Új Néplap, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-13 / 111. szám

12 TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2009. MÁJUS 13., SZERDA Ladány új névtáblákat kapott újítás A község és a szabad jászok címere is rajtuk van A nagyközség összes utcájában, közterületein új utcanévtáblákat helyeztek ki. Ez összesen 401 ilyen névtáblát jelent. Mint Dan- kó István polgármestertől meg­tudtuk, erre többek között azért volt szükség, mivel a mentőszol­gálat már jelezte: többször is elő­fordult, hogy bizony nem talál­ták meg az adott utcát. Az új ut­canévtáblákra felkerült Jászla- dány községcímere, illetve a sza­bad jászok címere is. Ez utóbbi azért is, mivel tizenegy másik jászsági településsel erre közös pályázaton nyertek lehetőséget, és azokon is kihelyezték a ha­sonló utcanévtáblákat. ■ B. Gy. Kiss Menyhért és felesége mutatja a kerítésükön lévő új utcanévtáblát Akadálymentesítették az épületet projekt 25 millió forint támogatásból valósult meg a beruházás A projekt céljaként fogalmazódik rtieg akadálymentes, érzékelhető és biztonságos környezet kialakítása. Komplex akadálymentesség esetén cél a munkahelyteremtés is, lehetőség nyílik adminisztratív területen mozgás- és hallássérült, a mozgásterápiánál látás és hallássérült, a portai szolgálatnál a vagyonvédelmi feladatok miatt az enyhébb, egyéb egészségkárosodással rendelkező egyének alkalmazására. a A szolnoki Kaán Károly úti épületben már teljesen akadálymentesen lehet közlekedni A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. UMFT infovonal: 06 40 63S 638 nfu@meh.hu • wwWfu.hu Befekteti* e pdbe — A projekt címe: Egyesített Szociális Intézmény Kaán Károly úti épületének akadálymentesítése Azonosító száma: ÉAOP-4.1.5-2007-0035 A támogatás összege: 25 000 000 Ft. Kedvezményezett megnevezése: Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Jggi Májusban is jutalmazzuk a hűségét! Előfizetőink kedvezményesen vásárolhatnak Immáron harmadik alka­lommal válthatja forintokra Új Néplap-előfizetését. Elő­fizetése most akár több ezer forintot érhet. De hogyan is valósul meg mindez? Az Új Néplap olyan hű­ségprogramot indított, mellyel előfizetőinknek szeretnénk megköszönni kitartásukat, hűségüket. Az Új Néplap Bevásárló­nap keretében az előfize­tők kedvezményekhez juthatnak Jász-Nagykun- Szolnok megye különbö­ző üzleteiben. A kedvez­ményeket kuponokkal ve­hetik igénybe. A kuponok az Új Néplap előfizetői példányaiban jelennek meg, s azokat - kivágva— a rajtuk látható ideig le­het érvényesíteni a prog­ramhoz csatlakozott üzle­tekben (az üzletek listáját, illetve akciós termékkíná­latát lapunkban és a www.szouon.hu oldalon is elérhetik előfizetőink). A bevásárlónapnak már az előző hónapokban is nagy sikere volt. A vlsz­szajelzések alapján el­mondható, sokan váltot­ták be az április 9-én meg­jelent kuponokat a külön­böző üzletekben. Többek között az arc- és testkoz­metikával foglalkozó High Care Center, a Siesta cipő­bolt és a szolnoki Euroke- rámia is részt vesz az Új Néplap Bevásárlónap ak­ciójában, és mindannyian pozitív tapasztalatokról számoltak be. Az elmúlt hónapokban többen is be­váltották már ezekben az üzletekben kuponjaikat. Ugye, ebben a pénzügyi válságban, valóban kedve­ző a kiváló ajánlat? Remél­jük, hogy ezzel a hűség­programmal segítünk elő­fizetőinknek pénzt megta­karítani. Ők ezzel az akci­óval ugyanis több ezer fo­rintot is megspórolhat­nak. Az Új Néplap Bevásárlónap hol­nap folytatódik. Előfizetőink csü- fp törtökön megta- (ff lálják a kedvez- ményes vásárlá­sokhoz szükséges kupono­kat, amivel akár már hol­nap olcsóbban vásárolhat­nak az általuk kiválasztott üzletben. Ne aggódjon az sem, aki még eseüeg nem előfizető, hogy lemarad a kiváló lehetőségről. Legkö­zelebb júniusban jelennek meg lapunkban kedvez­ményre jogosító kuponok, addig előfizetőink lehet­nek azok, akiknek még nem jár az Új Néplap. