és csökkentette a deficites népgazdasági ágakba áramló állami dotációt. Mindez igazi sokkterápiának bizonyult. Az árak januárban negyven-ötven százalékkal nőttek, az infláció decemberhez képest mintegy nyolcvan százalékot tett ki. Az év folyamán a munkanélküliek tábora egymillió fővel gyarapodott. A kedélyek csillapítása a Szolidaritásra és mindenekelőtt az akkor hatalmas tekintéllyel bíró Lech Walesára várt, aki mindenhol ott termett, ahol jelenléte szükségesnek mutatkozott. Ilyen radikális és fájdalmas terápiát csak a Visztula mentén hajtottak végre - a lengyelek tiszteletreméltó áldozatvállalása mellett -, így az ebből fakadó gazdasági sikereket is csak Varsó tudta felmutatni. Megszűnt a jegyrendszer, az idegőrlő, nem ritkán félnapos sorban állás a boltok előtt, az üres pultok, az arrogáns kiszolgálás, az eladók megvesztegetése. Az üzletek a reformok nyomán szinte varázsütésre megteltek áruval, az éves infláció 1997-re már egyszámjegyűvé zsugorodott, s manapság csupán rémálomnak tűnnek az 1980-as évtized sivár hétköznapjai. Az 1984-85 után született nemzedékek el sem tudják képzelni az akkori állapotokat, nem értik, hogy miért kellett kora hajnalban beállni a sorba, mondjuk, vécépapírért, ráadásul egyáltalán nem volt biztos, hogy jut is belőle... Tischler János Gdansk 1980 augusztus Warszawa Berlin Praha Budapest Tallinn Vilnius Riga Cotjwi» Kedves Olvasó! A LENGYEL KÖZTÁRSASÁG NagykÖ- vetsége által a magyar és a lengyel rendszerváltás 20. évfordulója alkalmából készített összeállítást tartja a kezében. Az itt olvasható írásokkal szeretnénk felidézni a régiónk arculatát és geopolitikai státusát alapvetően megváltoztató 1989-es esztendő, és az ahhoz vezető hosszú út eseményeit. Ma, az egyesült Európában fontos, hogy mindany- nyian emlékezzünk erre a rendkívüli jelenségre, így arra is, hogy az eseményeket elindító dominó húsz évvel ezelőtt éppen Lengyelországban indult el. szeretnénk rávilágítani arra, hogy ez az év nemcsak régiónk felszabadulását hozta el, hanem új fejezetet nyitott írott történelmünk kezdete óta szoros lengyel-magyar kapcsolatainkban is. A második világháborús magyarszolidaritás a lengyel menekültek iránt, a példátlan mértékű lengyel segítségnyújtás az 1956-os forradalom idején, majd a demokratikus ellenzék közös küzdelme a hadiállapot idején olyan értékeink, nemzeti identitásunk részei, amelyek nélkül nem lengyel a lengyel, és nem magyar a magyar. A LENGYEL ÉS A MAGYAR történé szék, politikusok, és az akkori idők tanúi, résztvevői által jegyzett írásokból reményeim szerint kiderül majd, milyen tanulságokkal szolgál a sorsfordító év, és az azóta megtett út a jelen számára - őszintén remélem, hogy az akkori tapasztalatokból merítve az olvasó támaszt talál a mai, korántsem könnyű korban való eligazodáshoz. A rendszerváltás és előzményei ugyanis a szolidaritás, a szabadság, a függetlenség és a demokratikus rend, tehát a közös értékeink védelmében folytatott harc jelképei, amelyek üzenete ma éppen olyan érvé nyes, mint húsz évvel ezelőtt. ugyanezek az értékek jelentik Lengyelország és Magyarország tagságának alapját a NATO kötelékében, és az Európai Unié ban. Együtt dolgozunk a Visegrádi Csoport munkájában, és 2011-ben először Magyarország, majd Lengyelország veszi át az unió elnökségét. BÍZOM benne, hogy a cikkekben nemcsak számos érdekes, esetleg új információt is talál majd, de alkalmunk nyílik arra is, hogy történelmi múltunk eseményeit felidézve közösen gondolkodjuk régiónk jövőjéről is. A ránk váró kihívások jó alkalmat teremtenek arra, hogy tovább szélesítsük kapcsolatainkat, és hogy újra bebizonyítsuk: a lengyel-magyar barátság olyan időntúli jelenség, amely a jövőben stabil támaszt és fogódzót jelent országaink mindennapi életében. Joanna Stempinska, a Lengyel Köztársaság nagykövete A melléklet megjelenését a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetsége támogatta. Szerkesztette Szalai Attila. A képek tulajdonosa a Lengyel Köztársaság külügyminisztériuma. A l 4
