Új Néplap, 2009. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-10 / 58. szám
SPORT 15 UJ NÉPLAP - 2009. MÁRCIUS 10., KEDD Szűkén győzött a Székács kézilabda Kovács Béla csapata a hajrában gyűrte le a Martfűt A martfűiek átlövője, Fekete Károly (labdával) 14 gólt lőtt Törökszentmiklóson, csapata azonban a szezon második megyei rangadóját is elvesztette Patkó Dániel magyar bajnoki címet szerzett gerelyhajításban A Téli Dobó Országos Bajnokság küzdelmeit Veszprémben rendezték meg. A Szolnoki MÁV versenyzői közül a gerelyhajító Patkó Dániel 72,10 m dobásával aranyérmet szerzett. Klubtársa, az ugyancsak gerelyhajításban induló Ecsédi László biztatóan kezdett a felnőtt mezőnyben, 54,04 métert dobott, mellyel a hatodik helyet szerezte meg. Szintén gerelyhajításban a 18 éves Tóth Jankának jól sikerült idei első felnőtt versenye, hiszen 42,81 m dobása negyedik helyet ért a mezőnyben. Mögötte az ötödik helyen végzett a még ifjúsági korú Koncz Boglárka, aki 39,56 m-es egyéni csúcsot ért el. A budapesti SYMA-csarnok- ban az ifi korú atléták fedett pályás országos bajnokságán érem nélkül maradtak a szolnoki fiatalok, akiket sérülések és betegségek hátráltattak a felkészülés során. Soraikból Gál Bence távolugrásban (611 cm) ötödik, hármasugrásban (12,76 m) tizedik lett. A továbbiakban Körmöndi Sándor és Patkó Ri- chárd újoncként a B döntőben szerepelt a 60 méteres síkfutásban. Ä szolnoki súlylökő lányok közül Halmai Renáta (11,18 m) a negyedik, Berecz Vivien (10,72 m) a hatodik, míg Klu- vich Laura (10,39 m) a nyolcadik helyen végzett. ■ V. Cs. Kitettek magukért a jászberényi korisok Bécsben A magyarok összességében a várakozásokon felül teljesítettek a Bécsben megrendezett rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon. Az osztrák fővárosban, ugyanis először indulhatott magyar váltó a vb-k történetében, s a világrangjistás pozíciójának megfelelően hatodik lett a női staféta, amely minden idők legjobb magyar helyezése a vb-ken. A jászberényi Huszár Erika 500- as nyolcadik helye pedig minden idők legjobb női egyéni szereplése, ennél jobb egyéniben csak Knoch Viktor volt, aki 2007-ben 1000 méteren hetedik lett. Szintén helyállt a megméretésen a két a jászberényi kiválóság Darázs Rózsa és Darázs Péter. ■ A férfi kézilabda NB II.- ben a 13. fordulót rendezték a hét végén. Gönczöl Gábor TÖRÖKSZENTMIKLÓSI SZÉKÁCS KE - MARTFŰI KKKE 35-33 (15-14) Törökszentmiklós, 300 néző. V: Korponai, Mazzag. Székács KE: Polgár — Fátyol 2, Varga 1, BAKOS 4, ONETH 10 (2), Sivák 4, GÖBLYÖS 8. Csere: Petrezselyem, Antal R. (kapusok), Csanádi A. 2, Szollár 1, Berta 3, Antal N., Csizmadia. Edző: Kovács Béla. Martfű: Túróczi - Kovács A. 4, FEKETE 14 (3), KOVÁCS J. 6, Serfőző D. 4, Bánfi 2, Prigl T. 1. Csere : Bodor, Major (kapusok), Kovács T., Vida 1, Pápai 1, Thú- ri. Játékos-edző: Kovács József. A tavaszi szezon első hazai mérkőzését játszotta az alaposan átalakult Székács KE. Bara- nyi és Bukta után februárban Szloska és Gulyás is bejelentette, hogy abbahagyja az aktív játékot, Tóth Pál pedig Albertirsá- ra távozott. A távozók miatt tovább fiatalodott a csapat, hiszen ifjúsági és serdülő korú játékosok kerültek a keretbe. A tavaszi első fordulóban Kiskunmajsán vereséget szenvedő hazai csapat saját közönsége előtt szeretett volna bizonyítani. Kihagyott gólhelyzetek, sorozatosan eladott labdák jelezték, hogy a görcsös akarás miatt sok hiba csúszott a játékba. A rutinos vendégek ezt kihasználva a 12. percben 6-2-es