Új Néplap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-08 / 107. szám
4 Növelnék a város megtartó erejét és a helybéliek komfortérzetét Szabó Lajos Jászapátin úgy tűnik, kedvező visszhangra talált az önkormányzat két évvel ezelőtti döntése, amikor is összevonták a két helyi általános iskolát. Szabó Lajos polgármester elmondta, hogy az iskolák működésével kapcsolatban jelentős elégedetlenséget tapasztaltak a szülők részéről, hiszen egész osztályokat kitevő létszámban íratták máshova az elsős, illetve ötödikes korú gyermekeket.- A változtatásokat követően a negatív folyamat megállni látszik — mutatott rá a polgármester. — Már tavaly is jelentősen csökkent azon gyermekek száma, akiket máshová írattak, idén pedig már csak hat kisgyermeknek kerestek helyet más település intézményében szüleik. A település önkormányzati intézményei zavartalanul működhetnek a megváltozott gazdasági környezetben is. A városban továbbra is a második legnagyobb munkáltató az önkormányzat, ez idő szerint 241 munkavállalónak adnak munkalehetőséget. Elsőrendű feladataik közé tartozik a foglalkoztatás biztonságának megőrzése. A város fejlődése szem- pontjából jelentős az elmúlt években befejezett - 2,5 milliárd forintba kerülő - szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztése. A sikeres befejeződés a helybéliek összefogásának és együttműködésének volt köszönhető.- Jellemző adat - jegyezte meg a polgármester -, hogy a város 3600 ingatlana közül nem kevesebb mint 3200 csatlakozott a fejlesztés megvalósításához, anyagi eszközökkel is hozzájárult a sikeres befejezéshez. Egy másik jelentős fejlesztés a déli városrész rekonstrukciós programjának megvalósítása, illetve a hulladékkezelési nonprofit foglalkoztatási program megvalósítása volt. A térségi program koordinációja, szervezése Jászapátin zajlott. A közbiztonság javítását szolgálja a településvezető szerint a már felszerelt és a közeljövőben bővíteni tervezett térfigyelő kamerás rendszer.- A sikerek mellett problémát jelent az, hogy nem tudtunk olyan vállalkozót az ipari parkunkba hívni, aki 200- 300 főnek tudna munkát adni. Sikereket értünk el viszont a csökkent munkaképességűek foglalkoztatása terén, hiszen az elmúlt évben is telepedett le olyan vállalkozó, aki 16 főnek adott munkalehetőséget, és ezt tovább kívánja fejleszteni 30 főre. A jövőben is azért dolgozunk tovább, hogy az ipari parkunkba sikerüljön olyan vállalkozást találni, amely nagyobb létszámot foglalkoztat.. - A város fejlesztése érdekében újabb és újabb pályázatokat szeretnénk beadni a jövőben is. — mondta a vezető. A felelős Történelmi Folyamatos Összefogás és döntéshozatala léptékű együttműködés áldozatvállalás sikeres fejlesztés a gazdaság a település gazdálkodás záloga valósulhat meg szereplőivel fejlesztéséért EREDMÉNYEK A JÁSZSÁGBAN Jászárokszálláson az elmúlt évben teljes körűvé vált az egész városban az infrastruktúra-hálózat kiépítettsége. Gergely Zoltán polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a tavaly befejezett szennyvízcsatornahálózatépítés, és a tisztítómű felújítása, bővítése mellett több mint harminc kilométernyi útra kerülhetett aszfalt burkolat. Mindezzel pedig komfortosabbá, lakhatóbbá is vált a település. Nem utolsó sorban pedig rendkívül jelentős lépést tett a fejlesztések végrehajtásával a környezet megóvása terén is a település.