Új Néplap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-19 / 116. szám

2 ÚJ NÉPLAP - 2009. MÁJUS 19., KEDD MEGYEI TÜKÖR Szabályt sértettek a kihallgatással? csiban egyfolytában arról győz­ködtek, hogy jobb lenne, ha be- vallanám az egészet, mert külön­ben rács mögé zárnak. A rendőr­ségen aztán fél órát ücsörögtem a folyosón, mígnem egy civil ruhás nyomozó kihallgatott: mit csinál­tam hétfő 18 és kedd hajnali 6 óra között? Ujjlenyomatot vettek tő­lem, elvették a cipőmet, és kap­tam helyette egy csizma formájú nylonzacskót. Két óra körül, miu­tán aláírtam a jegyzőkönyvet, ab­ban indulhattam vissza 30 kilo­méterre, Jászágóra. A lépcsőlejá­róban szerencsére anyuba botlot­tam, ő hozott haza. Ettől kezdve az édesanya vet­te át a szót.- Egyedül nevelem a három gyereket, Péter a legfiatalabb. So­ha, semmi probléma nem volt ve­lük. Tisztességes, jóravaló gyere­kek, a rendőrség munkáját csak az újságokból ismerik. Most egy vüág dőlt össze bennük - hadar­ta egyszuszra Judit. - Három mű­szakban dolgozom Jászárokszál- láson, akkor éppen délelőttös vol­tam. A barátom hívott negyed ket­tőkor, hogy Pétert bevitték a rend­őrök Jászberénybe. Azonnal in­dultam a kapitányságra, ahol azonban a kapunál szolgálatot tel­jesítő ügyeletes nem engedett fel, így a lépcsőnél kellett megvár­nom, míg lejön a fiam. Mikor megláttam, hogy nylonzacskóval a lábán, mezítláb van a gyerek, nem találtam szavakat a megdöb­benéstől. Másnap, már némileg megnyugodva visszamentem a kihallgató tiszthez, hogy magya­rázatot kérjek a történtekre, ám csak annyit mondott: nincs miért elnézést kérniük, a munkájukat végezték, cserecipőre meg nem telik a rendőrségnek. Több okból is felháborítónak tartom a történ­teket. Házkutatási parancs nél­kül jöttek be a házamba a rend­őrök, mikor a gyereket hazahoz­ták a bérletéért, nem engedték, hogy telefonáljon nekem Péter, de ők sem értesítettek engem, hogy elvitték a fiamat. Egyszerűen bű­nözőként kezelték. A kihallgatás után néhány órával tisztázódott, hogy Tölgye­si Péter ártatlan az ügyben. Két, 11 éves gyerek követte el a betö­rést, akik szüleik társaságában önként jelentkeztek a rendőrsé­gen. Zsákmányuk 35 forint és egy csomag rajzlap volt. Igazából semmi mást nem akartak, csu­pán a számítógéppel játszani. Az ügyvéd szemével JOGSZERŰEN JÁRT-E EL a rend­őrség? Mit tehet a család vélt sérelmeiért, tettük fel a kér­dést dr. Deák Róbertnek.- Péter fiatalkorú, döntésé­ben korlátozottan cselekvőké­pes személy, s ez meghatároz­za a rendőrség lehetőségeit is a nyomozás során — mondta az ügyvéd. - Mivel a fiú el­múlt 14 éves, ezért már eljá­rást indíthattak vele szem­ben, ám gyermekkorúként még azt sem lett volna sza­bad. A rendőrség jogszabályt sértett, ugyanis csak a törvé­nyes képviselő vagy (kiren­delt) ügyvéd jelenlétében hall­gathatta volna ki akár tanú­ként, akár gyanúsítottként a gyereket, illetve értesíteni kel­tett volna az eljárás megindí­tásáról, valamint a kényszer- intézkedésről a szülőt. Mivel kiderült, hogy a cipő nem tár­gyi bizonyíték, és semmi köze az ügyhöz, haladéktalanul vissza kellett volna szolgáltat­ni tulajdonosának. f v — . J Csak nyloncipőt