Új Néplap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-17 / 90. szám
4 HATVANON TÚL ÚJ NÉPLAP - 2009. ÁPRILIS 17., PÉNTEK JEGYZET Türelmesen várnak régi népi igazság, hogy sokszor két, rengeteget dolgozó, gürcölő szülő akár négy gyereket is képes felnevelni, és olykor a négy felcseperedett csemete mégsem képes később az idős papára, mamára nézni. elek bácsi is így járt, akit csak Lexiként ismertek ebben a kun városban. Végiggürcölte az életét, ha már nem grófi patyolatba, hanem a gyócsi tanyákra pottyantotta a gólya. Volt uradalmi cseléd, dohányos, később a téeszvilág- ban rizsőr, illetve fogatos. Közben gyarapodott a család, és Juli mamának a gyereknevelés jutott. A négy fiú meg szépen nőtt. Okosak voltak, megszállottak, és hárman diplomások lettek. Egy nem, de ennek ellenére talán ő a leggazdagabb, Graztól húsz kilométerre családi panziót üzemeltet feleségével, két gyerekével együtt. A többi gyerek sem áll sorba segélyért: az egyik Hamburgban számítógépes mérnök, a másik kettő itthon dolgozik befektetési tanácsadóként, illetve egy város jegyzőjeként. Teltek az évek, a két szülő egyre el- esettebb lett, különösen Juli mama. Ezért eladták a házat, és nyugdíjasotthonba költöztek. Mert a gyerekek élték az életüket, így nem szerettek volna bármelyikük terhére lenni. A 92 éves Elek bácsi állítja, most urak lettek. Kiszolgálják őket, ezért napközben hódolhat régi szokásának, a sakknak. A NÉGY GYEREK közül azonban csak kettő látogatja őket. Az Ausztriában és Hamburgban élő fiúk jönnek gyakrabban. A két hazai 2005 óta még nem volt náluk. már csak ilyen ez a világ. Néprajzban a csúcson van portré Dr. Szabó László professzorként Debrecenben tanított Dr. Szabó László március 15-én kapott kitüntetésével, amelyet az Erdélyben tartózkodó Sólyom László helyett Hiller István nyújtott át neki Olyan témában védte meg akadémiai nagydoktoriját, hogy a bíráló bizottságot alig tudták összehozni rá. Néprajzos ő, méghozzáá a javából. D. Szabó Miklóá4 Dr. Szabó László lassan elérkezik abba a korba, hogy elmondhatja magáról: hetvenkedem. Holott ez csak az éveire vonatkozik, mert ő feltűnően szerény, mint azok az emberek, akik sokat tudnak szakmájukról, hivatásukról. Mátészalkán született, de élete elejét Fehérgyarmaton töltötte. Hárman voltak fiútestvérek, ketten még élnek. A gimnáziumot a híres-nevezetes Tóth Árpádban végezte, Debrecenben. — Jól tanultam, de nem tartoztam a kitűnők közé, bár a fizikát, a magyart és a történelmet mindig szerettem. No, meg a zenét. Évekig jártam konzervatóriumba, klarinétoztam. Végül érettségi után a magyar-történelem szak mellett döntöttem, és rögtön felvettek Debrecenben a Kossuthra. Néprajzot is hallgattam, és végül annyira megkedveltem, hogy ez lett a hivatásom. Tanítani csak annyit tanítottam, amennyi a kötelező szakmai gyakorlat volt — emlékezik visz- sza erre az időszakra. Szolnokra került a Damjanich Múzeumba, mert akkor ott volt hely. 1963. július 1-jén kezdte élete első munkanapját. Albérletben lakott, majd egy ideig a múzeum egyik szobájában. 1967- ben megnősült: ebből a házasságból két lányuk született, és már unokák is sorjáznak, mégpedig hat. Az asszony meghalt, ő újra nősült, és fiuk született, aki most Debrecenben él, a lányok közül egyik Szolnokon, a másik a cívis városban pedagógus. jó néhány szakmai elismerés jelzi eddigi életútját. Legutóbb március 15-e alkalmából vehette át Hiller István szakminisztertől a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét „kimagasló tudományos munAmi a tudományos munkásságát, előrehaladását illeti, gyűjtötte, kutatta az Alföld és a Felvidék kultúrájának a kapcsolatait, bár sokszor kutatott Gömör- ben is. Ugyanakkor a jászok is a szíve csücskébe tartoznak, hiszen nem egy munkája, cikke foglalkozott velük. Akár a Tiszazuggal. Eddig huszonkét könyv fűződik a nevéhez, és száznál több tanulmány. 1968-ra készült el kisdoktorijával: A magyar parasztság munkaszervezése a XIX-XX. században témában. Kandidátusi munkája 1974-hez fűződik, és a Jász etnikai csoport címet kapta. Akadémiai nagydoktoriját pedig 1993-ban védte meg, társadalmi néprajz témában. Ennek az az kásságáért dr. Szabó Lászlónak, a néprajztudomány doktorának, a Jász-NagykunSzol- nok Megyei Múzeumok Igazgatósága nyugalmazott osztályvezetőjének, nyugalmazott egyetemi tanárnak. ” érdekessége, hogy ilyen, és ehhez hasonló téma még nem fordult elő korábban. Annyira, hogy alig bírtak ösz- szeszedni annyi, ehhez is értő professzort, hogy meglegyen a bírálóbizottság tagjainak száma. A sikeres védés után a titulusa egyetemi tanár, professzor lett, és