Új Néplap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-21 / 93. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. ÁPRILIS 21, KEDD 5 JÁSZBERÉNY ES KORNYÉKÉ Tovább tart a tömbös adok-kapok csemegerész Két bizottság döntött a beruházó cégről Jászberényben Továbbra is vitákat szül a jászberényi Csemegetömb fejlesztésének elképzelése, miközben két városi bizottság egyöntetűen támogatta a pályázó szombathelyi cég fejlesztési ajánlatát. Banka Csaba Jászberény központjában éktelenkedik az a Csemegetömbként ismertté vált romhalmaz, amelynek beépítése eddig sikertelen volt. Az önkormányzat és a területen még tulajdonnal bíró cégek, magánszemélyek nem tudtak megegyezni. Mostanra egy szombathelyi cég megegyezett a tulajdonosokkal, és úgy tűnik, az ön- kormányzattal is. Mégis amióta a város és a képviselő-testület tudomást szerzett az elképzelésről, jó esély van arra is, hogy ez sem jut tovább, mint az elmúlt húsz év többi kezdeményezése. A legutóbbi testületi határozat szerint zártkörű meghívásos versenytárgyalássai döntenek a beruházásról. Ezzel hatályon kívül helyezték korábbi döntésüket, hogy az említett szombathelyi vállalkozásnak adják el a tömbben meglévő ön- kormányzati ingatlanrészt A módosítást Gedei József polgármester felvetésére hajtották végre. Szerinte az önkormányzati ingatlanok értékesítésének törvényi szabályozásával nem egyezett a jászberényi elképzelés. A versenytárgyalásra azonban nem hívták meg azt a két herényi céget, amelyek érdeklődtek a fejlesztés iránt. A cégek dr. Gedei Józsefet keresték meg, aki továbbította az önkormányzati képviselőknek nyilatkozatukat. Tamás Zoltán, a városfejlesztési bizottság elnöke szerint ez csak időhúzás a polgármester részéről. A Jászberényben élő Mátics Béláné szerint is sajnálatos, hogy hagyták ennyire lepusztulni az úgynevezett Csemegetömb épületeit Sőt azt vetette fel, hogy a vállalkozók „felkérésre” jelentkeztek be az önkormányzatnál. Gedei József azonnal visszautasította, hogy húzná az időt, pláne, hogy felkért volna bárkit is a bejelentkezésre. - Időhúzás az, ha a vállalkozók megkeresését azonnal A Coop Star is az érdeklődök között volt- érdeklődtünk, hisz korábban is számos nagyfejlesztést hajtottunk végre - mondta dr. Rédei István, a Co-op Star Zrt. elnök vezérigazgatója. A herényi központú cég volt az egyike a fejlesztési szándékát jelző vállalkozásoknak. - Azonban nagyon kevés idő állt rendelkezésünkre az előkészítésre, és így megalapozott pályázatot nem tudtunk volna beadni. Nagypénteken kaptuk meg a kiírást, és a következő szerda volt a beadási határidő. a cégvezető egyértelműen cáfolta, hogy bárki „megkérte volna őket a „bejelentkezésre”. — Jászberényiként úgy' vélem — tette hozzá Rédei István hogy ha bárki elindítaná a fejlesztést, az jóval kedvezőbb megoldás, mint amilyen helyzet mostanra kialakult. Mielőbb történnie kell már valaminek. továbbítottam a képviselőknek? - kérdezett vissza érdeklődésünkre Gedei József. - Soha nem voltam a fejlesztés ellen, de azt szeretném, ha az törvényes keretek között zajlana. Márpedig ahogy az egész indult—a jászberényiek és a képviselők egy hirdetés kapcsán tudták meg, hogy egyáltalán készül valami a Csemegetömbnél - felvetette a törvényesség kérdését, és meglehetősen „sumák” módon intézte az ügy előkészítését Tamás Zoltán. — Sumák dolog lenne, hogy önkormányzati felhatalmazással, bizottsági elnökként meghallgatom azokat, akik fejleszteni szeretnének a városban?—fogalmazott Tamás Zoltán. - Amikor konkréttá vált az elképzelés, azonnal bizottsági szintű tárgyalásokat indítottam. Az, hogy közben hirdetést adott fel az érintett cég, szondázva a fejlesztés iránti érdeklődést, az a cég ügye volt. Szerintem az előkészítésben sem volt törvénytelenség, hiszen az első, az értékesítési szándékról szóló előterjesztést is véleményezte a város jegyzője, a polgár- mester pedig megszavazta. Tamás Zoltán elmondta, hogy a versenytárgyalásra az érintett szombathelyi cég nyújtott be érvényes ajánlatot, a jászberényi vállalkozások végül nem jelentkeztek. Tegnap a gazdasági, illetve a városfejlesztési bizottság együttes ülésén a szombathelyi Bereczki Kft. pályázatit támogatták, illetve elfogadási