Új Néplap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-30 / 30. (25.) szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. JANUÁR 30., PÉNTEK 5 Ötszázmillió forint lehet idén mentesítésre Kisújszállás önkormányzata is beadta pályázatát az Észak-alföldi Operatív Program keretében a „Bel- és külterületi vízrendezés” című felhívásra. Mint dr. Kui Gábortól, a polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályvezetőjétől megtudtuk, a település első körben 495 milliós támogatásban részesült. Azóta megkezdődött a saját erővel együtt mintegy 580 milliós beruházás előkészítése és a 2. fordulós pályázat benyújtása. A kiviteli munkákat a 2. fordulós pályázat sikeres elbírálása esetén lehet megkezdeni 2009 végén, esetleg 2010 elején. A jelenlegi pályázatban a délkeleti és délnyugati öblözetek kiépítése lenne megoldva oly módon, hogy először a főgyűjtők épüljenek ki, biztosítva a később megépülő mellékcsatornák víz- elvezetését. A főgyűjtőket mintegy 550 millió forint értékig a pályázat keretében elnyert pénzből, a mellékcsatornák kivitelezését pedig ütemezetten önerőből, illetve egyéb forrásból lesz szükséges biztosítani. Jelenleg gőzerővel készülnek az engedélyezési tervek és a pályázat 2. fordulójához szükséges részletes megvalósíthatósági tanulmány, melyet egy szolnoki cég nyert el közbeszerzés útján. ■ Jelzőlámpás rendszer épül a biztonságért A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ pályázatot hirdetett az országos közutak átkelési, valamint a lakott területekhez közvetlenül kapcsolódó szakaszain a forgalom csillapítására, a gyalogosok védelmének növelésére. A pályázat célja a forgalmas utak által kettévágott lakóterületeken a gyalogos-átkelőhelyek megfelelő kialakításával a védtelen közlekedők segítése. Kisújszállás önkormányzata eredményesen pályázott, és mintegy 15 millió forintot nyert. Ebből a város legforgalmasabb útjára, a Rákóczi utca és a 4. számú főút torkolatába jelzőlámpás berendezést helyeznek el, amely felváltja a sárga villogót. Ezzel sokkal biztonságosabb lesz az átkelés a kereszteződés közelében lévő iskolába igyekvő gyerekeknek a Rákóczi utca felől is. ■ KISÚJSZÁLLÁS ÉS KÖRNYÉKE ■ *' ■ ■ ~ - " " - v*.-- •-. * . A bandérium tagjai rendszeresen edzenek Horváth György vezetésével — elöl Kapos nyergében — a nagy túra előtt. A 42 tagból csak tíz lovas mehet. A kunok útját járják végig túra Lovasok tisztelegnek a világtalálkozó és az ősök előtt Lovas emléktúra indul a kunok betelepülésének 770. évfordulója és a Kunok I. Világtalálkozója tiszteletére. A kis- és nagykun lovasok a Rad- nai-hágótól Karcagig lovagolnak majd. Daróczi Erzsébet A kunok egykori útvonalán megy végig a Kunok I. Világtalálkozója tiszteletére egy lovas expedíció Kisújszállásról. A lovasok a történelmi nevezetességek érintésével azon az útvonalon haladnak majd, amelyen a 13. században Kötöny kán vezette a mintegy negyvenezer sátornyi népét a történelmi Magyarország szívébe. —A bihari földvártól a Szilágyság lankáin vezetett az út a Rad- nai-Havasok közé, a hágóhoz, ahol IV. Béla a krónikák szerint az uralkodóknak kijáró pompával fogadta Kötöny kánt, a kunok vezérét 1239. húsvét másnapján, és behívta országába — idézte fel a jeles eseményt dr. Bartha Júlia néprajzkutató. Fenséges táj a Radnai-hágó, az ezeréves országhatár, ahol a kunok re és népére emlékezve szervezi most az emléktúrát. A részletekről Horváth György nagykun főkapitányt, a bandérium parancsnokát kérdeztük, —A túra a Radnai-hágóhoz augusztus 20-án indul Kisújszállásról. A tervezett karcagi érkezés augusztus 30. A tíz nap alatt 2369 kilométert fogunk megtenni a Radnai-hágótól Karcagig, a Kun Emlékhelyig. A lovakat kifelé kamionnal szállítjuk, Kisújszállásról jön még velünk két kísérőszekér - speciális, a hegyi terepet bíró szerszámokkal - egy autó, valamint különbusz az érdeklődőkkel. S hogy ki lesz az a tíz szerencsés bandériumi tag, aki lovasként vehet részt a túrán, az hamarosan kiderül. A 42 lovasnak még próbákat kell kiállni, hogy elnyerjék a lehetőséget, mert az anyagi lehetőségek miatt tízen tudnak ősök tiszteletére a zarándok- úton részt venni. Horváth György bízik abban, hogy az emléktúráról sikerül fiivárták a bebocsátást, ami egyszersmind a tatár seregektől való megmenekülést is jelentette, és évszázadokra meghatározta a kunok sorsát. Az itt megtelepedett kunok úgy váltak magyarrá, hogy sajátos jogi autonómiájuk révén megőrizhették hagyományaik egy részét. Törvényeiket maguk szabták, elszámolással csak közvetlenül a nádornak tartoztak. A 19. századig tartott ez a különös jogállapot. A Nagykun Nádor Bandérium és a Kunszövetség Kötöny vezérKun fokosokat viszünk ajándékba — mondja Horváth György met készíttetniük, hiszen sok jeles történelmi helyet érintenek. A Kunszövetséggel