Új Néplap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-20 / 16. szám
13 ÚJ NÉPLAP - 2009. JANUÁR 20., KEDD CSALÁDREGÉNY Az orosz forradalom magyar tanúja volt családportré Romanov herceg, Kirov lovásza, Móricz Zsigmond, József Attila, Tersánszky tisztelője Édesapám hótakarítás közben 1976 telén, a kunhegyesi belső udvaron tében. És kissé sértve, hogy az akkori vezetők csak úgy ukmuk- fukk leváltották. Hogy azért valahogy kárpótolják, megválasztották a Vörös Október nyugdíjasklub elnökének. Ezt a munkát is - akár a többit - szíwel- lélekkel csinálta a téeszek egyesítéséig. Közben egyszer egy hajnalban elvonatoztunk Abasárra gyökeres szőlővesszőkért. Hatszáz darabot ültettünk el ásóval a kertben, ebből ötszáznyolcvan megfogta. 1968-ban már annyit termett, hogy hordókat kellett venni. Négyféle bort préselt, és ha anyukám nem volt otthon, behívogatta az embereket az utcáról, mert neki mindenki jó ember volt. És annak ugye ingyen jár a bor is. Csak egyet nem lehetett, leülni. Le kellett húzni, megköszönni, és menni. Anyu korholta is, kevés a nyugdíj, te pedig elosztogatod a jó bort, de nem lehetett meggyőzni. — Akit behívok, mind jó emsajnos már elmentek azok az emberek, akik az első világháború katonái, részesei, hősei, szenvedő alanyai voltak. Esetleg a gyermekeik, unokáik élnek még. HA AZ EGYKORI, 1914-18 közötti magyar katonákról maradt hátra szóbeli, írásbeli emlék, esetleg korabeli fotó, kérjük, írják meg nekünk a pontos címet. Bárki megörökítheti apja, nagyapja egykori bér. Nekem is segítettek valamiben korábban, én meg így köszönöm meg ezt nekik. Egyébként is a bort azért adta a jó Isten, hogy az emberek megigyák! így teltek az évek: pénzük mindig kevés volt, de jószágot tartottak bőven. Hízókat, kacsákat, libákat, aprólékot, mert a tehénből már kikoptak. Apukám igazi központnak számított, hozzá járt a fél utca tanyázni. Részben a bor miatt, részben nem átlagos, kalandos élete miatt, amelyet színesen, érdekesen tudott eladni. Magyarul: jó beszélőkéje volt, akár Mészáros Pista bácsinak, Tóth Imre bácsinak vagy az öreg Vin- cze Sándornak, Vadon Imrének. A szocializmussal úgy volt, hogy a téeszek zöme, így a kunhegyesi Kunság Népe is a hetvenes évek közepére megbízható, jó lett, de a gyárak, az ipar nem állt a termelés magaslatán. A termékük tizenöt százaléka, ha elérné a nemzetközi szintet. Az főleg nem tetszett neki, hogy a párt közvetlen, vagy közvetett módon beleszólt a termelésbe. Sokszor említette:- Ez bolsevik, szovjet típusú szocializmus, és aligha éri meg az évszázad végét, mert nem a politikának, hanem a piacnak kellene megmondani, ki hová és mit termeljen — állította többször a nyolcvanas években. Az is egy ellentmondás, hogy érdekes módon harcolt az oroszok, szovjetek ellen, mégis szerette őket. Mondván, nagy a szívük, olyan egyszerű emberek, akár mi, és csak a vezetőik borzasztók. Különösen igaz ez a tizenkilencedik, majd a huszadik századra. Neki más náció, Amerika nem tetszett. (Folytatjuk) háborús történeteit, de mi is szívesen vállalkozunk arra, hogy felkeressük önöket, és megírjuk őseik majd egy évszázados emlékeit. VÁRJUK AZ ÍRÁSAIKAT a szerkesztőség címére: Új Néplap 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc út 2. A borítékra írják rá: „Történetek”. Várjuk a hasonló történeteket! Édesapámról, idősb D. Szabó Miklósról 9 lesz szó, aki 2009-ben lenne 111 éves. Sokszor elmondta, húszéves korára mindent látott és mindennek az ellenkezőjét g is tapasztalta. Spirálfüzetben lapuló feljegyzéseit, visszaemlékezéseit többször átolvastam, kijegyzeteltem. Magnóra mondott szavait megette az idő, de sok mindenre emlékszem belőle. Döbbenetes életutat járt be ez az ember a huszadik század vérzivataros esztendeiben meg később, és erről szeretnék néhány epizódot közreadni. Egy olyan lélekről, aki nyolcvanhét megélt éve közül negyvennégyet Kunhegyesen töltött. A földet azonban az ötvenes években elvette a téesz, így kihúzták lába alól a megélhetés lehetőségét, pedig akkor már ketten voltunk gyerekek a családban. így először Bánhalmán helyezkedett el a gazdaságban, majd Kunhegyesen, a Vörös Október Tsz-ben. Egyszer kis híján internálták, amikor kijelentette: bizony, nem volt 1917-ben semmiféle Nagy Októberi Szocialista Forradalom Szentpétervárott, hanem csak egy puccs. De hát Sztálin mást írt. írhatott, mondta apám, mert nem volt ott, félt a puskapórszag- tól. A vége az lett, hogy egy ávóst helyeztek a lakásunkba, bizonyos Kovács Sándort. Ott aludt a konyhában. Anyukám reggelit meg vacsorát is adott neki, de ő ezért egy vasat sem fizetett. Jobban mondva úgy, hogy segített ásni, fát vágni, mikor mit kellett csinálni. Elöl hiányzott két szemfoga: