Új Néplap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-18 / 41. szám

13 ÚJ NÉPLAP - 2009. FEBRUÁR 18., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Újra tanyasira cserélték a városi életet portré A Fehér házaspár Bartapusztán találta meg az éltető örömöt, amit már nem adnának fel A közigazgatásilag Török- szentmiklóshoz tartozó Bartapusztá öt kilométer­re fekszik a megye har­madik legnépesebb tele­pülésétől. A város e külte­rületi részén napjainkban körülbelül hetvenen él­nek. Ide látogattunk el, hogy bemutassuk, milyen is az élet így, télvíz idején az itteni tanyavilágban. Kis Zoltán A rendkívül rossz állapotban lé­vő, hepehupás, helyenként ha­talmas kátyúkkal tarkított, kes­keny aszfaltcsíkon haladva a Barta 27. szám alatti, szépen gondozott, drótkerítéssel körbe­vett, fehérre meszelt tanyánál ál­lunk meg. Fehér Ferenc és fele­sége, Marika szeretettel fogad bennünket. Négy házőrzőjük ve­hemens és kitartó csaholással 0 , , g azonnal jelzi az idegenek erkeze- s sét. A tanyatulajdonosok azon- | nal a házba invitálnak, majd s máris mesélni kezdenek. — Fiatvan évvel ezelőtt még legalább százhúsz tanya volt ezen a környéken, de mára eb­ből már csak mintegy harminc lelhető fel. Ezek egy része is azonban lakatlan, romos állapo­tú, míg más részüket a mai na­pig lakják. Időközben néhányat szépen felújítottak, egy párat pedig kimondottan mezőgazda- sági telephellyé alakítottak - kezdte egy kis ismertetővel Ma­rika néni. Mint a háziasszony elmond­ta, a lélekszám napjainkra saj­nos nagyon megfogyatkozott er­refelé. Sokat elmond, hogy a na­ponta - szerinte kihasználatla­nul - közlekedő iskolabusz már csak egyetlen iskoláskorú gyer­meket visz a városba innen, Bartából. Az orvosi ellátás tíz éve megszűnt, a még meglévő orvosi rendelőn azóta lakat lóg. A legutolsó működő élelmiszer- bolt hat éve bezárt, sőt már az épületét is lebontották. A helyi tanyasi iskola 1978-ban be zár­ta be végleg a kapuit. Két éve pedig már a vonatok sem állnak meg a Pusztaszakállas-Barta kettős megállóhelyen - sorolta a végbement változásokat Mari­ka néni.- Úgy érzem, hogy a telepü­lésrész mára gyakorlatilag el­nyasi portékát. A régi időkben sokszor sütöttem a kemencé­ben cipót, lángost, bodagot és bejglit. Ezek receptjét máig őr­zöm, de napjainkban már csak ritkán, főként ünnepnapokon vagy hagyományőrzés céljából készítek egy-egy adagot e fi­nom falatokból.- Én törökszentmiklósi szü­letésű vagyok, és világéletem­ben rengeteget munkálkodtam — vette át a szót Feri bácsi. — Itt helyben, az akkori Alkotmány Tsz-ben tizenöt kemény évet húztam le, hét évig takarmá- nyos, nyolc évig pedig darálós voltam. Mindig szerettem az ál­latokat, a sertéstelepen elletős- ként és gondozóként is dolgoz­tam. Itt a tanya körüli gyü­mölcsfákkal teli nagy udvart még most, 83 évesen is igyek­szem rendben tartani. Ellátom a ház körüli galambokat, a szár­nyasokat, és amint az időjárás engedi, azonnal kint kertészke­dem. Oltványokat készítek, fü­vet kaszálok, gyomlálom a ker­tet, permetezek. Már most is alig várom a jó időt! — Más volt az élet régebben, az emberek jobban szerették egymást, nem irigykedtek a másikra, jószomszédi kapcso­latban éltek, a sok munka mel­lett is szakítottak időt egy-egy baráti beszélgetésre. Napjaink­ra a világ nagyot változott, átér­tékelődtek az emberi kapcsola­tok, a megélhetési lehetőségek. Az emberek rohannak, sokan önérdekűvé, öncélúvá váltak, közömbösen viselkednek em­bertársaik iránt — osztotta meg tapasztalatait Marika néni. A családjuk gyakran, szinte naponta látogat ki hozzá­juk. Két lányaik, három unokájuk és hat déduno­kájuk van. Ők beszerzik számukra a szükséges dolgokat, így ne­kik nem nagyon kell bejárniuk Miklósra. Sze­rencsére az egészségi ál­lapotuk jó, amíg bírják erővel, addig dolgozgat­nak, és ma­radnak e sze­retett helyen, mert őket ez él­teti - teszik hoz­zá búcsúzóul. A Barta 27. szám alatti tanyaépület Fehér Ferenccel, a házigazdával. Hatvan évvel ezelőtt még legalább százhúsz tanya volt ezen a körnéyken. záródott a külvilágtól - pana­szolta a szót átvéve Feri bácsi. - Mivel minden megszűnt, az emberek fokozatosan elköltöz­tek innen, így szinte teljesen el­néptelenedett e vidék. De mi kitartunk. A mai, civilizált vi­lágban nevelkedett emberek számára mostohának tűnő kö­rülmények ellenére