Új Néplap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-14 / 112. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. MÁJUS 14., CSÜTÖRTÖK 5 ALSO-JÁSZSÁG Legalább négy-öt „kamatos" van Apátin uzsorások Megtalálták a kiskaput, így marad a fenyegetés, a zsarolás és a megfélemlítés Március óta él az a tör­vény, amely hivatott fel­lépni az uzsorásokkal szemben. Viszont villám­gyorsan megtalálták a kiskaput azok, akik ala­posan meggazdagodtak az üzletágból az évek so­rán. Banka Cs.-Mészáros G. Szabó Zita századostól, a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtószóvivőjé­től megtudtuk, hogy a megyei rendőr-főkapitányság illetékes­ségi területén uzsora bűncselek­mény bűntette miatt egy esetben indult eljárás a Jászapáti Rendőr­őrsön. A folyamatban lévő ügy részleteiről nem számolhatott be a szóvivő, annyit azonban hozzá­tett, hogy a sértettek nem vagy csak nehezen vállalják fel, hogy ilyen típusú bűncselekmény ál­dozataivá váltak. A jászapáti esetről szerkesztő­ségünk számolt be legelőször. A márciusban elfogott személy in­formációnk szerint azóta is elő­zetes letartóztatásban van. Csak­hogy a helyiek szerint csak a „legkisebb halat” sikerült meg­fogni a városban. — Jászapátin lényegében min­denki tud arról, hogy négy-öt személy, illetve csoport van, aki- amely hasonló módszerrel „fosztja ki az embereket”, mint a márciusban elfogott uzsorás - mondta el Pócs János. Az önkor­mányzati képviselő hozzátette, hogy továbbra sem szűnt meg a gyakorlat, hogy az éppen esedé­kes részletet segélyosztáskor, a posta előtt, a nyílt utcán veszik el az amúgy is hátrányos hely­zetben lévő emberektől. Ezt min­denki látja, mindenki tud róla, és nagyjából az is behatárolható, hogy kik azok, akik „folyósítot­ták a kölcsönt”. A megfélemlített emberek azonban nem merik feljelenteni az uzsorásokat.- Létezik az uzsorások tevé­kenysége ellen meghozott tör­vény március óta, de már a kis­kaput is megtalálták azok, akik ebből élnek - tette hozzá Pócs Já­nos. - A módszer egyszerű. Ha valakinek mondjuk 100 ezer fo­rintra van szüksége, akkor átad­ják számára a kért összeget, vi­szont 150 ezer forintos, kamat­mentes segítségnyújtásról írnak szerződést. Amennyiben határ­időre nem teljesítik a fizetési kö­telezettséget, egy új szerződést írnak szintén kamatmentes se­gítségről, a korábbi szerződés összes példányát pedig szétté­pik. Ha a rendőr, ügyvéd, ügyész vagy bíró látja a szerződést, ha tudja is, miről van szó, bizonyí­tani gyakorlatilag lehetetlen, mert a megfélemlített emberek továbbra sem vallanak hitelező­ik ellen. Az a szerencsétlen pe­dig, akinek életét, családját a leg­durvább módszerekkel fenyege­tik, nem riad vissza a betöréstől vagy rablástól sem, ha elő kell te­remteni a „kamatos ember” ese­dékes pénzét. Ekkor pedig már nemcsak a kölcsönt felvevő és az uzsorás ügyéről van szó. m \ I * íV ■ i * 4 ;BB ( A megfélemlített emberek nem merik feljelenteni az uzsorásokat. így elfogni sem lehet őket. Képünk illusztráció. Konferencia a válság hatásainak csökkentéséről A Magyarországi Leader Köz­hasznú Egyesület és a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egye­sülete közös szervezésében ren­dezték meg kedden Jászapátin „A nemzetközi gazdasági válság hatásainak a vidéki térségekben történő kommunikációja” című konferenciáját, az egyesület tag­jai, térségi polgármesterek, illet­ve vállalkozók részvételével. A konferencia célja volt, hogy be­mutassa'azokat az eszközöket, lehetőségeket, amelyek által a Jászságban élők és dolgozók könnyebben szembenézhetnek a nemzetközi gazdasági válság okozta hatásokkal. A konferenci­át Csák László, a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület munkatársa nyitotta meg. A konferencia megoldási alter­natívákat kínált a válság által gerjesztett problémák orvoslásá­ra, többek közt a munkahelyek megőrzésére, a forrásbővítésre pályázati lehetőségekkel, külön­böző hitelek igénybevételével. A rendezvényen több vidékfejlesz­tési szervezet képviselője is részt vett, hogy bemutassák az aktuális megoldási terveket. A jelen lévő vállalkozók vállalko­zásfejlesztési pályázatokat, mik- rohitel-programokat ismerhet­tek meg a pénzügyi problémák áthidalására. A konferencia le­hetőséget teremtett arra is, hogy bemutassák az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot, bő­vebb tájékoztatatást adjanak an­nak lehetőségeiről. ■ B. Cs. A gazdasági válság hatásainak ki­védésére is mutattak be lehetősé­geket