Új Néplap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-24 / 96. szám

SPORT 15 ÚJ NÉPLAP - 2009. ÁPRILIS 24., PÉNTEK Hárommeccses eltiltást kapott a reklamáló martfűi kapus Szegeden minden eldől röplabda Gond nélkül kiegyenlített a főiskolás együttes Végérvényesen a Szolnoki Olaj kapta a két bajnoki pontot A megyei labdarúgó-bajnoksá­gokban ismét zajlott az élet a leg­utóbbi fordulókban, legalábbis ami a fegyelmi tárgyalásokat ille­ti. Először a túrkevei ificsapat szereplése került terítékre, hi­szen egyik játékosa más igazolá­sával, azaz jogosulatlanul lépett pályára a Kunszentmárton elleni találkozón. A fegyelmi bizottság megsemmisítette a pályán elért 2-2-es eredményt és 0-3-mal a KUTE javára igazolta a meccset. A megyei másosztályban megle­hetősen „paprikásra” sikeredett a Zagyvarékas—Martfű (1-2) ösz- szecsapás. A vendégek kapusát, a kiállított Modla Sándort - amint az keddi számunkban lát­ható is volt - úgy kellett lefogni játékostársainak, miközben a já­tékvezetőnél reklamált. Fegyel- mezeüensége miatt három mér­kőzésre szóló eltiltást kapott. Ér­dekes módon a hazaiak portása, Szöllösi Zoltán is piros lapot ka­pott az ominózus derbin. Ő a so­ron következő meccset kénytelen kihagyni, míg a házigazda klub a soron következő két otthoni ta­lálkozójára köteles megduplázni a rendezői létszámot. A megyei harmadosztályban már a rájátszás zajlik A Jász­ságban a Tiszaföldvár három­pontos előnyre tett szert, miu­tán vetélytársa, a Jászboldoghá- za csak döntetlenre végzett Já- kóhalmán. EREDMÉNYEK, FELSŐHÁZI Ti­szaföldvár—Alattyán 3-0, Ken­gyel-Jásztelek 1-0, Jászjákóhal- ma-Jászboldogháza 0-0. Kétpó—Tiszatenyő 3-0, Kőte­lek—Tiszajenő 2-2. ■ Gelei J. Német és olasz meccsek a totó heti tipposzlopán 1. B. München-Schalke 1 2. Werder-Bochum 1 3. Dortmund-Hamburg X 4. Hannover-Köln x2 5. Leverkusen-Karlsruhe 1 6. Stuttgart-Frankfurt 1 7. Cottbus-Wolfsburg 2 8. Fiorentina-Roma lx 9. Bologna-Genoa 2 10. Lazio-Atalanta 1 11. Milan-Palermo 1 12. Reggina-Juventus x2 13. Sampdoria-Cagliari 1 14. Napoli—Inter 2 Kovács II. Zoltán (bal szélen) nyitássorozatával húzott el a második szettben a szolnoki csapat, amely végül magabiztosan nyert SZOLNOKI FŐISKOLA RK-SI- SZEGEDI RSE 3:0 (20, 20,12) Tiszaligeti Sportcsarnok, 150 né­ző. V: Hóbor, Mezei. Szolnok: Koch, RAPI, Meli- cher, KOVÁCS II. Z., Cziczó, Ga- lovicz. Csere: GULYÁS (liberó), Bede. Edző: Juhász György. Szeged: Bitó, Petheő, Csányi, Csíkos, Nacsa, Nieselberger. Csere: Affentáler (liberó), Stre- zenecki, Oltványi, Babanyecz. Edző: Nusser Elemér. Az eredmény alakulása. I. játszma: 5-4, 10-7, 16-9, 19-14, 22-19. II. játszma: 2-5, 7-9, 11-9, 14-14, 18-15, 22-20. III. játszma: 4-5, 13-5, 17-8, 22-9. Az első mérkőzésen elszenve­dett vereség után győznie kel­lett a szolnoki gárdának, hogy életben tartsa reményeit a leg­jobb négy közé jutásra. A nagy feszültség a csata kezdetén ér­ződött is a mieinken. Előbb a szegediek legjobbja, Nacsa, majd Koch Róbert szerváit egy sorozatot, amiből néhány pon­tos vezetéssel jött ki a Szolnok. Az első technikai szünet után jobb nyitásfogadásának köszön­hetően egyre nőtt a hazai együt­tes előnye, s bár a játszma vé­gén pár labdamenet erejéig kí­sértett a Szegeden komoly előnyből elbúkott nyitószett, vé­gül vezetést szereztek Meliche- rék. A második játszmát hatá-* rozottan indítottak a vendégek, az elején három ponttal is ve­zettek. Aztán pontatlanabbá vált az összjátékuk, ekkor