Új Néplap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-03 / 52. szám
4 ÚJ NÉPLAP - 2009. MÁRCIUS 3., KEDD TÚRKEVE Sebességmérő figyeli a gyorshajtókat a város képviselő-testülete- elfogadva a lakók kérését- még ősszel úgy határozott, hogy a Kisújszállást Mezőtúrral összekötő út városi szakaszán sebességmérő és figyelmeztető rendszert épít ki. A két berendezés beszerzése, kiépítése és beüzemelése befejeződött. A közel 1 millió 664 forintba kerülő rendszer üzembe helyezésével a gyorshaj tök számát szeretnék csökkenteni. Elindulhat a tanműhely felújítása, korszerűsítése a ványai Ambrus Gimnázium és Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközép- iskola tagja a térségi integrált szakképző központnak, melynek segítségével ez évben komoly beruházások indulhatnak el. Pályázat útján egyrészt a tanműhely épületének felújítására, másrészt berendezéseinek korszerűsítésére kerülhet sor. A 100 millió forintos projekt utófinanszírozású, melynek önrészét, 10 millió forintot a város biztosítja. Segítik a kistelepülések polgári védelmét a KEVi mentőkutyás Alapítvány és a mesterszállási tűzoltóság 2007-ben kötött együttműködési szerződést. Ennek alapján az alapítvány ebben az évben is elvégzi az ott működő tűzoltóság gépjárművének műszaki vizsgáztatását, valamint a jármű kötelező felelősségbiztosítását is átvállalja. Ezenkívül a mentőkutyások négy településre 8000 liter ásványvizet is kihelyeztek, esetleges vízellátási problémák esetére. AII. világháborúra emlékeznek a veteránok a bajtársi Szövetség helyi szervezete veteránfórumot rendez március 25-én a Túr- kevei Idősek Otthonában. Előadást tart Kasuba István hadikutató a II. világháború helyi eseményeiről. Ladányi Gyula elnök szerint a rendezvényre több, a háborút megjárt veterán is elfogadta a meghívást. Vissza az emlékérmet! kezdeményezés A Hegyfoky Kabos-díjat 1946-ban tiltották be igent mondtak a képviselők a település idei költségvetésére A hiteles dokumentumok alapján elkészített korabeli mérőeszközökkel Németh István nyugalmazott polgármester, Szilágyi Tamara és Simon Dóra A város legutóbbi testületi ülésén a képviselők 1 tartózkodás mellet elfogadták a település ez évi költségvetését. A költségvetés bevételi, kiadási főösszege 1 milliárd 926 millió forint. Ez 14,3 százalékkal haladja meg a tavalyi eredeti kiadási szintet. A tervezett bevételek nem nyújtanak elegendő forrást a kiadások biztosítására, ezért 111 187 millió forint működési hitel felvételére kényszerül a település. A működési hitel tervezésére és felvételére 2006 óta van szükség, ami ugyan nem jelentős ütemben, de évről évre növekszik. A most elfogadott költségvetés hat intézmény - alapszintű - jogszabályi minimumkiadásait biztosítja, s hosszú évek után 5 százalékos dologi emelést tudott biztosítani. Meg kell említeni, hogy az orvosi ügyelet működéséhez - mely alapvetően OEP-finanszírozású - közel 12 millió forinttal járult hozzá a költségvetés. A szociális kiadások kerek 100 millió forinttal haladják meg az elmúlt évi szintet. ■ Hegyfoky Kabosról, a város egykori klimatológu- sáról elnevezett emlékérem visszaállítását kezdeményezték Túrkevén. A neves díjat egykoron negyven meteorológus érdemelte ki, azonban 1946- ban a pártállam betiltotta. Török Róbert „- Alaposan csak most, a programban való részvételkor ismertük meg Hegyfoky Kabost, az egykoron Túrkevén élő és dolgozó meteorológust. Azelőtt