- Talán ez is lehet az oka annak, hogy a válság ellenére a városban nem csökken jelentős mértékben az ingatlanok értéke. A szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztése kapcsán a város vagyoGergely Zoltán na lényegében megduplázódott. A polgármester kiemelte, hogy jelenleg már a fejlesztés elszámolási időszakánál tartanak. Június 30-ig az első törlesztőrészlet visszafizetése válik esedékessé. Ez idő szerint 550 millió forintot kell a településnek utalnia a felvett fejlesztési hitelek törlesztéseként. — Lekötött betét formájában már most 400 millió forintos ösz- szeget különítettünk el erre a célra, és minden lehetőség megvan arra, hogy az esedékes részletet utalni tudja a város. Nagyon nagy eredménynek tartom azt a tényt — tette hozzá a polgármester —, hogy a kedvezményes feltételekkel felvett fejlesztési célú hitelek ellenére sem adósodott el a város. Csak úgy bólintottunk rá ugyanis egy-egy hitelösszeg felvételére, ha biztosan láttuk a fenntarthatóságot, illetve a fedezetet. A polgármester kiemelte, a sikeres gazdálkodás eredménye az, hogy jelenleg is folyamatosan zajlik út- és járdafelújítás, csapadékvíz-elvezetők építése. — Nagyon várjuk, hogy a megjelenő pályázati kiírásokkal sikeresen indulhatunk-e ismét az iskolafejlesztési pályázatunkkal, illetve már kész engedélyes terv áll rendelkezésre a Széchenyi utcán építendő kerékpárút létrehozásához. Itt is már csak a pályázati kiírás megjelenését kell kivárni. Bízom abban, hogy idén lesz pályázati forrás a fejlesztések végrehajtására. Az önkormányzat munkatársai folyamatosan figyelik a pályázatok megjelenését. Felhívta azonban arra a figyelmet Gergely Zoltán, hogy továbbra sem kívánnak presztízsberuházásokban részt venni. - Csak olyan fejlesztésekbe mehetünk bele, amelyek fenntarthatóságát biztosítottnak látjuk - mutatott rá a településvezető. - meggyőződésem ugyanis, hogy a város gazdálkodásának egyensúlyban maradását az is eredményezte, hogy Jászárokszállás nem vállalt fel olyan jellegű kiadásokat, melyek kifutásához nem volt meg a kellő anyagi biztonsága. A fegyelmezett gazdálkodás mellett nagy szerepe van a munkahely megőrzésnek, új munkahelyek teremtésének. Jogos igényként fogalmazódik meg az emberekben, hogy jó minőségű utakon közlekedhessenek — állapította meg dr. Gedei József, Jászberény polgármestere. - Ezen a területen pedig jelentős eredményeket ért el Jászberény és környéke. Soha annyi burkolt út nem épült még ezen a területen, mint a mögöttünk hagyott négy-hat évben. Átadták a Jászberényt megkerülő főútszakasz első ütemét, megújulhatott a Jászberényt Jászárok- szállással összekötő út. A Jászberényt megkerülő körgyűrű második ütemét már építik, ezen a nyáron át is adják. Itt jegyezte meg a polgármester, hogy nemrégiben a közlekedési tárca jelezte, hogy a kormány preferálja a megkerülő út harmadik ütemének elindítását. Zajlik a Farmost Jászberénnyel összekötő út felújítása, a Jászberény Jászfelső- szentgyörgy közötti út pedig legkésőbb 2010-ben újulhat meg. Tavaly adták át a hűtő- gépgyári tehermentesítő út 800 milliós fejlesztését. Döntés született arról, hogy Jászberényben körforgalmi csomópont épül áz ADU-keresz- teződésben, kerékpárút épült.- A város rendkívül sikeresen pályázott az Új Magyarország Fejlesztési Terv kereteire is, hiszen nyugodtan állítható, hogy négyszer-ötször nagyobb mértékű támogatási forrást sikerült elnyernie, mint a hazai városoknak általában. Túl van az első pályázati fordulón az óvodacentrum építésének terve, mintegy 600 millió forintos fejlesztést jelent ez Jászberényben. Újabb 366 milliós kerékpárút-fejlesztés, illetve a gyűjtőutak rekonstrukciójával 330 milliós fejlesztés valósulhat meg. Az integrált településközpont-fejlesztési programunk révén Jászberényben 764 millió forintos beruházás indulhat, amelynek keretében megújul a Déryné Művelődési központ, a Lehel Vezér Gimnázium homlokzata, a nagytemplom, illetve a Fürdő utca parkja, a városi Zagyva kőhídja ismét kétirányúvá válik. A Zagyva partján sétány épül, és félmilliárdos fejlesztéssel a folyó medrének kotrását is végrehajtják. 120 millió forintos támogatással újulhat meg a Jászság Népi Együttes székháza, a tervezés már megkezdődött. Elkészült a Szent Erzsébet Kórház szülészeti, nőgyógyászati, belgyógyászati osztályának felújítása, illetve a kormány támogatásával épülhetett jégpálya. És olyan fejlesztésekről, mint a közösségi közlekedés közel negyvenmillió forintos fejlesztésének lehetősége, vagy a műfüves focipálya megépítéséről még nem beszéltünk.