a tanácskozáson ALDI tájékoztató Digitális időjárás állomás* • időjárás állomás: számos hasznos funkció • kiegészítő szett: 3 növényérzékelő és 1 külső érzékelő fINTEK Kör alakú medence* « wo n/uett • kb. 13 9601 űrtartalom 80 %-os feltöltés mellett • 3 400 l/óra teljesítményű szűrőpumpa • belépést segítő létrával, fedőponyvával, felületi szövettel és javítófóliával • méret: magasság: kb. 107 cm, 0 kb. 488 cm • súly: kb. 50 kg KIEGÉSZÍTŐ SZETT SEGÍTSÉGÉVEL RÁDIÓS IDŐJÁRÁS ÁLLOMÁSSÁ ALAKÍTHATÓ: ÚSZÓMEDENCE- MONITORRAL ÉS NÖVÉNYÉRZÉKELŐVEL elemekkel együtt enné Futballkapu gyakorlófallal* kapu: • robusztus fém váz 0 3,2 cm • csomózott háló erős poliészterből fZ yjj. • méret: 240x170 x 85 cm fii'} A (széxmaxmé) gyakorlófal: f ' • strapabíró 1 poliészterből • 2 megerősített TT átlövőlyuk • méret: 22ÁilM.5cm (szé x ma) megtalálja az ALP» crane Női vagy férfi neoprénruha, 3 mm* női méret: 36 - 42, férfi méret: 48-54 hetente megjelenötáje Férfi nyári póló* számos divatos megoldással méret: M - XL koztatóiban vagy"www , idi-hunqary.hu .idaw 6 999 Ft/db crane nwn/db Férfi strandrövidnadrág* szennyeződés- és víztaszító, számos divatos megoldással méret: S - XL motion Női fürdőruha vagy bikini* méret: 38 - 44 kosár: B - C Lányka fürdőruha vagy bikini vagy tankini* 80 % poliamid és20%elasztán-lycra kevertszálas Invista anyagból, különböző divatos színek ősminták, klórálló, 50+ UV-védelem méret: 98 -164 'Ttapjdjmpi Kisgyermek szett, 3 részes* 100 % pamut, póló és nadrág hozzá illő sapkával vagy kalappal méret: 62 -104 1199 Ft/db/garnitúra Munnyag 4WR/db hintazo figura* csiga vagy kutya, a játék öröme a házban és a házon kívül, lemosható, a csiga mérete: kb. 83 x 50 x 46 cm. a kutya mérete: kb. 75 x 50 x 40 cm súly: csak kb. 1.3 kg 1799 Füdb/garnítúra MY BATH STYLE Strand­[•I»T»JÜ törülköző, 11\TEX velúr hatású* ülő vagy 5 999 F,/db méret: kb. 100 *180 cm kétszemélyes pihenőmatrac* [OI 0 ;S§ ülő plhenőmatrac • méret: 180x135 cm vagy kétszemélyes pihenőmatrac: • méret: 188x152 cm TÓÍsMEpi Gverme / SPONGYA BOB Gyermek gurulós bőrönd szett, 3 részes* 3 különböző mintával • cipőzsák ’ —--d • gurulós utazóbőrönd és • hátizsák CfeEB ö ‘V Ö 5999Ft/gamitúra Gyermek ágynemű* tiszta pamutból, különböző motívumok takaró: 140 x 200 cm. párna: 70 x 90 cm HERCEGNŐK, VERDÁK VAGY SPONGYA BOB www.aldi-hungary.hu Ajka • Baja • Balatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Oabas • Debrecen 2x Dunaföldvár • új! Ounaharaszti, Jedlik Ányos u. 1. • Dunaújváros • Esztergom • Fót • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény Halásztelek • Hatvan • Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárda Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Pápa • Pécs • Pilisesaba • Siklós • Siófok • Szeged • Szentes • Székesfehérvár Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x Megérkezett a hatósági engedély jászkisérre megérkezett a napokban a környezetvédel­mi hatóság úgynevezett egységes környezethaszná­lati engedélye a településen létrehozandó akkumulátor­újrahasznosító üzem meg­építéséhez. Hajdú László polgármester érdeklődé­sünkre elmondta, hogy az üzem építése várhatóan a nyáron kezdődik el. Támogatás a találkozó szervezéséhez alattyán kettőmillió forin­tot nyert a Nemzeti Kultu­rális Alapból a tizenötödik Jász Világtalálkozó megren­dezéséhez. Az összeget az ünnepi program költségei­nek finanszírozására hasz­nálják fel. A település lakói nemcsak anyagi támogatást várnak, hanem szívesen tesznek is a település szépí­téséért. így a hét végén ka­lákában takarítottak, festet­tek, mázoltak. A Gecse-ház környezetének ápolásával foglakoztak, illetve tervezik, hogy a mellette álló alkotó­házat is bevakolják. Bemutatják tehetségüket a legfiatalabbak A jászapáti önkormányzat oktatási és kulturális bizott­ságának elnöke, Nagy Pál Csaba három éve hívta élet­re azt a óvodás Ki mit tud?- ot, melyet eddig minden óvodai év végén megren­deztek. Idén május 23-án délután lépnek a művelődé­si ház színpadára az ovisok. Nevelőik és a gyerekek egész évben készülnek erre a kulturális seregszemlére. Szolgálati autóra pályázik a kistérség a jászsági Többcélú Társu­lás négymillió forintos tá­mogatásra pályázik az okta­tási minisztériumnál a tér­ségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat szolgálati jár­művére. Az összeg a jármű beszerzésének költségét, il­letve az idei üzemeltetési költséget tartalmazza.

Next

/
Thumbnails
Contents