Új Néplap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-24 / 46. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. FEBRUÁR 24., KEDD 3 MEGYEI TÜKÖR HÍREK Jászkisér fatolvajok az erdész ért tetten két fiatalkorú fatolvajt, akik tölgyfákat vágtak ki, és épp egy lovas kocsira próbálták meg felrakni a zsákmányt. Jászberény­ben pedig a Neszűr-dűlőben pró­bált meg egy berényi férfi akácfá­kat kivágni, majd elvinni, de tet­ten érték — tájékoztatott a me­gyei rendőr-főkapitányság, mrfk Jászladány beiratkozás Mind az önkormányzati, mind pedig az alapítványi iskolában egy napon tartják a beiratkozást. így a szü­lők március másodikén írathat­ják be leendő első osztályos gyermeküket az intézményekbe - tudtuk meg Dankó István pol­gármestertől. BGY Nagykörű közbiztonság a te­lepülés továbbra sem tartozik a bűnügyileg fertőzött területek kö­zé. A község polgármestere, Ve­res Nándor elmondta lapunknak, hogy ez javarészt a körzeti meg­bízott és a településen működő polgárőröknek köszönhető, bfv Örményes díjazás A települé­sen már régóta nagy hangsúlyt fektet arra a falu vezetése, hogy a település rendezett képef mu­tasson. Ennek megfelelően akci­ót indítottak, melynek eredmény- hirdetésére holnap kerül sor. A Rendezett ingatlan 2008 nyerte­sei egy elismerő táblát, valamint egy csekély pénzösszeget kap­nak, amiből tovább csinosíthat­ják ingatlanjaikat. Az önkormány­zat a jövőben is tervez majd ha­sonló akciót, ng Szolnok DOBOGÓN Az Újvárosi Általános Iskola Diák-sportegye- sületének legjobbjai Nagykani­zsán szerepeltek az országos egyéni kötélugró-bajnokság dön­tőjében. Az egyesületben a negy­ven lányon kívül egy szem fiú vi­tézkedik a kötélugrók között. En­nek ellenére Sárszegi Dávid, aki civilben a II. Rákóczi Ferenc Álta­lános Iskola diákja, remek gya­korlatával a dobogó harmadik fo­kára ugrott. A nagylányok között Kovács Mariann az országos ötö­dik helyet érdemelte ki. dszm Szolnok TOLVAJOK Egy szakkép­ző iskolában jártak betörők, ahonnan egy számítógépet vittek el monitorral együtt. A lopással okozott kár több mint kétszáz­ezer forint. A rendőrök gyorsan a nyomára bukkantak a harminc és huszonhét éves szolnoki férfi­nak, akiknél a házkutatás során az eltulajdonított tárgyak részben meg is kerültek, mrfk Van, hogy a régóta őrizgetett családi ékszert is beadja a tulajdonos a zálogházba, ha anyagilag szorult helyzetbe kerül. Képünk illusztráció. Zaciba vágott értékeink hitel A megélhetésért és a szenvedélyért is igénybe veszik Az ötéves gyerek fülbeva­lójáért kapott pénzből vá­sárolt be az anyuka — ilyen és ehhez hasonló esetekkel találkoznak nap mint nap a záloghá­zak vezetői. A válság már itt is érezhető, hiszen húsz százalékkal nőtt a zálogfiókok forgalma az elmúlt hónapokban. Bede Fatime Vivien- Előfordult már, hogy kénytelen voltam zálogházba adni néhány aranyékszeremet - mondta el érdeklődésünkre a szolnoki K. Melinda. - A férjemnek és ne­kem is van ugyan munkánk, de a minimálbérből épp hogy csak a mindennapi megélhetésre fut­ja, hiszen a két gyermekünket etetni, ruházni is kell. Legutóbb karácsony előtt vittem be ék­szert, amely nagy segítség volt a karácsonyi ajándékok beszerzé­séhez. Ha minden jól alakul, á következő fizetéskor ki tudjuk váltani az értéktárgyakat - mondta el a hölgy. — Az egyik zálogházamban ta­valy november óta húsz száza­lékkal nőtt a hitelállomány - kezdte az abonyi