csak annyit tudtunk, hogy utcát neveztek el róla, és hogy van egy emlékműve - mondták a „kis meteorológusok”, Simon Dóra és Szilágyi Tamara, akik mindketten a Ványai Ambrus Gimnázium elsőéves tanulói. - Földrajztanárunk, ifj. Csapiár Béla és a program vezetője, Németh István javaslatára kezdtük el diáktársaimmal a munkát. Régi fotók és leírások alapján szüléink elkészítették a mérőeszközöket, amelyek segítségével nekikezdhettünk a méréseknek. A diákok közel egy hónapig, naponta többször végezték méréseket, amelyeket pontosan rögzítettek egy füzetben. Dóra a szélerősséget, a szélirányt és egyéb, a széllel kapcsolatos dolgokat vizsgálta, Tamara pedig a csapadékkal és a párolgással kapcsolatos méréseket végezte. A vizsgálatok befejezése után tanáraik segítségével összegezték a kapott adatokat. — Eközben alaposan megismertük a program névadójának életét és munkásságát is. A feladat legizgalmasabb része az volt, amikor az emlékülésen be kellett számolnunk az elvégzett vizsgálatokról. Reméljük, hogy a munkánk is segíthet majd abban, hogy a róla elnevezett emlékérmet újból átadhassák — hangsúlyozták a lányok. A Hegyfoky Kabos-emlék- érem visszaállításának ötlete Németh István nyugalmazott polgármester, a Kevi Föld Alapítvány elnökének a fejében fogalmazódott meg először.- Levéltári anyagokat olvasgatva tudtam meg, hogy városunk egykori plébános kiimato- lógusának tiszteletére 1936-ban díjat neveztek el — mondta NéÉrtekezéseit ma is tanítják az egyetemen HEGYFOKY kabos 1891 és 1919 között szolgált a túrkevei római katolikus egyházközségben plébánosként. A tudomány iránti szeretete és elkötelezettsége sarkallta arm, hogy megismerje környezetének időjárás-változásait. Foglalkozott a klímakutatás valamennyi területével, publikációi többségében az egész Kárpát-medencére vonatkoztak. Életében számos kitüntetésben részesült, így megkapta a Ferenc József Rend díjat is. Halála után munkásságának elismeréseként 1936-ban díjat neveztek el róla, melyet tíz év után, 1946-ban betiltottak. A díj visszaállításának ügye remélhetőleg jó úton halad, hiszen olyan tudósról van szó, akinek időjárásról írt tanulmányait ma is oktatják az egyetemeken. meth István. - Egyházi emberként a természetet és az időjárást kutatta. Mivel római katolikus plébánosként tevékenykedet városunkban, ezért az egyházközség és az önkormányzat is levélben fordult a Magyar Meteorológiai Társasághoz (MTT). Ebben kértük az 1946-ban betiltott díj visszaállítását. Kérelmünk nyomatékosítására rendeztük meg nemrégiben az emlékkonferenciát is, ahol a résztvevők támogatásukról biztosították elképzeléseinket - fogalmazott Németh István. Dr. Major György akadémikus, a Magyar Meteorológiai Társaság elnöke úgy véli, Hegyfoky Kabos nemzetközi szaktekintély volt a maga idejében, és ami a lényeg, méréseit és észleléseit saját maga dolgozta fel. Ez emelte a korszak tudósai közé, és ezért is neveztek el róla egy komoly kitüntetést. Ezt az emlékérmet tíz éven át mintegy negyven észlelő, kutató és meteorológus kapta meg. — Az MMT nevében mondhatom, a visszaállítási kérelmet támogatjuk. Remélem, jövőre már kitüntethetünk valakit a régi-új Hegyfoky Kabos-emlékéremmel - mondta dr. Major György. A polgárőrök létszámbővítést terveznek A Túrkeve Városi Polgárőr Egyesület megtartotta éves közgyűlését, ahol az elmúlt év értékelése mellett az idei terveket is megvitatták. Az egyesület elnöke, Dittrich