Új Néplap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-18 / 141. szám
2009. június 18. 3 erős RisziSEK. A szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Ruhaipari Tagintézménye idén is megrendezte „Tegyél próbát RISZI módra” elnevezésű versenyét. A diákok háromfős csapatokkal vettek részt az erőpróbán. A programban farönkkinyomás, kőgolyó- pakolás, zsákvállravétel, gumikerék-borítás (képünkön) szerepelt. AKTUÁLIS Előfizetési és teijesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk a Mészáros L. u. 2. szám alatt! Zöldszám: 80/200T590 Légkalapács a kiskápolnában felújítás Nagyon szeretnék, ha újra élet költözne a régi szolnoki épületbe Hosszú évek hányattatása J után úgy tűnik, valami el- § kezdődött a szolnoki Xa- | véri Szent Ferenc-kápol- | na felújításában. A me- £ gyeszékhely egyik legrégebbi, közel 300 éves épületére igencsak ráfér a tatarozás, hiszen állaga meglehetősen leromlott. Túlzás nélkül mondható, ha nem lenne Szűcsné Csáti Franciska néni és fia, Szűcs József— bár ők ezt szerénységből elhárítják —, akkor talán már össze is dőlt volna az Ady Endre utcai Xavéri Szent Ferenc fogadalmi kápolna. Merthogy az ő áldozatos munkájuk révén áll még a régi épület, sőt újabban visszaköltözött bele az élet is. Évekkel ezelőttre nyúlik visz- sza a történet. Ezek szerint Franciska néni már bejáratos volt a kápolnába, hiszen nemhogy istenfélő teremtés, de kántor is egyben. Miközben fokozatosan kikoptak az egyházi személyek a kápolnából, ő maradt. És maradt nála a helyiség kulcsa is. Nem gondnok ő, hanem gyám. Gyámja a kápolnának és harcos szószólója is. Küzd, kilincsel azért, hogy ne menjen tönkre. Mindennap kinyitja a kapukat, takarít, virágot visz. Mintha rendes hitélet folyna benne. Pedig az nincs, már évek óta. Azazhogy mégis. Fia, József is beállt ä sorba, és édesanyjával együtt szívén viseli az újabb kutatások szerint 1733-ban épült kápolna sorsát. Neki köszönhető, hogy tavaly augusztus 6-án és december 3-án volt benne szentmise. Hosszú évek kihagyása után. Minden hétfőn van imaóra, illetve újabban a Sziluett Művészeti és Alkotói Kör segítségével minden hónapban az aktuális szentre „építve” műsort, megemlékezést rendeznek. Legutóbb a meghívott venHa nem lenne Franciska néni (képünkön) és fia, József, sokkal rosszabb állapotban lenne a kiskápolna. Őszre viszonylag megújul az épület. dég Verebes György művész volt. Megemlékeztek a szolnoki bombázásról is, amikor csodaszámba ment, hogy a körülötte becsapódó bombák nem tettek benne kárt. Ez alkalomból egész nap nyitva volt a kápolna. A továbbiakban szeretnék, ha lenne benne ismét szentmise, esküvőket, keresztelőket tartaA szolnoki Xavéri Szent Fe- renc-kápolna a dokumentumok alapján különleges építmény. 1767-ben egy pápai brévé bizonyítja, hogy búcsújáró hellyé nyilvánította XIII. Kelemen pápa. Korabeli források nának itt. Szeretnék, ha a négy ablakot „örökbe fogadnák”. Szeretnék, ha a három harang is visszaköltözne a toronyba. Addig persze még hosszú az út. Egyelőre fontos, hogy ne dőljön össze. Ehhez legalább 30 mülió forint kellene. Most azonban csak négymilliót „kapart” össze a város, amiből kívül és szerint annak idején a kápolna búcsúja az ausztriai máriacelli búcsúval vetekedett. szűcs József és édesanyja szeretné ezt a hagyományt is feleleveníteni. belül új vakolatot kap, illetve alá is szigetelik. Ezzel persze az állagmegóvásban jelentősei lépnek előre, de ha azt vesszük, hogy új tető is kellene rá, bizony már kevésnek tűnik ez a munka. A felújítás a bontással