- Ilyen mértékű fejlesztési forrás egyszerre, egy időben még soha nem érkezett Jászberénybe. Jászfényszarun rendkívül jelentős szerepet játszanak a város ipari parkjában sikeresen működő vállalkozások. A gazdasági szereplők befizetett adójukkal járulnak hozzá ahhoz, hogy Jász- fényszaru gazdálkodása — és ezzel együtt az általa fenntartott intézmények működtetése is - stabil, az önkormányzat hitel felvétele nélkül dolgozhat a település fejlődéséért - mondta érdeklődésünkre Győri János, a város alpolgármestere. A városi tulajdonban lévő Ipari Centrum Kft. feladata egyebek mellett az, hogy folyamatosan tartsa a kapcsolatot a már betelepült ipari vállalkozások képviselőivel, a felmerülő kéréseik, észrevételeik alapján dolgozzon ki javaslatokat azok megoldására. Azért is kell tennie a cégnek, Győri János hogy újabb vállalkozások jelenjenek meg a teljes körű infrastruktúrával rendelkező ipari területen. Az elmúlt évtizedben Jászfényszarun jelentős fejlődés következett be ezen a területen. A már meglévő vállalkozások folyamatosan bővültek, illetve újabb és újabb cégek jelentek meg a városban.- Az önkormányzat is megtesz minden annak érdekében, hogy a lakosság, illetve a vállalkozások komfortérzete minél nagyobb legyen - mutatott rá az alpolgármester. - A város dolgozta ki például a 32-es főútvonal, és a Jászfényszaruba vezető 3106-os út kereszteződésén a körforgalmi csomópont engedélyes terveit, és a maga eszközeivel ösztönözte a kivitelezés indítását. A csomópont fejlesztése végül állami forrásból készült el. Számos intézmény felújítása valósulhatott meg az utóbbi években uniós források bevonásával. Ilyen volt az alsó tagozatosoknak helyet adó úgynevezett „Sárga iskola” felújítása. Megvalósulhatott a művelődési ház részbeni rekonstrukciója is. A felső tagozatosok számára helyet adó „Fehér iskola” felújításának előkészítése is megkezdődött. A pályázati dokumentáció sikeresen jutott túl az első fordulón a pályáztatási folyamatban. A sportpálya, és környékének felújítása és a sportöltöző bővítése is ilyen keretek között kezdődhetett meg ezekben a hetekben. Több évtizedes igénye valósulhat meg azzal a jászfényszarui- aknak, hogy a település főútja mentén - a városházától, egészen az ipari parkig - egy kerékpárutat alakítanak ki az elkövetkező hetekben, hónapokban. A közbeszerzési folyamaton már túljutottak, a kivitelező kiválasztása megtörtént. Pályázati támogatással négy utcában 2600 méterjárda felújításának munkálatait végzik. Befejeződött a szennyvízcsatorna-hálózat építésének utolsó üteme is. Ennek megfelelően hat utcában 1913 méter szilárd burkolatú út építése folyik, illetve engedélyes tervet készítenek a város összes - még nem aszfaltozott útjának megépítéséhez. Pozitív folyamatok indultak el az időközi választást követően eltelt tizennégy hónapban Pusztamonostoron — értékelte az elmúlt bő egy év történéseit Sári Ferenc polgármester. Az időközi választást követően az elmúlt év februárjában megalakult új képviselő-testület eredményességét leginkább a sikeresen lezárt pályázatok sora bizonyítja.- Sikerrel vettük az első akadályokat - fogalmazott a választott vezető -, az első döntésekkel a költségvetést alkottuk meg, létrehoztuk Jász- ágóval közösen a körjegyzőséget, illetve döntöttünk a Jászok Világtalálkozója szervezéséről is. Minden képviselő, illetve bizottsági tag lemondott a neki törvény szerint adható tiszteletdíjáról, így az időközi választás költségei nem érintették negatívan a település gazdálkodását. Az alakuláskor ugyanis 23 millió forintos forráshiány, illetve már felhasznált tízmillió forintos hitel terhelte a községet. A világtalálkozó megszervezéséhez 2,2 millió forintot pályázaton nyertek, a szükséges további, mintegy nyolcmillió forintot pedig különböző támogatói felajánlásokból sikerült biztosítaniuk.