amikor kérdeztem tőle, mi történt vele, azt válaszolta, hogy fát vágott, és egy göcsörtös darab nekipattant és kitörte. Hétvégeken Kovács úr hazautazott Szek- szárdra, hétfőn meg vissza. És ott dolgozott az ÁVH irodáján. Majd ahogy jött, olyan hirtelen el is ment tőlünk, örökre, egy fél év múlva, valamikor 1953 nyarán. Közben 1956-ban a téeszt sem kerülte el a forradalom szele. Sokan kiléptek, apukámat meg beválasztották a Vörös Október Termelőszövetkezet munkástanácsába. Ennyi volt a bűne, mert az égvilágon semmit sem csináltak, hiszen kevés volt az a pár nap. Az viszont igaz, a község akkori párt, politikai és tanácsi vezetőit kivitték néhány napra répát szedni. Ennyi. De mindezt nem a téesz, hanem a községháza munkástanácsa döntötte el. Ezért aztán jóval később, 1958-ban, majd 1959-ben őt is többször kihallgatták a rendőrségen. De nem csak őt, hanem huszonhat környékbeli szomszédot hívattak be, hátha egy is mond D. Szabó Miklósra valamilyen terhelő adatot. Hihetetlen, de egy sem vallott ellene, és mindezt csak pár éve tudtuk meg Kovács Bandi bácsitól, akit szintén kifaggattak. Addig hallgattak róla mint a sír, mert megfenyegették őket: erről tilos beszélni. így aztán, ahogy az évek teltek, ez a cseszegetés is szépen, lassan abbamaradt. Apukám pedig tovább dolgozott a téesz szőlészeti ágazatában. Azért ott, mert ő értett legjobban ehhez a munkához, hiszen neki is volt egy holdja. Itt pedig a szélmalomtól kijjebb, mintegy 180 holdja volt a közösnek. Noha jól termett a szőlő, rengeteg finom bort szűrtek, azért csak addig fúrták őt, hogy a hatvanas évek elején mást tettek a nyakára főnöknek. Olyan vezetőt, aki a párt hű katonájának bizonyult, mert akkoriban a politikai megbízhatóság sokkal többet nyomott a latba, mint a szakértelem. 1963- ban ment nyugdíjba, havi 355 forinttal. Már másodszor az éleEz a hatszáz tőke szőlő évente 10—15 hektoliter bort adott a kunhegyesi kertünkben Valaha városlakók voltak, emeletről kertes házakba kerültek nyugodt vidék Fél évszázada három(!) ház jelentette az újtelepet, és 11-es petróleumlámpával világítottak Akad egy olyan település, amely lakói döntő többségükben a me- tgyeszékhelyről költöztek ki faluba. Egy olyan helységbe, ahol fél évszázada még három, fehérre meszelt tanya jelentette a pezsgő életet, most pedig ötszázötvenen lakják. Itt kötöttek ki a Zagyvarékas vasúti újtelepen. Ballók Sándort a kocsmában találom. Nem véletlenül, hiszen felesége a pultos, a mindenes. De ha a sors úgy hozza, a 75 éves Sándor bácsi is kiszolgálja a betérőt.- 1986-ig Szolnokon, a lengyel piac mellett laktunk, ahol már megszoktuk a helyet. Igen ám, de a fiunk és a lányunk itt épített Rékason, a vasúti újtelepen egyegy szép házat. Mi is ide költöztünk, utánuk. Már csak azért is, mert a mostani otthonunk az ő házuk mellett van, ha kiállók a kocsma elé, mindkettőt látom. Ráadásul ez akkor 400 ezerbe került, és még maradt is pénz az eladott szolnokiból. — Mi a jobb a mostani helyzetükben?- Itt van mindkét család. Az élet pedig nyugodtabb, csendesebb.- Ön szerint mi a kis falu legnagyobb baja? — A munkanélküliség, mint mindenhol. Itt hatványozottabban. Beviz Mihályné Márta is eredeti szolnoki. A férje és ő is kertes házban nőtt fel a megyeszékhelyen, majd amikor összekerültek, a Móra út egyik sokemeletesébe költöztek. —Bizony, a két gyereknek meg nekünk szűk lett a másfél szoba. Azért cseréltük el erre a házra a panelt, mert ez olcsóbb volt, ráadásul több szobával. Nem beszélve a nagy kertről, mert amikor felcseréltük a paneléletet ezzel a kertes házzal, még jószágot is tartottunk. Én bejártam Szolnokra dolgozni.-Azóta?- Azóta a gyerekek felnőttek, kirepültek. Sajnos a párom is eltemettem két éve, úgyhogy sok Ballók Sándor ci jé Beviz Mihályné Márta Este falulakó, nappal városi dolgozó A település egyik érdekes embere Kiss András órásmester, aki napközben szolnoki, mert ott az üzlete. Esténként meg hétvégeken falusi, mert 1990 óta itt él Azért költözött ide és épített, mert akkoriban a 70x16 méteres telket igen olcsón, 19 ezerért megvehette. Ráadásul elmondása szerint a szomszédok is aranyosak, ami a városban nem mindig mondható el lett a sok szoba. Ráadásul egyre nagyobbnak érzem a kertet, és lehet, megint váltok. A jelenlegi legrégebbi lakó Gál Istvánná Juli mama, aki a férjével és kisgyerekével 1956 forradalma idején költözött ide. Akkor háromj!) ház jelentette az újtelepet, és 11-es petróleumlámpával világítottak. Hajnalonta kerékpárkaraván indult a faluból az egyetlen, macskaköves úton, mert temérdeken dolgoztak Szolnokon, a vasútnál. A bicikliket lerakták egy zárt tározóba, és délután fél öt után ezekkel kerekeztek haza. ■ D. Szabó Miklós