előnyt szereztek. A lassan magára találó Székács a 22. percben egyenlített, félidőben pedig már vezetett. A második játékrészben óriási iramot diktált a házigazda, de a Martfű Fekete Károly-vezérletével felzárkózott. Az 50. perc körül azonban láthatóan elkészültek erejükkel a vendégek, így a sok hibával, de óriási lelkesedéssel játszó hazai csapat megérdemelten szerezte meg a nagyon fontos győzelmet. kovács BÉLA: - Ezekben a srácokban még rengeteg lehetőség van, amelyet sok munkával kell érvényesítenünk. A tavaszi második fordulóban a listavezető' TKE izzadtságsza- gú győzelmet aratott Gyulán (25-23), míg a Mezőtúr közvetlen riválisát, a Békéscsabát kovács József: - A második félidőre elfáradtunk, ez főképp a védekezésünkben mutatkozott meg. SZOLNOKI FŐISKOLA- RÁKÓCZIFALVA KK-SZARVAS 39-32 (20-20) Rákóczifalva, 150 n. V: Kiss, Kuklis. Rákóczi: FAZEKAS - Tóth L. 6 (1), Krasznai 5, CZÖVEK 7 (1), Szöllősi, Veréb 6, DANKU S. 12. Csere: Anda (kapus), Kovács I., Tóth B., Nagy L. 3, Bíró, Török, Boros. Edző: Patocskai László. Hétméteresek: 5/2 ill. 1/1. Kiállítások: 4 ill. 6 perc. A hazai csapat kapujában ezen a mérkőzésen mutatkozott be Fazekas Béla, aki az éllovas Törökszentmiklósi KE gárdájából igazolt át. Az előző fordulóban térdsérülést szenvedett Szabados Károlyra viszont alighanem műtét vár. verte meg könnyedén (28-21). A Keleti csoportban azAbony kellemetlen meglepetésre pont nélkül maradt a sereghajtó Hatvan otthonában (23-29). Játékstílusának megfelelően mindkét együttes törekedett a gyors támadásokra és befejezésekre, ezért az első félidőben hatalmas rohanás zajlott a pályán. A nagy iram azonban időnként kapkodást eredményezett, ami leginkább a technikai hibák számában jelentkezett. Mivel a védekezésről mindkét kapu előtt sűrűn elfeledkeztek a csapatok, az első harminc percben látott gólzápor igazságos döntetlennel zárult. A második félidőre Patocskai edző taktikát váltott: védekezésben 5+1-es formációra, támadásban pedig beálló nélküli játékra tértek át a főiskolások. A váltás jól sült el, hiszen bő negyedóra alatt mindössze háromszor találtak a kapuba a szarvasiak, miközben a túloldalon a remeklő Danku révén folytatódott a gólgyártás. A 49. percben már nyolcgólos különbség (31-23) tátongott a felek között, amit a vendégek egészpályás letámadása sem csökkentett a hajrában. patocskai László: - Harminc perc előnyt adtunk az ellenfélnek, de a második félidőre feljavuló védekezésünk és kapusteljesítményünk elég volt a győzelemhez. így szerepelnek csapataink a nemzeti bajnokságokban Férfi Kosárlabda NB l/A 1. Albacomp 16 3 1738-1480 0.921 2. PVSK 14 5 1561-1354 0.868 3. Falco KC 13 5 1700-1486 0.861 4. Atomerőmű 13 6 1590-1434 0.842 5. Dombóvár 11 7 1460,1421 0.806 6. Sopron 11 8 1620-1540 0.789 7. Univer 11 8 1520-1443 0.789 8. Olaj KK 9 9 1377-1396 0.750 9. ZTE KK 9 9 1514-1517 0.750 10. Körmend 8 11 1518-1582 0.711 11. NYKK 7 11 1505-11516 0.694 12. Kaposvár 7 12 1507-1510 0.684 13. Debrecen 1 18 1381-1812 0.526 14. EnterNet 0 18 1270-1770 0.500 Következő forduló: Olaj KK-Ka- posvár, péntek, 17.00. EnterNet— Albacomp, csütörtök 18.00. Nyíregyháza-Falco, Atomerő- mű-Sopron, Dombóvár-ZTE, Körmend-Debrecen, Pécs-Uni- ver, szombat, 18.00. Női kosárlabda NB l/A 1. Sopron 17 0 1641-968 1,000 2. Pécs 17 1 1639-1010 0.972 3. Szeged 15 3 1570-1160 0,917 4. BSE 14 4 1460-1127 0,889 5. Győr 12 6 1339-1155 0,833 6. Z. Volán 9 9 1329-1291 0,750 7. Vasas 7 11 1188-1337 0,694 8. Szolnok 7 11 1286-1276 0,694 9. Szekszárd 5 13 1228-.1436 0,639 10. BEAC 2 15 958-1353 0,559 11. Cegléd 1 15 890-1522 0,531 12. Savaria 0 18 984-1877 0,500 Következő mérkőzések: SzolnokSopron, szerda, 18.00. Cegléd— Szolnok, vasárnap, 16.00. Férfi vízilabda OB I. 1. Vasas 15 0 0 193-96 45 2. Honvéd 11 2 2 169-116 35 3. FTC 11 1 3 162-106 34 4. Eger 10 0 5 173-122 30 5. PVSK 9 0 6 133-133 27 6. Szeged 8 2 5 151-118 26 7. UTE 7 2 6 164-146 23 8. BVSC 4 0 11 130-171 12 9. 