elkezdődött. A Szűcs család pakolt ki, Kari Erzsébet Zsóka és ifj. Vincze György segítségével. A bútorokat, szobrokat, egyéb berendezési tárgyakat biztonságos helyre szállították. A részleges felújítási munkákkal előreláthatóan szeptemberre végeznek. Pókász Endre, az önkormányzat sajtószóvivője elmondta, a város folyamatosan próbál pályázni az épület felújítására. Amint sikerül pénzt biztosítani, azonnal elkezdődhet a teljesebb körű tatarozás. Aláhúzta, az önkormányzat szívén viseli az épület sorsát, ezért is figyeli a pályázati lehetőségeket. Hogy milyen turistacsalogató ötletben gondolkodik Szűcs József, elolvashatja a SZ0U0N.hu honlapon. tóth andrás Különleges a kápolna előtti feszület is nemcsak a kápolna különleges, hanem az előtte álló feszület is. Ritka azért, mert állítólag egy kőből faragták ki, és ilyen az egész országban nem sok van. Állaga erősen leromlott, az alkotásra is bőven ráférne a felújítás, nem csak a kápolnára. Jelentős búcsújáró hely volt egykor Utolsó válaszom manapság úton-útfélen megállítanak ismerősök és ismeretlenek, s mondogatják: „az a hír járja, hogy idén sem épül meg a Tiszaligetben a műfüves labdarúgópálya”. A zuhanyhíradó erre vonatkozó műsorát elsősorban a városi kispályás futballbajnok- ság résztvevői szerkesztik. És folyamatosan ismétlik! NOS, az utóbbi két soros szolnoki közgyűlésen is elhangzott, és legalább három sajtó- tájékoztatót tartott a beruházásról a városvezetés, miszerint idén nyáron megépítik a Tiszaligetben a műfüves sportarénát. Egy-két röpke hónap alatt. A „jól értesültek” fülrágásának eredményeként ráadásul a napokban még kétszer is érdeklődtem a városházán: „valóban?” A válasz mit sem változott év eleje óta: „valóban, az idén megépül”! a beruházás egyébként elodázhatatlan, hiszen európai uniós forrásból érkezik rá a pénz, ami ugye, bármennyire vonzó is lehetne, másra nem költhető el. A műfüves pálya egyébként annak a hozzávetőlegesen kétmilliárd forintos belvárosi rehabilitációs programnak a része, amely magába foglalja többek között a gyaloghíd megépítését, a hídfőknél kialaW- tandó díszterek megvalósítását és a Verseghy gimnázium felújítását is. e jegyzet így hát azért is íródott, hogy a szkeptikusok többé ne állítsanak meg úton-útfélen, s inkább a nyár végétől a fekete salakos pályán kialakított négy műanyag játéktéren, valamint a kerítés mellett létesülő futsal- arénában kapjanak választ sokszor felmerülő, de igen egysíkú kérdéseikre. Kérészrajzás rendőri felügyelettel Sikeres diákokat köszöntöttek A tanév során pályázati, tanulmányi versenyeken kiváló eredményeket elérő diákokat jutalmazott Szalay Ferenc. A polgár- mester köszöntőjében kifejtette: a tehetség egy kiváló adottság, amit használni és tökéletesíteni kell. A fiatalok mellett a felkészítő pedagógusok is átvehették az elismeréseket. Javában tart a Tisza szolnoki szakaszán is a kérészrajzás. A tiszai vízi rendőrök ezért fokozott járőrszolgálatot végeznek az illetékességi területünkön, illetve azokon a mesterséges vizeken, ahol együttműködési megállapodások szerint ellenőrzési tevékenységet folytathatnak. Amennyiben védett kérészt találnak a horgászoknál, akkor szabálysértési vagy büntetőfeljelentést tesznek, illetve elrendelik a nyomozást. A tiszavirág védett rovar, 2000 forint a természetvédelmi értéke, ezért az élő és az elhullott egyedek gyűjtése egyaránt tilos. Természetvédelmi szabálysértést követ el és százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki védett élő szervezet egyedét jogellenesen