Kandi József, több zálogfiók tulajdonosa. — A gazdasági válság sajnos ilyen té­ren is érzékelhető. Ugyanis ed­dig megszokott ügyfélkörünk volt, amelynek sok esetben a mindennapi megélhetéshez volt szüksége az ékszerekért kapott pénzre. Most azonban betérnek hozzánk azok is, akik korábban nem gondolták volna, hogy egy napon erre kényszerülnek. Ők azok, akik nemrég vesztették el az állásukat, vagy kevesebb lett a fizetésük, így szükségük van pótlásra, ahhoz, hogy eltarthas­sák a családjukat — mondta a szakember. Mint hozzátette, megmarad­tak a régi ügyfeleik is. Rendsze­resen jönnek vállalkozók, akik befektetési céllal veszik igénybe a szolgáltatásokat. Ők kará­csonykor rendszeresen nagyobb hitelt vesznek fel, amelyből be­vásárolnak, hozzák az ünnepi forgalmukat, majd januárban visszaveszik a beadott aranyék­szereket. A betérők nagy része egyébként középkorú nő és szo- cálisan hátrányos helyzetű. A férfiak talán megalázónak ére- zik a hitelezésnek ezt a formáját — hangsúlyozta Kandi lózsef. Hi­szen a banki hitelekkel ellentét­ben ehhez nincs szükség rend­szeres jövedelemre és fedezetre. Tehát az is felveheti, akinek jó­formán semmije sincs. így érther, tő, hogy az emberek nem szíve­sen járnak zálogházba. Aki azonban félre tudja tenni a büsz­keségét, az még mindig szíve­sebben választja a pénzszerzés­nek ezt a módját, mint azt, hogy kölcsönkérjen a szomszédtól. Egyrészt megússza az esetlege­sen pletykás szomszéd által oko­zott kellemetlenségeket, más­Miként működik a záloghitelezés? A zálogfiókba minden 18 év feletti személy adhatja be az ékszereit, legfeljebb négy hó­napos időszakra. Ha valaki ez idő letelte után sem tudja visszafizetni a hitelt, akkor meghosszabbíthatja a határ­időt. Amennyiben erre nincs lehetősége, az ékszereit a hite­lező értékesítheti vagy beol­vaszthatja, amelyből új arany­ékszerek készülnek. Az ügyin­tézés teljesen névtelen, és az ügyfélnek nem kötelessége be­számolni arról, hogy mire szándékozik költeni a pénzét. részt itt ezer forinttól a csillagos égig lehet hitelt felvenni. — Az átlagos betérők mellett megfigyelhetők olyan végletek is, melyek hol sajnálatot ébresz­tenek bennünk, hol pedig már a bicskát nyitogatják az ember zsebében — mondta a tulajdo­nos. — Találkoztunk például olyan fiatal anyukával, aki a helyszínen kivette óvodás korú gyermeke fülbevalóját. Mindezt azért, hogy hazafelé bevásárol­hasson. Vagy többször is előfor­dult, amikor az ügyfél azért hoz­za be a családi ékszereket, hogy egy nagyobb értékű autót vásá­rolhasson. Emellett ott vannak a káros szenvedély rabjává vált személyek. Ők azok, akik nem egy esetben százezer forintot is megközelítő összeget elvisznek, hogy kielégíthessék a szerencse- játék iránti vágyukat. * zálogban |o, 'yorsan )énzhez lehet ütni, azonban i zálogtárgyat ki s kellene ráltani JEGYZET BARANYI GYÖRGY Rogyadozó (kamatlábon kedves bankom! Már meg- bocsáss ezért a bensőséges megszólításért, de régi is­merősök vagyunk már, ami persze leginkább abban me­rül ki, hogy a felvett kölcsön részleteit eddig is fizettem, mint a katonatiszt. Kaptam azonban tőled egy levelet, melyben értesítesz, hogy a megváltozott gazdasági kör­nyezet hatására a kölcsön­szerződésben rögzített ka­matláb megváltoztatására kényszerültél. Ami változás persze emelést jelent (naná, majd csökkentést!). mit mondjak, nem dobód- tam fel. Persze mit is tehet­nék egy tőkeerős