Rapi, Koch és Galovicz is látványosan „betakarta" a szegedi ütőket. A szett közepén Kovács nyitásai­val újra a szolnoki csapat került előnybe, így háromnegyed óra játék után már 2:0-on állt az eredményjelzőn. A harmadik játszmában a klasszisteljesít­ményt nyújtó Rapi vezérletével zsinórban kilenc pontot szer­zett a Szolnok, a széteső vendé­gek pedig lélekben már felad­ták a küzdelmet. A két nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1-1. A sorsdöntő harmadik összecsapás ma 18 órakor kezdődik az Újszegedi Sportcsarnokban. juhász györgy: - Az elején kissé görcsösen játszott a csa­pat. Remélem, a győzelem fel­szabadítja a gátlásokat a fiúk­ban, ebben az esetben győzhe­tünk Szegeden. nusser elemér: - Néhány já­tékosunknak el kellene gondol­kodnia, mit keresett ezen ameccsen a pályán. ■ További eredmények: Dág-Kométe Kaposvár 0:3 (a párharc végeredménye: 0-2), Veszprém-Kalo-Méh Kecskemét 1:3 (0-2), MAFG- Dunaferr3:l (2-0). Lépéselőnyben a Tisza-parti csapat kosárlabda Vasárnap már be is fejezhetik a bajnoki küzdelmeket SZOLNOKI NKK-VASAS CSATA 78-43 (16-7,19-13,18-13, 25-10) Tiszaligeti Sportcsarnok, 100 n. V.: Jakab, Jurák. SZOLNOK: Darida 4, DJELMIS 13/4, Boskovics 10/6, HEGEDŰS 19/3, Serbán 12/6. Cs.: Zele, RU- BOLD 7/6, Sonyák 8/3, Szabó V. 5/3. Edző: Kmézics Zorán. Vasas: Szondy 6, Laklóth 9/3, Fritz 5/3, FEJES 14/6, Mansaré F. 5/3. Csere: Kovalcsik 2, Czank 2,* Győr, Mansaré M. Edző: Deák Éva Az eredmény alakulása. 4. p.,-10-3, 8. p.:14-7,14. p.: 25-13 , 18. p.:32-15, 25. p.:42-28, 35 p.: 66-38. A Zala Volán elleni vereséget követően a hetedik helyért folyó küzdelmekben érdekelt a szolno­ki női kosárcsapat. A Vasas Csa­ta elleni két győzelemig tartó párharc tegnap kezdődött a Ti- szaligetben. Magabiztosan kezd­tek Hegedűsék, és pillanatok alatt megléptek vetélytársuktól. Jól védekeztek és pontosabban támadtak mint fővárosi vendége­ik, győzelmük egy pillanatig sem forgott veszélyben. Élményszám­ba ment Sonyák Zita utolsó má­sodpercben a félpályáról eleresz­tett triplája, ami palánkról csapó­dott a kosárba. Kár, hogy keve­sen látták. A második meccset vasárnap játsszák a fővárosban. kmézics ZORÁN: - Kiválóan védekeztünk, és mindegyik játé­kosunk sokat tett a győzelemért. deák ÉVA: - Nagyon rosszul dobtunk, tudomásul kell ven­nünk, hogy ezt játékot kosárra játsszák. ■ Varga Csaba Csütörtökön eldőlt, hogy hiába a paksi óvás, a Sport Állandó Vá­lasztott Bíróság döntésének ér­telmében nem fogják újrajátsza­ni az Olaj KK-Atomerőmű SE férfi kosárlabda-mérkőzést. A ta­valy november 18-án lejátszott találkozót az Olaj nyerte 73-70- re. Erre fel a paksiak óvtak. Sze­rintük a kispadjuk mögötti plexi betörésekor a játékvezetőknek le kellett volna fújniuk a mérkő­zést. De vitatnak másik két szitu­ációt is, amikor az időmérő vélt tévedése miatt kettő, illetve nyolc másodpercet(l) vesztettek el. Azt tudni kell, hogy az MKOSZ illeté­kes bizottságai elutasították az óvást. Ezért fordult az Atomerő­mű SE a Sport Állandó Válasz­tott Bíróságához. Mint tegnap ki­derült, a testület is a pályán elért eredményt hagyta jóvá. Ettől füg­getlenül jövő szerdán a paksi ASE-csarnokban megkezdődik a felek három győzelemig tartó párharca. Az első mérkőzésre 150 jegyet — ára darabonként 1200 forint - kapott a szolnoki klub, ezeket hétfőtől szerdáig 8- 14 óra között árusítják az Olaj KK tiszaligeti irodájában. ■ V. Cs. Hazai pályán az Újpest és a Debrecen Az éllovas Újpest, valamint