adtak a fiúnak a rendőrségen Hagyja, hogy segítsünk! írja le röviden történetét, vagy hívjon telefonon, és a megoldást/; Gelel József: 06-30-6-47-47-00 Új Néplap Szerkesztősége, Szolnok, Mészáros L u. 2. gelel.jozsef@axelspringer.hu bevitték A 14 esztendősiászágói diákot a szülő tudta nélkül faggatták a jászberényi kapitányságon Ezúttal egy lelkiekben, emberi tisztességében megalázott jász- ágéi család levélben kereste meg „Engedje, hogy segítsünk!” rova­tunkat. A leírtakat olvasva első ' utunk a Pusztamonostortól pár kilométerre fekvő településre ve­zetett. Az alig nyolcszáz fős falu­ban mindenki mindenkit ismer, így már az első megkérdezett út­ba is irányított a keresett család háza felé. Az anyuka, Tölgyesi Ta- másné, a nagymama, valamint a jászberényben elsős középisko­lás Péter már várt minket. — Én írtam a levelet önöknek, a történtekre mind a mai napig nem találok szavakat - kezdte az unokáját érthető módon féltő, óvó nagymama, Tölgyesi Sán- dorné. — Hiába fordultunk a rendőrséghez, csak elutasítás­ban volt részünk. Pedig a gye­rek lelkivilágába alaposan bele­tiportak, a családunk tisztessé­gét kétségbe vonták. Ügyvédre nincs pénzünk, kérem, próbálja­nak meg segíteni nekünk! Innentől kezdve az „érintett", Péter, és édesanyja ludit, felvált­va elevenítették fel a történteket.- Május ötödikén érettségi szü­net miatt nem mentem iskolába — kezdte meghurcoltatását a ko­ránál fiatalabbnak tűnő fiú.—Tíz óra után nem sokkal a barátom­mal éppen a sportpálya felé men­tünk, mondván, focizunk egy ki­csit, mikor megállt mellettünk egy személyautó. A kocsiból ki­szálló két férfi annyit mondott, hogy nyomozók, és az éjszaka fo­lyamán az ágói iskolába betörőket keresik. Megnézték a cipőinket, s az enyémet gyanúsnak találták. A haveromat elengedték, ám ve­lem közölték, kihallgatásra be­visznek a herényi kapitányságra. Beültettek az autóba, hazavittek a buszbérletemért, és már indul­tunk is. Még azt sem engedték meg, hogy anyut felhívjam. A ko­É&: Tölgyesi Tamásné a rendőrségi kihallgatás jegyzőkönyvét is átadta lapunknak, míg Péter „beöltözött" az új cipőjébe A rendőrség szerint szakszerű és törvényes volt az eljárásuk az üggyel kapcsolatban meg­kerestük a megyei rendőr-főka­pitányság sajtószóvivőjét, Sza­bó Zita századost, aki elmond­ta: - Május 5-re virradóra is­meretlen elkövetők betörtek a jászágói iskola épületébe. Az üggyel kapcsolatban hallgat­ták meg kollégáim a 14. élet­évét betöltött fiút, aki önként ment be a kapitányságra tanú­vallomást tenni. A rendőrök előtte hazakísérték, hogy sze­mélyes iratait magához vegye. már ekkor felhívták a figyel­mét, hogy hozzon magával egy másik cipőt, mert ami rajta van, azt le fogják foglalni, ám a fiú nem vett fel másik lábbe­lit. Eközben telefonon értesítet­te édesanyját. Jászberényben tanúként hallgatták meg, melynél a törvényes képvisel& nek nem kell jelen lennie. Hogy ne legyen mezítláb, ka­pott egy nyloncsizmát, és kézle- nyomatot vettek tőle összeha­sonlító szándékkal A kihallga­tás után édesanyjával távozott az épületből, aki gépkocsival jött érte. Az elsődleges adatok alapján a rendőri intézkedés szakszerű és törvényes