Új Néplap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-05 / 54. szám
ÚJ NÉPLAP — 2009. MÁRCIUS 5., CSÜTÖRTÖK-I — DIÁKVILÁG 13 A Tiszaparti Gimnázium pedagógusainak „ellenőrzőjébe” bekerült a diáktanács féléves értékelésének időpontja, és az oktatók aznapra szünetet kaptak. Az összejövetelen egyenként, név szerint kiemelve bírálták a tanárok munkáját. Az ülésen időnként heves vita folyt a gyerekek között, hiszen nem mindig voltak egybehangzóak a vélemények. Összességében megállapítható, hogy a Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola pedagógusainak a 2008/2009- es tanév első félévében mind a magatartásuk, mind a szorgalmuk elérte a 4 egész feletti átlagot. Tehát mind az oktatásban, mind a tanórán kívüli tevékenységükben, mind pedig az intézmény hírnevének növelésében jó munkát végeztek. Kisebb-na- gyobb hibák természetesen adódtak, de azokat a problémákat feljegyezték és továbbították az adott pedagógusnak, és természetesen várják, hogy az év végi jegyei javulást mutassanak. KOVÁCS ANCSI, TISZAPARTI, SZOLNOK Hadd szóljon! SZ0U0N.hu A SZOLNOK-JÄSZKUN ONLINE Ahol minden jól alakul. A mi sulinkban egyszerűen jó lenni. Persze iskolába járni sokszor nem szeretünk, de itt eddig minden jól alakult. A hangulat remek, már korán reggel is, amikor beérünk a suliba. Mindenki biztos benne, hogy ez a lelkesedésünk a későbbiekben el fog múlni. Ezt én kétlem. Az órák egész tartalmasak és tűrhetőek, nem nehéz odafigyelni, persze akad kivétel.:) A szünetek villám-gyorsán eltelnek a beszélgetésekkel és a következő órára való felkészüléssel. Még a menzával sincs annyi gond, mint máshol. Egy hosszú nap után viszont már boldogan lépünk ki az iskolából. Örülünk, hogy a szabadban lehetünk. Mégsem jó egész nap a padban ülni. Még ha tényleg szeretek ott lenni. IONÁS BERNADETT, TISZAPARTI GIMN., SZOLNOK Anya, hagyjál már lógva! ciKis szülők Már az őskorban is voltak kínos családi jelenetek A szülők aggódnak... A fiatalok meg rossz néven veszik, ha anya még egy pulóvert rájuk akar „aggatni”, vagy apa rosszkor telefonál. Ugye előfordul, amikor cikisen viselkednek a szülők? 1/13-OS EGÉSZSÉGÜGYISEK, Szolnok: - Egy féltő apa cikis sztorja: két évvel ezelőtt történt, mikor csak kialakulóban volt a lány kapcsolata a mostani barátjával. A fiatalok a ház előtt beszélgettek és megjelent az apa, aki lángoló tekintettel pillantott a leendő barátra. Ő félve ráköszönt, de ezt apa nem „fogadta”, aki ezután duzzogva visszavi- harzott a lakásba. A lány majd elsüllyedt szégyenében. Ilyenek az apák ha a lányuk életében felbukkan az első szerelem! BUKOVSZKI ATTILA, TISZAPARTI, Szolnok: — Azt hiszem, én még szerencsésnek mondhatom magam, persze nekem is volt cikis esetem. A legkellemetlenebb élményem, amikor nem találtam anyát. Kivitt magával a piacra, és egyszerűen nem találtam vissza hozzá. Még kicsi voltam és minden embertől féltem. Sajnos már nem emlékszem pontosan, mi történt, de biztos hazataláltam vagy megtaláltak. Tüdőm, hogy ez annyira nem volt cikis, de mint említettem, szerencsés vagyok. FORRÓ CSILLA, 10. B, kérő, Szolnok: Mindenkivel történt már kellemetlen dolog az életében. Mikor