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ, ELŐFI­ZETÉS, MEGRENDELÉS: 06- 80/200690 (vezetékes te­lefonról ingyenesen hív­ható, munkanapokon 8.00-16.00 óráig). E hónapban is ezreket spórolhatnak előfizetőink! TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE Tisza parti ■ mm/ GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA - JACUZZI » - SZAUNA - ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-20 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Hadd Krótjoní SZÓLJON A SZOLNOK-JÄSZKUN online Hadd szóljon! HALLGATÓ A svéd doom metal banda, a Candlemass már tizedik albu­mánál jár. Túl vannak tagcseré­ken is, főleg ami az énekesi posztot jelenti. Mosta­ni énekesük, Robert Lowe már bebizonyí­totta, hogy nem csi­nált vele rossz vásárt a csapat. Nagyszerűen tudja hozni azt a stí­lust, azt a hangulatot a hangjá­val, amit a doom metal komor­sága, súlyossága, feketesége megkövetel. A Candlemass leg­újabb lemeze, a Death Magic Doom azonban részben kissé el­tér a doom métáitól, és kika­csingat a power metal mondjuk azt dallamosabb stílusa felé is. Ami nem tesz rosszat az anyag­nak, hiszen nem kell egy egész lemezen csak a súlyos riffekből, lelassított tempókból álló, amúgy egyébként rendesen odacsapó zenét hallgatni. Jó pél­da erre a Demon Of The Deep című számuk ki­mondottan élvezetes rockoperás betétrészle­te, vagy a Dead Angel nagyon dallamos ref­rénje. A csapat zenéjé­nek alapjaiban megtalálhatjuk a minden doom zenekar ősét je­lentő Black Sabbath-hangzást, másrészt a skandináv bandák amúgy is nagyon értenek a doom és black metal megszólal­tatásához, ezekhez a borongós témákhoz. (Candlemass: Death Magic Doom. Kiadó: Nuclear Blast/Warner) ■ B. Gy. CanMmtasß Sca(I) Jilnßfc Soon Ismét találkoztak. Kengyelen, az egykori iskolájukban jöttek össze azok az ötvenöt éve végzett, ma már meglett korú hölgyek és urak, akik még élnek az akkori osztályukból. Felvételünk az iskolaajtóban örökítette meg az egykori végzősöket, akik újra körbejárták az udvart is. Fecske-szúnyog dilemma Szeretem a fecskéket. Mindenféle fajukat, legyen az parti, füsti vagy molnár. Szolnokon leginkább ez utóbbival lehet találkozni, a falu­helyeken meg a füsti a gyakoribb. A parti pedig a folyópartok lösz- falait foglalja el. Szóval, szeretem ezeket a csivi- telő kis madarakat, bár lehet, hogy azok nem osztják ezt a ra­jongásomat, ahol a fecskefészek alatt gyűlik az ürülék. Persze er­re találták ki a fecskepelenkát, azaz a fészkek alá felerősített deszkákat Nos, ezekből a kis ma­darakból, mint írtuk, idén keve­sebb érkezett haza. így azokra, amelyek visszatértek, még jobban kell vigyáznunk. Csakhogy! Tud­valévőén a fecskék jelentős meny- nyiségű szúnyogot esznek meg, és ha kevesebb van ebből a rovar­ból, akkor a fecskék állománya is kisebb lesz, mert kevesebb fiókát nevelnek. Érdekünk, hogy a ter­mészetet óvjuk, és az amúgy is törvényileg védett fecskékből mi­nél több legyen. Óvatosan tehát a szúnyogirtással! Viszont annál sincs szörnyűbb, mint amikor ra­jokban lepi el az embert és laká­sát, környezetét a vérszívó dalos népség, a szúnyogok, össze-vissza csípve tetőtőítalpig. Csapkodunk, és szidunk mindenkit, ahol nem gyérítették őket megfelelően. Úgyhogy most nem tudom, mi­nek is szurkoljak: hogy ne kelljen sokat vakaróznunk, mert sikeres volt az irtás, és alig van szúnyog, persze akkor a fecske lesz keve­sebb, vagy hogy viseljük el a züm- mög&vérszívó kórust, és jusson belőlük bőven táplálék a fecskék­nek, hiszen akkor nő az állomá­nyuk is... m -baranyi­A sárga cápa Wolfgang Schreyer regénye nyomán írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA Végre főiaer ér. Gyorsan elrejti az ernyőt, aztán körülnéz. Sekol senki. A PILÓTA ELVÉTETTE VOLNA A CÉLT? _ _ Ha bélnek indulnék, hozna?=? PA A TENGERPARTON LENNÉK, ÉS AKADNA EGY HALÉSZ, AKI Maione dollárjaiért át­vinne Kubába. Még az sem VOLNA SZERENCSÉTLENSÉG, HA A KATONÁK ELCSÍPNÉNEK. követelném, hogv vigyenek be Santo Dom/ngóba, az AMERIKAI NAGYKÖVETSÉGRE. orr több a titkosszolgálati ALKALMAZOTT, MINTA diplomata. ”Kollégáim ” KÍNOZNÁNAK A CSÁVÁBÓL.

Next

/
Thumbnails
Contents