elpusztítja. Amennyiben a befogott, begyűjtött példányok összértéke a 20 ezer forintot meghaladja, az lopás bűncselekmény (ami értéke szerint lehet vétség vagy bűntett). Ha az elkövető valamely eszközzel a rovarok telepét ássa fel, ebben az esetben akár több 10 ezer példányt is elpusztíthat, és természetkárosítást követhet el, akárcsak ha jelentős mennyiségű egyedet fog be. Ezek megakadályozására a kapitányság felvette a kapcsolatot természet- védelmi egyesületekkel, a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őreivel is. Kiállítás nyílt az Aba-Novákban Csollák Attila, Némethné Fodor Ilona, Krizsán Zoltán, Szabolcsi János, Szávai Roland és Váraljai Csaba. Ezúttal ők hatan mutatkoznak be izgalmas alkotásaikkal Kaid Nabil tanítványaiként a szolnoki Aba- Novák Kulturális Központban. A kiállítás megtekinthető június 27-ig. Kérészrajzás a Tiszán, „Tiszavirágfeszt” a parton Látogasson el a Verseghy gimnázium előtti sétányra! Szolnok városának, valamint régiójának kulturális életét előmozdítandó, a megyeszékhelyen a 2006-os esztendőben hívták életre az I. Szolnoki Tiszavirág Fesztivált. A rendezvény hagyományőrző mesterségek bemutató parkjával, valamennyi borrégióból borházak, borászok kiállításával, 4 hangulatos kis- színpadon több mint 30 fellépő népzenei, blues-, dzsesszpro- dukciók közreműködésével, gyermek- és kulturális programokkal, kiállításokkal, a Fesztivál bora választással zajlott. Tegnaptól vasárnapig ismét városunkban üdvözölhetjük a neves borházak képviselőit és a fellépő együtteseket, előadókat. A Tisza parkba szervezett programok tovább bővülnek a régi idők mozija szabadtéri vetítéssel, Tiszavirág-túrával (a kérészek virágzásának megtekintése hajóval), és egy komolyzenei színpaddal is. Idén ellátogat Szolnokra Lukács László, aki a Tankcsapda frontembereként közönségtalálkozón válaszol az érdeklődők kérdéseire. Egy másik érdekesség, hogy a Kaláka együttes épp ezen a rendezvényen tartja 40 éves jubüeumi koncertjét. De a szolnoki Tiszavirág Fesztivál fellépője lesz többek között a Hot Jazz Band, Kovács András Péter, Badár Sándor illetve Ferenczy György és a Rackajam. Hangverseny. A szandaszőlősi Eszterlánc óvodában nemrég az MH 86. sz. Szolnok Helikopterbázis fúvós kvintettje zenélt Szolnok és a megye is átvenné a MÁV-kórházat A szolnoki és a megyei önkormányzat is átvenné a MÁV-kór- ház fenntartói jogait. Mindezt a szardai napon közös sajtótájékoztatón jelentette be Fejér Andor, a megyei közgyűlés elnöke és Szalay Ferenc, a megyeszékhely polgármester. A szolnoki egészségügyi intézménynek jelenleg a közlekedési minisztérium a fenntartója. A tárcánál azonban fontolóra vették a kórház beolvasztását a Vasútegész- ségügyi Kht.-ba. Fejér Andor szerint a megyei önkormányzat területi ellátási kötelezettsége sérülhet, ha a MÁV-kórházat egy profit érdekeltségű Kht. veszi át. Az intézmény ugyanis a megyével kötött szerződés alapján végez mozgásszervi és ortopédiai területi ellátást. De a fejlesztéseket is nehezítheti, ha a vagyon, a fenntartói jog, illetve az ellátási kötelezettség másmás kézben van. Szalay Ferenc úgy látja: a megyeszékhelynek se mindegy, mi lesz a kórházzal, hiszen az ellátott betegek többsége szolnoki. Ugyanakkor négyszáz ember talál munkát az intézményben. A város és a megye is a fenntartói jogokat, és a feladatellátáshoz szükséges vagyont is kéri a minisztériumtól, térítésmentesen. A javaslat a szolnoki önkormányzat jövő heti ülésén már napirendre kerül. A megyei önkormányzat pedig már most pénteken dönthet az ügyben.