Új Néplap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-29 / 125. szám
2009. MÁJUS 29., PÉNTEK Megyeházi tükör Összehangolt fejlesztések pályázati támogatással Cél a környezet megóvása stratégia A természetet nem csak kampányokkal védik Jelentős könyvtári fejlesztést tesz lehetővé egy uniós pályázat. Ezen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat vezette konzorcium - amelynek tagja Abádszalók, Kunhegyes, Tisza- földvár, Tiszapüspöki, Tiszasző- lős, Tószeg és Újszász bibliotékája, valamint a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és Művelődési Intézet (VFMK) - mintegy 100 millió forintot nyert. Az elnyert támogatásnak valamivel több mint fele szolgálja a megyei könyvtár informatikai infrastruktúra-fejlesztési céljait, mondta Takáts Béla, a VMFK szakmai igazgatóhelyettese.- A pályázat segítségével számítógépparkunk nagy részét le tudjuk cserélni, elsősorban az olvasók által használtakat. így az intézmény több pontján tudjuk biztosítani olvasóink számára az internetelérést, a különböző irodai programcsomagok használatát. Lehetőségünk nyílik arra, hogy a könyvtárosi munkahelyekre is korszerű gépek kerüljenek - tette hozzá a szakember. Kicserélik a könyvtár szerverét is. A nagy kapacitású tárhely nemcsak a Verseghy könyvtár igényeit elégíti majd ki, hanem a megye többi közkönyvtárát is szolgálja. A pályázat egyik célja ugyanis az volt, hogy a könyvtárak összehangolt informatikai fejlesztést hajtsanak végre. A könyvtári állományokat egy közös katalógusban, egymást segítve szeretnék építeni, éppen ezért pályáztak arra is, hogy az integrált könyvtári rendszer használati jogát kiterjeszthessék a megye valamennyi települési és iskolai könyvtárára. Az új szerver digitális dokumentum- tárként is működne. A megyei könyvtárnak jelenleg is van elektronikus szolgáltatása, hely- történeti dokumentumok, közel 2000 képeslap érhető el az interneten. Ehhez csatlakozhatnak a megye más könyvtárai, amelyek az általuk digitalizált tartalmakat helyezhetik el a szerveren. Takáts Béla elmondta még, hogy a tervek között szerepel egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei „wikipédia” létrehozása, amit egy közösen építendő ismerettárnak szánnak. A „Települési környezetért” díjat négy éve alapította a megye. Az idei egyik díjazott Jásztelek volt. Képünkön Kisbakonyi Zoltánné polgármester (jobbra) és munkatársa büszkén mutatja az elismerő oklevelet. Környezet- és természet- védelem, fenntartható fejlődés. E fogalmak régóta központi helyet foglalnak el a megyei önkormányzat stratégiai céljai között. Bizonyítja ezt a megyei természet- és környezetvédelmi napok megrendezésének több évtizedes hagyománya, valamint az energiatakarékosság melletti elkötelezettség. Munkatársunktól- A rendezvényt első alkalommal 1978-ban rendezte meg a megye. 1990 óta pedig minden év májusának közepétől június 5-éig a környezet- és természet- védelem jegyében zajló programoké a főszerep - mondta Bú- si Lajos, a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Közgyűlés alelnö- ke. A programsorozat célja megvalósítani a „környezeti polgárrá” nevelést, vagyis a természeti, az épített és a társas társadalmi környezet fenntarthatósága érdekében szükséges ismeretek, magatartásminták, életviteli szokások megtanítása. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy érdeklődés övezi a rendezvénysorozatot, amelynek keretében megye- szerte 90 különböző programra kerül sor önkormányzatok, civil Búsi Lajos szervezetek, nemzeti parkok szervezésében. Az utóbbi négy esztendő hagyományának megfelelően a megyei környezet- és természetvédelmi napok megnyitóján került sor a „Települési környezetért” díjak átadására. Természet- és tájvédelem kategóriában Jászberény, az épített környezet védelme kategóriában pedig Jásztelek és Kenderes önkormányzata nyerte el az elismerést. A szándék azonban nemcsak a környezeti értékek bemutatása, hanem a problémák feltárása és a megoldások közös keresése - mutatott rá Búsi Lajos. A megyei önkormányzat nem csupán programok és kampányok szervezésével veszi ki részét a környezetvédelemből. Fokozott figyelmet fordít intézményeinek energiagazdálkodására is. — A természeti energiaforrások céltudatos felhasználásával párhuzamosan előtérbe kerül a költségek csökkentése. Ennek egyik fontos tényezője az energetikai rendszerek korszerűsítése. Ennek érdekében növelnünk kell az energiahatékony épületek, berendezések számát. Előnyben kívánjuk részesíteni a megújuló energia tekintetében a. megyében kiemelkedő potenciállal bíró források alkalmazását - sorolt néhány elsődleges szempontot az alelnök. Figyelembe véve az Európai Unió elvárásait, az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrásokat illetően a megye 2020-ra több célt is maga elé tűzött. így az ön- kormányzat teljes energiafelhasználását a 2007-es bázisadathoz viszonyítva összesen 12 százalékkal kell csökkenteni. Az ön- kormányzat energiafelhasználása által kibocsátott üvegházhatású gáz évente átlagosan másfél, összesen 18 százalékos csökkentését is előirányozták, meghatározták továbbá, hogy az önkormányzat intézményeinek energiaszükségletét legalább 10 százalékban megújuló energiaforrásból kell fedezni. - A megyei önkormányzat már a korábbi években is igyekezett