0SC 3 2 10 112-174 11 10. Szolnok 2 2 11 113-159 8 11. Szentes 2 1 12 99-186 7 12. Fehérvár 1 2 12 97-169 5 következő mérkőzések: Szentes—Szolnok, péntek, 18.00. Szolnok-Domino, szombat, 18.00. Férfi kézilabda NB II. Dél-keleti csoport 1. TKE 12 0 1 386-332 24 2. Székács 10 0 3 395-362 20 3. Újkígyós 9 0 4 379-321 18 4. K.majsa 7 1 5 339-305 15 5. Mezőtúr 6 2 5 370-320 14 6. B. csaba 6 2 5 358-347 14 7. Szarvas 5 1 7 394-412 11 8. Martfű 4 1 8 372-396 9 9. R.falva 4 1 8 370-411 9 10. Gyula 3 2 8 337-378 8 11. Berettyó 3 1 9 320-358 7 12. K. halas 3 1 9 339-417 7 Sima mezőtúri győzelem a Békéscsaba ellen Újabb nyerhető mérkőzést vesztett el a Főiskola-Olaj kosárlabda Az elmúlt hetek remeklése után betliztek a Jászberény nehéztüzérei, így Egerben elmaradt a siker EGER-JÁSZBERÉNYI kse 88-71 (24-19, 20-16,17-18, 27-18) Eger, 200 n. V: Porpáczy, Gaál I. JKSE: DRAHOS 31/9, Czibere 14/6, Mészáros R. 5/3, Likár 14/6, Godena 5. Csere: Lo-el Ha- dzsi 1, Kováts R. 1. Edző: Horváth Balázs. Sikersorozatának folytatása reményében utazott a jászberényi csapat a forduló előtt harmadik helyen álló egriek otthonába, ezt azonban nem sikerült jó dobóteljesítménnyel alátámasztani. Cziberéék ezúttal főleg távolról céloztak alacsony hatékonysággal (8/34, 24 százalék), ezzel pedig nem tudták veszélyeztetni az otthonukban erős hevesiek biztos győzelmét. SZOLNOKI FŐISKOLA-OLAJ KK- SZEDEÄK 100-103 (20-16,18-26, 28-26, 20-18,14-17) Tiszaligeti Sportcsarnok, 250 n. V: Kisházi, Torzsa. Olaj: Szabó P. 11/3, GAÁL 33/18, Tóth V. 10/6, Mondzin- ger 16, KOVÁCS D. 26. Csere: Nagy B. 2, Kenyeres 2, Szögi, Sonyák, Balogh K. Edző: Horváth Imre. Horváth Imre, a főiskolások _ szakvezetője nélkülözni kény- | szerült a beteg Cseh Györgyöt, S mégis jól kezdett csapata (4. p.: J 14-8). A második negyed elejé- I tői azonban a szegediek érA szolnoki Gaál Róbert (labdával) 33 pontja ellenére alulmaradt csapata vényre juttatták magassági fölényüket, s centerüket egyre többször megjátszva átvették a vezetést. A harmadik játékrész kezdete újabb fordulatot hozott, miután az addig észrevétlen Gaál Róbert magára talált és tíz perc alatt szerzett 17 pontjával újra a szolnokiaknál volt az előny. Fájdalom, egy időkérés után a vendégek visszatértek a nagyszünet előtt már bemutatott türelmes támadójátékukhoz és öt perccel a vége előtt már-már győztesnek látszottak (75-84). A mérkőzés végére tripla duplát (26 pont, 16 lepattanó, 10 gólpassz) elérő Kovács Dávid vezérletével egy 11-2-es rohanást vágott ki a Főiskola- Olaj és kiegyenlített. A rendes játékidő utolsó másfél percében nem született újabb kosár, így a hosszabbításra maradt a döntés. A ráadásban pillanatok alatt elhúzott a Szedeák (89- 98), s bár előnyük birtokában majd' minden hibát elkövettek, amit egy szoros végjátékban nem szabad, másodjára csak egyenlítési lehetőségekig - Mondzinger, majd Gaál tripla- kísérlete is kimaradt - jutott a szolnoki csapat. Horváth IMRE: - Újabb nyerhető mérkőzést vesztettünk el saját hibáink miatt. ■ Gönczöl Gábor