bankkal szemben? Egyébként sem kell aggódnod: ha bajba ke­rülnél, a kormány a hónod alá nyúlna, szanálna, mint erre már volt példa bank esetében. Ám kérdem: csa­ládunk a megváltozott gaz­dasági környezet többlet­terheit ugyan kire hárítsa? Csak várunk, és a nadrág­szíjunk körül babrálunk, hogy húzzunk rajta még egyet, bár a lyukak már el­fogytak. Kár, hogy ebben a nagy válságban csak mi, ügyfelek viseljük a fő ter­heket. Pedig maga a kor­mányfő dörrent rátok, ban­kokra, sőt kimondottan há­látlannak tart benneteket, amiért visszaéltek erőfölé­nyetekkel. Egy ügyvéd pe­dig már próbapert is indí­tott ez ügyben. Szóval, ked­ves bankom, akárhogy is nézzük, te előnyösebb helyzetben vagy velem és sorstársaimmal szemben, és ahogy kinéz, nem mi ál­lunk nyerésre. ANNAK AZÉRT ÖRÜLÖK, hogy a futamidő nem változott, így egészen 2026-ig, 63 éves koromig fizethetem a lakáskölcsönt. De már el­raktam a pezsgőt, amivel koccinthatok majd! Csak bírjam ki valahogy addig is (tőke)erővel rogyadozó (ka­matlábaimon... HÍREK Gúth Ferenc iskolaigazgató címzetes főiskolai docens lett A Szolnoki Főiskola Szenátusa címzetes főisko­lai docens címet adományozott Gúth Ferenc­nek, a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szak­iskola igazgatójának. Az ezt igazoló oklevelet február 14-én adták át a pedagógusnak, bgy Elismerő díjban részesült Ruzicska Ferenc helytörténész Ruzicska Ferenc karcagi helytörténész, város­kutató kimagasló közművelődési tevékenysé­géért Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közműve­lődési Díjat kapott a magyar kultúra napján, de Az év pedagógusa elismerést vehette át Szénási László Az iskoláért nyújtott munkáért lász-Nagykun- Szolnok Megyei Közalapítványtól Az év pedagó­gusa díjat vehette át Szénási László, a kisújszál­lási Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazda- sági Szakközépiskola igazgatóhelyettese, de Üzletet és társasházat is építenek Miklóson Törökszentmiklóson jelenleg két nagyobb építkezés is zajlik. A városi rendőrkapitányság és a félbemaradt Piramis Center épületei között egy mélygará- zsos, kétemeletes társasház épül. A földszinten bankfiók — amit az út másik oldalán lévő épületből költöztetnek ide il­letve üzletek lesznek majd. Az első és második emeleten pedig húsz lakás készül. Ezek változa­tos elrendezésűek lesznek, egy­némelyhez nagyobb teraszt vagy zöldtetőt alakítanak ki a kivitelezők. Emellett egy hat éve húzódó folyamat végére kerülhet hama­rosan pont, ugyanis lassan befe­jeződik az egyik külföldi üzlet­lánc törökszentmiklósi áruházá­nak építése. Korábban más hely­szín, az óballai felüljáró térsége volt erre a célra kiszemelve, ám végül az áruház helyéül a város nyugati bevezető szakasza men­tén egy mezőgazdasági területet jelöltek meg. Jelenleg folyik az épület terve­zése és a telekalakítás. Az üzlet­lánc szándékai szerint az idei esztendő második felében nyit­ná meg kapuit a vásárlóközön­ség előtt az áruház. További ér­dekesség, hogy egy másik üzlet­lánc is beépíthető terület után érdeklődik. Emellett még egy újabb üzletlánc is bejelentkezett, amely szintén a város szélén épí­tené fel üzletét. ■ N. G. Mulatság az otthonban. A hét minden napjára jut egy farsangi rendez­vény az Egyesített Szociális Intézmény valamelyik gondozási központjá­ban. Felvételünk Szolnokon, az Ötvös téren készült fellépőkről. t é t

Next

/
Thumbnails
Contents