- Az összefogás azt eredményezte, hogy nem kellett a költségvetéshez hozzányúlni — jegyezte meg Sári Ferenc. A világtalálkozót követően sikeres pályázat eredményeként teljes körű akadálymentesítést hajthattak végre a hivatalban. - A polgármesteri hivatal dolgozóinak szakmai felkészültségét jelzi, hogy külső cég segítség igénybevétele nélkül egy olyan pályázati dokumentációt hoztak tető alá, amelynek elemeit azóta már számos hazai önkormányzat is alkalmazza. Az akadály- mentesítésre 10,9 millió forintot nyert az önkormányzat. Ötmillió forintot fordíthattak - szintén egy sikeres pályázatot követően - a polgármesteri hivatal belső felújítására. Rendbe tették a dísztermet is, illetve egy régi raktárból új tanácskozótermet alakítottak ki. Félmillió forinttal támogatta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program az idei falunap megszervezését. Egymillió forintból pedig a könyvtárban már működő E-Magyarország információs pont technikai fejlesztésére nyílik lehetőség. A művelődési ház teljes külső-belső megújítására az első lépést megtették. - A felújítás- ra 40 millió forintot fordítanánk - tette hozzá Sári Ferenc. - A fejlesztések mellett sikerült elérnünk, hogy az iskola és óvoda biztonságos gazdálkodással működhet. Pályázati lehetőség esetén szeretnénk tovább fejleszteni belső úthálózatunkat, korszerűsítenénk az iskola és óvoda épületét, a hivatal fűtéstechnikáját. i Szolgálat a Jászságban fogyatékkal élűk megsegítésére A kistérség mind a 18 településén végzi tevékenyégét a 2006 januárjától működő Jászsági Támogató Szolgálat. A szolgálat tevékenységi körébe tartozik a fogyatékkal élők számára nyújtott személyi segítés és a szállítószolgáltatás, valamint a pszichiátriai betegek számára a közösségi gondozás. A közösségi gondozás olyan személyeken próbál segíteni, akik úgy érzik, nincsenek céljaik, akik segítség nélkül nem tudnak változtatni életükön. Olyanokon, akiknek talán egy beszélgetés is sokat segítene, akik szeretnének dolgozni, viszont félnek az emberek közé menni. Segítenek a készségfejlesztésben, az önellátásra való képesség javításában, fenntartásában. Tanácsot adnak, információhoz juttatják a szolgálathoz ÚJ NÉPLAP - 2009. MÁJUS 8., PÉNTEK Sok gyermeknek segít a szállítói szolgáltatás fordulókat. A gondozást az ellátottak otthonában, illetve lakó- környezetében végzik. Közvetítéssel, szervezéssel, tanácsadással segítik őket céljaik elérésében. A közösségi gondozás szolgáltatásai térítésmentesek. A koordinátori feladatokat Turucz Edina látja el. (Tel.: 30/548- 9851) A személyi segítségnyújtást hét személyi segítő, illetve a szolgálat vezetője végzi a fogyatékkal (látás, hallás, mozgás, értelmi, halmozottan fogyatékos, autista) élők, a jászsági kistérségben állandó lakhellyel rendelkezők számára. Ezen szolgáltatás elsődleges feladata az ellátottak önálló életvitelének elősegítése, állapotuk megtartása, lehetőség szerinti javítása. Hozzásegítik a fogyatékosságból eredő hátrányok csökkentéséhez, kiegyenlítéséhez, alapvető jogaik biztosításához, az esélyegyenlőség megteremtéséhez. Szabad kapacitás esetén a mozgáskorlátozottakat (7 pontos papírral rendelkezők) is segítik. A segítség- nyújtás formája lehet bevásárlás, gyógyszerfelíratás, gyógyszerkiváltás, orvoshoz kísérés, segédeszköz beszerzése, hivatalos papírok kitöltése, ügyintézés, felügyelet, személyes környezet rendben tartása, gyermekek óvodába, iskolába kísérése, felügyelete. A személyi segítésért illelős szolgálatvezető Gulyás Nóra. (Tel: 30/549-9913) A szállítószolgáltatás a közszolgáltatásokhoz, az egészségügyi, szociális, kulturális és egyéb szolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása érdekében áll a fogyatékkal élők szolgálatában, 4 speciálisan átalakított gépjárművel. A szolgáltatás igénybe vétele önkéntes, amely telefonon (a 30/555-0038-as számon) is igényelhető Balog Erika szolgálatvezetőnél. A Jászsági Támogató Szolgálat vezetője Menyhártné Hudra Julianna (30-549-9978). 4 *