javaslattal továbbítják a képviselő-testület pénteki ülésére. HIRSAV Támogatásból fejleszthet az óvoda jásztelken nemrégiben tartotta jótékonysági bálját a helyi óvoda. A településen élők közül sokan ellátogattak a rendezvényre, de még többen voltak, akik anyagiakkal is támogatták a helyi intézmény fejlesztését, ugyanis támogató jegyek vásárlására is volt lehetőség. Összességében így kettő- százezer forintot használhatnak fel a helybéliek eszköz- fejlesztésre. Közbeszerzési egyeztetés két beruházásban JÁSZBERÉNYBEN a földes utak felszámolását célzó helyi program utolsó szakaszát szeretnék befejezni idén, amellyel immár az összes herényi utcában aszfaltburkolat kerülhet az utakra. A mintegy kettőszázmillió forintos városi beruházás köz- beszerzési eljárásának előkészítő szakaszában tartanak, májusban szeretnék indítani a kivitelezést. Hasonló szakaszban tart a város belterületén, mintegy nyolc kilométer hosszban épülő új kerékpárút, illetve a burkolt utak felújítását célzó fejlesztés is. Az utóbbi két beruházás állami támogatással valósulhat meg összességében több mint 600 millió forint értékben. Kalandozó őseinkről a Jász Múzeumban Jászberényben újabb előadást tartanak a Múzeumi Esték sorozat keretében. Dr. Fodor István régészt látják vendégül, aki a magyarok európai kalandozó hadjáratairól tart előadást a Jász Múzeumban szerda (április 22.) kora este öt órakor. Milliárdos beruházások rajtra készen várakoznak Jászberényben számos, nagy jelentőségű fejlesztés előkészítése érkezett el az utolsó szakaszhoz. Korábban kapott tájékoztatást arról a közvélemény, hogy támogatásban részesült a városi Zagyvaszakasz kotrása, környezetének rendbetétele. Ugyancsak támogatásra érdemesnek tartották a városközpont, illetve annak egyes épületei felújítását tartalmazó helyi anyagot. Mindezek mellett támogatandónak ítélték a Szabadtéri Színpad felújítását is, valamint egy óvodacentrum építését Jászberényben. Mint azt Lányi László, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta, az összességében több mint hárommilliárdos fejlesztési elképzelés — a korábbi tájékoztatásnak megfelelően - mindegyike túljutott a pályázat első fordulóján. Ezt követően a második fordulós döntés előkészítése megtörtént, minden szükséges anyagot továbbítottak a bírálókhoz. Lényegében a szerződéskötésről szóló értesítést várják. Minden bizonnyal közrejátszik a kormányváltás kapcsán kialakult helyzet is abban, hogy egyelőre ezekről a fejlesztésekről még nem született végleges döntés. Azt viszont nem lehet tudni pontosan ez idő szerint, hogy mikor kerülhet sor a fejlesztésekre. ■ Banka Cs. Készülhetnek a megyei versenyre kresz Taroltak a jászalsószentgyörgyiek a jászberényi megméretésen A napokban tartották Jászberényben a hagyományos Kerékpáros Iskola Kupa (KIK) csapat- versenyt és az egyéni „Ki a mester két keréken?” ifjúsági versenyt a Gróf Apponyi Albert Általános Iskola Bajcsy úti tornatermében - tájékoztatta lapunkat Tóth Dániel rendőr törzsőrmester, a városi baleset-megelőzési bizottság titkára. A herényi általános iskolák, illetve a jászal- sószentgyörgyi iskola összesen 45 tanulója vett részt a városi baleset-megelőzési bizottság szervezésében létrejött rendezvényen. A versenyzők elméleti és gyakorlati tudásukról egyaránt számot adtak. A legjobban szereplő dobogós helyezettek oklevelet és vásárlási utalványt vehettek át. A lányok egyéni versenyében az első helyezést Kovács Dorina (Lippay Lajos Általános Iskola, Jászalsószentgyörgy) szerezte meg. A fiúknál első helyen Bajzáth Márton (Lippay Lajos Általános Iskola, Jászalsószentgyörgy) végzett. A csapatversenyben pedig a Bajzáth Soma, Sallai Kinga, Szatmári István, Szatmári Kinga (Lippay Lajos Általános Iskola, Jászalsószentgyörgy) összeállítású csapat vehette át az első díjat. A megyei döntőt április 26-án Szolnokon, a városi rendőrkapitányságon szervezik meg, ahová az első és második helyezetteket hívják meg. ■ B. Cs. Gyakorlati feladatokban is számot adtak tudásukról a fiatalok .SZSAGI JÁSZSÁGI JASZSA Grátisz mTNEPLÄP-HPCSÄLAD'INGYENESriNFORMAWOS'HIRDETESI'LÄPJA' • hirdetések • közérdekű információk, • rejtvények • hírek a térség életéről További információ: 57/501-711 i