Imre szerint tavaly járőrszolgálatban nyolc járművel közel 84 647 kilométert tettek meg. Ez óriási üzemanyag- költséggel járt, sokan még a saját zsebükből is hajlandóak voltak áldozni a település biztonsága érdekében. A rendőrséggel közös és az önálló járőrszolgálatokon túl szinte minden fontosabb rendezvényen megjelentek, és biztosították a helyszínt. Terveik között szerepel a város diákjai részéré egy drogprevenciós, a felnőttek számára pedig egy városi bűnmegelőzésről szóló előadás-sorozat megrendezése is. Tervezik az aktív létszám bővítését, melyhez várják azokat a fiatalokat, akiknek fontos a településen élő emberek személyi és anyagi biztonsága. ■ A híres tudósra emlékeztek környezetvédelem Fontos a fiatal nemzedék nevelése Nemcsak fogták, telepítették is a kopoltyúsokat Elkezdődött a bajnokság a női kézilabdában A városházán rendezték meg a Balogh János V. Nagykunsági- Nagy-Sárréti Tájökológiai Konferenciát, amelyen értékelték és jutalmazták a meghirdetett pályázatokat. Az egyéni háromfordulós, le- velezős versenyre idén nyolc iskola hetvenöt tanulója nevezett be. Első helyezést ért el Somogyi Réka, második helyezett Sebestyén Ágnes (mindkettő Túrkeve), harmadik helyezett a dévaványai Janó Ágnes lett. Ezután az irodalmi és képző- művészeti kategóriában is átadták a díjakat, majd tudományos előadásokkal folytatódott a konferencia, melynek résztvevői diákok, egyetemisták és a téma felnőtt kutatói voltak. ■ A konferencián adták át a pályázatok helyezettjeinek az elismeréseket A helyi sporthorgász-egyesület is megtartotta közgyűlését, ahol 106 tagtárs jelent meg. A vezetőség beszámolójából kiderült, az elmúlt évben négy horgászversenyt rendeztek, s mindegyiken volt annyi fogás, hogy a dijakat ki lehetett osztani. A vezetőség felújította a horgásztanyát, melyen cserepeket, vihardeszkát kellett cserélni, és a mázolást is elvégezték. Tavaly halasítottak is a Kis-Berettyóban, ahová négy mázsa horogérett pontyot helyeztek ki. A fogási átlag egy leadott naplóra számítva tizennyolc kilogramm volt, ami két kilóval kevesebb, mint az előző évben. A tavalyi horgászévad a halfogás szempontjából így közepesnek mondható. ■ Február végén elkezdődött az NB Il-es kézilabda-bajnokság tavaszi idénye a település női felnőtt- és ifjúsági csapatai számára. Mint azt Tóth Sándorné szakosztályvetetőtői megtudtuk, a játékosállományban nem történt változás, ugyanazzal a kerettel vágnak neki a tavasznak, mint amivel ősszel befejezték a sze-. zont. Az edzői feladatokat a felnőttcsapatnál továbbra is Kará- szek Ferenc látja el. A felkészülést január közepén kezdték el, a programban több előkészületi mérkőzés is szerepelt. Mint elmondták, sajnos a költségvetésük, a pénzügyi keretük egyre szűkösebb, így komolyabb erősítésre egyáltalán nem kerülhetett sor. A felnőtt kézilabdagárda az őszt a nyolcadik helyen zárta, a minimális cél tavasz- szal a bennmaradás kiharcolása lesz. A jövőre nézve azonban bizakodásra adhat okot a város kézilabdát szerető szurkolóinak az ifjúsági csapat jó szereplése. Fábiánné Nagy Edit edző tanítványai a bajnokság félidejében ugyanis az élmezőnyben tanyáznak, és közülük már többen folyamatosan játszanak a felnőttcsapatban is. Mivel az ificsapat helybeli játékosokból áll, így jelentős utánpótlást biztosíthat majd a jelenleg hiányos felnőttgárda számára. ■ ■ Reménykeltő az ifjúsági csapat jó szereplése. * * ■t K i t i