úgy érezzük, jobb volna, ha megnyílna alatFIATALOK! Vajon melyek a legnépszerűbb együttesek, előadók manapság? Természetesen mindenkinek más. Akad, aki az ő legkedveltebb dalairól slágerlistát készít és közreadja nektek! Íme egy lista, melyen talán mindenki talál magának kedveset! TOP 10 Carter edző Szerelmünk lapjai Oscar Bakancslista A nemzet aranya Goodwill Hunting A lánc Férjhez mész, mert azt mondtam Bridget Jones naplója 10. Hideg nyomon _________________ BA THÓ BEATRIX, MOLNÁR ESZTER tunk a föld. Elviselhetetlen szégyenérzet, hát még amikor azt nem is mi okoztuk, hanem szerető szüléinktől származik. Legtöbbször apuci pici lánya kerül ilyen helyzetekbe. Mikor első udvarlóját viszi haza, és szíve választottja apuka sor(s)kérdéseibe bukik. Ennél rosszabb csak az a helyzet lehet, ha a fiút anyuka megkedveli, maga mellé vonja a kanapéra és előkerül a családi fotóalbum, és anyuka csak mondja és mondja... Elmesélve a lány egész életét.. BATHÓ BEATRIX, MOLNÁR ESZTER, LISKA JÓZSEF SZKI, GIMN. ÉS KOLL. JÁSZBERÉNY: - A szülők mindig jót akarnak, de sokszor nem tudják, nekünk mi a jó. Mikor reggelente rám néznek és rémült arckifejezéssel azt mondják: „Már megint hogy nézel ki? Ugye nem így akarsz iskolába menni?” A másik, ami mindenki számára ismerős: „Öltözz fel rendesen, mert meg fogsz fázni!” Persze valahol igazuk van, de ők is voltak fiatalok, és valószínűleg ők is így viselkedtek, mint mi! SIPOS NIKOLETT, TISZAPARTI, Szolnok: - Régebben az volt a divat, ha barátokkal vagy akár- hová mentem, küldték velem a húgomat is, aminek persze „roppantul örültem”. Azóta már ő is kezd felnőni, és azóta is mindent együtt csinálunk nagyjából, de akkor nagyon rosszul esett, hogy vinnem kellett magammal... KOVÁCS ANNAMÁRIA, TISZAPARTI, Szolnok: — Elmentem a könyvtárba. A lexikonok sokasága közül kiemeltem a Ciki Lexikon című kötetet. Kinyitottam a „cikis szülők” bekezdésnél. Az írás szerint a fogalom már az őskorban is létezett, amelyet barlangrajzokkal igazoltak a tudósok. A későbbi történelmi időszakokban is fennállt a meghatározásban foglalt jelenség. Generációkon, géneken és egyéb úton, fo- lyamatosan ■’ 1 öröklődik! Mai, modern korunkban is létezik. A karaoke vitte a pálmát a retróbulin Múlt pénteken egy eszméletlenül nagyot buliztunk az Aba- Novákban. A szervezők csináltak valami ütőset. Nem csak mi, fiatalok, de az idősebb korosztály is képviseltette magát. Az alaphangulat megvolt, jelmezek, igazi magyar retrózene, zsíros kenyér és a Bambi, meg persze fánk a farsang jegyében. Díjazták a legjobb jelmezeket, volt táncverseny és karaoke, ami vitte a pálmát. A nyertesek hatalmas ajándékkosarakat kaptak (ennek hatására legközelebb még bátrabbak leszünk). PINTÉR JANKA, TISZAPARTI, SZOLNOK „A szüleim megint a nyakamon lógnak.” A fiatalok ismerik ezt a mondatot. Top 10 cikis szülői kijelentések 1. „Bezzeg az én időmben” 2. Te még gyerek vagy! 3. Öltözködj úgy, mint anyu és apu! 4. Mi ez a szenny zene, miért nem Beatlest és Queent hallgatsz? 5. A hajad belelóg a szemedbe! 6. Rossz voltál, megvonom a zsebpénzed! 7. Éjjel-nappal vagy a monitort, vagy a tv-t bámulod! 8. Tanulj, mert nem viszed semmire! 