nagyon szeretünk itt élni. — Nálunk itt, a tanyán igenis tetten érhető a civilizáció, hiszen van villany, telefon, televízió, működik mobilpostai szolgálta­tás. Vezetékes ivóvizünk ugyan nincs és a közkifolyó sem műkö­dik, de az udvaron található ke­rekes kútból felhúzott vizünk is ivóvíz minőségű. A szobában a búbos kemence - a padkával és a suttal - ontja a meleget ezek­ben a hideg, téli napokban. Zöm­mel szalmával fűtünk bele, napi egy bála száraz szalma elégeté­sével akár két napig is kellemes szobahőmérsékletet tudunk biz­tosítani a lakásban. Ez a kemen­ce bizony különösen jó szolgála­tot tesz manapság, ebben az energiaválsággal sújtott világ­ban — vázolta életkörülményei­ket Marika néni. A házaspár az erősödő urba­nizációs kényszer, valamint a vészesen fogyatkozó lakosság­szám okán 1980-ban beköltö­zött a városba. Több mint két évtizednyi „lakcímváltozás” után azonban 2004-ben úgy Reggelente alig várják az Új Néplapot A FEHÉR HÁZASPÁR nyugdíjas évei sem telnek tétlenül, min­dig találnak elfoglaltságot. Té­len többet olvasnak, tévéznek, rádióznak, nyomon követik a világban és a környezetükben zajló eseményeket. Nyáron pe­dig amennyit csak lehet, a sza­badban tartózkodnak, estefelé rendszerint kiülnek a házuk elé, ahol beszélgetnek és figj'e- lik a természet szépségeit. Mint mondják, reggelente alig várják, hogy a kezükbe vegyék az Új Néplapot, szinte első dol­guk, hogy a kávézás közben a főbb híreket elolvassák. NAGYON ÖRÜLNEK, hog}' már hajnalban ide, hozzájuk is megérkezik a friss napilap. döntöttek, hogy ismét vissza­költöznek a tanyájukra. Az iga­zi tanyasi csend, a tiszta levegő, a gyönyörű táj, az állandó ma­dárcsicsergés, a nyári, zöld me­ző és a téli puszta mind-mind olyan érték számukra, amelye­ket mással pótolni nem lehet. Marika néni a bartasi tanya­világban született 1932-ben A gyerekkorát is itt töltötte, és az akkor még működő tanyasi is­kolában végezte el a nyolc osz­tályt. Háztartásbeliként min­dig rengeteg apró- és lábasjó­szággal bajlódott, hajnaltól ké­ső estig az állatok körül tevé­kenykedett, a 2-3 tehenüket naponta kétszer, kézzel fejte. — A hatvanas-hetve­nes évek fordulóján tej­begyűjtéssel is foglal­koztunk - emléke zett vissza a régi időkre a háziasz- szony. - 35-40 Fehér Ferenc és felesége, Marika a téli napokban gyakran a kemence padkáján melegedve nézik a tévét. helyről napi 500 liter tejet gyűjtöttünk össze a környék tejtermelőitől. Azokban az időkben még sokan tartottak tehenet és egyéb haszonállatot, mert volt kereslet az előállított termékekre, és kiszámítható volt a felvásárlás. A tejet, túrót, tejfölt, tojást és az élő baromfit kosarakban, a karomon cipel­ve, rendszeresen hordtam a szolnoki piacra árusítani. Az idővel kialakult törzsvásárlók gyorsan elkapkodták tőlem a beszállított, friss, ta­Keresse a páriát Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nem csak előfizetője, hanem ajánlója is lenne az Új Néplapnak. Ön már tapasztalta az előfizetés kényelmét, előnyeit, kérjük ajánlja barátainak, ismerőseinek is. Szervezzen egy új előfizetőt*, és amíg Önök megrendelői az Új Néplapnak, addig mindketten 10 % kedvezménnyel fizethetnek elő! * * Postán: küldje vissza a kitöltött szelvényt címünkre (Szolnok, Mészáros L. u. 2.) E-mailben: terj.szolnok@axels.hu (írja meg az ajánló, és az ajánlott nevét, címét, telefonszámát) Bővebb információért hívja ingyenes zöldszámunkat: 06-80/200-690 (munkaidőben vezetékes telefonról hívható) * Új előfizető, akinek a háztartásában az elmúlt 3 hónapban nem volt Új Néplap előfizetés. * * A10 % kedvezmény az Új Néplap 2050 Ft-os árából számított 205 Ft. A10 % kedvezményt az előfizetés időtartamáig, de legkésőbb 2009. december 31-ig lehel igénybe venni. A kedvezményt az ajánlott előfizető már az adott hónaptól, Ön pedig a kővetkező, még nem számlázott előfizetési időszaktól kapja. _______ KERESSÜK A PÁRJÁT AJANLOSZELVENY A|anlo neve Címe: ...... Te lefon: hmrcltifen Ajánlott neve: ......................................................................... Cí me: ........................................................................................ Telefon: .................................................................................... A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást

Next

/
Thumbnails
Contents