Új Néplap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-14 / 112. szám

2 MEGYEI TÜKÖR UJ NÉPLAP - 2009. MÁJUS 14., CSÜTÖRTÖK Egy élet munkáját adóztatnák meg közteher Egy tizedik emeleti panellakás után is tízezreket kell fizetni jövőre a tervek szerint A kormány tervei szerint jövő évtől háromsávos in­gatlanadót vezetnének be. Az ingatlanokat az önkor­mányzatok sorolnák be területi alapon. Építmény­adó kivetésére eddig is volt lehetősége a települé­seknek. Ám a lakások esetében ezzel kevés he­lyen éltek, és ott sem volt mélyen zsebbe vágó. Nem úgy az új ingatlanadó. Munkatársainktól- Ha bevezetik a ingatlanadót, akkor ne fizessen senki. Eljött az ideje, hogy összefogjanak az önkormányzatok és bojkottálják a rendelkezést — véli Kunszent- márton SZDSZ-es polgármeste­re. Czuczi Mihály szerint eddig csak az önkormányzatokon ütöt­tek, újabb és újabb elvonások­kal, most azonban az embereket is ellehetetlenítik. A városvezető szerint ráadásul igazságtalan is az adó, hiszen a lakásokat adó­zott jövedelemből vásárolták, aki pedig építkezett, az általános fo­galmi adót is megfizette. — Fölháborító, hogy egy ilyen igazságtalan adózási fajtát kíván bevezetni a kormány. Ráadásul erre sem a jelenlegi ingatlan­nyilvántartás, sem a hivatali rendszer nem készült fel — mondta el lapunk érdeklődésére Szalay Ferenc szolnoki polgár- mester. A megyeszékhelyen eddig csak a vállalkozásoknak kellett építményadót fizetniük. Ebből idén 830 millió forint bevétellel Toronyházakban sem lesz kibúvó a fizetés alól. A sokadik emeleti panelban is tízezer forintnál biztosan többre rúg majd az adó. Képünk illusztráció Építményadót szedő megyei önkormányzatok Település Adó Cibakháza 100 Ft/m2 Csataszög 220 Ft/m2 Jászberény 150-225 Ft/m2 Jászé no kszállás 220 Ft/m2 Martfű 120 Ft/m2 Nagykörű 480 Ft/m! Nagyrév 600 Ft/m2 Tiszaföldvár 50 Ft/m2 Tiszafüred 600 Ft/m2 Tiszajenő 80 Ft/m2* Tisza sas 300 Ft/m2 Tiszasüly 300 Ft/m2 Tiszaszőlős 600 Ft/m2 •KIVÉVE AZ ÁLLANDÓ LAKCÍMMEL LAKOTT LAKÁSOK FORRÁS: PÉNZÜGYMIN1SZTÉRUM számolt a város. Pókász Endre, a polgármesteri hivatal sajtórefe­rense szerint azonban a gazda­sági válság egyre erőteljesebben érezteti a hatását ezen a téren is. A cégek fizetőképessége romlik, sok a hátralék, a részletfizetési kérelem. Többen módosítják az iparűzésiadó-előlegüket is. Építményadót eddig sem csak a vállalkozások ingatlanjaira vet­hették ki az önkormányzatok, hanem lakásokra is. Ezzel a le­hetőséggel azonban eddig meg­lehetősen csínján bántak. A Pénzügyminisztérium adatai szerint tavaly a közel 3200 ön- kormányzat közül mindössze 420 döntött úgy, hogy megadóz­tatja az otthonokat. A nem lakás célját szolgáló ingatlanok után is alig több mint hétszáz telepü­lés szedett adót. A megyében is hasonló a helyzet. Az Állam- kincstár adatai szerint 78 telepü­lés közül tucatnyi rótt ki a lakás után építményadót. Ezek az ön- kormányzatok négyzetméteren­ként 50-600 forintot kérnek a tulajdonosoktól. A szintén ingat­lanok után kivetett kommunális adó viszont az iparűzési után a legnépszerűbb helyi adó. Ezzel az országban tavaly 2261 tele­pülés élt. A megyében is az ön- kormányzatok kétharmada ve­tett ki kommunális adót. Az ösz- szege pedig tavaly az ezer forint­tól a 12 ezerig terjedt. Jászberényben is létezik egy­fajta ingatlanadó. Mint azt Pethő Ernő, a polgármesteri hivatal adóirodájának vezetője elmond­ta, a városban kivetnek épít­ményadót. Nem kell azonban fi­zetni a lakások, illetve lakré­szek, valamint a tanyák után. Ki­zárólag a nem lakás célú ingat­lanokra rónak ki adót, az alapte­rületnek megfelelően. Az önkor­mányzati rendeletben három övezetet határoztak meg a város­ban, amelyekben különböző