ebben a minőségében 1993- tól 2005-ig tanított a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, a Néprajz Tanszék tan- székvezetőjeként. Huszonkét évig a szolnoki múzeum tudományos titkára is volt. Közben szőkébb hazájában, itthon is tevékenykedett: a jászokról több könyve jelent meg, de megírta Szolnok és a megye művelődéstörténetét. Ezeken kívül Gömör paraszti társadalmával is foglalkozott, valamint a pa- lócság társadalmi néprajzával, Szatmár-Bereg megye húsvéti népszokásaival, az ottani pálinkafőzés múltjával, eredetével. Visszatérve dr. Szabó László munkásságára: temérdek könyve, szakcikke, tudományos sikere, eredményei ellenére a tudós professzort a Prima Primissima díjra még nem jelölték soha... Lovagkeresztet már kapott a professzor HÍRSÁV Ki mit tud?-ra készülnek Mesterszálláson A MESTERSZÁLLÁSI Együtt Egymásért Klub lakói Abádszalókon Ki mit tud? versenyen vesznek részt. Három műsorszámban szerepeinek majd. Este a fonóban címmel, összesen 17 személy vesz részt az otthon lakói közül, sőt még egy western és egy csárdás táncot is előadnak. Hagyományőrző fesztiválon szerepelnek A TISZAFÖLDVÁRI Őszidő Nyugdíjas Klub lakói idén is készülnek a hagyományőrző fesztiválra, amit már második alkalommal rendeznek meg. Három generáció vesz részt a tavaszköszöntő ünnepségen, az ovisoktól egészen a 80 éves korosztályig. Ilyenkor néptáncolnak, népi mondákat és meséket mondanak. Az otthon lakói már hatvan darab térítőt és oklevelet készítettek a verseny résztvevőinek. Inokáról nyugdíjas találkozóra mennek A TISZAINOKAI Szőke Tisza Nyugdíjas Klub lakói Ti- szaföldvárra mennek a rendőri klubba, ahol két műsorban is részt vesznek. Az egyik egy népdalcsokor lesz, a másik pedig Meglepetés címmel kerül előadásra. A következő hetekben is a felkészülés vár a lakókra, ugyanis számtalan programon vesznek majd részt. Májusban Budapestre készülnek a „pacsirták” a jászszentandrási Pacsirta Női Nyugdíjas Klub lakói Budapestre készülnek, ahol a Szent István- bazilikát szeretnék megnézni. Terveik közt szerepel még a várlátogatás és a Margitsziget megtekintése is. Hadd azö^oní SZ0LJ0N.hu A SZOLNOK-vIÁSZKUN ONLINE Három gyerekkel maradt hirtelen árván életút Világéletében látástól vakulásig dolgozott Csajbók Gáborné Amikor a most már hetvennyol- cadik évét taposó besenyszögi Csajbók Gábornét, az ottani bentlakásos szociális otthon lakóját az egészsége felől kérdezem, így válaszol:- A kor és a kór szorosan ösz- szefügg egymással, csak fordított arányban. Ahogy az éveim nőnek, az állapotom ezzel szemben komótosan halad lefelé. Sok minden emberi tragédia történt ezzel a negyven éve özvegy asszonnyal. Tizenkilenc esztendősen kötötték be a fejét, majd szépen, sorban egymás után jött két gyerek. A családnak étel, ruha, cipő, tankönyv kellett, ezért ahol lehetett, segített a párjának. Jószágokat neAmíg a keze, ujjai fürgébben mozogtak, rengeteget kézimunkázott. Ennek ékes bizonyítéka a kezében tartott kispárna is. veit, rizst gyomlált, aratott, kapált, takarított a téeszben, magánházaknál. Közben érkezett egy harmadik jövevény is. Alig volt pár hónapos az apróság, amikor fiatalon meghalt a férje. Ott maradt három kiskorúval. Ekkor kezdődött élete igazi küzdelme. Azért, hogy talpon maradjanak. Még hétvégeken is dolgozott, volt olyan esztendő, hogy helyben, Szegeden, Budapesten, a környéken huszonöt lagziban sütött, mert ennyi helyre hívták. Pénzt sose kért, örült annak, amit adtak. Közben újabb baj érte: eltört a lába, és ráijesztettek, hogy le kell vágni. Hála Csontos és Pákozdi doktor uraknak, két bonyolult műtéttel megmentették a beteg végtagot. 2002-ben újabb csapás érte: egy balesetben elveszítette a középső fiát. Mindezek ellenére azért szépen, lassan gyarapodott a család is, és már van hét unoka, öt dédunoka, sőt most várják a hatodikat. Hála Istennek, a családtagok, fiatalok látogatják a nyolcvan felé haladó özvegyet, aki néhány éve a társaság miatt jött be az otthonba. Ahogy visszanéz az életére, állítja: minden csapás ellenére szép volt, mert amíg bírta, a tétlenséget sose szerette. Neki olyan sors jutott, hogy mindenért meg kellett dolgozni, de szerencsére a munka nem esett nehezére. ■ D. Sz. M. Hiányzik. Jászdózsa egyik éke a múlt század első éveiben felállított „Jászok kincse" díszkútszobra egy fiatal figyelmetlensége miatt ledőlt és összetört. A helybéliek azóta is rendületlenül járnak a kúthoz a tiszta vízért, viszont nagyon hiányzik mindenkinek a faluval egybeforrt szobor. A jászdózsaiak még idén szeretnék újjáépíteni az alkotást, igaz, az több milliós költséget jelent. B. Cs. I 4