9. Legyen rend a szobádban! ío. Időben érj haza! A Top 10 záróakkordja: egyszer mi is leszünk szülők, és ugyanezekbe a hibákba fogunk esni, ezt már a Ciki Lexikon is megírta. KOVÁCS ANCSI A tanári fröccs és a rászedett diáklány esete A tanár is ember, vele is megesik, hogy a hosszú munka, mondjuk vizsgáztatás alatt megszomjazik. Ez történt Varga tanár úrral is... Reggel nyolc óra óta egyfolytában vizsgáztatta diákjait, mikor elérte az a bizonyos fáradtság, és szomjúságérzete is előtört. Megkérte lefeleltetett fiatal diákját (lányt), hogy hozzon neki a büféből, ha nem nagy probléma, egy fröcs- csöt, kérje Varga tanár úr részére. A diáklány elment a rábízott feladatot teljesíteni. A tanár úr csak várt. Egyszer csak fogta magát, felfüggesztette egy időre a vizsgát, mondván, hoz magának egy fröccsöt az iskolai büféből, mert kitikkadt (és a lány nem érkezik). A tanár úr nagy megdöbbenésére a büfé zárva volt, és rájött, miért nem érkezett meg a kedvenc itala. Mivel ő tanár, számára a büfé hátulról is megközelíthető, és szerencséjére a büfés fiút még ott találta, aki elkészítette tanár úr kedvencét, egyben éberítő italát, a fröccsöt, ami nem másból, mint egy kapucsínóba töltött erős fekete kávéból állt A tanár úr a terembe visszatérve jól megérdemelt italával folytatta a vizsgáztatást. Nem sokkal később kopogtattak az ajtón. Az elveszett diáklány került elő, aki az iskolától nem messze található kocsmába ment el a fröccsért - igaziért. A tanár úr fröccse nem alkoholból áll tehát, csak ő hívja így, de ezt a fiatal, elsős lány nem tudta. Kis idő elteltével az is kiderült, hogy a lány a kocsmában még azt is hozzátette a csaposnak, hogy az ital Varga tanár úr részére lesz. Jót nevettek az egész történeten és tanár úr felajánlotta a levizsgáztatott lánynak, hogy az ő fröccsével ünnepelje meg sikeres vizsgáját Azóta is nemegyszer elmeséli diákjainak ezt a vidám történetet Varga tanár úr. LIGLER ERIKA, SZOLNOK Háború az oltár előtt... filmajánló Kate és Anne a valóságban is jó barátok Idén is beindult a hollywoodi filmgépezet, így remélhetőleg jobbnál jobb filmalkotásokban lesz majd részünk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy már az év elején, januárban berob bant a Csajok háborúja. Ez az alkotás egy nagyszerű vígjáték, és nemcsak lányoknak. Két barátnő, Liv és Emma versengéséről szól. Minden kislány és minden nagy- , lány házasságról álmodozik, így van ez főhősnőink esetében is. Akik ellenséggé válnak, miután kiderül, hogy mindkettejüknek ugyanarra a napra szervezték az esküvőjét. A főszerepekben Kate Hudson és Anne Hathaway pompázKate Hudson és m, Anne Hathaway, a két főszereplő nak. Akik közül Kate nemcsak főszereplőként, de producerként is részt vett a munkálatokban. A vígjátékok mindkét színésznőhöz igen közel állnak. Anne Hat- hawayt láthattuk a Neveletlen hercegnő első és második részében, míg Kate Hudson az Én, a nő és plusz egy főben csillogtatta meg színészi tudását. A történet érdekessége, hogy a két filmcsillagot a valóságban is régi barátság fűzi egymáshoz. Tehát mozira fel, a menyasz- szonyok háborúja elindult! NAGY GITTA, JÁSZKISÉR l