Új Néplap, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-10 / 134. szám
ELETMOD ÜTAZAS Szarajevó újjáéledőben ptességeit láthatjuk Bosznia Az Óvárosban ma is négy v A város egykori kapujánál található kútnál felfrissülhetett és rituálisan megmosdhatott az ideutazó Kedvezmények a hét végén a falusi szállást választóknak A Hazatérő Hétvége keretében kedvezményekkel csábítják június 12. és 14. között vidékre a falusi szálláshelyek a hazai turistákat. Az akcióra nem igazán van szükségük a magánszállásadóknak, hiszen a falusi vendéglátók még a válság idején is növekvő számú vendégéjszakát könyvelhetnek el. 2009 első négy hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek tavalyhoz képest 12 százalékkal kevesebb, 1,6 millió vendéget fogadtak. Az általuk eltöltött éjszakák száma 11 százalékkal, 3,9 millióra csökkent. Bár áprilisban a húsvéti forgalom javított valamelyest a képen, idén továbbra is jelentős forgalomcsökkenéssel számolhatnak a házak. ■ Míg a szállodákban csökken a forgalom a válság miatt, a falusi turizmus virágzik. Kopócsy Andrea, a Magyar Szállodaszövetség elnöke kifejtette: a belföldi turizmus korábban várt bővülése a vidéki szállodák forgalmán - a jelenlegi foglaltsági adatok szerint - nem látszik. Nemcsak a Balatonról, hanem az ország összes régiójából kedvezőtlen visszajelzések érkeznek. „A hosszú hétvégéken kívül a belföldi forgalom nagy csalódás a hazai szállodáknak” - mondta az elnök, aki aláhúzta: a jelenlegi gazdasági helyzet a falusi szálláshelyeknek, panzióknak kedvez. „A vidéki szálláshelyek ma már ugyanolyan szolgáltatáscsomagot tudnak nyújtani a turistáknak, mint bármelyik vidéki szálloda, csak jóval olcsóbban” - fogalmazott Csizmadia László, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének elnöke. Egy éjszaka a legszínvonalasabb vendégházban is 2500-4000 forint körül alakul fejenként. Hangsúlyozta: a vidéki száBáshelyek népszerűségét mutatja, hogy az elmúlt 12 hónapban országszerte átlagosan 8-9 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma, míg a szállodákban folytonos csökkenést mutatnak a statisztikák. ■ Szarajevó mindent megtesz azért, hogy beforrasz- sza a háború sebeit: aki ma arra jár, inkább azt a sokszínűséget láthatja, amely évszázadok óta jellemezte a boszniai fővárost. Gyükén Mercédesz „Délben érdemes feljönni ide, akkor egyszerre szólnak az ortodox székesegyház és a katolikus ka- tedrális harangjai, miközben imára hívnak a mecsetek müez- zinjei” - mutat le Szarajevó egyik hegyéről a völgyben elterülő óvárosra Najra. A lány a bosznia-her- cegovinai fővárosban született, itt élte végig a modernkori történelem leghosszabb, véres ostromát is a délszláv háborúk idején. A sokszínűség jeleit mutatja egy olyan útnak a széléről, amelyen a középkorban az utazók érkeztek a kereskedelmi központnak számító városba. Valóban különleges centrum volt mindig is: a szláv alapítók után oszmánok érkeztek, majd ortodox és katolikus kolónia is színezte a városképet, a 16. században Spanyolországból elüldözött szefárd zsidók egy része is itt telepedett le! A Miljacka folyócska mentén fekvő Szarajevót hagyományosan a „négy vallás városaként” emlegetik, bár lakóinak többségét ma muszlim vallá- sú bosnyákok adják. Ez látszik nem csak az óvárosi bazárban található mecsetek - köztük a Balkán legnagyobb ilyen épületegyüttese, a Gázi Husrev-bég dzsámi - között, de a városközpont apró temetőméi is. Najra meséli, az 1992 tavaszától majdnem négy évig tartó ostrom idején csak itt tudták örök nyugalomba helyezni az áldozatokat - 12 ezren haltak meg akkor. Szarajevó azonban, másfél évtizeddel a háború lezárása után, mindent megtesz azért, hogy igazi arcát mutassa. A bosznia-her- cegovinai parlament épületét felújították, az üveggel borított felhőkarcolóról senkinek nem jut már eszébe a szerbek által felgyújtott monstrum. Újjáépítették az 1984-es téli olimpiának helyet adó stadiont is, ahol számtalan civilt lőttek le. Fegyver lyuggatta házakat inkább a külvárosok lakótelepein látni, a központban csak „Szarajevó rózsái”, apró vörös foltok emlékeztetnek a lövöldözések áldozataira. A város mindent megtesz azért, hogy visszaszerezze régi fényét, és újra az a nyüzsgő kulturális központ legyen, mint az Szarajevó a Dinári-hegység- ben, a Miljacka folyó két partján fekszik. Éghajlata a magyarországihoz hasonló. hivatalosan Szarajevó a fővárosa a Bosznia-Hercegovinai FöOsztrák-Magyar Monarchia idején. Ebből az időszakból származik