volt. Géléi József Betörtek a jászágói általá­nos iskolába. A rendőrök ennek kapcsán egy 14 éves gyereket a szülő ér­tesítése nélkül vittek be kihallgatásra. Cipőjét el­kobozták, ujjlenyomatot vettek tőle, majd egy nylonzacskóval a lábán engedték ki a herényi kapitányság épületéből. | Részlet a felvett jegyzőkönyvből részlet a jegyzőkönyvből: Készült a Btk. 316 paragrafus I egyes bekezdésébe ütköző lopáskísérlet vétség megalapozott I gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen lefolytatott eljárásban a j I Jászberény, Hatvani u. 1. szám alatt. Az eljárási cselekmény ? | foganatosítására a Be. 177. paragrafusa alapján halasztha­tatlan nyomozási cselekményként kerül sor. Jelen vannak: a nyomozóhatóság részéről XY, az eljárás vezetője, illetve az el- I járásban résztvevő Tölgyesi Péter.... Hatósági tanú nincs— j I A Be. 151. paragrafus alapján a helyszínen lefoglaltuk: egy pár 43-as, fekete színű, Nike sportcipőt, fekete fűzővel, sárga Nike jellel.... A lefoglalás eredményre nem vezetett. Aláírás: XY, az eljárás vezetője és Tölgyesi Péter, lefoglalást szenvedő. Jubileumi műsorral érkezik Szolnokra a Nemzeti Cirkusz A SZÓRAKOZTATÁS Az Uj Hölgyeim és uraim, produk- cióóóó: mától ismét Szolnokon vendégszerepei a Magyar Nem­zeti Cirkusz! Európa egyik leg­nagyobb és egyben világszínvo­nalú utazócirkusza május 24-ig - jubileumi műsorral, ennek keretében világszámokkal - vár­ja közönségét. Nílusi krokodilok, boák, mambák, oroszlánok, te­vék és még sok más meglepetés a több mint kétórás műsorban. Ugye, csábítóan hangzik? A cir­kuszi este garantáltan jó szóra­kozást nyújt majd kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az Új Nép­lap, mint az előadások médiatá­mogatója, a kisebbekre gondolt, amikor rászoruló gyermekek­nek ajánlott fel belépőket. La­A A Néplap belépőket ajánlott fel a megyei gyermekotthonnak és a Liget Úti Általános Iskolának punk a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekotthonnak és a Liget Úti Általános Iskolának biztosított belépőket. Az intéz­mények lakói, diákjai és nevelői örömmel fogadták a felajánlást.- Köszönjük a lehetőséget. A gyerekek kitörő örömmel fogad­ták a hírt, hogy cirkuszba mehet­nek - mondta el Szalayné Farkas Előadások Szolnokon CORA MELLETT, május 19-24. HÉTKÖZNAP: 18.00. SZOMBATON 15.00 és 18.00. VASÁRNAP: 15.00. INFORMÁCIÓ: 20/935-40-50 Tegnap állították fel a cirkuszi sátrat, így ma már kezdődhet is a szórakoztató műsor a megyeszékhelyen Julianna. A gyermekotthon igaz­gatónője hozzátette, a lakóottho­nos gyermekek mellett nevelőszü­lőknél élő fiataloknak is lehetősé­gük nyílik ezzel, hogy eljussanak az előadásra. - Jutalomként kap­ják ezt a gyerekek, akiknek óriá­si motivációs erő ez a lehetőség- tette hozzá az igazgatónő. Hasonlóan vélekedik a Liget Úti Általános Iskola vezetője is. - Motiválja a gyerekeket az ilyen lehetőség. Örülünk a belépők­nek, a szülők is hálájukat fejezik ki. Az anyagüag leginkább rászo­ruló és tanulmányaikban jól tel­jesítő gyerekek mehetnek most el a bemutatóra. Nagyon köszön­jük az Új Néplapnak - mondta el dr. Kovácsné Okler Edit. ■ R. Á.

Next

/
Thumbnails
Contents