környezet- barát technológiákat alkalmazni intézményeinek fejlesztésekor, mára pedig ez a szempont minden egyebet megelőz. Jelenleg is több fejlesztést készítünk elő ennek jegyében. Pályázati forrásból szeretnénk napkollektoros rendszert telepíteni az „Angolkert” Idősek Otthona törökszentmiklósi telephelyére, illetve a tiszaugi „Szőke Tisza” Fogyatékosok Otthonába. Utóbbiban egy bioenergiát hasznosító hőellátó rendszer kiépítése is szerepel az elképzelések között. Jászapátiban a Mészáros Lőrinc Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium tanügyi épületének energiaracionalizálása lesz napirenden. Tervezzük továbbá a megyei ön- kormányzat székházában a külső nyílászárók cseréjét, a tetőfelületen közvetlen villamos energiát termelő napelemek telepítését, valamint az épület működtetésének teljes körű környezetbarát átalakítását - vázolta a közeljövőt Búsi Lajos alelnök. Együtt evezne ki a válságból Teltow-Fläeming és megyénk Fejér Andor, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke meghívására háromnapos látogatásra érkezett május 6-án a németországi Teltow-Fläming járás delegációja Peer Giesecke elöljáró vezetésével. A külföldi partnerrégió delegációja hivatalos tárgyalást folytatott a megyei önkormányzat vezetőivel. A megbeszélésen részt vett Fejér Andor elnök, Búsi Lajos alelnök és Rentzné dr. Bezdán Edit megyei főjegyző. A felek megvitatták a gazdasági válság hatásaival összefüggő helyi tapasztalatokat. Peer Giesecke elmondta, hogy olyan erős a belső nemzeti piac védelme Németországban, hogy a világ- gazdasági válság még nem hagyott eddig mély nyomokat náluk, kivéve az autóipart. A megbeszélésen szó esett a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről is. A német járás csatlakozott a Kreatív FolkdanceNet projekt keretében meghirdetett „Élő hagyományok, születő hagyományok" elnevezésű nemzetközi pályázathoz. Ez év szeptemberében pedig bemutatkozási lehetőséget ajánlott fel a német partner egy nagyszabású potsdami rendezvényen Jász- Nagykun-Szolnok megyének. Peer Giesecke az együttműködés részleteiről a következőket mondta: - Már tíz éve működünk együtt partnerekként. Magyarország európai uniós csatlakozásával pedig a korábbinál nagyobb lehetőségeket kaptunk. Németország és Magyarország is részesülhet az uniós támogatásokból. Azt gondolom, hogy még több lehetőséget biztosít a közös munkára az elkövetkező években.- Tudna konkrét példákat mondani a közös jövőre vonatkozóan?- Megemlíteném a turisztikai, a sport- és a kulturális eseményeket, de legfontosabb feladatnak tartom azt, hogy együtt találjunk olyan utakat, amelyek kivezetnek a gazdasági válságból. Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jött létre. A felmerülő költségeket a megrendelő fél fizeti. Új szervezetek segíthetik a megye turizmusának fejlődését idegenforgalom Külföldön már vannak példák a turisztikai desztináció menedzsment eredményes működésére A gazdasági válság hatásai a turizmust is érzékenyen érintik. Jász-Nagykun-Szolnok megyében az év első két hónapjában mind a vendégek, mind az eltöltött vendégéjszakák számát tekintve jelentős visszaesés volt tapasztalható. Éppen ezért a legfontosabb cél, hogy a lehetőségekhez képest a csökkenés mértéke minél kisebb legyen. A megoldást a vállalkozói és az ön- kormányzati szféra összefogása jelentheti, amelynek eszköze a turisztikai desztináció menedzsment (TDM) rendszer kialakítása. A részletekről Fejér Andortól, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökétől érdeklődtünk.- Hazánkban viszonylag új fogalom a TDM. Mennyiben segíti ez a rendszer a megye turizmusának fejlődését?- TDM-rendszer kialakítása a 2013-ig szóló Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában előírt feladat. Megvalósításától a hazai turizmus versenyképességének növekedését várja a szakma. A program célja olyan térségi, kistérségi menedzsment szervezetek létrehozása, amelyek összefogják az adott térség turisztikai kínálatát, hatékonyan összehangolják a turisztikai fejlesztéseket. A szervezetek stabil működését, hosszú távú munkáját pályázati forrás támogatja.- Jász-Nagykun-Szolnokban hány helyi, a jövőbeni működtetésben kulcsfontosságú szerepet betöltő TDM-szervezet megalakulása várható?- Megyénkben hét szervezet kialakítására nyújtottak be előzetes szándéknyilatkozatot. így a Jászság, Abádszalók, Tiszafüred, Berekfürdő és környéke, Szolnok, a Tiszazug, valamint Mezőtúr és környéke jöhet számításba TDM-szervezetként.-A rendszer kiépítése a megyei önkormányzatot is új kihívás elé állítja.- Igen, ez természetesen így van, mivel a helyi szervezeteket összefogó térségi TDM-ek létre- Fejér Andor: a megyei önkormányzat felvállalt egyfajta koordinációt hozásánál önkormányzatunk felvállalt egyfajta koordinációs szerepet. A megyében egyébként 2 térségi - egy Tisza-tavi, valamint egy, a Jászságot, a Nagykunságot és a Tisza mentét magában foglaló - szervezet kialakítása fogalmazódott meg. A tervezett Tisza-tavi térségi szervezet létrehozásánál jelenleg nehézséget jelent a statisztikai régiók átjárhatósága. A megyei önkormányzat kötelező feladatként látja el a turizmus koordinációját. Természetesen részt kívánunk venni a majdani TDM-szervezetek kialakításában is. Azonban még sok kérdés vár tisztázásra.