adómérték jelenik meg. Jászbe­rényben 4330 adóalanyra vetet­tek ki építményadpt^kik ösz- szessegeben évenként mintegy 129 millió forintot fizetnek be a városi kasszába. Martfűn az önkormányzat 2007 óta szed építményadót. Ez évente mintegy 30 millió forint­Dr. Fazekas: Libák után a házakat vennék el — Karcag nem vezetett be ko­rábban sem ingatlanadót - mondta dr. Fazekas Sándor polgármester, országgyűlési képviselő, aki méltatlannak tartja, hogy a kormány most erre készül. — Azokat az em­bereket akarják megadóztat­ni, akik a többszörösen meg­adóztatott pénzükből építették fel a házaikat. A kormánynak erre semmiféle felhatalmazá­sa nem volt. Ha mi, azaz a Fi­desz kormányra kerülünk, el fogjuk törölni az ingatlanadót - folytatta Fazekas. a városvezető egyetért Kosa Lajos debreceni polgármester­rel, aki a 0 százalékos adó­kulcsot javasolja alkalmazni, mert mint fogalmaz: Bajnai Gordon miután elvette az em­berektől a libáikat, most a há­zaikat akarja elvenni. tál gyarapítja a város költségve­tését. Az összegnek körülbelül felét fizetik a vállalkozások in­gatlanjaik után, míg a másik fe­lét a lakosok, tudtuk meg a pol gármestertől. Dr. Bakonyi Péter elmondta, egy átlagos lakás után éVi 3600 forintra rúg az adó, de a házak esetében sem több 10 ezer forintnál. Kommunális adót nem szednek. Az, hogy ingatlan­adó vagy kommunális adó, csak­nem mindegy, hiszen az összege körülbelül azonos lenne. A kormány azonban mélyeb­ben nyúlna az emberek zsebé­be. A 2 millió forintnál értéke­sebb ingatlanok 0,2 százalékkal adóznának, a 10 millió felettiek 0,35-tel, a 30 milliónál drágáb­bak pedig 0,5 százalékkal. így például egy 8 millió forintos in­gatlan esetében tehát évente 16 ezer forintot kell fizetni, egy 16 milliós után 56 ezret, egy 32 mil­liós esetében pedig 160 ezer fo­rintot. Az adóterhelés nem az in­gatlan értékével arányosan nő, hanem ugrásszerűen: egy négy­szer értékesebb ingatlan után nem négyszer, hanem tízszer na­gyobb összeget kell fizetni. A helyiadó-fizetéssel eddig a legtöbb településen komoly gond nem volt, így Martfűn sem. Hogy a kormány által tervezett ingatlanadóval jelentősen meg­növekvő terheknek mennyire tudnak majd eleget tenni az em­berek, azt nehéz megmondani. Dr. Bakonyi Péter polgármester szerint Martfű eddig a viszony­lag jobb helyzetű városok között volt. Az utóbbi időben azonban érezhetően nőtt a segélyért for­dulók száma. Jászberényben is folyamato­san figyelik a tervezett új ingat­lanadóról szóló híradásokat. A Pénzügyminisztériumtól ugyan­is még semmilyen hivatalos in­formációt nem kaptak. így meg­alapozott hatástanulmányt sem tudtak készíteni arról, milyen következményekkel járna az Jászberényben. Az ingatlanadóból összesen 225 milliárd forint bevételt vár a kormány, ám nem mind jelent többletet. Az önkormányzatok­hoz ugyanis eddig 110 milliárd forint folyt be évente kommuná­lis adó vagy építményadó vagy pedig telekadó címén. Az ingat­lanadó bevezetésével ezek a ter­hek megszűnnének. Az önkor­mányzatoknál maradna viszont az új ingatlanadóból származó összeg. A településeknek azon­ban ez nem jelent majd többlet- bevételt, az önkormányzatok­nak juttatott központi forráso­kat ugyanis annyival csökkente­nék, amennyivel többet hoz az új adó. A tervezet ingatlanadó mértéke Ingatlanérték Adókulcs 0-2 millió forint 0% 2-10 millió forint 0,2 vagy 0,25% 10-30 millió forint 0,35 % 30 millió forint felett 0,5% Garázsok, üdülők 1% FORRÁS: ÚJ NÉPLAP- GYŰJTÉS Irodát nyitott Szolnokon az ITDH ügynöksége Szolnokon nyitotta meg 20. vi­déki irodáját az ipartelepítést, befektetői ösztönzést segítő ITD Hungary, azaz a Magyar Befek­tetési és Kereskede­lemfejlesztési Ügy­nökség. Rétfalvi György vezérigaz­gatótól megtudtuk, a cég fő feladata, hogy előmozdítsa a kereskede­lem, elsősorban az export növe­kedését, és segítse a befektetőket magyarországi beruházási pro­jektjeik megvalósításában. — Szolnok gazdasági életében az ipari park sikerei, a Stadler és a Segura gyárak felépítése ko­moly változást hoz - mondta Szalay Ferenc polgármester. Komoly munká­val a gazdasági élet növekedés­nek indult.