közösen szeretnének a Radnai-hágón egy emlékoszlopot felállítani, melyet Györfi Sándor Munkácsy- és Mednyánszky-díjas karcagi szobrászművész készít el. A legifjabb lovas lány három éve, a bácskai kitelepülés évfordulóján már szervezett hasonló lovas emléktúrát Horváth György. Azon a lánya, Györgyi még nem tudott részt venni. Most azonban a harmadikos gimnazista lány már tagja a csapatnak. - Tizenkét éve lovagolok. Nagyon várom az indulást, kihívás lesz számomra - mondta az ifjú hölgy, aki évek óta részt vesz a lovas- íjász-versenyeken is. többször kapott már különdíjat, és volt legjobb női versenyző. Ez a hegyi emléktúra nagy kitartást igényel tőle, így addig rengeteget fog még lovával, Dollyval gyakorolni. A szaktárcához pályáznak támogatásra a kenderes! városi könyvtár az önkormányzat jóváhagyásával idén is benyújtotta érdekeltségnövelő pályázatát a szaktárcához, mert az egyre növekvő könyvárak mellett a szűkös költségvetésükből csak így tudnak újabb könyveket vásárolni olvasóiknak. Az olvasást népszerűsítik vetélkedővel, ankéttal a kisújszállási Arany János Városi Könyvtárban az olvasás népszerűsítéséért februártól a gyermekek részére játékos vetélkedőt hirdetnek Színes kalendárium elnevezéssel. Egy másik program is indul, Könyv-ankét elnevezéssel, itt februárban a Vük lesz a téma. A későbbiekben kötelező olvasmányokat és régi magyar filmeket is megbeszélnek. A könyvtár Pénzügyi tudástár része egy alapítványnak köszönhetően 150 ezer forint értékű pénzügyi és gazdasági könyvvel, folyóirattal gazdagodott. Többe kerül immár a szemétszállítás díja A kisújszállási városatyák döntése értelmében januártól többet kell fizetni a kuka- edényes szemétszállításért, így egy 120 literes edényért a havi rendelkezésre állási díj 660 forint, ehhez még jön az ürítésenkénti 312 forint. Az 1100 literes edénynél a havi rendelkezésre állási díj 660 forint, az ürítési díj alkalmanként 2868 forint. A kenderesi óvoda új eszközöket vehetett a kenderesi önkormányzat, mint az óvodai intézmény fenntartója, pályázatot nyújtott be az oktatási és kulturális miniszter szakmai és informatika fejlesztési feladatok támogatására kiírt pályázatára. A kapható támogatás az óvodába járó gyermekenként maximum 1200 forint volt. A kenderesi óvoda így 182 ezer 400 forint támogatáshoz jutott, melyből számítógépes és multimédiás eszközöket vettek. Ezeket az óvónők a kicsik napi fejlesztésekor használják. Mire készül most? Bészabó András festőművész Galambmustra Kisújszálláson díjak Sok kiváló minősítést adott a zsűri a tenyésztőknek Kisújszállás önkormányzata a magyar kultúra napja alkalmából Arany János Pedagógiai, Kulturális, Művészeti Díjat adományozott Bészabó András festőművész-tanárnak.- Csendben kell teremni, az alma is csendben terem — ez az alkotói mottója az 1949-ben, Nagybörzsönyben született Bészabó András festőművésznek, aki apai ágon kiskun, anyain jász rokonokat tudhat maga mögött. A főiskolai tanulmányai után kezdte el építeni az ősmagyar kultúrában gyökerező egyéni művészi világát. Élményeit az eurázsiai kultúrrétegek- ből meríti, foglalkoztatja az organikus tér és az abban elhelyezBészabó András kedő formák (növények, faágak, levelek), de a világ és az egyetemes problémák is megjelennek képein. Egyik alkotói módszere, hogy közben zenét, például Bartókot hallgat, így magát a zenét, illetve az abból táplálkozó élményt is megfesti. Gyakran olvassa Pilinszky, Ady és Szabó Dezső sorait is. Györffy István néprajztudós munkáit és gondolatait szellemi forrásának tartja. A festészetet negyedszázada tanítja is a városban. Hat éve vezeti az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény festő tanszakát. Nagyon szeret tanítani, mert mint mondta, az ifjú, feltörekvő nemzedék jó hatással van művészetére is. Kreatív tanulóitól felfrissülést kap, és ez új művek létrehozására inspirálja. Bészabó András főleg festészettel foglalkozik, de készít grafikákat, kollázsokat, asszamblázsokat, szobrokat, tűzzománcokat, művészi installációkat és újabban számítógépes grafikákat is. Jelenleg a kisúji városházán látható 36. önálló kiállítása. ■ Több száz galambot hoztak el kisúji, törökszentmiklósi, bu- csai, tiszafüredi, kenderesi, ecsegfalvai, kunhegyesi, túrke- vei és nádudvari tenyésztők a hét végén a 76-os Magyar Díszgalamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete kiállítására a művelődési házba. Nagy György egyesületi elnök elmondta, a bírálóbizottság nagyon sok kiváló minősítést adott ki a galambokra. Végül a 6-os csapatversenyt a nagy testű galamboknál Tóth Károly kisújszállási tenyésztő nyerte amerikai óriáspostáival, a röpdíszga- lamboknál a szintén helyi Baranya Géza lett az első modena galambjaival. ■ Nagy György kezében az egyik kiállításgyőztes francia mondain galambja