a má­sodik helyen álló Debrecen is ha­zai pályán, verhető csapat ellen lép pályára hétvégén a labdarú­gó Soproni Liga 24. fordulójában. A két együttes, melyek között csupán egy pont a különbség, ha­sonló játékerőt képviselő riváli­sokkal találkozik, mivel az újpes­tiek a 11. Budapest Honvéd, a debreceniek pedig a kilencedik Kecskemét együttesét fogadják. Az Újpesttől már tíz pontra lévő, harmadik Zalaegerszeg a negyedik Vasast látja vendégül szombaton. A találkozó a tabel­lán elfoglalt pozíciók alapján rangadónak számít, az idei for­ma pedig a ZTE sikerét ígéri. A párosítások: Péntek: Új­pest-Honvéd (Duna TV) 19. Szombat: DVSC-KTE (Sport2) 15. Siófok-Kaposvár, Haladás- REAC, Győr-Paks, ZTE-Vasas, Fehérvár-DVTK, Nyíregyháza Spartacus-MTK, 19. ■ A Tiszaligetben rendezik a diákolimpiái döntőt aerobik A szolnoki versenyzők éremesélyesként lépnek pódiumra az utánpótlás-seregszemlén Öt gólt rúgott, és jól érezte magát a Milan Dr. Keneth Cooper a ’60-as évek­ben ismertette meg a világgal az „aerobik’-mozgalmat, melyet ké­sőbb Jane Fonda amerikai szí­nésznő karolt fel és segítette a sportág világméretű népszerűsí­tését. Az aerobik, ez a zenére végzett ritmikus sport, többszö­ri megújhodás során polgárjogot nyert valamennyi földrészen. Napjainkra Magyarországon is népszerű, látványos mozgásfo­lyamatokat bemutató verseny- sporttá fejlődött. A magyar ver- senyaerobik művelői folyamato­san készülnek és zárkóznak fel a világ élvonalához. Szolnokon az UM Aerobik és Fittness Klub tömöríti egybe a sportág híveit a rendkívül nagy­számú műkedvelő mellett. Ma már honi bajnok, világ- és Euró- pa-bajnoki érmes versenyzőik vannak. Szolnok tehát meghatá­rozó szerepet tölt be a sportág­ban. Nemcsak a nagy közönséget vonzó professzionális szintű ver­senyeknek, hanem az országos diákolimpia küzdelmeinek is rendre a Tiszaliget a helyszíne. így lesz ez idén is: látványos és maratoni hosszúságú ver­senynek ígérkezik a szombati aerobikdöntő. Több mint 600 ál­talános és középiskolás korú versenyző méri össze tudását ezen a napon a Tiszaligeti Sport- csarnokban. Gőzerővel készül­nek a szolnoki versenyzők is, az UM Aerobik és Fitness Klub ver­senyzői iskolájukat képviselve kvalifikálták magukat a finálé­ba. Két területi előselejtező alap­ján 22 szolnoki leány és egy fiú versenyző vívta ki az indulás jo­gát. Legnagyobb létszámmal a Széchenyi Körúti Általános és Sportiskola, az AMI és a Verse­ghy Ferenc Gimnázium lányai képviselik intézményüket. Az országos döntőre nagyon sok szurkolót is várnak, akik 500 fo­rintért válhatják meg belépőiket. Szombaton tíz órakor már fel­lépőket láthat a minden bizony­nyal nagyszámú publikum. Az óvodásoktól a főiskolásokig Szolnokon randevúzik tehát a magyar aerobik-utánpótlás szí- ne-java. ■ V. Cs. A Verseghy Ferenc Gimnázium hölgyei is készülnek a megméretésre A hétszeres BEK és Bajnokok Li­gája győztes AC Milan vezetői elégedetten távoztak, s jó hírét keltik majd a világban Magyar- országnak a ligaválogatott elleni szerdai barátságos mérkőzést követően - nyilatkozta Géléi Károly, a budapesti esemény fő­szervezője. A Puskás Ferenc Stadionban 20 ezer néző előtt megrende­zett, 5-2-es olasz sikerrel zárult mérkőzés végleges pénzügyi eredményére ugyan még né­hány napot várni kell. Ám Ma­gyarország egyetlen UEFA- és FIFA-engedéllyel rendelkező mérkőzésszervezője szerint mindenképpen megérte tető alá hozni a találkozót. ■

Next

/
Thumbnails
Contents