- A hazai és a külföldi érdek­lődők célkeresztjébe kerültünk. Emellett utakat, intézményeket, játszótereket építünk, sportléte­sítmények, gyalog­híd nő ki a földből hamarosan, új bevá­sárlóközpontot avat­hatunk, ami mind­mind munkahelye­ket hoz Szolnokra. Az ITD Hun­gary itteni jelenléte is azt bizo­nyítja: komoly munkával, követ­kezetes várospolitikával a gaz­dasági életünk növekedésnek in­dult — tette hozzá a vezető. Az ITD Hungary - Apró Adri­enn vezette - irodáját a cég-, il­letve városvezetők a Baross úti „fehérházban” nyitották meg. ■ Színvonalas fesztiválok szórakoztatják a várost Jól bevált programok, de a ko­rábbiaknál is magasabb színvo­nalon - ez jellemzi majd idén a szolnoki nyári rendezvényeket. Ebben az évben új szervezet, a Városi Sportcentrum koordinál­ja a programsorozatot, amelyben egymást erősítve kap helyet sör- fesztivál, a Tisza-parti nyár, a Ti­szavirág Fesztivál, az ételkorzó, a Szent István-napi programok és a gulyásfesztivál. Mindez jú­nius elejétől szeptember közepé­ig kínál a szolnokiaknak és a vá­rosba látogatóknak szórakozást. — Szolnok gazdasági fejlődé­sére, kulturális, történelmi ha­gyományaira alapozva azt sze­retnénk, hogy ezek a rendezvé­nyek a megyeszékhelyen kívül régiós és országos kitekintésben is megállják a helyüket - mond­ta tegnap a Kossuth téri rendez­vénysátorban megtartott sajtótá­jékoztatón Szalay Ferenc. A pol­gármester a nyári rendezvények kapcsán a minőségbeli váltást és a programszervezők együttmű­ködését hangsúlyozta. Uj alapok­ra kívánják helyezni az utóbbi években jelentőségét vesztett Szolnok EXPO-t is.- Fontos Szolnok meglévő gazdasági erejének, a város cé­geiben rejlő lehetőségeknek a bemutatása — fogalmazott. Eb­ben a szellemben rendezik meg a tervek szerint szeptemberben a belvárosban a gazdasági sereg­szemlét. ■ P. A. Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola (5000 Szolnok, Baross út 37.) pályázatot hirdet tanári állásokra Baross Gábor Gépipari, Közlekedési Tagintézmény • kémia - fizika - határozott időre • angol - bármely - határozott időre • épületgépész üzemmérnök / mérnök / mérnöktanár - határozatlan (minimum főiskola). Építészeti, Faipari Tagintézmény • matematika - bármely - határozott időre • testnevelés - határozatlan időre • angol - bármely - határozott időre • német - angol - határozatlan időre • ács szakoktató - határozatlan időre (középfokú). Jendrassik György Gépipari Tagintézmény • informatika - bármely - határozatlan. Környezetgazdálkodási és Építészeti Tagintézmény • magyar - német - határozatlan • építész üzemmérnök / mérnök / mérnöktanár - határozatlan (minimum főiskola) • építő üzemmérnök / mérnök / mérnöktanár - határozatlan (minimum főiskola). Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Tagintézmény • magyar - történelem - határozatlan • villamos üzemmérnök / mérnök / mérnöktanár - határozatlan (minimum főiskola) • informatikus - határozatlan (minimum főiskola). Pályázatok benyújtásának határideje: 2009. május 22. A pályázatok benyújtásának módja: postai úton a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola (5000 Szolnok, Baross út 37.) címére A pályázat kiírással kapcsolatos további információ kérhető az 56/425-844-es telefonszámon. ft i t

Next

/
Thumbnails
Contents