nem csak mai nevezetes műemlékeinek többsége, így a most felújítás alatt álló, az oszmán stílust a szecesszió jegyeivel keverő városháza is. Ekkor építették ki a villamos hálózatot is: az 1884-ben átadott rendszer San Francisco után második volt a világon. A ló. században épült ugyan, mégis a monarchia egyik legmeghatározóbb műemléke a Latin derációnak és a boszniai Szerb Köztársaságnak. Lakosságát elővárosaival együtt ma 400 ezerre becsülik. Háromnegyede bosnyák, 35 ezer szerb és 22 ezer horvát is él a városban. híd. 1914. június 28-án egy szerb nacionalista, Gavrilo Princip itt lőtte le Ferenc Ferdinánd trónörököst, a merénylet végül az I. világháború kitöréséhez vezetett. A híd a napsütésben épp olyan kedélyesnek tűnik, mint az óváros kávézóiban üldögélő helyiek. Najra azt mondja, telepedjünk le melléjük, és a városnak erre az arcára emlékezzünk: a jó kávét szerető, a sokszínűségre és kultúrájára büszke Szarajevóra. Szarajevó árai Repülőjegy Bp.-ről 63 ezer forinttól Retúr vonatjegy Bp.-ről 13 ezer forinttól Szállás 30 KM-tól fő/éjszaka (4000 Ft) Kávé 1 KM (130 Ft) Sör 1 KM (130 Ft) ■SÉQSIB Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTO & MOTOR ► SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT C5ALÁD&NEVELÉS Fogyózzon a Hölgyvilággal! ITT A BIKINISZEZON! Még több diétás tipp és ötlet, sikertörténet a most megjelent HÖLGYVILÁGBAN. Hétszázmilliós reklám a Pécs 2010-re BRUTTÓ HÉTSZÁZMILLIÓ forintot (nettó 583 milliót) költhet egy konzorcium a Pécs 2010 Európa kulturális fővárosa program idei és jövő évi kommunikációs feladataira. Michelle Obama lányaival nézett várost A PÁRIZSI LÁTOGATÁS Után Londonban tett kitérőt Michelle Obama amerikai First Lady, aki hétfőn lányaival járta be a brit fővárost. Az Obama lányok a kormányzati negyedet és a Big Bent is meglátogatták. Előzőleg Michelle Obama a Sarkozy házaspárnál ebédelt az Elysée-palotában, majd betért egy gyerekruhákat árusító luxusüzletbe. A First Lady a Louvre-ba is ellátogatott, mielőtt este lányaival vacsorázott volna egy párizsi étteremben. Európában utazgatott Forró nyár és havas tél a városban Budapest jobb hely, mint New York felmérés A túl nagy városokban nem olyan kellemes az élet Nyaralnak az érzékszervek: hotel a fülnek, az orrnak Hajszálnyival ugyan, de New Yorkot is megelőzi a magyar főváros azon a ranglistán, amelyen a világ 140 nagyvárosának életminőségét hasonlította össze az Economist Intelligence Unit (EIU). A stabilitás, az infrastruktúra, az egészségügy, a kultúra, a környezet és az oktatás mutatói alapján készített értékelésben Budapest 88,2 pontot kapott a lehetséges 100-ból, ez a lista 55. helyéhez volt elegendő. Ezzel a kelet-közép-európai térség leg- élhetőbb városának bizonyult a magyar főváros. A világ legkellemesebb nagyvárosa a londoni kutatóintézet szerint a kanadai Vancouver. Általában olyan települések kerültek az élmezőnybe, amelyek nem túlzottan nagyok, és fejlettségük alacsonyabb népsűrűséggel társul. A túlzsúfolt metropolisok ugyanis az infrastruktúrától a bűnözésig rosszabb életfeltételeket kínálnak. ■ T. G. Életminőség* 1. Vancouver 98,0 2. Bécs 97,9 17. Párizs 94,8 22. Berlin 94,0 27. Brüsszel 92,7 51.London 89,2 55. Budapest 88,2 56. New York 86,6 140. Harare 37,5 SKÁLÁN FORRÁS: EIU Budapest a turisták számára is kedvelt, londoni kutatók szerint jó itt élni Ha Sentido típusú hotelben pihen, akkor az összes érzékszervét jutalmazza. Összesen 19 ilyen tematikájú négycsillagos szállodát talál szerte a világban Egyiptomban, Kenyában, Spanyolországban, Görögországban, Cipruson vagy akár a Török Riviérán. Hallása kényeztetésére külön kérésére komponált zene üdvözli a hotel halijába érkező vendéget, segítve ezzel az ellazulást és a gondolatok szárnyalását. Látása pihentetésére - a hotelekre jellemző egy különleges külső és belső hangulatvilágítás, amellyel bizonyítottan kellemes meleg érzés marad meg az emberek emlékezetében. A szaglás finomítására kifejlesztettek egy jellegzetes illatot, mely minden ilyen stílusú szállodában a vendégeket fogadja, ezáltal ellazul a test, és megnyugszik a lélek. A tapintásról sem feledkeztek el, kiváló minőségű anyagokból készített ágyneműkkel és törölközőkkel biztosítják a luxusérzést. Az ízlelés elkápráz- tatására frissítő koktélok, helyi és nemzetközi ételspecialitások, mindig friss összetevőkből készített finomságok várják a vendégeket. ■ ■ A különleges külső és belső világítás után kellemes érzés marad. 1 1 é k